A lány, aki megmentette a kalózokat✔

A Rája

Elsie úgy érezte, megfosztottak tőle egy olyan lehetőséget, amire egész életében várt. Ahogy ott guggolt az erdő mélyén és hallgatta, ahogy Joanne és a Short-testvérek barkochbáztak, szíve szomorúsággal és tehetetlenséggel telt meg. Nem lehet, hogy eddig eljutott, hogy aztán itt várakozzon a csodára, ami nem fog megtörténni. Miután megbizonyosodott róla, hogy nem hall lépteket Anderson háza felől, felállt, és körbenézett a bokrok és fatörzsek között bujkáló társaságon, és fennhangon megszólalt:

– Az hogy lehet, hogy a ti szüleitek még igazi kalózok voltak, ti magatok pedig az erdőben bujkáltok, nehogy meglásson titeket valaki?

A csapat kissé megütközött, aztán szégyenlősen nézett a földre.

– Elsie, maradj már csöndben, a végén meghallanak! – súgta oda neki idegesen Nate Short.

– Nem hallanak meg, mert némák vagyunk. Itt ülünk, és várjuk, hogy anyáékat hazahozza valami csoda, és meg sem moccanunk. Ha ti nem jöttök velem, hát elmegyek egyedül.

– Eszedbe se jusson! Te csak most érkeztél ide, Elsie. Te nem tudod, hogy milyen nehéz az életünk így is, hát még ha csakúgy elindulnánk az orrunk után! – mondta dühösen és kissé sértetten Ciceró. – Az emberek el akarnak minket pusztítani, és férgekként tekintenek ránk! És te nagyobb veszélyben vagy mindannyiunknál, próbáld meg felfogni! És most ülj le és tartsd a szád.

Elsie úgy érezte, mintha leöntötték volna egy vödör vízzel. Eltelt méreggel, de nem szólt semmit, csak újra leguggolt.

Egy ideig fojtott csend honolt a bokrok között, mikor Elsie előtt pár méterre felállt egy alak.

– Elsie-nek igaza van. – motyogta Randy bátortalanul, de elég hangosan, hogy mindenki hallja. – A cél megszentesíti a szerszámot.

– Az eszközt! – súgott neki Joanne, fülig ért a szája.

– I- igen. A cél szentesíti az eszközt. Megfogadtuk, hogy nem térünk vissza a kalóz-módszerekhez, de ezzel csapdába tereltük magunkat, és itt ülünk a hátsónkon, ahelyett, hogy cselekednénk. Elsie már megtett egy nagy utat, és minket, a családját kéri, hogy tartsunk vele oda, ahol a lelkünk mélyén mind vágyunk. – magyarázta már kissé határozottabban Randy.

– Így van! Hiányzik a fiam, és mindent meg akarok tenni, hogy megtaláljam, de ha ez nem is sikerül, a tétlenséget nem tűröm tovább! – pattant fel Mr. Gruber, hangja mennydörgő volt és parancsoló, akár egy ezredesé.

– Igen! Igazuk van! – csatlakozott be még sok ember. – Keressük meg Rideréket!

Ciceró volt az egyetlen, aki még mindig bizonytalanul tépkedte a mohát a fatörzsről a lába mellett. De mivel ő volt a választott kapitány, az ő jóváhagyása nélkül nem tehettek semmit.

– Hát rendben van. – sóhajtott. – Mindenki, sipirc pakolni! Ma hajót lopunk.

– Te jó ég, de szép! - súgta oda Joanne Elsienek, mikor sikerült a hátsókertbe lopakodniuk. – Ez a legszebb hajó, amit valaha láttam.

És csakugyan, a Rája még a tegnapi teherhajónál is szebbnek látszott. A Szövetség tagjai kettesével osontak át az udvaron, összes csomagjukkal és az élelmiszertartalékjaikkal (krumplival, liszttel, almával és más nyersanyagokkal) együtt, miközben vigyáztak, hogy nehogy észrevegyék őket a konyhaablakból.

A sort Ciceró és Clara zárta, akik liszteszsákkal a hátukon a hátsókertbe érve intettek, hogy a csapat szálljon fel a hajóra.

Amikor mindenki a fedélzetre lépett, kivéve Cicerót, a férfi kioldozta a hajót kikötő kötelet, felmászott a fedélzetre és a kormányhoz szaladt.