|Háborgó Szerelem|

Huszonkilencedik

Azt mondják, bölcs döntés nem húzogatni az oroszlán bajszát, és még jobb elkerülni a barlangját. Akkor miért nem fogalmazódott meg bennem ez, amikor beléptem a férfi öltözőbe? Tudtam, hogy Daxton Blake jelen pillanatban is a forró zuhany alatt áll, ezért hevesen vert a szívem, és szaggatottan vettem a levegőt. Rájöttem arra, hogy a közelében izgatott vagyok, viszont jelen pillanatban leírhatatlan dolgot éreztem. Mint amikor matematika szóbeli felelt előtt hatalmába kerít az émelygés és a gyomorgörcs. Mintha millió pillangó repkedne a gyomromban. Kellemetlen érzés hamar felemésztett, és remegő lábakkal álltam meg a boksz szekrények között terpeszkedő padsor mellett. Fél füllel hallottam, hogy elzárja a zuhanyt, ezért nagyot nyelve pillantottam a zuhanyzó felől áramló gőzfelhő felé. A pára miatt homályosan láttam, ezért lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy megjelenik a derekára tekert törölközőben. Molst biztos arra számítottatok, hogy meztelen sétál ki, akár a filmekben. De az túlságosan sablonos lett volna, nem igaz? Térjünk is vissza a jelenbe! Felvont szemöldökkel és a homlokába tapadt vizes tincsekkel megállt mellettem, majd fériasan a hajába túrt. Pár tincs így is a szeme felé lógott, ezért zavartan billegtem előre és hátra is. Daxton persze jót szórakozott rajtam, hiszen vizes arcán megjelenő rosszfiús, dögös mosoly láttán semmi jóra nem számítottam. Ő felkuncogott, majd felém nyúlt a vizes kezével, majd a fülem mögé tűrte az egyik tincsemet. - Azért jöttél, hogy lebeszélj róla? - hátat fordított, miközben a padra helyezett táskából kihúzott egy fekete pólót egy hozzá illő rövidnadrággal. Megszoktam, hogy Daxton mellett minden váratlan és viccesen logikátlan, ezért jól átgondoltam mielőtt válaszoltam neki.

- A többiekkel úgy gondoljuk, hogy még nem állsz készen rá! - minden kimondott szó közben az ujjaimat tördeltem. Nehéz volt koncentrálni, hiszen előttem állva húzta magára a fekete pólót. Biztos ismeritek a jelenetet, amikor a mozdulat közben, a hasizom erőteljesebben látszik, amikor a csípő kecsesen megmozdul, amikor a váll feszes, a hát pedig izmos lesz. Előttem is ez a jelenet játszódott le, ezért elpirulva lesütöttem a szemem. - Azt szeretném mondani, hogy ezt jól át kell gondolnod - pillantottam a lapos hasán lekúszó férfias szőr csíkra. - Nem akarjuk, hogy bajod essen - súgtam, miközben úgy húzta fel az alsónadrágot, hogy közben a törölköző a derekán volt, de hamar lerántotta, ezért elmosolyodtam. - Figyelsz te rám?

- Nem! De az biztos, hogy te le sem tudod rólam venni a szemed - fél szemmel a tekintetemet kerestek, ezért dühösen összefontam magam előtt a karomat. Mielőtt megszólalhattam volna, Daxton folytatta. - No para, kicsi lány! - bólintott határozottan. - Megoldom - rántotta meg a vállát.

- Itt nem az a lényeg, hogy megoldod e vagy sem! - keltem ki magamból. - Itt az a lényeg, hogy még nem állsz készen rá! - folytattam hangosan. - Se lelkileg, se fizikailag nem vagy annyira edzett, hogy elindulj a viadalokon! - fujtattam, miközben észre sem vettem azt, hogy a tekintete megváltozott. Pontosan olyan volt, mikor az oroszlán mozdulatlanul lesben áll, és a tökéletes pillantott kivárva figyeli szegény áldozatát. Daxton is így nézett rám. Csak figyeljétek! Sűrű és hosszú szempillái rejtélyesen keretezték a tengerkék tekintetét, ezért elbűvölő szemével kifejezetten ijesztően tudott nézni. És én hibáztam, amikor csak mondtam és mondtam. Hibáztam, amikor nem vettem észre azt, hogy derekamnál fogva a szekrényhez lökött. És hibáztam, amikor az arcom mellett ököllel a szekrénybe baszott. A hangzavar miatt a fülemre szorítottam a kezem és könnyes szemmel figyeltem, ahogy előttem tornyosulva áll és dühös tekintettel a szemembe néz. Ajkát összeszorította, kezét a szekrény felületén tartotta. Annyira meglepődtem, annyira váratlanul ért, hogy észre sem vettem a lila sebet, amit a szekrény lehorzsolt. Levegőt sem mertem venni, ezért sziszegve lesütöttem a szemem.

- Van valami, amit tőled sem viselek el! - szemem előtt feltette a mutatóujját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem mertem. - Kibaszottul nem érdekel, hogy te állsz előttem - fekete szemöldökét felvonta, majd mély hangján folytatta. - És kurvára jegyezd meg amit most mondok - hajolt a fülemhez, majd újra a szekrénybe ütött. Összerezzentem, de őt ezt nem érdekelte. Tudhattam volna, hogy nem szabad az oroszlán bajszát piszkálni...- Se te, se senki nem becsülheti alá az adottságaimat. Ha mégis így teszel, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy "mit követtél el, amiért hat évet töltöttél börtönben?" - esküszöm, hogy nem akartam belemenni. El akartam menni, de kicsúszott a számon.

- Mit követtél el, amiért hat évet töltöttél börtönben?! - könnyes szemmel kiabálva a vállába markoltam és imádkoztam, hogy ne adjon választ. Nem akartam tudni, de mégis megkérdeztem. Talán mert szabadulni akartam. Talán mert féltem tőle. Talán mert minden ellenére is vonzódom hozzá. A fülemhez hajolt, majd így szólt:

- Megöltem valakit, aki tönkretette az egész életemet - suttogta lassan. - És tudod, hogy ki volt ez a személy? - fürkészte a számat. A fejemet csóváltam, de nem tudtam megszólalni. Nem mertem. Mert megijedtem. - Mai napig nem tudom... - rántotta meg a vállát, majd a számra helyezte az ujját. - A világ legveszélyesebb dolga egy olyan ember életét elvenni, akiről semmit nem tudsz.

- Miért? - suttogta könnyes szemmel.

- Mert nem tudod, hogy ki fog bosszút állni miatta - bólintott, majd kezét elvette és az ajtó felé biccentett. - Tűnés! - hangos hangjára összerezzentem, majd könnyes szemmel megindultam előre. Azt még láttam, hogy lesüti tekintetét és a fejét csóválja. Azt hiszem senki nem tudja és senki nem értheti, hogy mi zajlik a fejében és a szívében.

- Hé! Csipkerózsika! Tudtál beszélni vele?! - Billy utánam kiabált, de én a fejemet csóválva kifutottam az edzőteremből. Oxigénre, szabadságra és nyugalomra volt szükségem.

És nem akartam tudni, hogy mi zajlik Daxton Blake szívében....

Semmit nem akartam, ami ő hozzá köthető...

Sóhajtva végig néztem, hogy Claire kifut az utcára, átsétál a járdán és fut a busz után. Most biztos utáltok. Most biztos gyűlöltök. Tudjátok mit? Nem érdekel! Senkinek nem tartozom magyarázattal a tetteimért. - Sajnálom Claire! - súgtam magam elé.

- Mit csináltál? - suttogta pocok, aki időközben besurrant az öltözőbe és megállt a hátam mögött. - Miért taszítod el magadtól azokat az embereket, akik szeretnek téged? - suttogta a hátam mögött állva.

"Akik szeretnek téged".

Felvont szemöldökkel felé fordultam, majd így szóltam: - Mert minden veszélybe kerül az, aki engem szeret!

- Miért? - suttogta, én pedig lesütöttem a szemem, majd öszefontam magam előtt a karomat.

- Egyszer majd megtudod. Ne fájjon miatta a fejed, pocok - veregettem meg a vállát. - Viszont megbántottam Claire-t - sütöttem le a szemem. - Nagyon megbántottam...