Where's my love? Christian Pulisic ff. /Befejezett

1. Fejezet

2020.03.25.

Phoebe Rowan

Egy éve, hogy elszöktem Marktól. Egy éve, nem léptem ki a házból, mert féltem, hogyha meglátom az utcán elrabol, vagy jobban megver. Aznap éjjel, amikor vacsorára voltak hivatalos vendégek, nem mentem el. Hívogatott, és nagyon sok üzenetet küldött. Az összes abból ált, hogyha nem válaszolsz, és jössz el a vacsorára, akkor felkereslek, és megöllek. Persze anya mondta, hogy bemegyünk a rendőrségre, de már késő volt. Márk elhagyta az országot, és a rendőrség, se tudja, hogy hol van. Egy éve járok pszichológushoz, és ma is oda kell mennem. 10-re van időpontom, rápillantok az éjjeliszekrényemen lévő órára, és 9.50-et mutat.

- Basszus! El kell indulnom, mert elkések!- morogtam az orrom alatt.

Elindultam autóval a pszichológushoz, és leparkoltam az épület előtt. A kórházhoz közel van, úgyhogy ilyenkor szoktam átmenni anyához is. Bementem az épületbe, és bekopogtam az ajtón és Éva a pszichológusom nyitott ajtót.

- Szia, Phoebe! Gyere beljebb.- invitált be az ajtón.

Beszélgettünk Évával, és utána elindultam a kórház felé. Rutinosan besétáltam az ajtón, és közben egy értesítés is jött a telefonomon, úgyhogy megnéztem, de nem figyeltem előre, ezért beleütköztem egy emberbe.

- Oh, bocsánat!- kértem elnézést.

- Semmi baj!- mondta, és egy kis kezet vettem észre mellette. Lepillantottam és egy kisfiú állt velem szembe.

- Szia!- köszönt, a kisfiú.

- Szia!- köszöntem vissza.

- Nagyon aranyos kisfia van!- egyenesedtem fel.

- Köszönöm!- mondta, és felkapta a kisfiút a kezébe, majd elindultam a lift felé.

- Ön is lifttel jön?- kérdeztem visszafordulva.

- Igen- válaszolta, és elindultak. Magam elé engedtem őket, majd megakartam nyomni ösztönösen a gombot, de visszarántottam az ujjam.

- Hányas emelet?- kérdeztem.

- 2- felelte a férfi, egy kis idő után.

- Rendben.- feleltem, és megnyomtam majd elindult a lift.

- Itt dolgozik?- kérdezte, a semmiből a férfi.

- Nem, az anyukámhoz jövök.-mondtam

- Oh, sajnálom.- mondta szomorúan.

- Jajj, nem. Az anyukám itt dolgozik.- válaszoltam.

- Oh, akkor bocsánat.- kért bocsánatot.

- És maga, mi járatban itt? Kistesó?- kérdeztem, és közben a kisfiúra néztem.

- Nem, nem kistesó. A feleségem meghalt, amikor a fiam született. Egy éve.- suttogta a végét.

- Részvétem.- mondam és a lift megérkezett az emeletre.

Egyszerre akartunk kiszállni, a liftből.

- Csak ön után.- mondta, és mutatta az utat.

- Köszönöm!- köszöntem meg, majd anya irodájának felé vettem az irányt.

Az apuka mögöttem jött, és megálltam anya irodája előtt. Ő is megállt az iroda előtt.

- Maga is, ide jön?- kérdezte.

- Igen, ez anyukám irodája.- mondtam, és bekopogtam, majd beléptem az irodába.

A férfi is belépett mögöttem. Anya csak mosolyogva felnézett a papírjai fölött.

- Szia, drágám!- köszönt nekem, és a szeme a vállam fölé terelődött.- Jó napot, Mr. Pulisic!- köszönt neki, is és mutatta az apukának, hogy foglaljon helyet. Nekem nem kellett mutatnia, tudtam, hogy hova kell ülnöm. Le ültem anya iróasztala mellet lévő fotelra.

- Szóval, mi járatban erre felé, Christian?- kérdezte anyum, a férfitől akinek már meg is tudtam a teljes nevét. Valahonnan ismerős volt, de nem akartam bunkó lenni, úgyhogy nem kérdeztem rá.

- Aaron- csak ennyit mondott, és anya arcán egy kis szomorúság látszódott.- Nem tudok róla gondoskodni, mert újra munkába szeretnék állni. Beszéltem a főnökömmel, is és mondta, hogy örömmel látna. Szeretném, megkérdezni, hogy esetleg, nem tud-e egy bébiszitter találni. Én próbáltam keresni a neten, de mivel ismerem magát, mióta megszületett Aaron, így magában jobban bízok.- mondta, és egy kicsit megfeszengett.

- Persze, segítek.- mondta anya, és rámnézett, majd elkezdtem rázni a fejem.- Azt hiszem van is egy akit tudok ajánlani.- mondta, és rám mutatott.

Életemben egyszer-kétszer vigyáztam a szomszéd gyerekeire, és az jó is volt. Mindig, amikor haza mentem, akkor órákig számoltam be anyának, hogy milyen jó volt vigyázni a gyerekekre. Az volt az álmom, hogy óvonő leszek, de megismerkedtem Márkkal, és nem mentem végül el elvégezni, és utólag már bánom. Dehát, mit tehettem volna akkor? Tombolt bennnünk a szerelem, és azt hittem vele fogom leélni az életem, de ez nem így lett. A gondolat menetemből anya rángatott vissza.

- Phoebe?- kérdezte.

- Hát, nem is tudom.- vakartam meg közben a tarkóm.

- Természetesen, fizetést is kapnál.- mondta gyorsan Christian.

- Nem, nem a pénz a kérdés, hanem az, hogy már nagyon régen vogyáztam gyerekekre.- vallottam be.

- Persze, megértem.- mondta, majd a fiára nézett, aki folyton engem nézett és mosolygott.

Nem bírtam ellenállni, mert úgy éreztem, hogy Aaron, mint ezt is megtudtam, engem szeretne bébiszitterként. Nem tudom, hogy honnan jött ez az érzés, de valamiért azt éreztem, hogy nekem kellene vigyázni rá.

- Najó, elvállalom.- adtam be a derekam végül, és Christian nagyon boldog lett. Anya pedig büszke mosollyal az arcán nézett rám.

- Köszönöm!- lépett oda hozzám Christian, és megölelt, amit az elején nem viszonyoztam, de utána igen. A kis ölelésünket Aaron szakította félbe. Oda sétált az apja mellé, és a pólóját kezdte el húzni, jelezve neki, hogy menni akarna.

- Szerintem menni szeretne.- mondtam Christian-nek

- Igen, megyünk már fiam.- vette fel, és rá mosolyogtam Aaron-re.- A részleteket pedig majd megbeszéljük sms-ben- mondta, majd egy kártyát nyújtott át, amin a neve és a telefonszáma volt rajta.

Miután kimentek az irodából, anya mosollyal az arcán nézett rám.

- Mi az?- kérdeztem, és visszaültem a helyemre.

- Büszke vagyok rád, amiért elvállaltad ezt a munkát!- mondta, és én felálltam és megöleltem.

Azt hiszem semmi másra nem vágytunk, csak egy szoros ölelésre.

Sziasztok! Hát, íme egy újabb rész. Ha tetszett írd meg nyugodtam kommentbe, vagy, ha egy vote-ot nyomsz, is tudni fogom, hogy tetszik. Puszi!

Tiktok: csakegywattpadiro

Instagram: egywattpadiro