sms │✓

chapter sixteen - love of my life

Oda néztem és megláttam Josh-t. Ugyanolyan lazán volt felöltözve, mint mindig és nem volt mellette a Barbie babája sem. Úgy láttam valahova nagyon siett és görcsösen szorította az öccse kezét. Biztos késében van a Barbie babájával megbeszélt közös randiről... Nem akartam vele találkozni. Egyébként se látott be az ablakon a kocsiba de a biztonság kedvéért még le is buktam és összehúztam magam az ülésen. A látványa ugyanazokat a hülye érzéseket idézte fel bennem, mint amiket akkor éreztem amikor együtt voltam vele. Kifújtam a levegőt és úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz kimegyek aztán max majd elsétűlok mellette. De ahogy feltápászkodtam már nem volt az ajtóban.

- Elment? - bukott ki belőlem. Lily és Milan egyszerre mutattak egy kocsi irányába ami bizony Josh kocsija volt, és ami már rég az úton ment.

- Ezt le késted, hugi - húzta el a száját a bátyám.

- Jobb is - motyogtam. - Ezt haza tudod vinni, nem? - mutattam a Milan mellett fekvő nagy zacskóra amiben a ruháim voltak.

- Ja, persze. De a barátnődet is szívesen haza viszem - valami valószínűleg belement a bátyám szempárába, mert az egyik szeme elkezdett rángni.

- Ja, hogyne - forgattam a szemem.

- Na, nem akarok egész nap itt állni - hívta fel magára a figyelmet Lils.

- Megyek, megyek - morogtam.

Ahogy beléptem a gyerek hangoktól nyüzsgő épületbe azonnal elfogott a boldogság. Végre újra ott lehettem ahol szerettem lenni, és azt csinálhattam amit akartam.

- Minnie!! - kiáltotta Hope miközben a tolószékben olyan gyorsan gurult hozzám, mint Villám McQueen a Verdákban.

- Hope!! - kiáltottam boldogan, ki kaptam a székéből és szorosan magamhoz öleltem.

- Olyan régen láttalak, már azt hittem sosem jössz vissza hozzám - suttogta a nyakamba.

Másodpercek alatt érzékenyültem el. Rögtön anyáék jutottak eszembe. Bárcsak kiderülne, hogy semmi bajuk csak pár évig elmenekültek a hírnév elől. De tudom, hogy ez sosem fog megtörténni.

- Minnie? Mi a baj? Miért sírsz? - kérdezősködött Hope aggódva.

- Jajj semmi bajom, csak nagyon hiányoztál - hazudtam, ekkor Joshua jutott eszembe és újra bőgni kezdtem.

- Istenem Minnie, te is hiányoztál nekem, de nem kell így sírni - nyugtatott a kicsi.

- Hallod - loholt oda hozzánk Samatha. - Mi van, mi a baj? Sírtál? - húzta fel a szemöldökét.

- Semmi bajom - ráztam meg a fejem. - Mit akartál? - érdeklődtem kedvesen.

- Ja, az most mindegy - harapdálta az alsó ajkát.

- Hát jó... - vontam össze a szemöldököm.

- Megyek, várnak már - mutatott maga mögé.

- Oké, Sammy fura vagy - jelentettem ki. - Furább, mint amúgy szoktál lenni - tettem hozzá miközben a játszószoba felé hátráltam. Samantha mutatott egy like-ot és elrohant. - Mi van ma ezzel a lánnyal? - pillantottam szórakozottan Hope-ra, aki leült rajzolni.

- Nem tudom, de jött ma az a fiú aki múltkor hozta Franklint - rajzolgatott Hope. - Szépet rajzoltam? - mutatta vigyorogva a lapot, amin egy nyuszit és talán egy teknőst sikerült be azonosítanom.

- És? - kezdtem de a lány közbe vágott.

- Mi és? Nem tetszik - ajkai sírásra görbültek.

- Jajj, nem. Nagyon szép lett - hadartam. - Azért kérdeztem, hogy és, mert kíváncsi voltam, hogy mi történt amikor Joshua itt volt - magyaráztam.

- Ja, mért nem ezzel kezdted? - dörzsölted össze apró ujjait. Felnevettem Hope pedig elkezdett mesélni. - Én se tudok sokat de azt igen, hogy ide jött, elvinni a tesóját, és valamit mondott Samanthanak ami miatt Sammy elvörösödött. És elkezdett a kezeivel magyarázni, aztán asszem Joshua megrázta a fejét, mire Sammy még jobban elvörösödött, és újra elkezdett magyarázni csak mostmár nem olyan hevesen és a kezei se mozogtak annyira - mosolyogva zárta le a mondatot. - Akarod tudni, hogy ezt, hogy jegyeztem meg? - kérdezte vigyorogva.

- Persze, kérdezni is akartam - vigyorogtam.

- Lerajzoltam - válaszolta szűkszavúan. KIterítette a lapot és (egy 6 éves gyerek képeségeihez viszonyítva), tényleg felismerhető volt egy férfi és egy női alak. Sőt még Joshua göndörkés fürtjeit is felfedeztem a rajzon.

- Huh Hope, ez nagyon jó lett - néztem elképedve a lapot.

- Ó, eszembe jutott! - kiáltotta hirtelen. - Joshua itt volt és azt hiszem azt kérdezte Sammytől, hogy idézem, figyelj - változtatta el a hangját Hope. 

- A cuki kórházas csajjal szeretnék beszélni - Josh beletúrt a hajába. Samatha teljesen elvörösödött, Joshuának leesett és gyorsan mentett. - Jajj, bocs nem rólad beszélek, Minnie Mooner dolgozik ma? - Sammy olyan vörös lett, mint a frissen kicsordult vér.

- Ja öhm, nem jött még be délutánus, hamarosan biztos jön - hebegett a lány.

- Oké, megvárom beszélnem kell életem szerelmével - beszélt elszántan Josh. Franklin ért melléjük a kis mancsőrjáratos táskájával.

- Jay-Jay nagyon fáj a pocim, menjünk haza - kérte a kisfiú síros hangon.

- A büdös... Oké gyere menjünk. Samatha ugye? - kapkodott kétségbeesetten Joshua.

- I-igen... - hebegte Samatha még mindig tiszta vörösen.

- Add át Minnieboonak, hogy kerestem és írjon vissza különben megbüntettem - adta parancsba a fiú, majd elviharzott. Sammy arca olyan színben pompázott amilyen árnyalat nem is létezik.

 - Te is elpirultál, tudom, hogy rossz ha valaki leszid de ennyire? - fecsegett, majd legyintett és inkább tovább rajzolt.

Élete szerelmének hívott. Te jó ég...

Kicsit megszédültem szóval jobbnak láttam ha inkább leülök a babzsákfotelbe. A kezembe vettem a telefonom és Josh nevére mentem az üzeneteknél.