Reggel van, a madarak csicseregnek, alap zaj szűrődik be a nyitott ablakon. Szemem lassan nyitom ki, s csak fekszem az ágyon. Fejem jobbra fordítóm így láthatom, hogy kint gyönyörű idő van. Párpercig csak nézek magam elé mikor tudatosul bennem milyen nap van, de gyorsan a gondolatát is próbálom el hessegetni, hisz az évnek ezt az agynapját teljes szívemből gyűlölöm.
-Telefon pittyen-
Kezembe veszem a készüléket mely az éjjeli szekrényen hevert s a következőt látom.:
"Nicholas Hoult Ismerőnek jelölt. "
-Hát jó, miért ne...- Dünnyögöm magam elé halkan a szavait majd vissza igazolom a kérést.
Kócós hajjal, a méretemnél vagy 3x nagyobb pólóban s kissé álmosan megyek ki a teraszomra egy bögre kávéval a kezemben. Le ülök a kinti székre, a nap gyenge fénye vetül rám, melynek enyhe de kellemes melegét érzem a bőrömön melyet csukott szemmel élvezek. Imádom ezt a kis lakást , imádom ezt a várost. Végre talán magas is kezdem elfogadni és szeretni. Talán elmondhatom, hogy sikerült a hátam mögött hagynom a múltat s nem gondolni rá. Vagy ha véletlenül eszembe jutnak a régi, borzasztó emlékek vagy netán azzal a bizonyos személlyel álmodok már nem visel meg annyira.
Szememmel most is az embereket figyelem, tekintetem egyik emberről a másikra téved amikor találkozik egy szempárral mely engem figyel. Számomra hosszú percekig tűnő szemkontakt volt köztünk mely a valóságában pár másodperc volt. Fáradt testem csak egy módón tudott reagálni a "kukkolóra", jobb kezemet felemeltem, hogy láthasd e kecses mozdulatot majd a középső ujam felemelve intettem neki. - Paraszt...Ch..- Morogtam miután a kávémba kortyoltam. Az illető a kéz jelem után elég gyorsan eltűnt amit nem is bántam.
Mára szabadnapot vettem ki, direkt kerülve ilyenkor a személyes kontaktot bárkivel is, mára a tervem, hogy még a lakást sem hagyom el.
Délután a konyhában sürögtem-forogtam, hogy kész legyen életem első süteménye, melyet oly sok reménnyel kezdtem el sütni. Az elején még bíztam benne, hogy jó lesz de ahogy a végéhez értem rájöttem, hogy lehetséges ezt nem nekem találták ki és nem ez lesz az új hobbim.
Süteményt melyet készítettem letéve magam elé ülök az asztalhoz. Szám egyáltalán nem húzódott mosolyra, csendben gyújtom meg a gyertyát melyet a torta tetejére helyezek.
- Hát...Boldog Születésnapot Maja...- Dőltem hátra a székben- Úristen de szánalmas vagyok...- Sóhajtottam. Csendben néztem ahogy ég a gyertya szememből aprócska könnycseppek gördültek le az arcomon melyeket gyorsan töröltem le így talán olyan mintha nem is lenének.
Az embernek meg van írva a sorsa előre? egyáltalán létezik a sors? Vagy ez csak egy kitalált dolgok, hogy az emberek tudjanak kapaszkodni valamibe ? Mint a szerelem első látásra...Hallunk róla de nem tudjuk, hogy létezik. Vagy az örök boldogság...szintén hallunk róla de nem tudjuk, hogy létezik. Mi van akkor ha nem hiszünk semmiben és nincs mibe kapaszkodnunk? Ha nem hajt semmi, nincs miért küzdenünk, nincs miért fel kelni minden reggel és elhagynunk a lakásunkat ahogy magányosan térünk haza egyedül...
S ha nem hiszünk a szerelem elsőtárásra, vagy az örök boldogságban, vagy akárcsak magában a szerelemben, ha semmiben nem hiszünk vajon attól még ugyan úgy megtörténik velünk? Van értelme az életünknek ? Megtörténik amire titkon vágyunk ? Amiért gyermekként gondoltunk, hogy majd egyszer ha felnőttek leszünk családunk lesz, s oly nagy szeretetre érünk haza mindennap...A ferjünkhöz az imádott gyerekeinkhez...Mi van ha felnőtt fejjel tudjuk, hogy ez már valószínűleg nem valósul meg...Csak egy gyermekkori vágy, egy gondolat melyben bízunk, hogy majd lesz egy társunk ki velünk lesz jóban rosszban...Egy társ ki oly támaszt és vigaszt ad mely erőt ad kitartani a legrosszabb napokon, erőt ad minden reggel felkelni és elvégezni a dolgainkat, hogy este mikor újra látjuk újra szerelme essünk és szeressük életünk végéig azt az embert aki viszont szeret minket és velünk akar lenni, harcol értünk és a szerelmünkért.
Ha nem hiszünk semmiben is gondolunk arra, hogy mi van HA mégis megtörténik, még is valóra válik egy aprócska álom melyet oly rég óta dédelgetünk, s oly régóta szeretnénk ha megvalósulna. Hiába nem hiszek a sorsban...De vajon az van nekem meg írva, hogy egyedül fogom le élni az életem, magányosan ébredek és alszok el ? Ha haza érek csak a csendes lakás fog várni?
Ezekkel a gondolatokkal fújtam el a gyertyát melyek a levegő hatására elaludtak. Minden évben ahogy eljön ez a nap a lelkemben is hasonlót érzek...Egy darabka elalszik... Próbálhatom újra gyújtani , de már nem lesz olyan.
- Legalább a süti nem lett rossz...- Vigasztaltam magam egy pocsék de talán jelen esetben fontos vagy nagyot jelentő indokkal.
---
Igaz nem terveztem kitenni a lábam a lakásból de úgy éreztem, hogy sétálnom kell egyet, egyszerűen muszáj kicsit ki szakadnom itthonról vagy különben a gondolataim fognak felemészteni.
Az utcán sétálva döbbentem rá, hogy menyi de mennyi apró dolog van amit nem veszünk észre a szürke hétköznapokban melyet mosolyt csalnak az arcunkra. Ezek lehetnek a madarak ahogy gyönyörűen csicseregnek, akárcsak a nyíló virágok az utcán melyen sokkal színesebbé festik a járdákat. Akár a nap, hogy milyen gyönyörűen süt minden egyes nap és ad nekünk meleget és fényt. De lehet egy idős házaspár kik kézen fogva mosolyogva sétálnak az utcán és látszik rajtuk , hogy minden négyzetcentimétert imádnak egymáson és teljes szívükből szeretik egymást a kezdetek óta.
Apró dolgok melyek nem kerülnek semmibe de még is a lelkünknek jót tesznek.
Éppen a zebránál állok mikor észre veszem, hogy egy nagy szőrgombóc érinti az orrát a lábszáramhoz.
-Szia kis haver...- Simogatom meg. - Hol a gazdád? - Guggolok le hozzá és nézek körbe, hogy ki keresi az elkóricált kutyust. - Van egyáltalán gazdád ? - Fogom két kezem közé a fejét és simogatom. Mire csak szorosabban bújik hozzám. Kezemmel próbálok a nyakán keresni nyakörvet de nem találok. - Éhes vagy ugye? - Nézek a szemében s abban a két szemben nem látok mást csak szeretet vágyat, hogy valaki végre szeresse, foglalkozzon vele. - Na gyere - Álltam fel s indultam haza, egész úton követett így gondoltam beengedem magamhoz, hogy legyen fedél a feje fölött.
---
Kanapén ülök már késő van, az utca is csak egyre jobban csendesedik el. Éppen könyvet olvasok s szemem az új lakótársamra téved ki a földön éppen szundikál.
Kintről autó ajtajának a csukódása üti meg a fülem, de nem fordítókra figyelmet inkább csak nézem a szőrgombócot , hogy valaki hogy tehette utcára mikor ilyen elbővülő?
- Kopognak az ajtón-
Kicsit igaz félve, de felállok hisz nem vártam senkit, ezért kíváncsian nyitom ki az ajtót.
Egy rózsacsokrot látok meg először, majd feljebb emelem a tekintettem s nagy mosolyt és két kék szemet látok.
-Remélem még nem késtem el ezzel, Boldog Születésnapot Maja! - Villantja meg szexi fehér fogait s én szólalni se tudtam.
