Meg van az az érzés, hogy a hétköznapokon alig tudsz felkelni, szemeid alig nyílnak ki pedig te le feküdtél korán, hogy másnap ne legyél fáradt de mind hiába? S mikor hétvége van és annyit de annyit tudnál piheni de reggel hét órakor magadtól fel kellesz majd azért próbálsz vissza aludni mondván hétvége van és most ráérsz/ tudsz aludni de még se megy ?
Na pont így vagyok ezzel én is...Mindig...minden hétvégén és éppen most is.
Még pár órát sikerült szunyókálnom de nem mentem vele sokra hisz talán fáradtabbnak éreztem magam tőle, de az is lehet, hogy amit nem tudok rendesen ágyban maradni mivel mára ígérte Nicholas az újra találkozást amitől meg kell, hogy mondjam nagyon de nagyon izgatott vagyok. Bár ha jobban bele gondolok nem is egy randi igazából csak egy sima találkozás, de ennek ellenére nagyon izgulók és kiváncsi vagyok mi lesz a vége, vagy esetleg elárulja miért is kellett eljátszanom a barátját tegnap.
Ismerve magamat időben neki álltam készülődni, hisz ha zenét kapcsolok akkor a 30 perces öltözés és sminkelésből lesz legalább 2 óra. Feldobtam egy laza sminket meg megpróbáltam egyszerre sexy-n felöltözni de azért még is kényelmesen.
Nem tudtam várni ezért inkább előbb el indultam a kávézóba, olyan szinten gyomorgörcsöm volt mint a fene, pedig nem kéne, hogy legyen ahogy említettem ez nem randi. De olyan rég volt már, hogy így találkoztam egy fiúval, szóval nem tudtam parancsolni az érzéseimnek és ahogy egyre jobban közelítettem meg a kávézót egyre nagyobb izgalom uralkodott el rajtam.
Nem akartam túl hamar oda érni ezért inkább kerültem egy kicsit közben próbáltam elterelni a figyelmem, hogy kicsit le tudjak nyugodni. Itt a városon keresztül folyik egy folyó ami olyan látványt nyújt amitől teljessen oda és vissza vagyok, ha rossz napja van az embernek vagy csak ki jön sétálni úgy meg tudja nyugtatni és eltudja vonni a figyelmét a gondokról. Rápillantottam az órámra és az idő vészesen közelített a megbeszélthez ezért útnak indultam újra.
Oda értem szemem már rögtön őt fürkészte, de kint nem láttam hátha bent foglalt helyet. Beléptem - Sziasztok! - Köszöntem, persze szememmel végig pásztáztam bent is a helyet hátha Nicholas itt van. Sehol sem láttam, sehol...Nem baj hátha csak késik...Igen biztos csak késik ez elő fordul, nem ? - Szia Maja! Szokásos kávé? - Szakította meg gondolatmentesem Joe.
-Őőőhh.. Igen- Válaszoltam hirtelen most nem annyira azon járt az eszem, hogy milyen kávét igyak...S mi van akkor ha én késtem el ? Mármint itt volt előbb de azt hitte nem fogok eljönni és ezért elment mikor észlelte , hogy nem vagyok jelen. Jesszusom Maja ne komplikálj! Állj le ! Talán nem leszel felültetve...talán...remélem....
-Maja mielőtt elnem felejtem ezt neked hagyták itt- Vett elő a pult mögül egy hatalmas rózsa csokrot majd átnyújtotta.
-Azta... Köszönöm...Mikor hagyták ezt itt? - Kérdeztem miközben cetli után kutakodva futottam át a hatalmas virág kupacot.
-Futár hozta...Közben kész a kávéd...Ki vigyem ?
-Oh...Igen azt meg köszönöm- Bólintott és már vitte is a kávémat ki a terasz részre.
Le ültem kint és rátalálva a cetlire rögtön kezembe kaptam, hogy meg tudjam áll e rajta valami.
" Valószínűleg késni fogok egy kicsit...De remélem addig is sikerült mosolyt csalnom az arcodra.
-Nick "
Az kétségtelen, hogy a mosolyt nem tudtam le törölni az arcomról, hisz még soha senkitől nem kaptam ekkora csokrot ami ilyen gyönyörű lett volna, hihetetlen.
Viszont a percek telket de Nicholas nem jelent meg, a rózsákra pillantottam és úgy éreztem, hogy ennek ellenére is lehet fellettem ültetve. Ahogy múlt az idő a remény is fokozatosan múlt el. Valahogy éreztem, hogy túl szép is legyen ahol, hogy igaz legyen.
Itt ülök a teraszon egy hatalmas virágcsokorral és már kezdem magam kínosan érezni, pontosan mert egyedül vagyok a virágokkal és nincs itt az az ember akit várok már legalább 30 perce.
Szerintetek meddig érdemes várni valakire? Mikortól válik az egész olyan helyzetté, hogy már a hülyét csináltak belőled ? Vagy ezt meg lehet egyáltalán fogalmazni ? Vagy talán inkább onnantól számít az egész mikortól rádöbbensz, hogy átvertek...
Hát Maja ez nem a te napod - emlékeztettem rá magam.
45 Perc várakozás után úgy ítéltem az egészet, hogy teljessen értelmetlen tovább várni, szerintem várhatnék akár zárásig akkor sem jönne el, van egy olyan érzésem. Be mentem kifizetni a kávét majd a csokrot ölbe kapva el indultam.
Sétálva úgy éreztem, hogy még nem szeretnék haza menni, nem szeretnék otthon lenni egyedül az érzéseimmel, nem szeretnék kettesbe maradni velük, főleg most nem. Hatalmas ürességet éreztem de e mellé még jött a düh. Magamra voltam mérges, hogy elhittem, hogy tényleg elfog jönni, hogy még mindig ilyen hiszékeny vagyok...már igazán el múlhatna...Rá pillantottam a csokorra es az érzelmek csak még inkább elöntöttek. akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az egészet egy átverésnek élem meg, egy kijátszásnak. Szerintetek rosszul érzem ? Kéne egyáltalán ennyit éreznem, mikor csak tegnap láttam először ? Kukához érve utoljára rá pillantottam a virágra ami teljesen ki töltötte az ölemet. - Bazdmeg! - Súgtam halkan de ebben a halk szavakban mérhetetlen düht sikerült bele préselnem. A cetlit kivettem a virágok közül majd zsebre tettem. Majd az egész csokrot úgy ahogy volt bele vágtam a kukába majd el sétáltam.
Megnyugvásra úgy éreztem, el kell mennem egy helyre. Egy helyre mely a nyugalmat jelenti rossz napokon, mikor nem szeretnék senkivel találkozni és főképpen nem beszélni.
Így hát elmentem a városnak annak a helyére ahova ilyenkor mindig megyek. Van egy eldugott domb amiről rálátást lehet nyerni a városra ahol élek, szürkületben rendkívüli látványt nyújt. Eddig soha nem találkoztam itt senkivel így ki neveztem a saját kis nyugi helyemnek. Ha bármi gondom lenne akkor általában ide jövök.
Próbáltam ki kapcsolni magam, nem gondolni semmire csak nézni a tájat...Próbáltam minden érzést ami feltörni próbált bennem ki törölni és nem hagyni, hogy el uralkodjon rajtam. Nem engedhetem meg, hogy el gyengüljek egy pillanatra is, nem szabad....
Ahogy ültem a földön észre vettem, hogy mellettem van pár nagyobb kő talán akkorák lehettek mint az öklöm. Eszembe jutott egy ötlet...Ezek a kövek az érzéseim és talán ha elhajítom, sikerül az érzésektől is megszabadulni...Remélem. Kezembe fogtam az egyiket másik kezembe pedig egy tartalékot, majd fel álltam s a köveket elkezdtem le hajítani a dombról amilyen erővel csak tudtam.-BAZDMEG NICHOLAS ! - Kiáltottam ami itt nem volt probléma hisz senki nem volt a környéken és így ki engedhettem mindent ami bennem volt, amitől rosszul éreztem magam, ami bántott, ami mérgessé tett. Hirtelen meg álltam, be vált...Mintha nem köveket dobáltam volna le a szívemről hanem sziklákat, sokkal jobban éreztem magam, megkönnyebbültem...
___
Ha tetszett ez a rész kérlek jelezd számomra komment szekcióban vagy egy like-al. 🥰
Sok ölelés : E
