] 27. fejezet: újraismerkedés [

1.1K 89 28
                                    

[Név] szemszöge:

Csütörtök délután van... Az incidens óta itthon gubbadok. Lehet gyávaság de nem merek bemenni az iskolába... Anya hétfő délelőtt óta nem nagyon szól hozzám de legalább bele sem szól mit csinálok. Mérget vehetek rá, hogy nem szólna akkor sem ha spontán kisétálnék a házból. Persze, ilyenkor sehova sincs mennem. Nem mintha akarnék. Zeke sem szól. Talán hibásnak érzi magát ezért nem mond ellent a tetteimnek. Hange és Erwin próbáltak elérni, velük beszélek néha de csak üzenetben vagy néha-néha hívasban.

Na és Levi? Ha jól hallottam összevesztek Hangeékkal. Annak ellenére, hogy elvileg tökre jó kis csapatunk volt, nem mondják el mi volt az oka a veszekedesnek. Úgy ézrem titkolnak valamit és ez zavar kicsit... Eléggé.

Két hét múlva anya és Zeke esküvője lesz... Oh, említettem, hogy találkoztam apával? Igen, ez is egy ok, hogy miért nem megyek iskolába. Nincsen gyomrom senkihez...

Visszatekintés:

A kávézó előtt vártam. Igaz, hogy fél órával korábban volt, de nagyon aggódtam. Aggódtam, mert mi van, ha belépek a kavezóba és ott ül?

Ez vicces... Őszintén, fogalmam sincs hogyan néz ki. Kicsike voltam, amikor elhagyott minket. Csak egy dolog maradt meg az emlekeimben, az pedig az, hogy van egy égési seb a karján. Anya sosem mondta el mi történt, de én emlékszem hogy mindig ott volt karján. Mindig az a kép ég bennem, ha szóba jön apa, amikor egyszer olvasott nekem. Nem emlékszem micsodát, de ahogyan fogja a kezében a piros pöttyös mesekönyvet emlékszem, hogy a sebét néztem, ami inkább heg.

Tehát beléptem. Mintha a levegő lefagyott volna. Körbe néztem. Jobbrol-balra kutattam a szememmel az embereket, amikor megláttam őt;

A haja, az orra de még a szemei is a kiköpött hasonmásom volt. Ha lett volna bármennyi kétségem afelől, hogy ő az apám, akkor attól az égesi sérüléstol az éppen feltolt ingje ujjánál megbizonyosodtam.

A karjáról vissza néztem a szemeibe, ami már engem fürkészett. Láttam, hogy az árcán az a meglepettseg lakol, mint ami az enyémrn szokott, amikor meglepődok. Mint például most. Kétségtelen, hogy ő az

Oda sétáltam. Nem ködösítek, abban a pillanatban talán ezer meg ezer gondolat futott át rajtam. Igaz, csak pár méter volt köztünk. Csak néhány lépés, 2-3 levegővétel de ugy tűnt, mintha egy örökkévalóság lenne.

Oda sétáltam ő pedig felkelt a helyéről.
-öhm, heló...-
Szólaltam meg én.

- [név]? Szia! -
Látszott ar arcán a meglepettseg. Megnézett engem, megnézte mennyit nőttem, befogadta a kinézetem. A lánya kinézetét.

- Annyit kerestelek! -

Ez a mondat. Ez a mondata lepett meg a legjobban... Legalábbis eddig.

'Keresett? Mi az hogy keresett? Anya azt mondta, hogy apa nem akar velem semmit se kezdeni és ezert hagyott ott...'

- kerestél? -

- Igen... De anyád nem igazán szerette volna hogy lássalak, ezért sosem engedte -

...

'Anya nem engedte? Miért nem? Tessék? '

- Ezt hogy érted? -

- Nehéz volt közel kerülnöm hozzá a történtek után... -
Kicsit Hallatszódott a bánat a hangján, ha jól vettem ki

- miért? -
Mint valami faggató teremben... Dehát tudnom kellett.

- Nem hinném, hogy el kéne mondjam -

Megtört Szabályok és ígéretek [ Levi Ackerman x Olvasó - középiskola AU]Where stories live. Discover now