╠11. fejezet: az alkohol üt╣

945 78 30
                                    

Hajnali 2:16 perc volt, én pedig már egy fél órája fent gubbasztottam a mellékszobában. Egy ideig lent ültem, táncoltam de nagyon zavart. Nem tudtam többet kint lenni, pedig szerettem volna.

Hogy mi zavart? Ahogy nevet, ahogy vele nevet. Utáltam látni őket ketten, tehát feljöttem. Hangenak azt mondtam görcsöl a hasam, hogy ne keressen. Lassan már azon voltam, hogy lemegyek tehát megembereltem magam és nagy levegőt vettem.

A lépcső alján Erwin fogadott. -[név] pont téged kerestelek. Hogy vagy? Görcsölsz még?- kérdezte egy aggódó tekintettel. 'Egyem meg...' Amikor le értem az utolsó lépcsőfokra, megnyugtattam. -nem kell aggódni, jól vagyok.- mosolyogtam rá. -csak picit rosszul voltam, de most már minden jó!- jelentettem ki.

Elkezdtünk a pult felé sétálni. Erwin hátranézett és megkérdezte, hogy kérek e valami piát. Ő pultozott. -keverek valami finomat- tette hozzá. -szuper!- mosolyogtam rá.

Odamentünk, leültem az egyik székre és vártam. Arra kaptam fel a tekintetem, hogy mellém ül Jean és Armin. -hé, [név]!- Szólalt fel Jean. -[név] ugye?- súgott oda Arminnak. -[név].- segítettem meg szerencsétlen helyzetét.

-szóval...- könyökölt az asztalra. -te és az a Jeager srác.... Van köztetek valami?- kérdezett rá. 'baszki'... -mii? Nem! Mármint öhm... Miért érdekel?- próbáltam kerülni a dolgot. Ki tudja Eren mit akar és ha rosszat mondok, lehet beárul...

-hát... Öhm...- látszott, hogy megszeppent. -mert akkor Mikasa is látná, hogy mekkora egy... Mármint akkor szabad lenne a pálya- magyarázta. 'mindent értek' -hát, szerintem Erennél érdeklődj. Majd ő megmondja az igazságot.- időt kellett szereznem. -rendben- ezzel elment, Armin pedig intett nekem.

Ekkor tette le elém Erwin a piát amit kevert nekem. -tényleg van valami Eren és közted? Nem akartam hallgatózni, csak-- nem tudtam most elmagyarázni neki. Rohannom kellett Erenhez, mielőtt Jeanék találják meg előbb. -sajnálom, mennem kell!- vettem kezembe a poharat és rohantam el.

Kérdezősködtem a többiéktől, hátha tudják hol van. Senki sem tudta.

-Mikasa!- világosodtam meg. Mindig együtt vannak! Rohantam a lány felé. -Mikasa!- kiáltottam utána. Amint meglátott engem, a hangulata lelombozódott. -igen?- fordult felém miközben én levegőért kapkodtam.

-te nem tudod hol van Eren? Sehol sem találom- magyaráztam neki. -mit akarsz te ennyire Erentől?- vonta fel szemöldökét. -meg kell valamit beszélnünk!- nem volt időm, gyorsan kellett megtudnom hol van. -már haza ment.- köpte ki. Ahj jó. Akkor nem találták még meg Jeanék. -köszönöm. Hagytam ott.

Már sokkal nyugodtabban indultam tovább. Gondoltam kiülök a teraszra, mert ott nyugi van. Nyitottam az ajtót, és egy ismerős látvány fogadott.

Levi kint ült. Ugyan ott, ahol annó. Éppen szívta a cigijét, kezébe egy pohár wiskey-vel. valahogy jól esett, hogy láttam. Az ajtóba álltam, közvetlen felette. Annyira el voltam vele foglalva, hogy észre se vettem a mellette ülő Historiát. Szép nőiesen ült mellette, mint egy kis angyal. Azt hittem megtépem...

Levi felnézett rám, amikor én Historiát néztem. Éreztem a tekintetét a nyakamon. Reflexből rápillantottam. -mit iszol?- kérdezte miután meglátta a poharat a kezembe. Ekkor jöttem rá, hogy fogalmam sincs... -uhh, Erwin adta de nem mondta micsoda. Még nem kóstoltam meg- Levi felkelt, a kezembe lévő poharat a szája felé irányította és belekortyolt.

Azt hiszem abban a pillanatban megállt az idő. Csak bámulni tudtam, ahogy a szájához emeli a poharam és belekóstol. Hirtelen világossá vált miért rándult görcsbe a hasam minden alkalommal amikor hozzám szól, miért zavart ha más lánnyal van és miért mondta Hange amit mondott. Kurvára bele estem. Csak nem tudom mikor és hogyan.

Vissza adta a kezembe és megszólalt. -sima bor szódával, hogy elnyomja az alkohol ízét. Nem egy minőségi darab- állapította meg, a kezembe lévő pohárra szegezett tekintettel. Historia helyére pillantottam, de láttam, hogy már nincs ott. Furcsa.

Levi hátra pillantott és hallottam, ahogy szájából egy -huh?- jön ki. -mennem kell. Szia!- köszönt el és lépett le. Világos volt, hogy Historia után ment. 'Ahj baszki'

Vissza mentem a házba. Kezemben az itallal. Rögtön megittam az egészet majd felsétáltam Erwinhez. -nagyon finom volt! Kaphatok valami mást? Esetleg vodka? De úgy töményen- tettem hozzá. Erwin rám nézett furcsán, emlékezett amikor azt mondtam nem szeretem az ízét. -óvatosan...- vette el kezemből a poharam és töltött bele.

Ha tudta volna, hogy mennyire nem bírom a piát, nem adja oda. Megittam és akkor talált meg a részeg Hange kezébe valami erős löttyel. -[Néééév]!! Gyere táncoljunk!- Kiáltotta és húzott el. Miközben húzott, egy kicsi kiömlött a poharából. -iszik!- tolta a számhoz. Megfogtam és megittam az egészet ott és egy pár pillanat alatt. Nem telt el sok idő miután beütött. Valami erős lehetett és a pohár eléggé tele volt...

Emlékszem, hogy Hangeval táncolunk és ordibálunk. Akkorra teljesen kiment a fejemből az egész dolog. Annyira élveztem.

Mindent elnevettem. Így telt el úgy egy óra. Közbe ittam még pár pohárral valamikből de nem igazán tudom megnevezni őket. Éppen Sashával és Connieval táncoltam. Igazából én és Sasha tancolt, Connie pedig nézett. Ekkor húzott ki Erwin a tömegből.

Ellenkeztem habár nem jutottam sokra. -[Név], Levi hazavisz, oké? Nem vagy most jól de kialszod.- szólalt meg

-oh deeee, nagyon jól vagyok! Nem megyek még haza, még nem.- ellenkeztem de nem engedett. Megfogott és felkarolt, majd kikísért a ház elé, ahol Levi várt.

Erwin átadott neki és valami olyat mondott neki Levi, hogy menjen vissza Hangehoz. Nem igazán tudtam össze tenni. Picit homályos volt az egész.

Levi éppen tette rám a sisakot látván nekem nem megy. -ahj, ezt most miért csináltad?- kérdezte de valójában nem várt választ. -reméltem jobb lesz..- nyögtem ki. Úgy tűnik részegen retek őszinte vagyok.

Levi felszállt előre, majd segített nekem is mögé. -kapaszkodj erősen, oké? Le ne ess...- dőlt előre, hogy jobban rá tudjak támaszkodni. Lassan indult és nem gyorsított túlságosan fel. Nem főúton mentünk a rendőrök miatt. Nem lett volna vicces ha így meglátnak minket.

Levi lelassított a mi házunk előtt. - Figyelj, [név]- szólt miután leállt. -hogy vigyelek most be?- kérdezte tőlem mert neki ötlete nem volt sok. -az ajtón?- nem értettem mire gondol. Hogy vinne?

-de nem láthat meg anyud így, nem?- próbált emlékeztetni. -miii? Nincs otthon! Elmentek Zeke tanárúrral!- mondtam egy vigyorral. Nem tudtam kontrollálni mit mondok. -ahj, baszki- súgta megint, majd vette fel a telefont a kezébe, hogy felhívjon valakit.

-Erent hívd. Ő már itthon van.- próbáltam segíteni. Nagyot nézett. -Eren?-
-igen, Eren. Hát előbb hazajött-
-mióta laksz te Erennel?-
-ohm....? -
-mindegy... Felhívom-

Én dúdolgattam, Levi pedig épp Erent csörgette. -ah- szólalt fel a fekete hajú fiú. Felvette Eren.

_______________________
Word count: 1061
Ahhh jó őszintén ezt a részt teljesen máshogy terveztem de ez sokkal jobb lett az eredetinél. Ne öljetek meg, hogy itt hagytam abba :') írom is a következőt!!

Megtört Szabályok és ígéretek [ Levi Ackerman x Olvasó - középiskola AU]Where stories live. Discover now