Sweet bitternes (Naruto f.f)

Egy nap mikor hideg volt az eső

- Itachi és Kisame elment.-szólalt meg egy túl ismerős hang a fejem közelében. Tobito egy széket húzva az ágyam mellé teleoedett le és noha a szemeim égtek a fejem meg sajgott mégsem tudtam elküldeni őt. Éreztem a tekintetét magamon és jól esett hogy van még egy olyan személy a környezetemben aki mellettem áll. Mégha csak kényszerből is. 

- Hogy vagy Nora?

- Voltam már jobban is. Alig érzem a chakrámat. Teljesen kimerítettem a pecséttel lezárt megemgedett forrásomat. De idővel jobban leszek.- szemeim még mindig csukva voltak és alig érzékeltem bármit is a környezetemből. Itachi egy napi látásáért cserébe a chakrám szinte teljes egésze. Nagy ár de azért a férfiért aki a családomat képzi megérte. 

- El kell mennem. Majd találkozunk Nora-chan.- nyomott egy puszit a homlokomra a msik Uchiha ebből pedig tudtam hogy ismét nincs rajta a maszkja. Ismét csak nekem mutatta meg az arcát és bennem bízik ennyire. Amint meghallottam az ajtó csukódását kifújtam a bent tartott levegőmet és lassan újra elnyelt a sötétség, a mély alvás és a koncentráció amivel visszanyerhetem a chakrámat. 

Egy nappal később éreztem magam annyira készen hogy megpróbáljak feláállni és kimenni a szobám sötétjéből. A bázis pangott az ürességtől és egy lélek sem volt egyetlen közös helyiségben sem. A folyosókat róva láttam meg egy idő után Zetsut aki nesztelenül haladt végig a fő épületen egészen hátra ahová a tagok eddig még sosem merészkedtek. Eddig azt gondoltam hogy az alatt az idő alatt mióta tagja vagyok az Akatsukinak megismertem a helyet de nagyot kellett tévednem ahogy egyre beljebb merészkedtem követve Zetsut aki a szokottnál is szokatlanabbul viselkedett. 

Egy két szárnyú ajtó előtt álltunk meg. Tisztes távolságból igyekezve eltűntetni a chakrám lapltam meg egy kanyarulat árnyékában. Lassan szívva be a levegőt hevesen dobogó szívvel vártam mi fog történni. Csak Zetsu lépteinek nyikorgását és puffanását lehetett hallani majd az ajtó csikorgó hangját és a jól ismert eső kopogó hangját. Egy másodperc után mr nem csak a hangját hallottam de éreztem is az arcomon a hideg nedves levegőt és a cseppek érintését amit a szél hozott be magával. Óvatosan kinézve a rejtekhelyemről láttam ahogy a növény embert elnyeli a föld az erkélyről.

- Egy terasz?- súgtam magamnak megerősítva azt amit látok. A két szárnyú ajtó egy hosszúkás terasz szerű részhez vezetett ami nem csak azért volt furcsa mert egy körözött bűnbanda bázisán voltunk aminek főbb szempontja az lenne hogy elrejtse a tagokat, de az még inkább zavart hogy ezt eddig sosem tudtam hogy létezik. 

Halk léptekkel osontam ki az erkélyre. Nem érdekelt hogy teljesen elázok és valószínűleg át is fagyok. 

- A legendás sannin egyik tagja..Jiraya már nincs többé.- hallottam meg Pain hangját mire a vér is megfagyott bennem és amilyen gyorsan tudtam lebuktam a hideg kőre tápászkodva. Csípte a hideg vizes kő a tenyeremet de a kíváncsiságom és a rajtam eluralkodó értetlenség tovább hajtott. Négykézláb egészen kikúszva az erkély korláttal elzárt pereméig lestem ki két rúd közti résen. Íriszeim tányérnagyságúra nyíltak és eltátott szájjal néztem azt ami elém tárult, és aminek sose kellett volna elém tárulnia.

- Pain? - a vezetőnk állt egy a vízből kiálló vas cölöpön. Mellette még másik 4 ugyan olyan hajszínű piercinges lény állt. Jiraya-sensei halott? És Pain vagyis Ők ölték meg? Mégis mi folyik itt?

- Apropó..Mostmár előjöhetsz.- szólalt meg ismét a mély hang mire összerezzentem és gyorsan vissza kaptam fejem az irányukba. Ekkor Zetsu jött elő a földből. Szóval ő tudott a helyről és önszántából jött ide a narancssárga hajúhoz.

- Ez aztán sokáig tartott. szólalt meg zetsu.

- Mégis csak Jiraya volt az ellenfele.- megmernék esküdni hogy nem e világi hangtól származott az előbbi kijelentés. Zetsu fekete oldala. Tobito egyszer véletlenül megemlítette hogy sokan nem azok akik mutatják magukat. Köztük Ő is. De nem igazán akartam belegondolni kikkel vagyis mikkel vagyok körülvéve. 

- Csak egy akadály amit le kellett küzdenünk. - válaszolt Pain. Meg sem rezzent a hangra sem Zetsu fekete változatára. Tudott róla. Mi lehet még ami titok mások előtt ezen a helyen?

- Madara parancsolta meg hogy kapjam el a kilencfarkút. 

El akarják kapni Narutot? Az nem lehet hogy már minden jinchurikit elkaptak. És ki az a Madara? Ki az aki képes parancsolni az Akatsuki vezetőjének? Ha egyáltalán Pain a vezető.

- Akkor hát mi lenne ha együtt mennénk, mivel én is szívesen megnézném a kyuubi elfogását.

- Azt már nem. Én egy másik összecsapást akarok nézni.- kiráz a hideg ettől a hangtól. És milyen másik összecsapást?

- Micsoda?- lepődött meg fehér Zetsu is. Legalább nem vagyok egyedül aki nem ért mindent.

- Fogd be!- förmedt rá a fekete oldala.

- Miféle küzdelemre vagy ennyire kíváncsi?

- A párbajra...- párbaj? Miféle párbaj? Ismét elnéztem az eső felhőkkel tarkított égre és leöröltem az arcomról a víz és talán a könyek keverékét. Vissza nézve azonban Pain szemeibe néztem aki egyenesen az égre bámult és rám aki még mindig a fém korláttal zárt erkélyen gubbasztott.

Nem is kell szerintem mondanom hogy ezek után rettegésben ültem végig minden órát a szobámba és  vártam hogy lesz e bármi nemű következménye annak ha Pain tényleg meglátott. Akkor is páni félelem ült az arcomra mikor magához hívatott pár órával később. Ám egyedül volt csupán Konan társaságában mint ahogy mindig mikor magához hivat. Nem említett semmit a reggelről sem Zetsuról a párbajokról vagy Jirayáról. Annyit közölt velem hogy Tobi egy csapat Konohai ninját jelentett és feléjük tart. Kövessem és segítsek ha kell. 

Így indultam útnak Tobito után maroknyi visszanyert chakrával azok ellen akik mellett felnőttem. 

Végig száguldva az erdőn nem messze az Uchihák rejtekhelyétől láttam meg Tobitot. Egy fekete alapon vörös csíkos róka maszkkal takartam le az arcomat. Semmi hangulatom nem volt teljesíteni Pain parancsát és akár egy ujjal is bántani a konohaikat. De ha már mégis el kellett jönnöm nem akartam hogy bárki is felismerjen.

- Nyolc az egy ellen. Micsoda rémes időzítés.- nevetgélt az eltorzított hangján Tobito.

- Akarod mondani kettő a nyolc ellen.- ugrottam le mellé az ágra lenézve a küldött csapatra. A torkom a látványukra elszorult és teljesen kiszáradt a szám. Nem szimplán egy konohai csapatról volt szó. A 7-es és 8-as csapat és még két ninja akik múltkor is Narutoékkal voltak. 

- Mit keresel itt Nora?- súgta normális tónusú hangján az Uchiha.

- Csak meglátogatok pár régi ismerőst. Talán baj?

- Nem fogom bántani őket. Ígérem.- ért lágyan hozzám úgy hogy az külső szemszögből nem is volt látható.