Sweet bitternes (Naruto f.f)

"Esélytelen"

Nem tetszett Pein módszere. Saját magunk által kreált valóságban élni és másokkal elhitetni igazságát talán a legkíméletlenebb dolog. Nem tudja senki hogy éppen becsapják. Csak élni akar. Élni a saját életét nem pedig azt amit mások akarnak hogy éljen. Ebben eltérőek a nézeteink és ekkor tudatosult újra bennem hogy nem tartozok közéjük.

- Itachi! Kérlek ne tedd! Bele sem gondolsz abba hogy ezeknek következményei lesznek?

- Következmények amik csak a javunkra válnak. - morogta halkan a sokadik sikertelen akcióm után.

A tövis használó kunoichi semmiképp sem bizonyult könnyű prédának azok után hogy sikeresen felkelt. A méreg ellen anyaga megerősítette annyira hogy őrizetet kellett fogadni mellé. Egy csapat így mindig kiesett az aznapi vagy akár heti küldetésekből. Pein pedig egyre csak türelmetlenebb és haragosabb lett. Ez vezetett el egészen a mai napig amikor is Itachi a Mangekyou sharingan és egy erős genjutsu segítségével átmosni készült a nő emlékeit. Az Akatsuki az otthona és készségesen segít nekünk a céljaink elérésében. Amik kicait sem voltak közös célok. Csupán önös érdek és a többiek kényszer érzete. A felsőbb hatalmak megtorlása előtti meghajlás.

Akár bűnözők akár nem az életük volt számukra a legfontosabb. Jó.. Hidannek talán Jashin fontosabb volt mint az élete ami alapból korlátlanul állt a rendelkezésére.

- Nem gondoltál bele hogy megvakulhatsz? - Itachi előttem sétált de szavaimra megtorpant és lassan kifújva a levegőt felém fordult.
Szemeim tányér nagyságúakra nőttek és eltátottam egy kicsit a szám.

Az Uchiha mosolygott.

- Itachi... Te már... - alig jöttek a szavak számra.

- Igen Nora. Már nem látlak igazán. De beletörődtem. Ez lesz az utolsó küldetésem amit Painnek teljesítek. -vissza fordulva ismét elindult és bekanyarodva eltűnt a sötét folyosón.

Hogy nem vettem eddig észre? Mikor tűnt el az ónix szemből a ragyogó fény?

******

- Jó reggelt Nora-san! - intett a lány amint a konyhába léptem.

- Neked is Shibara. -mosolyodtam el azonban nem volt ez igaz mosoly. Nehezen barátkoztam meg a barátságos kunoichi gondolatával aki kétszer is meg akart ölni és visszanyerni a szabadságát. Itachi tette a dolgát és az emlékei teljesen mássá váltak. A múltjával együtt. Ha ezen ilyen könnyen menne. Sóhajtva tettem le a kezemben lévő poharat miután kiittam tartalmát majd a szobák felé indultam.

- Itachi-sanhoz mész? -kérdezte a konyhában tartózkodó.

- Igen.

- Üdvözlöm. Minél hamarabb jó lenne látni a köreinkben.

- Majd átadom. - miatta vakult meg a férfi. Miatta lett beteg amin már az én gyógyításom is csak alig tud enyhíteni.

******

- Nora vagyok. Bejövök. -kopogtam majd nyitottam be a sötét helységbe. Itachi mint mindig az ágyán ült a falnak támaszkodva.

- Szia Nora. - ismét elmosolyodott. Ritka volt ezelőtt azt látni hogy az Uchiha mosolygna. Mindig kimért és rideg volt a többiek körébe. Bár a láthatatlan rokoni kötelesség sokkal szorosabban fűzött hozzá mint bárkit így számomra megszokott volt ez az oldala.

- Miért nem hagyod abba?

- Úgy ismersz mint aki feladná?

- Nem. - csend állt be közénk.