I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

22.fejezet:Destiny és Tamara

-NEM BÍROM!-üvöltöttem a, de aztán Klaus megfogta a kezem.
-Minden rendbe kedvesem..-nyugtatott, mire megszorítottam a kezét. Mintha szét akarnék szakadni!.
-SZÜLÖK! NE NYUGTASS!-kiabáltam, mikor a fájások abba maradtak és elvágódtam a fura ágyon.-Bakker..-vettem szaporán a levegőt.
-Meg csináltad..-csókolt meg Klaus, mire elmosolyodtam.
-Meg..-suttogtam, mikor a két hercegnő Klaus kezébe került.
-Istenem..-suttogta Nick, mire elmosolyodott-Örökké vigyázni fogok rátok-kezdett el velük tárgyalni, míg én csak lihegtem mint egy kutya. Aztán persze normalizálódott a levegő vételem.-És ő...ő a legfontosabb az én Univerzumomba...a mamátok..-suttogta felém mutatva a kicsiket.-És most át adlak titeket..-mondta halkan, azzal a kezembe landoltak..
-Gyönyörűségeim...-csókoltam őket homlokon.
-Az emberi gyerekek szeme kiskorukban kék, de az övéké..-vett mély levegőt Elena aki doki lett hivatalossan is.
Ő segített igen!
Ekkor rám néztek, mire megvillantak a szemeik.
Világoskékek voltak.
-Tiszta apátok vagytok...-kuncogtam, mikor Klaus elvette az egyikőjüket.
-Mi legyen a nevük?-kérdezte Elena, mire elmosolyodtam.
-Te nevezd el..-mondtam halkan Klaus-ra nézve.
-A Harmadik nevet pedig te adod nekik.-mosolygott le rám.
Mikor terhes voltam, úgy védett mint egy gyermeket. Volt, hogy felkapott és ide-oda hurcolt.
Sokat változott.-Destiny.-mondta, ki a nevét annak a csecsemőnek melyet ő fogott karjai közt.-S ő...-nézett a másik hercegbőnkre akit én tartottam.-Tamara.-jelentette ki, mire elmosolyodtam. Az én nevemet viselje a lányom?! Ez több mint ajándék.
Több mint egyszerű öröm.
-Destiny Rebekah Mikaelson és Tamara Jenna Mikaelson.-jelentettem ki a gyerekek neveit, mire Elena fel is jegyezte. Csak én, Klaus és Elena voltunk a szobában melyben zsálya égett.-Szeretlek..-néztem fel Klaus-ra akinek könnyek szöktek a szemébe.
-Én is téged kedvesem.-tette karjaim közé Destinyt, majd megcsókolt ahogy én őt.

Ezaz emlék lebeg a szemem elött most, hogy bemutatjuk az ikreket.
Felvettem egy testhezálló mélyzöld ruhát egy fekete magassarkúval. Mivel vámpír vagyok nagyon hamar regenerálódtam, de van egy kis bibi. Az ikreknek évente egyszer vért kell, majd inniuk egy boszi szerint szóval ja. Ezzel nem is lenne hiba, de az enyémből kell inniuk!
Kemény meló lesz, de azt hiszem sikerülni fog.
Hajam kiengedtem és a gyerekeket lassan emeltem a levegőbe az erőmmel amin jót kacarásztak.
Két nap telt el a születésük óta és máris nevetnek.
-Kedvesem..-lépett be Klaus öltönyben, de ahogy meglátott lefagyott.-Gyönyörű vagy tündérem.-lépett elém.
-Te is jól festesz.-csókoltam meg, mire a gyerekekre nézett.
-Látom felöltöztetted őket.-mosolygott.  Rózsaszín rugdalózót kaptak, de a mellkasuknál ott votlak a neveik kezdőbetűi.
-Megy ez.-vontam vállat, majd a kezembe vettem Destiny-t ahogy Klaus Tamara-t.
-Mindenki lennt van..-mondta, mire rá néztem-Indulhatunk?-bólintottam, majd a gyermekeket fogva a lépcső tetejére léptünk s mindenki elhallgatva ránk nézett. Ott volt a Salvatore bagázs, Bonnie, Elena, Jeremey, Az öcsém és a csaja illetve a Mikaelsonok és Haylei-vel Hope is.
-Kedves barátaink..-hangzott fel Klaus mire Destiny-re néztem. Csak ámult a mennyezetet nézve, amelyen festmények voltak. Klaus nemrég csináltatta őket. Tamara is a freskókat nézte. Büszke vagyok, hogy ilyen családom lehet.-Jegyesem..-vont maga mellé Klaus lágyan.-Két napja két csodával ajándékozott meg ígyhát be szeretném mutatni...-fordította Tamarat a tömeg felé hogy lássák őt.-Tamara Jenna Mikaelsont.-a közönség tapsolni kezdett, majd jöttem én.
-És Destiny Rebekah Mikaelson-t.-néztem Rebekah szemeibe, aki bekönnyezett.
Mellénk siklott a dupla babakocsi melybe bele tettük az ikreket.
Klaus felkapta a babakocsit, majd óvatossan lesétált vele.
Istenem, de édes!
Ahogy leértünk Klaus átkarolt és fogadta a Gratulációkat aztán mellénk állt Haylei és Hope.
-Gratulálok.-mosolygott.
-Köszi.-mosolyogtam, majd nyújtotta felém Hope-ot akit örömmel vettem át.-Nézd csak..ők a féltestvéreid..-mondtam halkan.
-Hope..-vette át Klaus a gyermeket mikor Rebekah azonnal a nyakamba ugrott.
-Köszönöm.-sírta el magát, de én csak könnyes szemekkel öleltem legjobb barátnőmet.
-Én köszönöm..-léptem el ezzel elengedve-Ha te nem vagy valószínűleg most nem lennék anya..
-Annyira szeretlek.-ölelt meg, amit örömmel viszonoztam.
-Én is Bekah.-mosolyogtam, majd letöröltük a könnyeinket.
-Mutasd csak a piciket..-lépett hozzájuk Rebekah.
Klaus mellém állt, majd magával szembe fordított.
-Te vagy az én Paradicsomom kedvesem.-fogta meg a kezeim.
-Te pedig az én mennyországom.-mosolyogtam, mire előjött az ezer Wattos vigyora amibe bele szerettem.
-Szeretlek..-simította oldalamra a kezeit ezzel átkarolva, mire nyaka köré fontam az enyéim.
-Szeretlek.-ismételtem őt, majd lágyan megcsókoltam, ahogy ő engem. Ekkor kicsit megmarkolta az oldalam, mire bele mosolyogtam a csókba. Lassan elléptünk egymástól és megkezdődött a party. Persze a végére már lefektettük Destinyt, Hopeot és Tamarat is s már csak beszélgettünk.
-Szóval tudtad, hogy anya leszel?-mosolygott rám Elijah.
-Mikor Hopeal játszottam a szobában, láttam őket fiatal tinédzserekkent. Csodálatosak voltak.-mosolyogtam.
-Nem hittem volna, hogy te és Klaus össze jöttök.-nevetett fel Damon.
-Valljuk be...én tudtam!-mondta egoistán Rebekah, mire megdobtam egy szőlővel amit elkapva bekapott és csak kacagtunk.
-Szóval, mikor házasodtok össze?-kérdezte Haylei, mire egymásra néztünk Klaus-al.
-Nem manapság.-feleltük egyszerre s a nevetés csak nagyobb lett.-Valljuk be...szültem két iker, nem is tudom pontossan, hogy mit-ráztam meg a fejem értetlenül-Eljegyeztek, és lett egy mostoha lányom.-mondtam büszkén.
-Ahogy nekem kettő.-mosolygott ugyan olyan büszkén Haylei.
-És nekem lett immáron, három gyönyörű lányom..-mondta Klaus-Mind a három rám hasonlít.-mosolyogta, mire meglöktem vállal durcán, de nem bírtam és felnevettem a többiekkel..
-És meg lesznek keresztelve?-nézett rám Bonnie.
-Mindenképpen.-vágta rá Klaus.-Ami azt illeti beszéltünk is már erről, igaz nem pártolom Tara választását, de..
-Nick!-mordultam fel meglökve.
-Destinynek, a tulajdonságai alapján-mondta Klaus majd felmenelte a poharát, amibe bele ivott.-Azt gondoltam, hogyha elvállaljátok, akkor az ő keresztannya lehetne Rebekah, és a a keresztapja Elijah.
-Öröm lenne Nick.-felelte Rebekah mosolyogva.
-Egy csodálatos ajándék.-biccentett Elijah.
-Destiny egy olyan lány, aki valamennyivel visszafogottabb mint Tamara.-mondtam halkan-A Ti tulajdonságaitok a legnagyobbak benn.
-Pontossan.-bólintott Klaus.-Tamara keresztapja..
-Damon..-erre rám kapta a fejét-Sok mindent köszönhetek neked..és azt hiszem, hogy elbírnál Tamara makacsságával, ha azon múlna.-Damon csak sokkolva nézett rám, mire felnevettem, aztán felálltam.
-Igen!-ezzel elém állt, majd azonnal át is ölelt, amin mosolyognom kellett.
-Keresztanyu-néztem Elenara, aki felpattanva ugrott a nyakamba, majd ölelt amíg csak bírt.
-Imádnám!-nevetett egy nagyot.
Beszélgettünk még, csodálkoztam Klauson, hogy nem idegeskedett, nem szócsatázott Damonel, nem akadékoskodott senkivel, tudott egyszer úgy beszélni, hogy nem volt minden harmadik szava az, hogy "Megöllek" vagy egy fenyegetés.
-Későre jár..-mondta Damon, mire felsírtak az ikrek.
-És felkeltek.-sóhajtottam felállva-Én elköszönök-öleltem meg mindenkit sorra, majd felszaladtam és elkezdtem etetni Destiny-t és Tamara-t. Hope full nyugodtan szunyált. Ha nem tudnám, hogy nem az én lányon azt mondanám rám hasonlít.
-Sziasztok..-suttogtam-Gyönyörűségeim.-mondtam tovább őket figyelve.-Ti lesztek a legcsodálatosabb, és legokosabb lányok a világon. Apa titeket úgy fog védeni, akár egy kincset.-mosolyogtam, majd benyitott Klaus. Nem igazán zavarta, hogy épp etetek.
-Igaza van anyátoknak.-ült mellém Nick nem sokkal, majd mikor a kicsik elaludtak letettem őket, majd vissza vettem a felső részét a ruhának aztán kimentünk a szobájukból a kicsiknek s egyenessen a sajátomba mentünk, mivel Klaus az ő szobájából átjött hozzám.
Ahogy beléptem az ajtón levettem a magassarkúm, majd Klaus felé fordultam aki elém lépett.
Nem beszélt, ahogy én sem..
Aztán a kezét a csípőmre simította s úgy vont közelebb magához. Nyaka köré fontam a karjaim, majd össze érintettük az orrunk hegyét a másikéval.
-Boldog vagy Kedvesem?-kérdezte mély s lágy hangján, mire mosolyom hatalmas lett.
-Boldogabb sosem lehetnék.-feleltem, mire az ő mosolya is felcsillant.-Remélem te is..-ekkor Klaus arcomra simította egyik kezét.
-Veled sosem lehetnék boldogtalan.-csókolt meg, amit persze én mélyítettem el.
Szeretem őt.
A világnál is jobban.