I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

6.fejezet:Ajándék.

Mikor haza értem lepakoltam, majd lementem a nappaliba, ahol anya már várt.
-Íme a filmnézős szülinapi izébizé-talált volna ki egy frappáns nevet, de az nem sikerült. Elmosolyodva ültem mellé, mikor lejött Elena, Damon is betoppant illetve Stefan, Jeremy ekkor már csengettek is. Hányan leszünk?!
-Ez Bombon.-állt fel Damon, majd ajtót nyitott. Elmosolyodtam a kis boszi gondolatára.
-Szia.-intett nekem, mire felpattanva hozzá szaladtam.
-Szia Bonnie.-mosolyogtam rá.
-Ha van kedved, akkor elmehetnénk sétálni a parkba..-tette fel az ajánlatot.
Most?!
-Most csoportos filmnézés van, de ha akarsz akkor csatlakozhatsz-javasoltam, mire mosolyogva bólintottam.
-Szuper.-azzal be is jött. Elkezdtünk hát filmet nézni, amit végig beszélgettünk így inkább csak traccs party lett nem film nézés. De a lényeg, hogy megtudtam, hogy én és Damon eléggé hasonlítunk. Csak bennem kevesebb az irónia mint benne.
Én és Bonnie elmentünk sétálni a film után.
Elég jó volt kinnt az idő, igaz kicsit fújt a hűvös szél, de ettől eltekintve nagyon jó idő volt.
-És akkor te az Aratás túlélője vagy?-kérdezte össze foglalva a történetem, mire bólintottam. Bízom benne ami furcsa.-Úgy hívnak téged a Szellemek, hogy Fehér Boszorkány.-mosolygott titokzatossan, mikor leültünk a zöld fűre a fa alá. Ekkor megláttam ismét egy kisfiút aki eltévedve nézett ide-oda majd a szemeimbe nézett.
-Látok gyermeki szellemeket...ez, hogy lehet?-kérdeztem mire felém lépegetett a kisfiú.
-Te vagy a Fehér Boszorkány. Ők azok a gyerekek, akik természetes halált haltak.-mondta Bonnie egy kicsit mélyebben.-A tiszta lelkűek horgonya.
-Te vagy az angyalom?-nézett rám, mire elmosolyodtam. A gyermekek olyan tiszták. Az a legroszabb, hogy én, én tudom amit ők nem.
Szörnyű érzés a szeműkbe nézni, úgy, hogy tudom azt, hogy alig éltek és, hogy én vagyok az utolsó akit látnak.
-Én vagyok az angyalod.-feleltem halkan-Minden rendbe jön bízz bennem.-bólintott, mire felé nyújtottam a kezem.
-Nem fog fájni?-aggódott egy cseppet.
-Egy cseppet sem.-feleltem s ekkor megfogta a kezem s máris el is tűnt.
-Kislány vagy kisfiú?-kérdezte halka Bonnie.
-Fiú.-suttogtam szomorúan.
Most melegebb lett ami furcsa.
Itt Csak este van hideg..a friss szellő, úgy cirógatta az arcom mintha régi barátja lennék s ekkor elém hullt egy vörös színű falevél. Megjött az ősz.
Elkezdtem elmémmel forgatni a levelet, miközben kezeimmel az államat támasztottam.
-Nekem ehhez a kezemre van szükségem.-kuncogta Bonnie majd befejeztem ő pedig a kezét a levél fölé tartva lehunyt szemekkel koncentrált.
-Van bennem négy boszi ereje.-mosolyogtam-Itt az a csoda, hogy még élek.-mosolyogtam mire rám nézett. Talán ezt egy kicsit keserűen mondtam, de nem vagyok valami túl jó az érzelmeim eltitkolásában.
-Mi nyugtat meg?-kérdezte én pedig csak elmosolyodtam. Nem arra gondol, hogy mitől vagyok életben hanem arra, hogy boszorkányként mi nyugtat meg. Minden boszorkányt meg nyugtat valami. Néhányat a kerje melyet gondoz, néhányat a madarak beszéde, egyesek nyugalma a víz csobogásában rejlik. Az enyém, jóval bonyolultabb.
-A Boszorkányok régen úgy tartották, hogy akárhányszor a föld fellélegez születik egy újabb Boszorkány. Engem ez nyugtat meg.-tettem a földre a kezem.-Gyerünk..-mosolyogtam, mire Bonnie mosolyogva tette le a kezét a földre. Lehunyta a szemeit, ahogy én is.-Csak figyelj a zajokra...-mondtam halkan-Hallod a galambot?-kérdeztem a Galambot hallgatva. Kis idő eltelt majd megszólalt.
-Hallom.-hallottam hangján, hogy mosolyog. Gondolom nehéz volt koncentrálnia.
-Vegyél egy mély levegőt és koncentrálj a földre.-én már éreztem hogy lüktet a kezem...
-Lüktetést érzek..-mondta halkan mire jött egy nagyobb löket s kinyitottam a szemeim.
Bonnie ámulva nézett.-Éreztem!-mosolygott, én pedig csak felkacagtam.
-Engem ez nyugtat meg.-vontam vállat felállva mikor megéreztem, hogy figyelnek. Van Baj lesz vagy csak valamelyik ismerős az..
-Nekem mennem kell...jó volt veled.-mosolygott szinte természetessen.
-Majd megismételjük.-ajánlottam, mire bólintott és megölelt ami nekem gyors volt, de lassan vissza öleltem.
-Szia.-mondtam halkan.
-Szia.-intett majd elhaladt én pedig körbe néztem. Nem láttam senkit. A tenyerem a fa törzsére tettem majd lehunytam a szemeim és, ahogy kifújtam a levegőt s kinyitottam a szemem a fa levelei körbe-körbe kezdtek lehullani. Mosolyogva néztem a művem, de egy éles hang ütötte meg a fülemet.
-ANYA NÉZD!-kiáltott egy kislány, majd sorba jöttek a játszótértől a gyerekek a furcsa fához melynél kör alakban hulltak le a vörös levelek.