I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

19.fejezet: Hope!

De ekkor, elöttem termett Klaus gyilkos pillantásokkal meredt rám, de már..nem volt erőm veszekednem vele. Kihasznállt, porba tiport. Hagyott volna inkább meghalni!
-Mit hiszel, hová mész?!-kiabált rám mire minket körbe álltak készen létben a többiek. Mint egy ring.
Elena aggódva figyelt, ahogyan Elijah, Rebekah, Kol és Jeremy is. Bonbon elképedve figyelt, Carolain csak állt megilyedve mint egy fadarab. A két Salvatore készenlétben álltak.
-Oda, ahol te sosem leszel.-sziszegtem elhaladva mellette, de szorossan a csuklómra kapott, majd vissza húzott.
-A HIBRID VAGYOK! NE MERJ HÁTAT FORDÍTANI NEKEM!!!-üvöltött mire elrántottam a karom. Mit hisz ez?! Ki ő?! Nem parancsolhat nekem!
-MÁR RÉGES RÉG HÁTAT KELLETT VOLNA FORDÍTANOM NEKED!!!-üvöltöttem rá. Nem álhat az utamba!
-Azért voltál velem egy szobában, mert hátat akartál fordítani igaz?-jött azzal az együtt töltött idővel, ami nekem fájt. Minden értelemben! Pofon vágtam, mire elsárgult a szeme az enyém pedig felizzott.
-Vörös a szeme..-suttogta Elena. Az íriszeim pirosan fénylettek vámpír arc nélkül. Mint az egyik festményen a boszinál New Orleans-ban!
-Gyerünk Klaus..-sziszegtem, mire elkapta a torkom s én az övét. Szorított ahogy én az övét.
-Eressz el!!-sziszegte, mire még inkább rászorítottam ahogyan ő ,de ekkor egyszerre engedtük el egymás torkát.
-Ne hidd, hogy félek..-mordultam rá ökölbe szorított kezekkel.
-Mit érzel?-jött ezzel Elijah, mire elnevetve magam oldalra néztem, majd vissza Klausra. Ez bonyolult, de meg tudom fogalmazni..talán. Klaus értetlen nézett Elijahra majd rám egy kicsit meghunyt tekintettel.
-Úgy harcolnék.-mondtam egyszerűen-Menekülne tőled szomorú szívem, mikor tudja az, hogy neked semmi sem jó!-haladtam volna el, de ismét vissza rántott.-De minek adsz nekem mindent, ha utálsz?-förmedtem rá.
-NEM UTÁLLAK AZ ISTENÉRT IS!-üvöltött rám, kezet emelve amit elkaptam. Meg ütött volna?!
-Persze.-horkantottam fel eleresztve a kezét.-Azért aláztál meg igaz? SZÁNALMAS VAGY!.-vicsorogtam.
-MONDJA, AKI ELVESZÍTETTE AZ ÖCCSÉT, MEG AKART HALNI A KARJAIM KÖZT....-folytatta volna, de közbe szóltam.
-MIÉRT NEM HAGYTÁL OTT TE IDIÓTA?!-erre elhallgatott és tekintete is meglágyult, mire sírva fakadtam. Szerencse, hogy vízálló ez a szar.-Ha akkor hagyod, hogy meghaljak nem lenne gondod a rohadt életbe is.-nevettem sírva-Miért nem hagytad, hogy ott halljak meg a vasrúddal a mellkasomnál?-akadtam ki teljessen mire a föld rengni kezdett. De ő nem foglalkozott vele..csak velem kiabált én meg vele.
-AZT HISZED, OTT HAGYTALAK VOLNA BÁRMILYEN HELYZETBEN IS?!-órdított előhívva Hibrid énjét s én elövettem piros szemeim, melyek világítottak a sötétben.
-MIÉRT MIT HIGYJEK, HA ÍGY BÁNSZ VELEM?!-csavarodott ki egy fa nem messze tőlünk.
-AZÉRT BÁNOK ÍGY VELED MERT DÜHÖS VAGYOK!-lépett elém nekem feszülve. Szaporán vette a levegőt, ahogy én...akarom őt...szeretni akarom, de nem hagyja.
-MIÉRT RAJTAM TÖLTÖD LE?!-órdítottam-Ha dühös voltam sosem kiabáltam veled-szúrtam mellkason a mutató ujjammal-Sem senkivel!-tettem hozzá!
-TE HOZOD KI BELŐLEM.-szűrte ki fogai közt mint egy bolhás kutya.
-Ja ezt a mondatot már hallottam.-gondoltam a New Orleans-i esetre megforgatva a szemeim.
-Azt hiszed ez vicces?-ragadta meg a kezem, majd közelebb húzott magához. Lángra lobbant az egész testem és már csak ő volt és én. Mi ketten.
-Azt hiszem, hogy őrült vagy.-mondtam halkabban, mire lenézett az ajkaimra aztán a szememimbe. Őrült!
-Te is.-felelte suttogva orrunk hegyét össze érintve.
-Miért?-kérdeztem, mikor a keze már a kezem fogta. Csak fogta s minden porcikám beleremegett a hangjába.
-Mert fontos vagyok neked.-felelte lenézve ajkaimra, majd a szemeimbe pillantva-És én? Miért vagyok az?-simította derekamra a kezét még közelebb húzva magához és abban a percben jöttem rá, hogy sosem tudnám őt Nem szeretni!
-Mert szerelmes vagy belém.-mondtam ki mikor Carolain felnevetett.
-Na persze.-kacagta.
-Végre..-hangzott fel Halkan Elijah mikor Derekam köré fonta a kezeit Nick, úgy ahogy én a nyaka köré és csak álltunk, mikor az eső szakadni kezdett egy dörrenéssel. Megcsókolt és minden eltűnt. A rengés abba maradt, de az eső csak esett. Mikor eltávolodtunk egymástól jobb keze az arcomra került és a fülem mögé tűrt egy tincset.
-Szeretlek..-mondta, ki mire elvigyorodtam.
-Én is téged.-feleltem, mikor ellépett tőlem körbe nézve.
Elnevetve magam néztem az enyéimre.
-Asszem..Gratulálok!-nevetett Jeremy zavartan, majd megölelt. Asszem meg vagyok hibbanva. Pont abba szerettem bele, akibe a leginkább nem kellett volna.
-Örülök, hogy boldog vagy..-mondta halkan Elena átölelve.
-Az vagyok.-feleltem halkan, majd a testvérekre néztem.
-Nem bízom benne.-morogta Damon.-Túl jó vagy hozzá.-morogta.
-Te Elena-val foglalkozz.-állt mellém Nick egyszeriben.-És rá ne merj többé nézni.-eltátva a szám felnéztem Nick-re aki Damon-t nézte gyilkos tekintettel.
-Hallottam, hogy tetszel Damon-nek.-mondta halkan Elena-De ez nem a te hibád.-mosolygott megfogva a kezem. Ohh, ha tudnád mik történtek ebben a pár napban...
-Köszi..-suttogtam.
-Jobb ha vigyázol vagy farigcsálok egy mágikus botocskát.-szállt ringbe Nick ellen Damon. Nyugtatásképp Nick mellkasára simítottam a ball tenyerem, de megindult.
Ekkor vissza húztam magamhoz, mire a derekam köré fonódtak a kezei, de indult volna Damon fele ezzel el akarta engedni a derekam, de a kezeim ott voltak s össze fogtam a kezeit, hogy ne eresszen el. A ball kezem az arcára simítottam, mire lenézett rám. Hüvelyk ujjam végig szántottam ajkain, mire nyelt egyet.
-Hűtsd le magad Nick..-suttogtam, mire elengedtem óvatossan jobb kezemmel a kezeit a derekamon, amik már maguktól öleltek. Helyes.
-Te pedig viselkedj.-zabolázta meg Damon-t Elena mire a lányra nézve elvigyorodtam.
-Értettem..-suttogta Klaus, mikor a kezem lassan csúsztattam le a mellkasáig. S ő egy kicsivel mélyebben szívta be a levegőt.
-A Király..-lépett elő Alarick.-Talált magának egy királynőt.-nevetett, majd lepacsizott Damon-el.
-Talált.-morogtam-Mióta pacsizkodik maga vámpírokkal?-akadtam meg.
-Amióra maga legyőzött-mosolygott. Klaus össze vont szemöldökkel nézett rám magyarázatot követelve.
-A Vita az osztályteremben.-magyarázta meg Rebekah, mire elmosolyodva néztem Nick-re.
-Jól vitázom.-néztem fel Klaus-ra.
-Tudom.-felelte, mire elvigyorodtam.
-Szóval a két..-indultunk meg haza fele a határból-Legerősebb lény össze állt.-nevetett fel Kol. Jobb oldalamon ott sétált Elena, Damon, Stefan és Carolain mögöttük Bonnie és Alarick. Ball oldalamon Klaus sétált mellette Elijah, Rebekah és Kol.
-Élni tudni kell.-nevetett Kol, mire mosolyom nagyobb lett.
Ekkor megéreztem a szívemnél egy csapást mire a földre rogytam.
-Jól vagy?-aggódott mindenki értem, de nem tudtam mi a fene volt ez.
-Alarick-mondtam halkan-Ott hagytad az anyámat egyedül a házban?-kérdeztem felállva, majd egy fához lépve letőrtem egy ágat.
-Igen..-erre Elena, Jeremy és én össze nézve rohantunk haza. Anya a földön feküdt egy karróval átszúrva.
-NEM!!-sikoltottam fel, oda rohanva hozzá majd az ölembe fektettem a fejét-Anya kérlek..-suttogtam őt szorítva-Nem hagyhatsz itt!-sírtam.
-Tetszik a bosszú?-állt elő a New Orleans-i nő aki elmesélte, hogy a Javix én vagyok.-MEG HALT A LÁNYOM AZ ARATÁSBAN ÉS TE LELÉPTÉL AZ EREJÉVEL!-üvöltött, mikor felálltam. Hülye liba.
-Akkor hibázott, mikor kezet emelt az anyámra és ezt tette vele.-mondtam zokogva majd oda rohantam és lehúztam a nőnek.-DÖGÖLJ MEG!-szúrtam át a fa bottal a szívét és anyára néztem.
-Meg halt.-suttogta Elena sírva én pedig remegtem és zokogtam állva anyámra lenézve. A szél feltámadt és az utcai fényei is villódzni kezdtek.
-Meg halt..-suttogtam, mikor mellém állt Klaus mikor magához ölelt amit szívessen fogadtam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor elléptem tőle.
-Add ki!-fogta meg a kezem, mire bólintottam és alrébb állva vettem egy mély levegőt majd akkorát sikoltottam amekkorát csak tudtam. Vilámok ezrei kezdtek játszani az égen és a föld egy hatalmassat remegett miközben ezer lélek sikoltott fel velem együtt továbbá a kocsik riasztója bekapcsolt. Letérdelve sikoltottam tovább és egyszeribe fejeztem azt be, a levegőmet elfogyasztva.
-Temessük el..-mondta Alarick, mire megrázta Elena és Jeremy a fejét.
-Hoztam valamit..-suttogta Stefan a kezében egy Urnát tartva.
-Szerintem ezt neked kéne tenned.-nézett rám Elena az öngyujtót eltéve inkább, mire anyához hajoltam.
-Ígérem...vigyázok ezekre az agyhalottakra.-suttogtam zokogva, mikor megláttam a nyakláncát mit levettem róla s szétnyitottam.
Én és ő voltam benn. Feltettem a nyakamba, majd a szívére tettem a kezem.-Ígérem, hogy vigyázok rájuk, és, hogy nem csalódsz majd bennem...-suttogtam.-Habár már megtetted.-mondtam fájdalmamban.-Sajnálom.-pusziltam meg az arcát, majd az Urnára néztem és anyára. Anya felgyulladt s minden hamu az úrnaba szállt. Lefedtem, majd csak ültem a földön magam elé bámulva.
-Fel dolgoztad?-ült mellém Rebekah.
-Nem.-feleltem halkan-Vagyis...tudtam, hogy ez lesz. Tudtam jól hogy anya nem lesz biztonságban ha magára hagyom mégis...kikapcsoltam az érzéseim..
-És elmentél, megmenteni a barátaid!-állt elém anya mire lesokkoltam.
-Ugye nem csak én látlak?-kérdeztem sírva felállva.
-De. Te vagy a tiszta lelkek horgonya.-mosolyogta Bonnie-Felnőttek közül, olyan nem igen akadt, de ezek szerint Jenna..-suttogta.
-Ígérj meg valamit.-állt elém anya...-Mindíg légy őszinte és védd meg a családod.-mosolygott rám sírva amit rossz volt látni, de mintha megnyugodtam volna tőle, hogy elköszönhetek.
-Ígérem!-mosolyogtam miközben a könnyeim patakokban szelték végig az arcom.
-Büszke vagyok rád kincsem...és tudnod kell, hogy nagyon szeretlek!-mosolyogta-De ideje mennem.
-Szeretlek.-suttogtam felé nyútjva a kezem.
-Fájni fog?-kérdezte, mire fájdalmamban felnevettem a sokszor feltett kérdésen.
-Nem.!-bólintott, majd megfogta a kezem mire eltűnt.
Ekkor megjelent egy férfi aki egy nőt és egy csecsemőt fogott a karjai közt.
A gyermek sírt..s az annya remegett.
-Térdre!-zúdított hihetetlen nagy fejfájást, mikor oda szadtam és elvettem a gyermeket, majd egy bűbájjal védőburkot vontam magunk köré így felálltunk.
-HOPE!-rohant Klaus a gyermekhez, majd átkarolta mintha sajátja lenne.
-Elijah!-szenvedett a nő.
-Nem értem mi folyik itt.-fagytam le, mikor hozzám került a gyermek, hiszen Nick átadta.-Szervusz Hope..-suttogtam a csodás csecsemőre nézve. Aztán elkezdtem, minden porcikáját görcsbe állítani a fura fickónak, aki a nőt tartotta. Klaus ekkor lecsapta a fejét s Elijah a nőhöz lépve megcsókolta azt.
-Mi folyik itt?-bontottam le a burkot átadva a gyermeket Rebekah-nak.
-Ő Hope.-mutatta be Klaus-A lányom.-elkerekedtek a szemeim és megállt bennem az ütő.
-Én vagyok az annya.-nyújtott kezet a nő-Haylei Marshall!-kezet ráztam vele, de sokkban voltam.
-Tamara..-suttogta Elijah, de én most sem tudtam, hogy mi a helyzet a fejemben.
Maximum egy éves lehet a gyermek. Már fél éve vagyok itt lassan.
Mentem, elmentem onnan, nem tudom merre tartottam, de addíg mentem míg nem egy tisztásra tévedtem. Elfeküdtem a dmaragd fűben, mélyen beszívtam a levegőt, és zokogni kezdtem a fánk lombjai közé bámulva.
Minden annyira egyszerre történt. Nem bírtam.
-TARA!-órdította Klaus a nevem, mire hirtelen mellettem teremt.
-Sajnálom..-suttogtam-Sajnálom!-zokogtam fel. Azonnal letérdelt mellém, majd azonnal magához húzott.
-Mit sajnálsz kedvesem.-szorított a mellkasához-Te nem tehetsz semmiről..én nem mondtam el. Példálóztam az őszinteségről, mikor kiderült, hogy él az öcséd, de pont én nem tudtam ezt veled megosztani.