I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

18.fejezet:Elmebaj

Klaus szemszöge

Hivattam egy Boszorkányt is aki kikereste, hogy ki is a lélek akit anyám alkotott..meg fogom ölni!
Azt mondják a banyák, hogy bele szeretett a lelkembe az a Javix. Ha megtalálom, megölöm ezzel megszakítva ezt a gyermeteg Elmebajt aminek a részese lettem.
-A téren van..-azzal mentem is a banya után a térre.-Ott táncol..-bökött orrával Rebekah és...Tara?
-Barna haj.-felelte a nő. Biztossan nem! Tara nem lehet a Javix!
Ekkor megláttam, hogy lehajol a földhöz és egy banya mosolyogva figyelte.

Tara szemszöge

Táncoltunk, de aztán felém szaladt egy kislány. Senki sem látta...tudtam, hogy ő...ő sajnos halott.
-Szia..-hajoltam le elé.
-Az angyal vagy?-kérdezte, mire bólintva felé nyújtottam a kezem. A gyerekeknek ez megnyugvást jelent, nekem pedig az, hogy megnyugodnak, megnyugvás.-Nem fog fájni?-aggódott mire megráztam a fejem, s a kezem megfogva ő el is tűnt. Nem fáj nekik! Egyre nehezebb ezt tennem, hiszen valljuk be, nő vagyok aki imádja a gyerekeket. És..
-A JAVIX!-hangzott fel egy másik boszorkány lehajolva elém, de én csak voltam. Miért hajolt le?! Tiszteletet tesz?! Minek??
-Ezt kérem ne.-emeltem fel.-Csak Tamara.-mondtam halkan, majd megláttam Klaus-t. Nem tudom mi van. Lehet hogy csak azért, hogy csak azért szerettük meg egymást, mert a lelkem bele kapcsolódott és az övé is érezte...fogalmam sincs mi van most, de Szeretem. Ez tény.
Néztem őt, majd megindultunk egymás felé. Ő dühös volt amit nem tudtam mire vélni, de mikor elkapta a csuklóm és egy fura üres, kihalt lakásban vitt majd a falnak nyomott, egyből tudtam mi a helyzet.
-Miért nem mondtad el?-sziszegte engem folytva, mire rettenetessen megilyedtem, de nem mertem bántani.
-Most tudtam meg..-fuldoklottam, mikor elengedett én pedig vettem egy hatalmas levegőt. Ez az egész úgy mérgező, ahogy van. A földön voltam a levegővételemet próbáltam szabályozni remélve, hogy hamar vége lesz ennek az Elmebajnak.
-MIÉRT PONT TE?!-üvöltött rám én pedig megilyedtem így kicsordult egy könnycsepp.-FELELJ!-ráncigált fel karomnál fogva, majd a falnak lökött és szorossan elém állt. Orrunk hegye össze ért, levegővételét éreztem a nyakamon és rettegtem, de aztán lenézett a számra. Akaratlanul tettem meg ugyan ezt a mozdulatát.
Nem szólaltam meg, de pár perc múlva hangom megjött.
-Mi lenne ha most azt tennéd amit szeretnél?-kérdeztem suttogva. Megölne?! Megcsókolna?!
-Hatalmas bajban lennék...-lehellte ajkaimra max 1 centi távolságra, attól mire vállat vontam.
-Tedd meg, válalom.-feleltem és csak reménykedtem, hogy megcsókol és nem szúr át rajtam valamit.
Ekkor Nick kezei a csípőmre siklottak, az én kezeim pedig a nyaka köré. Pillangóim már akkor repdestek, mikor olyan közel állt hozzám na, de ezek után..
-Te mondtad.-Csókolt meg ami mézédes volt, puha és birtokló. Ahogy elváltunk egymástól, elmosolyodtam azzal felkapott az ölébe vámpír sebességgel a falnak tolt miközben vadul faltuk egymás ajkait.
Szeretem őt, bárminél/bárkinél jobban! Mégha idegbeteg is.
Lekerült a felsője, mire megvillant egy tetoválás...egy toll volt melyből madarak repülnek ki. Nem volt túl kidolgozott a felsőteste...pont jó volt, ahogy egész idáig.
Érintése helye a testem minden porcikáját lángra lobbantotta, és aligha tudtam tisztán gondolkozni abban a percben, mikor lekerült rólam a póló. Végig mért aztán ismét nekem esett.
Csak ő volt és én...mint tánc közben!
Minden leszűkült kettőnkre és gyakorlatilag, már csak azt vettem észre, hogy össze törtünk egy szekrényt.
-Jól vagy?-suttogta a falnak tolva, ahol az elöbb a szekrény volt.
-Soha jobban..-vettem át a gyeplőt ami neki eléggé tetszhetett hisz felmordult.
Aztán arra eszméltem fel, hogy a mellkasán fekszem egy fura ágyban egy fura lepellel magunkon.
Kezem a hasfalán volt s az ő egyik keze a fejem alatt volt, és úgy karolt. Felnéztem Klaus-ra aki lenézve rám elmosolyodott. Akaratlanul mosolyogtam vissza közelebb bújva hozzá.

Klaus szemszöge

Mikor a falnak nyomtam, olyan dühvel tettem ezt, hogy a nyakán lévő kezem szorítása alatt fuldoklott. Ő mégsem támadott rám.
-Most tudtam meg..-fulldoklott.
-MIÉRT PONT TE?!-órdítottam dühömben, elengedve a nyakát így a földre hullt. Ekkor a szeméből egy könnycsepp szántott elő-FELELJ!-nem akartam elgyengülni, így felrángattam a földről.
A falnak löktem és szorossan elé álltam. Labujjhegyen állt a fal mentén, és szaporán vette a levegőt. Ahogy tágult a tüdelye azt éreztem, ahogyan a mellkasomhoz ért. Orrunk hegye össze ért, és azt akartam amit a bálon.
Megcsókolni őt!
Lenéztem cseresznyeszínű ajkaira melyről lekopott a rúzs már s amikor a szemeibe nézve láttam meg, hogy ő ugyan ezt tette.
-Mi lenne-hallottam meg vonzóan halk hangját, ami hallatára minden porcikám megfeszült.-Most azt tennéd amit szeretnél?-kérdezte, mintha kihívna.
Hogy mi lenne?!
-Hatalmas bajban lennék..-suttogtam, mire ismét lenéztem az aikaira.
-Tedd meg, vállalom!-felelte. Láttam benn a félelmet, de a vágyat is én pedig nem bírtam magam türtőztetni.
-Te mondtad.-csókoltam meg, ami életem legjobb döntése volt
Mosmeg itt fekszik a mellkasomon egy ágyon, egy paplan alatt.