Az első szerelem

VII.

Victor

Egy kritikán dolgozom éppen, amikor is meghallom a csengőt. Ki lehet az ilyenkor? A bejárathoz igyekszem, hogy megnézzem ki az, de amint kinyitom az ajtót, egy ismerős arc tárul elém. Eva az.

- Eva mit keresel itt ilyen későn?

- Egy elképesztő hírt hoztam, és személyesen akartam közölni. 

- Oké, gyere csak be. Szóval mit szeretnél mondani?

- Megtanítalak járni! - robban ki belőle.

- Mi? - kérdezem értetlenkedve.

- Jól halottad. Megtanítalak újra járni. Már mindent elterveztem, és megkérdeztem a tanáromat is, aki szerint be is válhat. Képzeld csak el...

- Vár, egy kicsit lassíts le. Nagyon jól esik, hogy ennyit foglalkoztál velem de, ez lehetetlen. Már tíz éve nem tudok járni, még a kislábujjamat sem tudom megmozdítani. Tényleg köszönöm, de szerintem ez nem fog összejönni.

- De összejöhet hidd el, a terápia majd segít. 

- Jártam már rehabilitációra, de nem történt tőle csoda.

- Kérlek Victor! Nem örülnél, ha újra járnál? Táncolhatnál, futhatnál újra.

- De, örülnék. Figyelj Eva! Megígérem, hogy átgondolom. 

- Rendben, végül is ez a te döntésed. Akkor most megyek. Jó éjt! - mondja kissé elkeseredetten. 

- Jó éjt!

Becsukom az ajtót, és sóhajtok egy mélyet. Miért kergettem el így szegényt? Csak segíteni akart rajtam. Nem is tudom de amikor azt mondta újra járhatnék, egyszerre nagyon izgatott lettem, de  másrészt pedig feltörtek a régi emlékek, és csalódások. És félek, hogyha belevágok, és nem működik, megint csak csalódni fogok. Olyan bonyolult ez az egész.

Visszaemlékezés

- Anya mi történik? Nem érzem a lábam.

- Nyugodj meg kicsim, az orvos mindjárt jön.

- De, hogy nyugodjak meg? És megtalálták már Lucast és Helenat?

Nem válaszol. Látom, ahogy a szüleim egymásra néznek, és anya mindjárt sírva fakad, de eközben belép az orvos.

- Dr. mi történik velem? Miért nem érzem a lábaimat?

- Victor amit most mondani fogok azt valószínűleg nagyon nehéz lesz feldolgoznod. De az a helyzet...

Látom ahogy mély levegőt vesz.

- A gerinc velőd megsérült, ezért... Nem fogsz tudni járni.

- Ne..nem, ez nem lehet. De meglehet gyógyítani?

- Sajnos nem. Soha többet nem fogsz tudni járni.

- Anya ez nem lehet igaz! 

- Édesem, minden rendben lesz, kérlek nyugodj meg.

- Gutierrez úr, Gutierrez asszony, ki tudnának jönni beszélni velem?

- Persze - mondja szipogva anya, és apa kikíséri az ajtón. 

Ahogy elhagyják a szobát, kitörnek belőlem a könnyek. Elkezdek sírni. A könnyek csak úgy záporoznak az arcomon. Zokogok. Az egész életem tönkrement. Lucast és Helenat nem találták meg. Az egész baleset az én hibám.

Kiráz a hideg ettől az emléktől. Rájövök, hogy már megint ezt csinálom. Folyamatosan csak félek. Pedig megfogadtam, hogy átveszem az irányítást az életem fölött. Eldöntöttem. Elfogadom Eva ajánlatát. Megakarok tanulni járni. Azonnal a lifthez sietek és nyomkodom a gombot mintha attól gyorsabban feljönne a lift. Ahogy leérek még reménykedem, hogy Eva valahol még az utcában sétálgat. Meglátom őt az utca sarkán és amilyen gyorsan csak tudok odamegyek hozzá. 

- Eva, Eva várj!

- Öö Victor, mi a baj?

- Elfogadom az ajánlatod. Örülnék ha megtanítanál járni, ha még lehetséges.

- Persze, nagyon szívesen! De, hogyhogy meggondoltad magád.

- Az a helyzet, hogy amikor elmondtad az ötleted, nagyon izgatott lettem, de közben feltörtek a régi emlékek, meg minden. Féltem ettől az egésztől.

- Megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. Nyugodtan bízhatsz bennem.

- Bízom. És remélem, hogy tényleg be fog válni.

- Akkor holnap kezdhetjük is!

Thiago

Felkapom a telefonomat és küldök Ananak egy hangüzenetet.

- Szia Ana! Arra gondoltam, elmehetnénk ma délelőtt a parkba, csak úgy beszélgetni meg ilyesmi ha gondolod. Jelezz vissza. Puszi.

Szeretnék Anaval nyíltan beszélni, hogy kiadhassa az érzelmeit. És végre szeretném megtudni mi van Victorral. Tudatni akarom vele, hogy nekem megnyílhat. Megfogadom Luan tanácsát. Hagyok neki időt és teret. Meg kell értenem, hogy mi történik vele. 

Chat:

A: Persze Thiago akkor délben.

- Köszi, hogy eljöttél Ana. Szeretném tudni mi van veled.

- Hogyhogy mi van velem?

- Hát az életeddel. Mostanában olyan fura vagy. Kerülsz engem, idegesen válaszolsz a kérdéseimre. Nem mehet ez így tovább. Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?  

- Igen tudom. És tény, hogy az utóbbi idő nem volt könnyű számomra. Kavarogtak bennem az érzelmek. Szégyelltem ezt elmondani.

- De hát Ana, mi együtt járunk, és a legjobb barátod is vagyok. Évek óta ismerjük egymást, én nem ítélkezek feletted soha. 

- Van valami ami a szívemet nyomja, csak nem tudom, hogy mondjam el. Félek, hogy ezzel nagyon megbántalak, és többet szóba sem állsz velem. Ezért gondoltam úgy, hogy inkább el sem mondom.

- De mond el.

- Nem megy.

- Ana légyszíves. Ha nekem nem tudod elmondani, ki mással osztanád meg?

- Úgy érzem...

- Igen?

- Úgy érzem, hogy... még szerelmes vagyok Victorba.

Ledermedek. Pár másodpercig meg sem tudok szólalni.

- Tudtam! Ezt nem hiszem el!

- Thiago kérlek!

- Én mindig ott voltam neked Ana. Segítettem a legnehezebb időszakokban. Sosem hazudtam vagy ártottam neked. De te mégis azt az embert választod aki tíz éven át bemocskolta a nevedet?

- Thiago én...

- Nem is kezdj bele Ana. Belefáradtam a játékaidba.

- De te is tudod, hogy Victor volt az első.....

- Ana kérlek. Én csak azt tudom, hogy folyamatosan játsszod velem a bolondját. Nem tudom, hogy mi van veled, de jó lenne, ha végre átvennéd az irányítást az életed fölött és eldöntenéd, mit szeretnél!

Dühösen elsétálok, és ott hagyom. Nem hiszem, el, hogy jobban szereti Victort mint engem. Ő tíz évig becsapta, és ártatlanul megvádolta. Nekem sosem juthat boldogság. Ana nekem köszönhet mindent, és közben, így elárul. Pedig már azt gondoltam, hogy csak én hiszem azt, hogy szerelmes Victorba, közben pedig végig igazam volt. Az igazság jobban fáj mint gondoltam.