Akkor viszont, már elhatároztam valamit..
Egy jó óra múlva, már ismét nálunk voltunk, a szobámban. Éppen lement az utolsó zene a lelkesítő dalok listájáról, amikor felálltam az ágyra és belekezdtem a beszédbe.
- Legyünk önzőek, legyünk beképzeltek, mosolyogjunk mindig, hiszen ha nem látják, hogy baj van, nincs baj. Legyünk egoisták, akikre ha ránéznek azt mondják wow. Tornázzuk fel magunkat a képzeletbeli "menő" listán. Higgyék el rólunk az emberek, amit terjeszt rólunk Maggie. Legyünk nála sokkal, de sokkal rosszabbak. Soha, senki ne merjen beszólni nekünk. MERT ROHADTUL ELEGEM VAN! -a beszédem végén, már kiabáltam. Bonni is átszellemült, ugyanis ő még nagyobb lelkesedéssel kiabált velem.
Így történt az, hogy megváltoztattuk a mindennapjainkat.
Másnap reggel ismét lecsaptam az idegesítően vinnyogó ébresztőmet. Tegnap éjfélig diskuráltunk telefonon Bonnival, hogy megbeszéljük a tervünk részleteit.
Írtam egy listát, de csak az új dolgokat említem meg.
Kedden, azaz ma elkezdjük a nagymotor jogsit csinálni.
Szerdán új ruhatárat veszünk. Csütörtökön együtt megyünk KRESZ-T tanulni. Pénteken bulizni fogunk.Szóval ma jogsi. Szerencsére van egy nagyon közeli ismerősünk, aki elintézi, hogy jóval hamarabb a kezünkben tarthassuk az okmányt.
Mihelyst látja, hogy tudjuk a szabályokat és vezetni is, már intézi a "fekete" részét. Azt mondta, ha minden jól megy, 2 hét múlva már legálisan száguldhatunk egyedül.
Kicsit ijesztő belegondolni, hogy megtanulok motorozni 2 hét alatt. Ugyanakkor alig várom.Reggeli rutinom elvégezte után, már indultam is a suliba. Egy fehér, tapadós felsőt, illetve egy fekete farmerszoknyára esett választásom. Lábbelinek egy magassarkú bokacsizmát választottam.
Bonnival ugyan úgy találkoztunk félúton. Ő sem nézett ki sokkal másabban. Szinte csak színben tért el. Világoskék tapadós felsője passzolt fehér szoknyájához. Lábát egy ugyan olyan stílusú bokacsizma fedte, csak fehérben.
- Izgulok -jelentettem ki, mikor megláttuk a sulit.
-Ne is mond- nagyon megnyugtatott barátnőm válasza, de ideje volt felvenni a maszkot.
Úgy tipegtünk be a suliba, mintha a Gossip Girlből szabadultunk volna. Tetszett a diáktársaim reakciója. Tátott szájjal bámultak. Ha tudtam volna, hogy csak ennyi kell, de még csak most jön a java.
Gonosz félmosolyra húztam a számat és tovább vonultunk.
Miután beértünk, Michel odacsapódott hozzánk.
- Uh csajok iszonyatosan jól nézték ki. -mondta a szemembe nézve.
- Köszi- fogadtam lazán a bókot. Ehhez még hozzá kell szoknom. Eddig általában vagy lefagytam, vagy elutasítottam az ilyesfajta véleményeket.
A továbbiakban semmiségekről beszélgettünk. Tanórák, suli, bulik. Csak a szokásos.
Beértünk a terembe és szembetaláltuk magunkat Maggievel. Ezért a nézésért már megérte. Nem szokott hozzá, hogy más is kihasználja az esetleges adottságait. Pedig sokszor lesz még ilyen.
A magyar óra azt kell mondjam izgalmasan telt. El kellett játszanunk különböző szituációkat. Engem egy Eric nevű fiúval raktak párba. A feladat egyszerű volt. Házastársak vagyunk, akik veszekednek. Én még seprűt is kaptam.
- Nem hiszem el, hogy megvetted azt a kabátot. Ért ennyit?!! -mondta nekem Eric. Igen egy kabát árán veszekedünk.
- Igen! Totál megérte! Te pénzed az én pénzem, az én pénzem nem a te pénzed. Ennyi. - közben hadonásztam a seprűmmel.
Eric beletúrt gesztenyebarna hajába és folyatatta.
- Elválok. Itt hagylak a kabátoddal. Éljél vele! -majdnem elröhögtük magunkat, de lepleztem köhögéssel.
- És még göthös is. - jelentette be a fejét fogva.
- Az anyád! Mit mondtál rám?! -közben rátartottam a seprűt.
- Héj az anyósoddal ne szórakozz! -már Eric is nevetett.- Inkább repülj el a seprűddel!
Kijelentése után, már a tanár is könnyezett.
- Repüljön vele az anyósom! Ő a profi.
Eldobtam a seprűmet. Nagy hiba volt.
Pár szót még viccelődtünk, amikor előre léptem, pont bele a seprűbe.
- Basszus Riley- mondta Eric és a tanár engedélyével eltámogatott az orvosiba.
Lett egy pukli a fejemen. Eric elnevezte Lollynak. Szóval van egy Lollym.
Mire visszaértünk a teremhez egy ideges Bonni illetve kárörvendően vigyorgó Maggiet láttam. Addig a pillanatig, míg barátnőm felpattant és Maggie előtt nem termett.
ESTÀS LLEGINT
Nem vagy az esetem
Novel·la juvenilElvált szülők, visszahúzódó lány, népszerű testvér. Vajon milyen csavarokat szán a sors Rileynek? Ha érdekel nézz bele