3. rész

10.1K 237 3
                                    

-Megölöm a bátyámat- gondoltam magamban és elindultam megkeresni őt.

A szobájában találtam rá.
- ADAM! Ki ez a Blake?! És mit keres a fürdőben?! - szegeztem sorban neki a kérdéseimet.

- Hé Ri nyugi. Blake a legjobb haverom. Asszem' kezet mosni ment. Bántott vagy mi történt?- kérdezte aggódóan miközben lerakta a telefonját, ami folyamatosan jelzett.

- Nem ilyenről szó sincs, csak -nem tudtam befejezni a mondatot, mert megláttam apa nevét villogni Adam telefonján. Mielőtt bármit is reagálhatott volna, elvettem az ágyról és fogadtam a hívást.

- Szia apa!- köszöntem, s közben futottam Adam elől.

- Riley?!- hallottam apu meglepődött hangját a vonal másik végéről.

- Igen én vagyoooook- le akartam robogni a lépcsőn, de Blake elkapta a csuklómat, így hátraestem.

- Kicsim minden rendben?- szólalt meg ismét apa kérdőn. - Robert!- kiabált a telefonból egy idegen női hang.- Kész az ebéd!- hallom meg újból a nő beszédét.- Megyek szívem! -most apu szólalt meg, én meg lefagytam. Szóval nem is üzleti útra ment. Anya ezért nem akarta, hogy beszéljek vele. Megcsalta anyut. A felismerés hidegzuhanyként ért. Gondolataimból egy tengerkék szempár zökkentett ki.

- Minden rendben?- suttogta Blake. Idő közben a bátyám is megérkezett aki az én felismeréstől sápadt arcomat vizslatta. Tekintetem átvezettem a göndör szőkére, de megszólalni nem tudtam.

- Riley ott vagy még?- szólalt meg apa- Mindegy kicsim mennem kell, majd a bátyáddal máskor beszélek, puszi- és megszakadt a vonal.
Csak ültem csendben, percekig a lépcső előtti padlón és némán zokogtam. Utána minden, úgy elhomályosult. Csak képekre emlékszek. Adam ölelés, beszéde hozzám, Blake tekintete, ahogy fürkészi az arcom. És képszakadás.

Az ágyamban ébredtem. Az éjjeli szekrényemen megpillantottam egy üzenetet és vizet. A cetlit a bátyám hagyta nekem. Felismerem a borzasztó kézírásáról.
- Szia hugi! Amint felkelsz gyere át beszéljük meg mit hallottál. Ad

Így hát megittam a pohár vizet és átcammogtam Adamhez.
Amint beléptem, több kellemetlen dolog fogadott. Blake meg... Na jó, lehet csak ő.
Adam felpillantott rám és megpaskolta maga mellett az ágyat.
Miután helyet foglaltam, sorra kaptam a kérdéseket.

- Jobban vagy? Mit mondott apa? Mitől akadtál ki? Megint rosszul vagy? Hallasz? Válaszolj már Riley! - igyekeztem megjegyezni a kérdéseket, de nagyban befolyásolt a mögöttem fekvő Blake illata.

- Egy idegen női hang kiabált apának valami olyasmit, hogy kész az ebéd apa meg úgy becézte, hogy szívem- megborzongtam az emlék felidézésére és ismét belátogatott a fojtogató gumó a torkomban.

- Riley én el akartam mondani tényleg, csak nem tudtam, hogy kezdjek bele én..- nem tudta befejezni mivel közbeszóltam.

-TE TUDTAD?! Istenem és nem mondtad el? Jó ez nekem sok, majd jövök- ezzel felálltam és otthagytam két megszeppent fiút.

Először Bonnihoz akartam menni, de rájöttem, hogy nem akarom megint a problémáimmal zavarni. Elindultam futva a tengerparthoz.
Hamar odaértem és azon gondolkodtam, hogy ha bevetem magamat a vízbe mennyi az esély rá, hogy megesz egy cápa. Mivel alig múlt dél, így nem valószínű főleg úgy, hogy vannak itt vagy ötvenen. Az elmélkedésemből a korgó gyomrom zökkentett ki.
- kéne valami kaja- gondoltam magamban, ezért elindultam keresni valami ételt. Hamar meg is torpantam, hiszen nem volt nálam pénz. Ismét elkezdtem gondolkodni. Haza nem mehetek. Bonnihoz sem, mivel akkor magyarázkodnom kéne. Úgy döntöttem, hogy akkor kibírom vacsoráig.
Már egyre jobban irritál a korgó gyomrom, amikor megpillantottam Blaket, ahogy éppen felém tart. Lefagytam. Csak néztem a napfényben megvilágított haját és a tökéletes testét. Ahogy egyre közelebb ér. Idő közben viszont, már előttem állt.

- Riley ilyet nem csinálhatsz! Elrohansz úgy, hogy azt sem tudjuk hova mész!! Adam és én is futkorászunk össze-vissza mint a mérgezett egerek, csak azért, mert te ilyen felelőtlenül elrohansz!!- nem számítottam pont tőle ilyen leszidásra de megérdemeltem, viszont akkor sem hagyhatom szó nélkül.

- Semmi közöd hozzá. Tök bunkó vagy utána meg játszod itt a felelősségteljes felnőttet? Hah hát köszi nem kérek belőle! - már éppen válaszolni akart, gondolom valami nem túl szépet, amikor is korgott a gyomrom. Erre elmosolyodott és intett, hogy kövessem.
Én azonban nem akartam haza menni, így megálltam, amit egyből észre is vett.

- Gyere vagy elráncigállak! - nem kiabált csak olyan veszélyesen suttogott.

- Nem megyek haza. - jelentettem ki rezzenéstelen arccal.

-Ki mondta, hogy haza megyünk?- kérdezte értetlenül.

- Gondolom oda akarsz vinni, márpedig én nem megyek vissza.- jelentettem ki újból. Persze tudtam, hogy egyszer vissza kell mennem. Főleg úgy, hogy semmit nem hoztam magammal.

- Nem, csak kajálni akartalak hívni de ha ennyire makacs vagy, nem muszáj- vont vállat és továbbment.
Hogy mi van? Meg akart hívni ebédre? Ezt nevezhetjük randinak? És most miért ilyen kedves? Lehet van valami hátsó szándéka? Biztos csak Adam miatt. Nekem mindegy, hogy ki miatt, de ez egy páratlan lehetőség. Majdnem randi Blake Olsennel. Ki nem hagynám.

-Hé várj!- kiáltottam utána, mire megtorpant. - Áll még a meghívás?- kérdeztem bizonytalanul, mire megfordult, kaptam egy félmosolyt és bólintott. Megvárta míg odaérek és együtt mentünk tovább.

A gyorsétteremhez vezető út csöndben telt, de nem a kínos fajtában. Mind a ketten elmerültünk a saját gondolatainkban.

- Mit fogsz kérni? - kérdezte hirtelen Blake.

-Hambit -mosolyogtam idétlenül, mire felnevetett.

Te? - kérdeztem vissza. Rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.

- Ettem nálatok szóval semmit. - Aucs erre nem számítottam. Azt hittem együtt eszünk és az már randinak számít... nem? Bonni szerint tuti az lenne szóval szerintem is. Akkor ennyi a majdnem randinak. Nem baj. Túlélem.

-Oké- feleltem.

Megkaptuk a kajámat és visszasétáltunk a parthoz. Meglepődtem, hogy nem lépett le, hanem visszajött velem, de lehet csak meg akarja várni Adamet, akit mint mondta idő közben értesített, hogy megtalált. Leültünk egy sziklára a víz közelében. Csend volt. Egy ideig aztán megszólalt.

- Figyelj Riley, Adam nemsokára itt lesz szerintem lassan menjünk visszafelé.- kérte minden rosszindulat nélkül. Egyszerűen nem értem. Tud kedves is lenni, akkor miért volt olyan bunkó velem először?
Egyszer csak megpillantottam a felénk tartó Adamet. Nem volt ideges sem mérges. Inkább megkönnyebbült, ahogy meglátott.
Vártam, hogy kiosszon hasonlóan, mint Blake de nem ez történt.
Amikor odaért elém egyszerűen megölelt.

____________

Mikor a történtek után, visszaértünk az otthonomnak nevezett épülethez csípőre tett kézzel villámokat szóró szemmel  nézett rám a házunk előtt, gondolom rám váró Bonni.
Ajaj

Nem vagy az esetemWaar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu