purr-fect /LS/

Scruples

- Kaja a hűtőben, a többit meg már elmondtam. Csak késő délután érek haza. És, ha bármi történik, ismétlem - emelte fel a mutatóujját Anne, mire Harry unottan megforgatta a szemét. Most hallgatta végig harmadszorra az anyja hosszú monológját. - Ne grimaszolj, kisfiam! Ez nem játék!

- Oh, persze! Mert Louis biztosan fel fog falni, mire hazaérsz - hőbörgött, mert már nagyon unta az útbaigazítást. Csak fel tud rakni egyedül is egy fazék levest a tűzhelyre és bármennyire is meglepő az anyja számára, de azt is tudja, hogyan működik a sütő. - Ne reagáld túl!

- Csak féltelek, Harry!

- Nem kell! Ne aggódj, nem lesz semmi baj! Biztos vagyok benne, hogy Louis jobban fél tőlem, minthogy csak úgy megtámadjon engem - nyugtatta meg az édesanyját ma már legalább tizedjére. Remélte, hogy ezúttal elég meggyőző volt.

- Oké, csak vigyázz magadra, egymásra! - szólt még utána Anne, mielőtt becsukta volna maga mögött a hálószobája ajtaját.

- Jól van. Szeretlek, anyu - köszönt el tőle, majd mindketten jó éjszakát kívántak egymásnak.

Harry sietősen felvágtatott az emeletre és szinte betört a szobájába. A hangos ajtócsapódástól az ágyon ülő kis hibrid ijedten összerezzent.

- Csak én vagyok az.

- Harry - nézett fel rá csillogó szemekkel.

Már túl voltak a vacsorán és az esti fürdetésen is. Mint kiderült, Louis már másodjára nem kedvelte annyira a vizet. Nem fűlött hozzá a foga, hogy újra megmártózzon a kádban. Első alkalommal még élvezte, hogy lemoshatta magáról a sok mocskot és képletesen a múlt sérelmeit, viszont másodjára már nem akart belemenni. Nem hiába, félig mégiscsak macska, ők pedig köztudottan utálják a fürdést. De Harry két szép szeméért mégis belemászott a forró vízbe.

- Álmos vagy már, Louis? - kérdezte a göndör, miközben helyet foglalt a hibrid mellett. A kis kócos érdeklődve figyelte őt, majd szólásra nyitotta a száját.

- Á-álmos? Alszik, mi ketten - próbálkozott a beszéddel. Nem nagyon ment neki, de Harry hihetetlenül aranyosnak találta az igyekezetét.

- Szeretnél megint velem aludni? - érdeklődött a göndör. Az arcán levakarhatatlan mosoly díszelgett. Louis izgatottan bólogatott, majd kicsit tétován és félve ugyan, de közelebb húzódott a gazdájához. Harry megsimogatta a hibrid buksiját, és hagyta, hogy összekuporodjon mellette és fejét a combjára hajtsa. A göndör meg sem mert mozdulni, mert attól tartott, hogyha tesz egy aprócska, óvatlan mozdulatot, azzal megrémiszti őt.

Így hát csendben és mozdulatlanul ült, miközben lágyan cirógatta a kiscicája hátát és fejét. A keze akaratlanul is a hibrid bal füléhez vándorolt, amiben ott lógott a biléta. Megforgatta az ujjai között, miközben azon tanakodott, vajon hogyan lehetne ezt levenni róla. A hibrid felszisszent és elkapta a fejét, amikor Harry véletlenül túl durván fordította meg a kis kártyát Louis cicafülében.

- Fáj! - panaszkodott hangosan.

- Nem akartam, ne haragudj! - nézett rá bűnbánóan a göndör. - Csak azt próbáltam kitalálni, hogyan szedhetném ki. Biztosan nagyon zavar.

Louis bizonytalanul méregette Harry-t. Az intézetben is mindig a kis bilétáját nézegették, mielőtt elvitték volna a kínzókamrának emlegetett helyre. Ezt az emléket idézte fel benne a zöldszemű fiú cselekedete, amitől az agyában újra bekattant a vészjelző gomb. Mi van, ha Harry is csak bántani akarja? De akkor az előbb miért simogatta őt, és miért érezte magát olyan biztonságban mellette, mint még soha? Louis teljesen össze volt zavarodva.