purr-fect /LS/

Equal chances

- Anya hol van? - érdeklődött Louis. Az étkezőasztalnál ült, mellette Harry, aki még ebédelt. Először megetette a hibridet, csak utána következett ő.

- Anya? - kérdezte a göndör összevont szemöldökkel. Nem értette, hogy mire gondolt. - Nem ismerem az anyukádat.

- Heh? Te anya, itt tegnap - motyogott édesen Louis.

- Ő az én anyukám, neked nem kell őt így hívnod.

Louis vállat vont, majd halkan dobolni kezdett az ujjaival az asztallapon. Egy idő után ez kezdte idegesíteni Harry-t, ezért meg is kérdezte:

- Valami baj van? - nézett rá aggódva.

- Szarni kell.

A göndör egy pillanatra lefagyott, aztán hangos nevetésben tört ki. Olyan abszurd volt ezt hallani Louis szájából, amikor ő maga az ártatlanság megtestesítője. Legalábbis ezt gondolta róla.

- Honnan tanultad ezt a csúnya szót? Ilyen aranyos kis cicafiúnak, mint amilyen te vagy, nem szabad így beszélnie! - dorgálta meg.

- Én nem akar rossz! - emelte maga elé ijedten a kezeit Louis, de a gazdája megnyugtatta őt, hogy nem történt semmi baj. - A rossz helyben ezt kell mondani, amikor kell... - sütötte le a szemét.

Újra az eszébe jutottak az intézetben töltött, kínszenvedéssel teli évek. El akarta már végre felejteni azt a sok szörnyűséget, amit ott tettek vele, de mindig beugrottak az emlékképek.

Már kezdett rajta eluralkodni a pánik, de még időben sikerült megfékeznie. Belenézett Harry gyönyörű zöld szemeibe, és egyből biztonságban érezte magát. Itt nem fogja bántani őt senki, Harry megígérte.

- Nem baj, Lou. Nem tudhattad, hogy ezt nem illik. Máskor inkább használd a „kakilnom kell" szót - vörösödött el a göndör. Nagyon kínosnak találta, hogy erről kell beszélniük, de tudta, hogy túl kell még esniük ehhez hasonlókon.

- Kakilni kell - nézett rá Louis ártatlan szemekkel, mire Harry csak mosolyogva megrázta a fejét.

Miután Louis elvégezte a dolgát, mindketten a nappaliban ücsörögtek. Harry elővette a holnapi tanulnivalóját, és azt kezdte el bújni, Louis pedig megint a gazdája ölében feküdt, és elégedetten dorombolni kezdett, amikor a göndör megvakargatta a füle tövét.

Harry egy idő után feladta a tanulást, mert nem tudott semmi másra koncentrálni, csak Louis-ra. Hihetetlenül imádnivalónak találta, arról meg ne is beszéljünk, hogy még dorombolt is. Ha nem látta volna őt, akkor azt hinné, hogy egy macska fekszik az ölében.

Tegnap még ódzkodott az érintésétől, ma meg már ő követelődzik érte. Olyan, mintha kicserélték volna, de Harry félt, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Ha csak egyetlen egy dolgot is elbaltáz, akkor lehet, hogy Louis ugyanolyan távolságtartó lesz, mint a legelején.

Nagyot sóhajtott, aztán hirtelen az eszébe jutott valami. Se az anyjának, se a legjobb barátjának nem adott semmilyen életjelet magáról, pedig már lassan fél három.

- Maradj itt, mindjárt visszajövök! - tolta le magáról a hibridet, aki elégedetlenül felmordult.

Harry gyorsan felszaladt a szobájába a telefonjáért. Ő valahogyan nem tartozott azokhoz a fiatalokhoz, akik nem tudnak elszakadni a telefonjuktól. Nem tartotta fontosnak a használatát.

Igaz, hogy Anne-nek írt még reggelről, de azóta nem tud róla semmit. Feloldotta a mobilját, és azt hitte, hogy kiesik a szeme. Öt nem fogadott hívás az anyjától, huszonkettő Niall-től. Az ír barátja SMS-eket is küldött neki, és mindegyikben halálra aggódta magát. A kedvence ez volt: „Ha meg mertél halni, akkor pluszban még én is kitekerem a nyakadat, te hülye fasz!"