purr-fect /LS/

Fever dreams

- Itt vagyok - ugrott le az utolsó két lépcsőfokról Harry és az anyjához sétált, aki meg mindig a tűzhelynél szorgoskodott. - Segítsek valamit? 

Harry szeretett segíteni az anyjának minden házimunkában. Gyakran főztek vagy sütöttek együtt, és ezeket a pillanatokat mindketten nagyon szerették. Anne úgy nevelte Harry-t, hogy a férfiaknak is ugyan úgy ki kell venniük a részét az otthoni munkákból, hogy ne mindent a feleségük csináljon meg. És ő ezzel tökéletesen egyetértett. Bár felesége az nem lesz, de eldöntötte, hogy a leendő párjának mindenben segíteni fog. Elhalmozza szeretettel és gondoskodni fog róla. Ágyba viszi neki a reggelit minden hétvégén és kitakarítja helyette az egész lakást. Neki csak annyi lesz a dolga, hogy szeresse őt nagyon. Másra nem is vágyik, és úgy gondolja, hogy ez nem olyan nagy kérés. 

Az anyja teljesen jól kezelte azt, hogy a fia meleg, és reménykedik benne, hogy mihamarabb megtalálja őt a szerelem. Egy kicsit félti őt, hogy mi lesz, ha a túlzott kedvességét kihasználják, de úgy gondolja, hogy Harry érettebb a korához képest, és tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Okos fiú, megoldja.

- Mindjárt kész az ebéd, közben pedig megbeszélhetnénk egy a Louis-ügyet - mondta Anne, miközben a paradicsomlevest kevergette. Harry kezdett kétségbeesni. Mi van, ha az anyja nem engedi meg, hogy itt maradhasson a hibrid? Félve Anne-re nézett.

- Ki akarod dobni Louis-t? - kérdezte szinte felháborodva. Nem hagyja, hogy kirakja azutcára. Félő, hogy nem élné túl a telet, meg különben is. Ő is egy ember, vagy valami olyasmi.

- Dehogy, miket beszélsz, Harry? - kérdezte nevetve Anne, levéve a fazekat a tűzről. - Csak annyit mondtam, hogy meg kéne beszélni, hogy mi legyen vele.

- Itt marad! - jelentette ki eltökélten Harry, mire az anyja elmosolyodott.

- És ki fog rá vigyázni, amikor én dolgozom, te pedig iskolába vagy? - vonta fel a szemöldökét, Harry pedig elbizonytalanodott. Erre még nem is gondolt. 

- Hát, majd megtanulja a dolgokat - vont vállat, és már cseppet sem volt olyan magabiztos, mint az előbb. 

- Még beszélni sem tud rendesen, hogy mernéd itthon hagyni egész nap? - sóhajtott gondterhelten Anne. Nem arról volt szó, hogy nem látná szívesen a hibridet, csak sok lenne vele a baj és nem tudnának vele mindig itthon lenni. - Harry, ez nem olyan, mint egy kiskutya. Sokkal több figyelmet igényel és foglalkozni kell vele. Mint egy kisbaba, csak nagyobb kiadásban. 

- De te értesz a kisbabákhoz, nem? - nézett Anne-re boci szemekkel, amit akkor szokott bevetni, amikor szeretne valamit megkapni. És most Louis maradása volt az alku tárgya. Cselhez kell folyamodnia. 

- Jaj, Harry. Ez nem ilyen egyszerű! - mondta az asszony, majd kivett két tálat a szekrényből és szedett mindkettejüknek levest. Leült a fiával szemben az étkezőasztalhoz és enni kezdtek. 

- Kérlek! - könyörgött neki. - Láttad te egyáltalán, hogy milyen édes? 

- Igen, nagyon aranyos - mosolygott Anne, miközben egy újabb kanál levest tett a szájába. 

- Hát, akkor meg? Mi a probléma? - fonta össze maga előtt a karjait Harry. Nem enged ebből. - És a farkát? Láttad, milyen hosszú van neki?

- Melyik farkára gondolsz, édes fiam? - kuncogott Anne, mire Harry teljesen elvörösödött, és megint az eszébe jutott a hibrid méteres férfiassága. 

- Anya, ne már! - kiáltott fel felháborodva. A saját anyja, és ilyeneket mond neki! - A macskafarkára gondoltam, egyébként. Olyan puha volt, amikor fürdettem megfogtam. És képzed, csikis a talpa!

- Oké, én nem azt mondom, hogy nem cuki, csakhogy sok probléma lesz vele, míg megszokja az itteni életet - mentegetőzött Anne, és Harry érezte, nem kell már sok ahhoz, hogy meggyőzze az anyját. 

- Akkor megtarthatjuk? - kérdezte csillogó szemekkel. 

- Azzal a feltétellel - emelte fel a mutatóujját az anyja, Harry pedig bármire igent mondott volna, csak hagy maradhasson Louis. Nagyon megsajnálta őt és eléggé a szívéhez nőtt pár óra alatt. - ha megígéred, hogy rendesen a gondját viseled.

- Persze, hogy megígérem! - pattant fel a székről és szorosan magához ölelte az édesanyját. - Köszönöm! 

- Mégsem hagyhatjuk, hogy megfagyjon szerencsétlen a hideg utcán. Bízom benne, hogy jó gazdája leszel - mondta Anne, Harry pedig csak bólogatott. Nagyon boldog volt, hogy mostantól olyan lesz neki Louis, mint egy kistestvér, vagy egy barát. Olyan jó lenne, ha tudna beszélni, és elmondhatná neki, hogy mire gondol éppen. Eldöntötte, hogyha a hibrid jobb állapotban lesz, akkor megtanítja rendesen beszélni. És ehhez nagyon sok türelemre lesz szüksége.

Louis nagyon szörnyen érezte magát. Alig aludhatott húsz perce, zihálva felriadt, arcáról folyt a veríték, a göndörtől kapott ruhájába teljesen beleizzadt, melege volt, aztán két perc múlva már fázott. Megpróbált visszafeküdni, majd egy kis idő múlva sikerült újra visszaaludnia. De nem tudott nyugodtan pihenni, mert az agya rémképeket elevenített meg neki lázálmában, és olyan valóságosak voltak a jelenetek, nem tudta eldönteni, hogy ez most a valóság-e vagy sem. 

Szinte érezte magán a fehér köpenybe beöltözött, védőszemüveges Harry durva érintéseit, miközben berángatja őt a többi gonosz ember segítségével a magában csak "kínzó szobának" nevezett terembe. Leszíjazzák őt az ágyra és mindenféle gépeket kapcsolnak rá, amik vadul csipognak, és Louis úgy érzi, hogy ezektől a hangoktól menten szétrobban a feje. Harry mellé lép és kezében az éles szikével az arca felé közelít. Louis sikoltozik és vergődik, próbál kiszabadulni a bőrszíjak szoros fogságából, de nem eresztik. Mindenki csak bámulja, de senki sem segít neki. Látják, hogy szenved, de nem érdekli őket. Még Harry-t sem. Most pont ő az, aki bántani fogja, pedig megígérte, hogy nem tesz semmi olyat, amivel fájdalmat tudna okozni. Hazudott neki.

De mielőtt még a kés a majdhogynem hófehér bőréhez ért volna, hatalmas puffanással a földön kötött ki. Szemei hirtelen kipattantak és rettegve lenézett a mellkasára. Sehol semmi cső vagy kötél, csak a vastag takaró csavarodott a teste köré, és ettől nem tudott megmozdulni. Miután sikeresen kiszabadult a paplan fogságából, félve körbenézett a szobában. Nem volt ott rajta kívül senki sem, csak beképzelte az egészet. A láza még följebb ment, Louis pedig a hidegtől reszketve mászott vissza az ágyba. Ő rettenetesen fázott, pedig több mint 23 °C volt a helyiségben. Harry azt mondta, hogy kiabáljon, ha baj van, de most mégsem tett semmit, pedig eléggé rosszul érezte magát. Mennyivel jobb lett volna, ha a göndör gondoskodik róla, úgy átöleli, mint lent, felmelegíti a jéghideg, reszkető végtagjait és megvédi őt a borzalmas rémálmaitól. 

Aztán szembesült vele, hogy pont Harry volt az, aki az álmaiban üldözte őt. Nem, nem kér belőle. Ez a rémkép biztosan egy jelzés volt a számára, hogy ne bízzon meg benne, mert ő is ugyan úgy meg fogja kínozni a gyönge testét, mint a többiek. Nem bízhat senkiben, csak saját magában. De ott volt az a tény is, hogy ez a két ember segített neki. Megfürdették, ellátták a sebeit és ágyba feltették. Világéletében a hideg és koszos padlón kellett aludnia, erre most hol fekszik? Egy kényelmes és nagy ágyban, van párnája és meleg takarója. Akkor most mi történik? A göndör kedves volt vele, csak az álmában akarta bántani őt. Ami ugye nem történt meg a valóságban. Tehát semmi félnivalója, vagy mégis? A két érzés keveredett benne, és nem tudta, hogy melyikre hallgasson. 

Ezen kattogott még félálomban is, amikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó. Fejét felemelte a párnából és érdeklődve nézett a göndörre, aki egy megpakolt tálcával érkezett. Az ágyához sétált és letette az éjjeliszekrényre túlélőcsomagnak is beillő ételmennyiséget, majd boldogan mosolyogva felé fordult.

- Maradhatsz!