purr-fect /LS/

Don't look at me

- Shh, semmi baj - csitította őt Harry és már majdnem ott volt mellette. Nem akarta őt megijeszteni, de a magas alakjával még jobban megrémisztette az apróságot, aki kicsire összehúzva magát kúszott egyre távolabb tőle a hideg fapadlón. - Nem akarlak bántani. 

- Meg van sérülve - mondta gondterhelten Anne. - Vigyázz vele, Harry!

- Nem fog megtámadni. Nézd meg, mennyire fél tőlem! - fordult hátra az anyjához. - Tudsz neki segíteni? 

- El tudom látni a sebeit, de nem hinném, hogy hagyja magát megfogni - sóhajtotta az asszony, és ő is Harry mellé lépett. - Te jó ég, tiszta vér! 

- Most mit csináljunk? - kérdezte kétségbeesve Harry és a még kétségbeesettebb Louis-ra nézett. A kis hibrid mostanra már teljesen a korláthoz volt préselődve. Nem volt menekülési lehetősége, most elkapták. Azt viszont eléggé furcsállta, hogy ezek az emberek egyáltalán nem kiabáltak vele, sőt, kedvesek voltak. 

- Először is meg kéne nyugtatnunk. Így nem tudunk neki segíteni - mondta és Louis elé lépett. Nyugtató szavakat mormolt neki, miközben a kezével felé közelített. Louis csak még jobban hátrahúzódott, teljesen nekiszorítva magát a szépen kifaragott fakerítésnek. Utálta, ha bámulják, és most két érdeklődő szempár is őt nézte. 

Harry is odahajolt hozzá, hogy figyelemmel kövesse az eseményeket. Nem akart lemaradni a hibrid egyetlen mozdulatáról sem. Aztán, amikor az anyja hozzá akart nyúlni, Louis-ban lepergett egy csomó olyan emlék, amikor fájdalmat okoztak neki azzal, hogy hozzányúltak, így egy hirtelen és meggondolatlan mozdulattal elugrott az érintés elől, egyenesen a göndör mellkasának, akit eddig észre sem vett, hogy guggolt előtte. A nagy lendülettől Harry hátraesett, Louis pedig a mellkasán kötött ki. A kisebb remegve nézett fel a zöld szemekbe, mire a tulajdonosuk melegen rámosolygott. 

Louis nem tudta, hogy ezt most fenyegetésnek vagy kedvességnek vegye, de mivel a zöld szemek nem mutattak semmi támadásra utaló jelet, eldöntötte, hogy ez most jó. Először nagyon ijesztőnek találta a fiút, de így közelebbről megnézve már egyáltalán nem tűnt annak, és nagyon tetszettek neki a zöldszemű arcán lévő gödröcskék. Amíg azokkal volt elfoglalva, Harry a kezét a hátára tette és óvatosan felült Louis-val az ölében. A kisebbik megszeppenve és ismét félelemtől remegve követte az eseményeket, de nem történt semmi olyan, ami fájt volna neki. Nem akarják őt bántani? Mintha Harry csak meghallotta volna a gondolatait, halkan megszólalt:

- Nem foglak bántani, ígérem. Csak segíteni szeretnénk, mert megsebesült a kezed és biztosan nagyon fáj - mondta lassan, miközben a hibrid könyöke felé biccentett. Louis nem egészen értette a szavakat, csak azt tudta, hogy ez most nem fáj, és az jó. Lehet, hogy nem is akarják őt megverni és lehet, hogy tudnak valami melegebb helyet, mert már úgy érezte, hogy mindene lefagyott az éjszaka alatt. Egy próbát megér - gondolta magában és próbált nem annyira félni a magas fiútól, akinek meleg tenyere még mindig a hátán pihent. - Mivel nem tudsz felállni, fel kell, hogy emeljelek és beviszlek a házba, hogy ott bekötözzük a karodat, jó?

Louis csak bambán lesett rá, nem tudta felfogni, hogy mit mondott neki a göndör. 

- Szerintem nem érti, amit mondasz. Lehet, hogy nem is tud beszélni - szólt közbe Anne, aki eddig mosolyogva figyelte a jelenetet.  

- Tudsz beszélni? - tagolta a szavakat, hátha így könnyebben megérti a hibrid, de ő továbbra is értetlenül nézett rá. Harry megrázta a fejét és az ujjával a szájára mutatott, majd Louis-ra. - Beszél?

- Én... besz-sséél...? - motyogta Louis, és félt, hogy valami rosszat mondott, de amikor a zöldszemű rámosolygott, akkor úgy gondolta, hogy sikerült neki valami értelmeset kinyögni és megérti őt Harry.

- Igen, ügyes vagy - dicsérte meg és boldogan az édesanyjához fordult, aki szintén mosolygott. Visszafordult az előtte ülő hibridhez és újra a szájához emelte a kezét.  - Mondj még valamit!

- Ohhh... Rosss én, nehm - próbálkozott újra. Harry finoman elkezdte simogatni a hátát, mire először Louis összerezzent, de rájött, hogy ez milyen kellemes érzés és hagyta magát. - Rossz it, fáj, hid-eeg...? 

- Fázol? - kérdezte Harry és, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját, elvette kezét Louis hátáról, átölelte magát és úgy csinált, mint aki didereg. Louis erre hevesen bólogatni kezdett, mire Harry ajkai győzedelmes mosolyra húzódtak. - Bemegyünk akkor. Most felemellek. 

Óvatosan Louis alá nyúlt és megemelte őt, a kiscica pedig a göndör nyakába kapaszkodott, hogy le ne essen. Harry mintha meg sem érezte volna, hogy tart valakit a karjaiban, annyira könnyű volt a hibrid teste. Anne-nel együtt elindultak be a házba, miközben Louis ide-oda kapkodta a fejét, hogy feltérképezze a körülötte lévő világot. Eddig nem nagyon látott semmi mást a rácsokon kívül, de határozottan tetszett neki ez a hely, főleg az után, hogy beértek a meleg házba. Átfagyott testének nagyon kellemes volt ez a hőmérséklet. Harry óvatosan letette őt a nappaliban a kanapéra, míg anyja elment az elsősegély dobozért. Mosolyogva nézett rá, mire Louis is valami hasonlót csinált, ami megmelengette a göndör szívét. 

Nem, egyáltalán nem hasonlít egy szörnyetegre.