Midnight Memories

5.rész

Lépteim gyorsultak, rohantam világom keresve. A Big Ben ismerős hangja törte meg a csendet az éjszakában. Egy-két helyen árnyak sunathak át London belvárosa felé vezető úton. A tervem tökéletes volt, senki sem állíthatott meg, elszökök.

Sietős lépéseim a telefon csörgése zavarta meg.

-Igen? - szóltam bele a készülékbe leplezve remegő hangom.

-Caroline normálisnak érzed magad? Hol vagy? Utánad megyek..

-Neked is szia Liam.. - megálltam - teljesen normálisnak érzem magam igen. Menekülök, elrohanok a baj elől pff.. Mint valami drámai film vagy könyv. Kedves tőled, hogy aggódsz de téneg tudom, hogy nincs más megoldás.. Ha minden jól megy reggel már a Párizsba vezető gépen fogok ülni a felhőket fürkészve.

-Tőled meg az lenne a kedves ha most nem rohannál el.. Erős vagy nem ilyennek ismertelek meg..

-Látod.. A pánik helyzet mindenkiből mást hoz ki.. Majd beszélünk, aludj holnap nehéz napotok lesz. - mondtam majd ezzel rátettem a vonalat.

A bűntudat gyötört, felemésztet pedig nem nekem kellett volna ezt éreznem.. Én csak azt csinálom amit minden más ember csinálna egy ilyen helyzetben.. Vagy netán tévedek?

Leültem egy padra és elgondolkodtam a koncert előtti történéseken.

°         

Nevetve rohantam végig a folyosón nyomomban az öt fiúval, szorosan mögöttük pedig Paul loholt.

-Gyerekek! Ne szórakozzatok két óra múlva színpadon kéne lenni a híres ötösnek!  - kiabálta Paul, de minket ez nem érdekelt felelőtlen kamaszok vagyunk, élvezzük minden percét - legalábbis akkor azt hittem - az életnek.

Éles kanyart vettem a fiúk öltözője és a ruhatár között mikor hasra estem. Paul már a közelünkben volt nagyon is, tudtuk ha elkap akkor készülni kell, újra dolgozni amihez semmi kedvünk sincs.

-Gyere! - nyújtotta felém Harry a kezét majd én a segítségével újra talpra álltam.

-Nagyon köszi! - mosolyogtam rá futás közben.

-Nincs mit! Ez a barátok dolga. - mosolyogott vissza..

                                °

"Ez a barátok dolga" ismételten el újra és újra ezt a mondatot. Ha ez a barátok dolga akkor ő most miért kezel úgy mint egy ellenséget? Nem akartam nekik rosszat.. Én csak boldogan akartam végezni a munkám.

Még pár óráig gondolkodtam majd arra lettem figyelmes, hogy szemem és végtagjaim elnehezülnek majd mély álomba szenderülök.

                              °
Reggel a város ébredező hangjára ébredtem. Zsebemhez nyúltam pénzért a repjegyre és inni, enni valóra, az sem ártana..

Körbenéztem és nagyjából fél értem a terepet hol is vagyok pontosan, mivel éjszaka nem igen figyeltem merre járok.

A környezetből és az épületekből ítélve a Green Park közelébe járhatok. Mellette van egy pékség ahol a perec verhetetlen.. Az éhség irányított, nem az elmém. Lassan elindultam eredeti úticélom helyett ami a reptér, a pékségbe.

Telefonom megint megcsörrent.

-Mondjad Liam.. - szóltam bele unottan a ketyerébe.

-Zaynnel közel vagyunk hozzád.. Ne csinálj semmi hülyeséget ha lehet addig.

-Milyen hülyeséget csinálnék?

-Nem tudom.. Nem azért mentél el, hogy meghalt?

-Nem.. De köszönöm..

Ezzel a mondattal le is tettem majd zsebem mélyére csúsztattam a készüléket.

Meghalás.. Jó ötlet.. Akkor nem jönnének utánam és nem tennék mégjobban tönkre mindent.. Körbe néztem az utcán majd némi hezitálás után a forgalomba vetettem magam. Semmit sem gondoltam át, csak cselekedtem, mert jónak láttam.

Az utolsó emlékem, hogy valaki a nevemet kiáltja, de aztán elsötétül minden.

//Üdv emberiség. Elnézést a 11 napos kihagyásomért😅 remélem a rész nem sikeredett túl unalmasra. Köszönöm, ha elvastad. - R. //