Midnight Memories

4. rész

Döbbenten néztem bele egy-egy cikkbe, amit írnak fele hazugság vagy akár egy szavát se lehet elhinni, - de mégis "Harry Styles" ez igaz, ő egy létező személy- de valami biztos, ez se Harrynek se nekem nem jelent jót..

Liamre nézek majd olvasni kezdek egy cikket.

-A híres One Direction  nőcsábásza - gyűlölöm ezt a jelzőt- megint csalja barátját valami utcai kis senkivel. Igen az utcai kis senki lennék én.. Kultúráltabb átfogalmazás egy cikkből..

Liam tátott szájjal hallgatta szavaim.

-Nem hittem, hogy ennyire messzire mennek.. - suttogta.  Oh hát még én. Miért kellett ez az egész? Így utólag átgondolva a helyzet csak egy "rosszkor voltam rossz helyen" dolog miatt alakult ki.. Talán ha nem álltam volna ott akkor, most mind ez nem történne meg.

Körbe néztem a buszban. Harry magányosan ült, telefonját bújva. Biztos ő is megtalálta a cikkeket.. A fiú könnyes szemekkel nézett fel telefonjából. Tekintetünk találkozott majd megszólalt:

-A te hibád..

-Oh igen? Az enyém? Szerinted én akartam? Mindem vágyam volt, hogy a fél világ megutáljon a barátaimmal együtt? Jah.. Bocs.. Mint ahogy látom nem is voltunk soha barátok... - az utolsó mondatomnál kicsit megakadtam, de a mondanivalóm közelt sem ért véget- Gratulálok Styles ha ebből annyit sikerült felfognod, hogy vagyok én aki ÁLDOZAT hangsúlyozom, semmit nem tettem, de azért az én hibám! Direkt rontottam el a te és a saját életem is.. Igazad van. Teljesen. Kaphatnál ezért Nobel-díjat..

Ezen a ponton éreztem azt, hogy már nekem is kezdi átlépni azt a bizonyos határt, amit már nem bírok magamba tartani.

Harry meglepődötten nézett engem, én pedig végig gondoltam a barátos mondatom..

A fiúk voltak azok akikkel mindig együtt nevettem, velük voltam minden egyes pillanatban.. Együtt próbáltuk túlelni. Szerettük egymást mint barátok elválaszthatatlanoknak éreztük magunk majd jött ez az egész, a helyzet ahol kiderült mi az a barát és, hogy itt nem is volt csak egy barátom.

Ahogy ez az egész eljutott az agyamig a szívem már megszakadt.. Fájdalmat éreztem, fájdalmat ami felőröl és pánik érzetet ad. Könnyeim megindultak akár a zápor majd kirohantam a buszból egyenesen a kihalt utcákra.

Londonban vagyok,késő este. Az éjszakai város kivilágítva igazi filmbe illő helyszín, alig egy-egy autó távoli hangját lehet hallani. Ez az előnye a külvárosnak.

Elindultam könnyeimmel küzdve a csöndes utcán. A csillagok bevilágítják a kihalt eget, ezzel életet adva az éjszakába. Csöndes, sivár mégis élettel teli. A Hold, az apró fények akár lámpások.. Nem ilyen helyzetben megálltam volna gyönyörködni, de így.. Gyors léptekkel haladtam a belváros felé erősen koncentrálva, hogy könnyeimből kifolyólag homályosan látva el ne essek semmiben. Célom csak annyi volt, hogy eljussak minnék messzebb innen, távol mindentől és mindenkitől..