Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Mit sem törődtem azzal, hogy a hátam mögött hagyom a fiút, csak törtettem előre a sűrű rengetegben. Fa fa után, csapás csapás után. Szinte fel sem fogtam mindazt, ami körülvesz, még a növények is elhúzódtak az utamból, ahogyan haladtam közöttük megállíthatatlanul. A hátam mögül hallottam még Giilvas kiáltásait, de egy percig sem foglalkoztam már vele. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb elérhessem a tisztást, amit nem is olyan régen hagytunk magunk mögött. Úgy éreztem, a lábaim nem képesek elég gyorsan előre vinni, túl lassú vagyok, nem érek oda időben.

Zihálva léptem ki a fák árnyékából, megfékezve a lendületet, ami mindeddig vitt előre. Nem voltam felkészülve mindarra, ami az ünnepi lakoma helyén fogadott. Mindenütt tűz lobogott, amerre csak a szem ellátott és rémült elfek futkostak a tisztáson, keresve a szeretteiket, vagy éppen a kiutat. Tapintani lehetett a rémületet és a feszültséget, ami mindenhonnan áradt. Néhány pillanatig én is rémülten és céltalanul bámultam a tömegbe, hogy meglátom-e a családtagjaimat. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a tenyeremet a fűre fektettem, hogy a talaj és a benne megbújó élővilág segítségével lelhessek rá a hozzátartozóimra. Hamar megéreztem Kyrtaar lépteit. Összeráncoltam a homlokomat, a dobogás csak egyetlen pár lábtól érkezett. Hol vannak a szüleink? Felemelkedve a távolba meredtem, abba az irányba, ahonnan a testvérem jelenlétének jelei érkeztek, s már lódultam volna, hogy utána rohanjak, de egy kéz fonódott szorosan a karomra. Dühödtem fordultam hátra, biztosra véve, hogy Giilvas tart vissza, de amikor megpördültem a sarkamon, az apjával találtam magamat szembe. Theodmer esdeklőn függesztette rám sötét szemeit, tovább szorongatva a karomat, amit próbáltam kicsúsztatni a markából.

-Ne menj! - nyögte, én pedig kikerekedett szemekkel immáron kifejezetten erőszakosan kezdtem el rángatni a kezemet, hogy eresszen el. A szavainak egyszerűen nem volt értelme. A családom valahol a tűzben rekedt, segítségre volt szükségük. Rám volt szükségük. Azonban akárhogy tiltakoztam és próbáltam kitépni magamat a férfi kezei közül, a szorítás nem enyhült. Elhűlve pillantottam fel a középkorú arcba, melyről a csontig hatoló rettegés nézett vissza rám.

-Ne menj! - ismételte meg, én pedig lassan csillapodva abbahagytam a tiltakozást. Továbbra sem értettem, miért tart itt, de abban bíztam, ha enyhülést mutatok, akkor majd elenged és én futásnak eredhetek. Nem így történt.

-Apa? - csendült a hátunk mögül, s szinte egyszerre fordultunk hátra, mintha csak meghúztak volna egy kart valamiféle gépezeten. A kissé csapzott, lihegő fiú ért végre utol. A mágia hiányban az ő mozgását nem könnyítette meg az erdő, így ruhái most szakadtan és mocskosan lógtak testén. Szemeiben értetlenség tükröződött, amint az apja rám fonódó kezére pillantott. Én is hasonló értetlenséggel néztem továbbra is a férfire, ám úgy tűnt, esze ágában sincs elengedni, helyette nagy gesztikulálás közepette, kétségbeesetten kiabálni kezdett.

-El kell menekülni! Menni kell! Most azonnal! - a hangja természetellenesen magasan szólt, cseppet sem emlékeztetett arra a tiszteletet parancsoló és némileg ijesztő vezérre, amilyennek akkor tűnt, amikor először megláttam őt az erdőben. Mielőtt azonban újfent heves tiltakozásba kezdhettem volna, Theodmer ellentmondást nem tűrően lökdösni kezdett minket visszafelé az erdőbe, ahonnan jöttünk. Nekem még mindig nem akaródzott engedelmeskedni, viszont ekkor a legnagyobb meglepetésemre Giilvas, követve a parancsot elkezdett húzni vissza a fák közé.

Ugyan erőben elmaradt az apjától, lényegesen jobb stratégiát választott velem szemben. A karom rángatása helyett egyszerűen feldobott a vállára és nekilódult a fák között. Az első gondolatom az volt, hogy addig ütlegelem, amíg el nem enged. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik lánynak, akit éppen az akarata ellenére cipelnek be egy erdőbe, ez az első gondolata. De ha nem így van, nekem mégis ez volt, így hát próbáltam minél inkább úgy tekeregni és rúgkapálni, hogy kiszabadulhassak a szorításból. Azt hiszem, talán orrba is rúghattam, mivel valami kemény ütközött a térdemnek. Ám minden igyekezetem ellenére esélyem sem volt vele szemben. Kezdtem bánni, hogy nem hallgattam a saját apámra, amikor az edzéseim alkalmával jutalomért további feladatokat is adott. Akkor nem éreztem őket fontosnak, csak szabadulni akartam. Érdekes fordulat volt, hogy ezúttal is szabadulni akartam és ezek a kihívások jelentették volna a kulcsot ahhoz, hogy megtehessem. Kénytelen voltam más stratégiához folyamodni.

Abbahagytam a fiú testének kíméletlen csépelését és inkább az erdő segítségét kértem, hogy állják útját. Ahogy a gyökerek mindinkább összefonódtak előtte, eleinte csak a szitkozódását hallottam, majd lassan megállt. Már-már diadalittasan vártam, hogy letesz, ám amikor megtette, szorosan megfogta a vállaimat és komoly tekintetét az enyémbe fúrta.

-Caeda! Hagyd ezt abba! - kissé megilletődötten pislogtam néhányat, nem gondoltam, hogy megérti az esemény mögött húzódó turpisságot.

-Nem! - feleltem végül dacosan az arcom pedig megkeményedett. -Az ott a családom! - mutattam a fák közé, melyeken túl a lángoló falu állt. Fogalmam sem volt, hogy mi okozhatta a robajt és a tüzet. Csak az érdekelt, hogy megtaláljam a testvéremet és a szüleimet, akik éppen abban a tűzben voltak valahol.

-Nem mehetsz vissza!

-És ugyan ki fog visszatartani? Te? - kérdeztem kihívóan, összefonva magam előtt a karjaimat. Nem voltam sem erős, sem pedig ügyes. Ellenben mellettem volt az erdő összes élőlénye, a fák lélegzete, a környező élet.

Hatalmasat tévedtem, amikor azt hittem, hogy ez visszatarthatja őt. Felkapott a földről, mintha csak egy könnyebb fajta zsák volnék, én pedig ismét a vállán hasalva találhattam magam, de ezúttal már résen voltam. Ahelyett, hogy haszontalan verekedésbe öltem volna az erőmet, újra a gyökerek felé irányítottam a figyelmemet, amelyek néhány lépés után úgy csavarodtak fel a harcos lábára, hogy az egyre nehezebben tudott közöttük lépdelni. Kitartóan küzdött ellenük, azonban a kacsok nem engedtek. Minél tovább haladt, annál szorosabban kúsztak fel csizmája és nadrágja szárán, míg képtelen volt tovább haladni és egy velőtrázó ordítás kíséretében esett arccal előre a kemény ágak közé. A lendület engem is magával rántott, s egy fájdalmas puffanással én is a földön kötöttem ki. Egy pillanatra összeszorítottam a szemeimet, majd felpattantam és átlépve a fiú felett visszaindultam. Nem volt többé lehetősége megállni, szabad voltam. A diadaltól kissé mámorosan, aggodalommal teli gondolatok közepette törtem át az előttem húzódó indákon. Néhány lépés után mégis megtorpantam és hátra fordultam. Giilvas tehetetlenül vergődött a csapdában, torkából pedig fájdalmas nyögések szakadtak fel. Elborzasztott a hirtelen felismerés, hogy én tettem ezt vele. Tépelődve álldogáltam a fák között, a kezeimet tördeltem és csak arra tudtam gondolni, hogy ennek a földön fekvő alaknak én okoztam a szenvedéseit. Tudtam, hogy egyedül nem juthat ki az erdőből.

Vetettem még egy tétova pillantást a hátam mögé, majd visszasiettem a magatehetetlen fiúhoz. Tenyeremet a növényekre fektetve azok elengedték őt. Ekkor pillantottam meg a természetellenes szögben elhajlott lábszárat, a fájdalmas nyögések kiváltó okát.

-Mit akarsz még? Menj! Fuss a vesztedbe! - kiáltott fel Giilvas lángoló tekintettel. Egy pillanatra hátrahőköltem a hirtelen támadt indulatoktól. Válasz helyett a gyökerek után a fa törzsét érintettem meg, melynek lehajló ágai most a végzetes szorítás helyett gyengéden, szinte óvóan nyúltak felénk, hogy aztán mindkettőnket felemeljenek a földről és egy biztonságosnak tűnő ágra emeltek bennünket. Átvetettem a lábamat a vastag nyúlványon és a könnyeimmel küszködve húztam magam elé a fiút, megtámasztva őt, hogy ne fordulhasson le róla. Biztonságban voltunk éjszakára.

------------------------------------------------------------------------------
Úgy tűnik, jó nagy slamasztikában vannak a fiatalok. Már csak az a kérdés, hogy vajon mihez kezdenek majd a vadonban ezek után, hiszen egy törött lábú harcossal nem túl rózsás a helyzetük.

Amennyiben tetszett az ötödik fejezet, ne felejts el szavazni! Ha a következő részről sem szeretnél lemaradni, kövess Wattpadon vagy Facebookon, ahol hetente érkeznek az újabb fejezetek ;)