Lisa Schumacher
A nap első sugarai ébresztettek és meglepett, hogy a fejem nem egy kényelmes párnára van hajtva, hanem Jules csontos vállára. Reflexből dörzsölni kezdtem szemeimet, majd hunyorogva próbáltam hozzászokni a fényességhez, ami elérte, hogy felkeljek. A pilóta feje az én fejemen pihent, de ahogy mocorogni kezdtem átfordult a másik oldalra. Úgy néz ki este belealudtunk a kellemes csendbe. Forgolódni kezdtem, hogy a táskám nyomára akadjak, ami valamikor leesett a lábam mellé, így onnan halásztam elő a telefonom. Reggel háromnegyed nyolc.
-Jó reggelt!-morogta úgy, hogy szinte alíg hallottam
-Neked is. Hogy aludtál?-adtam egy elnyújtott puszit halántékára és vártam a rutin választ a rutin kérdésre
-Azt hiszem jól, mert arra sem emlékszek, hogy mikor csukódtak le a szemeim.
Nem siettünk vissza a házhoz. Kéz a kézben sétáltunk a köveken és élveztük a pillanatot. Leginkább csendben élveztük egymás társaságát, de akadt olyan is, hogy semleges és felszínes témákat boncolgattunk. Összességében két órát ülhettünk a kilátónál, mert az éhség győzött és haza kellett indulnunk.
-Jártál már Monacóban?-sandított felém a volán mögül
-Még soha, de azt mondják szép hely, úgyhogy már várom, hogy láthassam a saját szemeimmel is.
-Megéri elmenni oda. A kedvenc helyem a kikötő. Egyszerűen elképesztő az a sok jacht és a ragyogó táj.
-Sokat jársz oda?
-Nem fogalmaznák, hogy sokat járok oda, pedig kellene. Ott él a legjobb barátom és a családja. Az egyik öccse pedig a keresztfiam, úgyhogy többet kéne arra lézengjek.
-Most lesz időd, hogy időt tölts velük.
-De téged sem akarlak magadra hagyni. Egyébként is, be szeretnélek majd mutatni Lorenzonak.
＊✿❀ - ❀✿＊
-Jöttünk!-kiáltott be a pilóta, de a kezemet még mindig nem engedte el. Ezek szerint itt és most meg lesz a szembesítés. Készülj Lisa, testileg lelkileg, de leginkább lelkileg.
-Azt hittük valami bajotok esett!-Christine hatalmas léptekkel szelte át az előszobát
-Hazudik. Csak ő hitte azt.-csatlakozott Mélanie-Én mondtam neki, hogy biztos beestetek egy hotelszobába és csak reggelre érkeztek vissza.
-De nem ott voltunk.-ingattam a fejem, hogy senki ne gondoljon többet a dolgok mögé, mint ami valójában történt
-Persze, hogy nem ott voltak kislányom. -fordult hátra lánya fele a középkorú nő és rosszallóan megrázta a fejét-Hiszen együtt sincsenek.
-Akkor miért fogják egymás kezét?-dőlt a falnak Tom
-Hogy mi?-Philippe is megérkezett egyből és így már három döbbent fejjel álltunk szemben. Tom teljes nyugodtsággal tette karba kezeit és laposakat pislogott. Biztos nemrég kelt. Még vannak sokan ebben a házban vagy megállunk a négy bámészkodónál?
-Anya, apa, Tom és az örök durcás nővérkém, bemutatom nektek ismét Lisát, ezúttal viszont a baránőmként.-hajolt közelebb és egy cuppanós puszit nyomott a halántékomra
-Végre!-ujjongott Christine és egyszerre átölelt engem és a fiát is-Úgy tudtam gyerekek, úgy tudtam. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok.
-Más esetben azt mondanám, hogy fujjjj, de mivel te vagy az, így még örülök is. Te kedves és szimpatikus vagy, épp ezért sajnállak, mert el kell majd viseld ezt a barmot.-ütött ököllel a mellettem álló vállába Mélanie
-Ez most szíven ülött, csak hogy tudd.-motyogta Jules és közelebb húzódott hozzám, mintha azt várná, hogy megvédjem a nagyobb testvérétől
-Túléled.-Tom legyintett és közelebb cammogva átölelt-Sokáig.
＊✿❀ - ❀✿＊
Olyan érzésem volt, hogy a Nizzában töltött néhány napunk szó szerint elrepült. Egyik nap még kézenfogva sétáltunk a főtéren fagyival és sűrűn egy-egy csókot váltva. Szokatlan volt számomra, hogy van valaki mellettem, aki szeret és nem úgy mint a többiek. Ő másként tekint rám és azt a mérhetetlen szerelmet minden aprósággal jelzi. De ha már szóba kerültek a többiek. Olyannyira lefoglalt a férfi, hogy a családomról meg is feledkeztem. Elvesztem a rózsaszín felhőcskék között, amiket szívecskék repdestek körül, így minden mást hátrahagytam. Hogy én mit kapok majd ezért Helenától...
Amint letelt az egy hetes kellemes pihenőnk, azonnal indultunk a következő verseny helyszínére, ami a páratlanul gyönyörű Monte-Carlo volt. A rövid repülőút még egy kis pihenésre sem volt elég, mert amint elszenderedtem Jules már kezdte is puszilgatni az arcomat, mivelhogy lassan kezdődött a leszállás. Nyöszörögtem egy sort, levágtam egy kislányos hisztit, de végül sikeresen lekászálódtunk a gépről és egy bizonyos Lorenzo keresésére indultunk, aki állítólag várt ránk valahol.
-Szia haver, de rég láttalak.-fogott kezet egy sötét hajú férfivel, majd elállt előle, hogy én is beleférjek az illető látókörébe.
-Ááá, Lisa! A lány aki...
-Ne commence même pas! (Bele se kezdj!)-hallgattatta el a pilóta
-Moi, par contre, je parle toujours français.( Én viszont még mindig beszélek franciául)-mosolyogtam a franciámra és megöleltem a férfit, aki idő közben kitárta karjait.
-Én pedig mint mindig, szívok.-sóhajtott mélyet a pilóta és látszólag beletörődött, hogy szókimondó emberek veszik körül.
Mindhárman kocsiba ültünk és Lorenzo már céltudatosan vette a kanyarokat Monte-Carlo zsúfolt utcáin. Sokat hallottam erről a helyről. Jules azt mondta, hogy egy teljesen átlagos napon is rengetegen vannak, de a hétvégi futamnak köszönhetően mégtöbb ember érkezett a Földközi-tenger partján fekvő kicsiny országba. Elhaladtunk a part menti hosszú utcán, majd egy másikon és még egyen, onnan már nem tudtam követni. Az újonnan megismert férfi szerint nagyot kell kerülnie, mivel a város háromnegyedét lezárták a hétvégére tekintve. Szó esett a férfi testvéreiről és azt mondta, hogy a középsőt mindenképp ki kell vigye vasárnap a futamra, mert lassan nem bírja idegekkel mellette. Vajon miért nem esett nehezemre átérezni a helyzetét?
-Mikor is intézted el azt, hogy egy szobában legyünk?-fordultam hátra a pilótahoz, aki épp a lakosztályunk ajtaját csukta be
-Idő közben drágám, ne kérdezz annyit, mert hamar megöregszel.-nyomott egy csókot ajkaimra, de mielőtt reagálhattam volna hamar elhúzódott.
-Itt minden aranyból van?-bombáztam egy újjabb kérdéssel és lecsaptam magam a franciaágy szélére. Jules csak felnevetett és bennebb hozta a csomagjainkat.
-Reménytelen vagy, tudod?
-Te is, tudod?-kontráztam és ellöktem magam az ágytól, majd átöleltem a szerelmemet-Szeretlek.
-Én is téged kincsem.-emelte meg államat és hosszú csókkal ajándékozott-Megyünk a partra?-távolodott el-Imádok jachtokkal kint lenni a nyílt tengeren
-Úristen! Még sosem voltam jachton!-tátottam el a számat és szinte sikítottam az ajánlat miatt
-Kisasszony, ez bizony bűn. Úgyhogy dobd le a ruháidat és vegyél fel egy bikinit, ha nagyon muszály...-itt elhúzta a száját, de én csak szúrós szemekkel csípőre tettem a kezem, így védekezően hátrébb lépett-Khm...szóval öltözz át, ahogy te akarsz és húsz perc múlva indulunk.-darálta le és egy kis kutakodás után a ruhái között elő is halászott egy fürdőnadrágot és eltűnt a fürdőben. Kihasználtam, hogy magamra hagyott és a bőröndömből kiszedtem egy tűzpiros félvállal alkotott bikinit, amihez egy háromszög formájú alsó tartozott és hamar felvettem. Felülre egy virágmintás nyári ruhát vettem és pont akkor lépett be a szobába Jules is. Hiába, hogy már lassan egy hete együtt vagyunk, még nem volt esélyünk az együttalvásra vagy esetleg valami másra. Én személy szerint semmit nem sietnék el és látom, hogy a pilóta sem olyan, aki erőltetni akarja. A közös szobával az ég világán semmi bajom, sőt, még örülök is neki. Már Nizzában is szívesen aludtam volna vele egy ágyban, de a szülei csúnyán leszidták, ahányszor túl közel merészkedett hozzám egy helyiségen belül. Visszatérve az esetleges alvásnál több opcióra. Ha arra kerülne a sor nem ellenkeznék, mert szeretném, hogy megtörténjen, de kezdeményezni nem merek. Ez egy fogadalom, amit még 18 évesen megejtettem. Úgy gondoltam, hogy igazi felnőtt vagyok és ideje lenne annak a bizonyos első alkalomnak. A végzős bulinkon voltunk és az egyik évfolyamtársammal egy hotelszobában ébredtünk. Odaadtam neki az ártatlanságomat, amit igazából nem bántam meg, mert azzal az estével tapasztalatot gyűjtöttem egy esetleges komoly kapcsolathoz. Még szép, hogy a fiúval soha többet nem beszéltem, de az az este mindkettőnknek ugyanannyit jelentett, egy egyéjszakás kalandot.
-Megyünk?-ráztam meg a fejem és magamhoz kaptam a szükséges dolgokkal tömött táskát, amit idő közben bepakoltam.
-Kicsit elgondolkodtál.-kulcsolta ujjait az enyémekre és bezárta a lakosztály ajtaját
-Szokásos agymenés. Tudod az agyturkászoknál van ilyen.-vontam vállat egy féloldalas mosollyal
Egy órával később már a többszáz jacht egyikén kifeküdve süttettem magam, miközben Jules egy csendesebb hely fele irányított minket a hajóval. Úgy éreztem, hogy a tökéletes pillanatot semmi sem zavarhatja meg. Elértük a helyet, amit a pilóta keresett, ezt követően mellém feküdt és átölelt, de a telefonom csengőhangja belepofátlankodott mindenbe. Előhalásztam a telefonomat, hasra feküdtem, fogadtam a híválst, amit kihangosítottam, majd a heverőre nem messze tőlünk rakva a telefont Jules mellkasára hajtottam a fejem és úgy kezdtem a kommunikalást.
-Szia Helena drága, mevel segíthetek?
-Ne drágázz itt nekem, Lisa! Kurvára ne drágázz!-hallatszott a hangján, hogy hisztis kedvében van-Azt mondtad, hogy felhívsz. Basszus, tudod mennyi forgatókönyv íródott a fejemben? Remélem van valami jó mentseged, mind például hogy megkérte a kezed.
-Még nem.-szólalt meg az említett, mire megemelkedtem és eltátogtam, hogy "ezt lehet nem kellett volna "
-Na mi? Várj?....Össze vagyok zavarodva.-a lány hangjából már nem dühöt vagy hisztit hallottam, hanem döbbenetet-Ő is ott van veled? Lisa! Mindent! Ismétlem, mindent hallani akarok.
-Együtt vagyunk.-Jules büszke mosollyal kiáltotta el magát, amit persze nem csak Helena hallott, hanem a szegény füleim is, amik károsodtak ezt követően. Én csak a homlokomra csaptam és vártam a barátnőm szavait, de azok nem jöttek. No de ami késik, az nem múlik és egy kis idő után fültépő sikítás jött a vonal másik végéről. Erre már nem csak én, hanem Jules is befogtuk a fülüeinket a hallásunk épségének érdekében.
-Végre!!!-ujjongott az izgatott lány, akinek ezennel minden haragja elillant. -Én annyira, de annyira örülök, hogy azt el se tudom mondani. Gyere már haza Lisa és mutasd be nekem. Eddig mind csak beszéltél róla, hogy Jules így, Jules úgy. Te jo ég de szeretem ezt az embert meg bla bla bla....
-Helena...-nyafogtam, mert ismét sikeresen lejáratott
-Ja tényleg, bocsi, hogy pont rosszkor zavartam fiatalok. De mikor jössztök errefele ketten?
-Úgy volt tervben, hogy Monaco után.-tudattam vele, mert a napokban már megbeszéltük ezt a pilótával
-Jujj de jó!-halászta elő az öt éves kislányos hangját-Ezt el kell mesélnem mindenkinek. Kezdem anyukáddal, ő elmondja Micknek és Michaelnek, majd...-apa neve hallatán Jules és én egymásra néztünk. Ez egy monumentális tabu téma volt kettőnk között, de lassan néhány dolgot meg kell osztanom vele a családfőről. Bízok benne és nem fogok titkolózni életem végéig. Helena persze mondta tovább az embereket, akikkel meg fogja osztani a nagy hírt, de egyikünk sem figyelt már rá. A pilóta arca aggodalmat tükrözött, de én csak magabiztos mosolyt küldtem felé és visszafordultam a telefonhoz
-Helena, mi most hagyunk. Majd beszélünk a napokban.
-Jó jó, de védekezzetek. Puszikaa-köszönt el és azonnal bontotta a hívást
-Minden oké?-kérdezte a francia felém hajolva, miután hátrafeküdtem a heverőn és a szemeimet is lecsuktam. Hunyorogva nyitottam ki résnyire szemeimet, mert a nap még mindig eszeveszettül sütött fölöttünk
-Persze.-eresztettem meg egy halvány mosolyt és közelebb húzva magamhoz a férfit, megcsókoltam.
Késő délutánig voltunk a vizen. Úszkáltunk a Földközi-tengerben, megebédeltünk, beszélgettünk, fotóztuk egymást, de egy szó sem esett apáról. Hálás is voltam ezért, mert nem éreztem felkészültnek magam arra, hogy elmondjam valakinek azt, amit a nagyvilág már hónapok óta vár.
Este vacsora után vidáman mentünk fel a szobába. Az asztalnál evés közben kellemesen elbeszélgettünk Felipevel, Nondoval és Danielel is. Az est fénypontja pedig Max Chilton arckifejezése volt, miután találkozott a tekintetünk. Hasfájós nevetés lett a vége, de az okát csak én és a francia értettük.
Amint felértünk a szobába Jules sietett is zuhanyozni. Előre engedtem, mert tervemben állt, hogy felhívom anyát, mivel épp ideje volt. Meg sem lepődtem, amiért úgy szólt bele, hogy "sok boldogságot nektek kislányom". Helena hozta a formáját mint mindig. Anyának is elmondtam, hogy tervben van egy kis kitérő Gland fele a Monacói nagydíj után. Ő erre teljesen felpörgött és már a menüt tervezte az ott töltött napokra. Teszem hozzá, ezen sem lepődtem meg...
Julest én váltottam a fürdőben és egy jó forró zuhany mellett döntöttem. Nem vette fel sok időmet az esti rutinom, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a pizsamám bizony odakint maradt. Próbáltam számos haditervet kieszelni, de egytől egyig abszurd módon gyerekesnek bizonyultak, így ki kellett mennem a szobában az egy szál törülközővel. Reménykedtem, hogy a pilóta alszik már, de bánatomra ehelyett a szoba közepén ácsorgott és olvasott valmit a telefonján. Minden fényforrás a két éjjelilámpa és a világító telefon volt. Jules rám kapta tekintetét és elkerekedett szemekkel mért végig. Beharaptam az alsó ajkam és a földet kezdtem tanulmányozni. Halk lépteket hallottam, majd hogy a telefon az asztalon landol és két kéz a felkaromra simult. Egy héttel ezelőtt még ő állt így velem szemben, én pedig csorgattam a nyálam. A különbség annyi, hogy ha rám néz, akkor semmi érdekeset és különlegeset nem lát. Nem vagyok magas, nem vagyok túl sovány, de én az alakommal meg vagyok elégedve.
-Gyönyörű vagy.-suttogta megemelve az államat, hogy a szemeimbe nézzen. Egy ösztön azt súgta, hogy most azonnal csapj le az elnyílt ajkaira, így nem is vártam. Jules kezei a csípőmre, az enyémek pedig a hajába vezetődtek, miközben egyre köhelebb kerültünk egymáshoz. Lassan az ágy fele kezdtem hátrálni, de húztam a pilótát is magammal. Ezidőben az egyik kezemmel a pólója szélébe markoltam. Kócos haját kicsit megtéptem, amire morgott egyet és nyelvével átkerült az én számba. Az ágy szélének ütköztem, így már nem volt hova hátrálnom.
-Biztos vagy te ebben?-vált el tőlem és halkan tette fel a kérdést
-Igen!-suttogtam és másik kezemet is a póló aljához vezettem és egy gyors mozdulattal levettem róla az anyagot, ami a földön landolt. A vágy hajtott és úgy éreztem, hogy ő lesz az, akivel képes leszek egy ágyban kikötni ennyi idő elteltével. A férfi bizonytalanul nyúlt a törülközőmhöz és szedte le rólam. Az első, a legelső pillanatban kényelmetlennek éreztem, hogy ott állok anyaszült meztelenül előtte, de tudtam, hogy ő elfogad úgy ahogy vagyok és látva a szemei csillogását még meg is nyugodtam.
-Így méggyönyörűbb.-csókolt a nyakamba és lassan az ágyra döntött-Most még nemet mondhasz.-susogta ajkaimra
-Nem fogok nemet mondani. Csak nyugodtan, a tied vagyok.-húztam magamhoz, hogy újra érezzem puha ajkait
-Erre viszont még szerintem szükség lesz.-nyúlt az éjjeliszekrényhez és egy óvszert szedett elő-Andrea gondoskodott mindenről. Jó a meglátása az embernek
-Efelől semmi kétségem.-kuncogtam és onnan már nem volt visszaút. Na nem mintha bármelyikünk is le akart volna állni. Egy valóságos hercegnőnek éreztem magam és minden mozdulatát csodálattal figyeltem. Tisztázódott előttem a kép és tudtam, hogy igen, ez a kapcsolat életünk végéig szól.
Sziasztoook!
Sokat gondolkodtam ezen a részen, de aztán eljutottam oda, hogy ennek meg kell történnie és pont. Az esetleges hibákért ne kövezzetek meg, az iskolában írtam.
Továbbá elérkeztünk a történet egyharmadához, ami még további 20 részt jelent. Hogy repül az idő😢
Megköszönném, ha hagynátok véleményeket a komment szekción és egy ☆-ot, ha tetszett a rész.
Legyen szép és koronamentes hetetek. Puszika!!!♡