~Lisa Schumacher~
-Minden rendben volt?-sandít felém egy pillanatra a pilóta, de teljes erőbedobással az útra koncentrál és úgy előzi az előttünk lévő kocsikat, mintha még mindig a pályán lenne és a pontokért harcolna
-Igen, anya már várt rá mikor leszállt a gép és mostmár otthon vannak.-zárom le telefonomat, amin az előbb Mick-el üzeneteztem és a készüléket visszacsúsztatom a kabátom zsebébe. Gyönyörű nap elé nézünk, de így reggel kimondottan hideg van.
-Mi is mindjárt megérkezünk. Hamarosan bent vagyunk a városban és onnan már csak öt perc a házunkig. Ilyen szempontból jó, hogy Nizza szélén lakunk.
-Hogy érted azt, hogy ilyen szempontból?-kérdezem, de közben az apától kapott karkötőmmel babrálok
-Tudod, reggelente nem tartozott kedvenceim közé az iskolába menetelés, teszem hozzá gyalog.
-Ezzel azt hiszem mindent megmagyaráztál.-nevettem fel, mert magamra ismertem a hallottakban. Az általános iskolás éveim nagy részében minden reggel gyalogoltam, hogy eljussak az iskolába. Megesett, hogy apa épp otthon volt és feltétlenül ő akart vinni, de ez mindenesetre ritka volt. Mármint az, hogy otthon legyen. Sok időt kellett a Ferrari székhelyén töltenie és ezért nem jött haza minden versenyhétvége után.
-Kicsit elgondolkodtál.-jegyezte meg a mellettem ülő és kimutatott az ablakon-Ide jártam iskolába.-nézett fel az épületre, mert megálltunk a pirosnál
-Kívülről nagyon szép, bentről is ilyen?
-Igen, nagyon vigyáztak a rendre és tisztaságra, ezért utáltak engem.-vigyorodott el a régi emlékek hatására
-Képzelem is milyen szófogadó gyerek voltál. Sokat hiányoztál a versenyzés miatt?
-Épp eleget ahoz, hogy rekordot döntsek az iskola történetében. Nem is tudom, hogy mondjam.-gondolkodott el és a visszapillantóba nézett-Nehogy már megelőzz te szarzsák, mindjárt le kell térjek. Azt akartam mondani, hogy ahogy haladtam előre a karrieremmel, úgy lett több az elfoglaltságom is. Több esemény, több verseny és az ilyenek gyűjtötték a hiányzásokat. Folyamatosan megdöntöttem a saját rekordjaimat.
-De megérte, nem?
-Ha valamit az álmodért teszel, az mindig megéri. Itt is vagyunk.-a kocsit leállította egy győnyörű ház előtt. Egyszintes, hatalmas ablakokkal, valami tört melegsárga árnyalatra festett külső falakkal, az első tippem a barokksárga volt, de lehet a ház kicsivel világosabb volt.
-Ez a ház györönyű.-ámuldoztam a kapuban, miközben Jules a kulcsaival bajlódott
-Azt mondod?-mosolyodott el és előre engedett az udvarba. Az arckifejezésemről szerintem leolvasta a válaszomat, arra a félig költőire alkotott kérdésre. Az egész kert zöld színt vett fel az egészséges és gondozott pázsittól, bal felöl egy nagyobb rész lebetonozva a medence és a napozóágyak miatt
-Szóval így, medence is van.-bólogattam elismerően-Nem lehetett nehéz itt felnőni.
-Csak úgy megjegyzem zárójelben, hogy én nem használtam valami sokat.
-Én is szerettem volna régebb medencét, de a szomszédoknál belefagyott a víz tavasszal, így elvetettük az ötletet. Svájcban mondhatni mindennapos, hogy befagy egy medence, de én attól még imádom a környéket.
-Hol is laktok pontosan? Mármint, nem kirabolni akarlak...érted.-nevetett fel, amihez én is csatlakoztam
-A település neve Gland. Genftől összesen 31 kilométerre van, azaz nagyjából 25 perc alatt meg lehet tenni a kettő közti utat
-Még nem jártam arra.-tanakodott és kopogott az ajtón
-Majd egyszer.-jegyeztem meg, pont mikor nyílt az ajtó és egy nő jelent meg kedves mosollyal fogadva minket
-Sziasztok fiatalok! Örülök, hogy végre megérkeztetek. Gyertek be!-állt félre, hogy legyen helyünk a bajutáshoz
-Nagyon örvendek, Lisa Schumacher vagyok.-nyújtottam kezet, amit ő készségesen el is fogadott
-Christine Bianchi.-mosolygott, majd a fia fele nézett-Ügyes voltál a hétvégén.-símogatta meg a vállát
-Ügyes bizony.-szólalt fel a rövid folyosó végén álló férfi-Lisa.-biccentett felém
-Mr. Bianchi.
-Ugyan kérlek, csak simán Philippe.
-Rendben.-bólintottam miszerint tudomásul vettem
-Jules! Fiacskám, ne szobrozz itt nekem, irányulj a kocsihoz és hozd a csomagokat! Én addig megmutatom Lisának a szobáját.
Christine céltudatosan indult bennebb a házban, maga után húzva engem is. Tömören elmagyarázta, hogy hol a konyha, átmentünk a nappalin és egy folyosóra érve a csukott ajtók rejtelmeire is fényt derített.
-Jobbra az első, az Mélanie szobája, ő amúgy csak holnap reggelre ér haza, egy kis vakáción van néhány baráttal Párizsban. Ugyancsak jobbfelől a másodikban Julest találod majd, a harmadik pedig a szülők hálószobája, azaz a miénk. Bár így belegondolva, ha közvetítik a focimeccseket, akkor Philippe úgyis mindig a kanapén tér nyugovóra. Balról az első szoba Tom tulajdonában áll, az ő szentélye. A második pedig a tied lesz. Szemben van a fürdő, de a vendégszobához is tartozik egy, úgyhogy használhatod azt, ha akarod. Jules általában a vendégszoba fürdőjét használja, mert a másikhoz sort kell néha állni, de te természetesen kidobhatod este, ha ott akar zuhanyozni. A döntés a te kezedben.-tudatta az infókat és benyitott a szobába, ahol az elkövetkezendő egy hétben aludni fogok. Letisztult bézs falak, itt is hatalmas ablakkal, az ajtóval szemben egy szépen elrendezett franciaágy, sötétbarna bútorok és bolyhos szőnyeg. Nagyon emlékeztetett az otthoni szobámra. A nagy különbség az volt, hogy az ágyam odahaza nem az ablak alatt kapott helyet és a falak színe szürke, már szinte kékbe hajló.
-Ez elképesztő!-jelentettem ki és a nő fele fordultam, aki önfeledt mosolygott-Köszönöm, hogy itt alhatok.
-Jajj kérlek, ez a legkevesebb. Jules mondta, hogy el akar hozni téged Franciaországba és onnan már nem is volt mit gondolkodni a szállás kérdésén, még úgysem, hogy a konkrét várost nem mondta. De reménykedtünk, hogy Nizza lesz a végső választás. Szerettelek volna már megismerni, életnagyságban látni és nem csak elképzelni téged Jules ódái alapján.
-Oké anya, ezt a részét már a jóapám is tudatta Lisával még Kínában. Te inkább vigyázz, mert hosszú lesz ez az egy hét és kifogysz a témékból, ha így folytatod.
-Ne aggódj te miattam. Inkább kezdj a fejeddel gondolkodni a feneked helyett és lépj, ha érted mire célzok.-veregette meg fia hátát a pimaszul mosolygó nő és magunkra hagyott a szobában.
-Imádom a szüleimet.-sóhajtott drámaian, mintha legalább a világ végét élnénk és a szekrény elé helyezte mindkét bőröndömet
-Nagyon kedves anyukád van.-ültem az ágyra és jeleztem a pilótának, hogy üljön mellém
-Igen, az. A beszélőkéje pedig utánozhatatlan. Még pont időben érkeztem, hogy megmentsem a becsületem.
-Akarod mondani, a kis titkodat. Tudod, azt, amelyikbe már nem egy ember próbált beavatni, de te mindig közbeavatkozol.-néztem összehúzott szemekkel a franciára-Miért csinálod ezt? Borzalmas vagy...-ráztam a fejem és próbáltam a szerepemhez tartani magam, miszerint nem nevethetek
-Ezt a titkot én szeretném elárulni és el is fogom. Ígérem. De én most hagylak, hogy nyugodtan pakolhass ki és kényelembe helyezd magad.-lökte el magát a puha ágytól és csak az ajtóban állt meg-Anya most öt percenként jön majd és teletömi a fejed minden hülyeséggel. Ha már nem bírod idegekkel, akkor csak írj egy üzenetet és ígérem, tíz másodpercen belül itt is leszek.
❁ ════ ❃• - •❃ ════ ❁
A Bianchi család minden elvárás nélkül kitett magáért és olyan vacsorával álltak elő, amiből az egész utca jóllakott volna. Az asztalnál megjelent Tom is, aki Jules testvéreként mutatkozott be. Elámult a vezetéknevem hallatán, de amint az apja rászólt, hogy visszafoghatná magát, mert nem egy kedvenc témára tért rá, azonnal befejezte. Christine valóban bejött hozzám párszor, de Jules szavaival ellentétben a nő nem mondott hülyeségeket. Megkérdezte, hogy hol ismertem meg a fiát, mert az én szemszögemből is kíváncsi volt a történtekre.
Este, mikor már a fürdőszobát is magam után hagytam és készültem befeküdni az ágyba, kopogtak.
-Igen?-kiáltottam ki, mire az ajtó nyílt és egy kócos Jules lépett be
-Nem akarlak zavarni ilyen istenverte késői órában, de Tom a fürdőben felejtette magát és...
-Csak nyugodtan.-mutattam a jobbra lévő ajtóra, ami a vendégszoba fürdőjébe vezetett
-Köszönöm szépen, tíz perc és itt sem vagyok.-hálálkodott és már el is tűnt a látókörömből.
Kényelmesen elhelyezkedtem a puha takaró alatt és kezembe vettem a telefonomat, hogy megnézzem az értesítéseimet, amikre a délután folyamán nem volt időm. Ott feküdtem és ami azt illeti, vigyorogtam, mint egy idióta. Eszembe jutottak Christine szavai, miszerint kidobhatom a fiát, de azt akkor sem tenném meg, ha fizetnének érte.
Helena elárasztott kérdésekkel, amikre rövid válaszokat adtam és letudtam mindent annyival, hogy ha részleteket akar, akkor majd a napokban felhívom. Anya is írt, de neki is csak a feltett kérdéseire válaszoltam.
Nyílt a fürdőajtó és a pilóta kilépett egy törülközővel a derekán. Szemeim levándoroltak mellkasára és a kemény munkával elért kockáira, amiket eddig nem volt időm vagy alkalmam szemügyre venni. Éreztem, hogy ég az arcom, kívülről is biztos látszott a rákvörös fejem, de bármennyire is diktálta az agyam, hogy nézzek el róla, mert kezd kínos lenni, a szemeim nem engedelmeskedtek és csak tovább fixíroztam a franciát.
-Lisa, minden oké?-kérdezte egy alíg látható mosollyal
-Igen, csak egy picit elgondolkodtam valamin.-gesztikuláltam nagy hévvel és úgy hadartam, hogy én is épp hogy megértettem a saját szavaimat
-De, jól vagy?-lépett közelebb, majd az ágy szélére ült és takarón keresztül símogatni kezdte térdeimet. Talán kicsit túl közel került hirtelen.
-Persze, csak hosszú nap volt és...
-És elfáradtál.-mondata inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek, de csak helyeslően bólogattam-Hagylak pihenni.-húzódott közelebb és csókot lehelt homlokomra. Felállt az ideienes ágyamról és az ajtóhoz sétált. Megállt a küszöbön és visszapillantott felém. Nem tudtam rájönni, hogy mi jár a fejében, de valamin nagyon gondolkodott és zavart, hogy nem tudom mi az. Alíg észrevehető mosoly díszítette ajkait és szemei szeretetteljesen csillogtak az éjjelilámpa adta fényben.
-Aludj jól Jules.-szinte suttogva ejtettem ki a szavakat, de a minket körülvevő néma csöndnek köszönhetően tökéletesen hallhatott. Az arcára húzódó görbület egy igazi mosollyá alakult át, miközben barna szempárjaink találkoztak egymással
-Te is, Lisa, te is!-biccentett és becsukta maga mögött a fekete ajtót. Percekig csak néztem a szemközti falat, melynek pont a közepén kapott helyet a fekete fa ajtó és lelki szemeim előtt felidéztem az imént látottakat. Egy kidolgozott felsőtest, nyolc azonnal észrevehető kockával, széles hát, vizes és borzos haj, valamint az a kisfiús mosoly, amit az ajtó mögött eltűnése előt villantott. Ez az egész pedig mind egy emberen. Azon az emberen, akiért nők ezrei tennének meg bármit. Ő mégis engem engedett közel magához. Vicces, pont engem, aki egy szürke kisegér voltam a nagyvilágban. Az a lány, akit a neve tett különlegessé, valakivé. Sajnos az emberiség egy olyan irányba megy, ahol a karakter és különleges személyiség nem számít, csak a vagyon és családi háttér. Ebben a dologban is különbözik Jules a többitől. Ő félretette a Schumacher nevet és az igazi énem megismerése foglalkoztatta. A mindennapjaim, tanulmányaim, hobbim. Nem a rokonságom. Az igazi Lisa állandóan mosolyog, pozitívan áll az életéhez és az őt körülvevők jelentik neki a mindent. Ez a Lisa viszont már egy ideje nem mutatkozik, csak akkor, ha Jules Bianchi egy légtérbe kerül vele. Sajnos a riporterek elől való menekülés, titkolózás és bezártság lassan az őrületbe kergetett, de a sajtó nem tétlenkedik. Fel kellett öltenem az állarcom, amivel elzártam magam a külvilágtól. Ez szent és sérthetetlen volt, amíg egy szép napon össze nem csapott a sors a Marussia francia pilótájával. Ő rángatott ki a szerepemből és emlékeztetett, hogy az igazi élet a ház falain kívül található. Talán hálásnak is kéne lennem, elvégre azzal az életmóddal egy idő után csak ártottam volna magamnak.
Megráztam a fejem, hogy minden gondolatom tovaszálljon, majd lehajtottam a fejem. Elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam, hogy keveset takaró pizsamám elől lecsúszott a takaró. A fenébe, akkor ezért nézett úgy Jules. A kis piszok...
❁ ════ ❃• - •❃ ════ ❁
Reggel aránylag kipihentnek éreztem magam már hosszú ideje először. Egy gyors zuhany után magamra rángattam a legkényelmesebb ruhákat, amiket magammal hoztam. A sminket passzoltam, göndör tincseimet pedig hagytam szabadon a vállamra omlani. Vetettem egy sietős pillantást az órára, és boldogan vettem tudomásul, hogy épp csak a fél kilencet haladtuk meg. Elhagytam a szobát és a minap kapott útbaigazítás alapján a konyha keresésére indultam. Nem volt könnyű dolgom, de a nappalitól már hamar meglett. A társaságra viszont nem számítottam, így a konyha küszöbén megszeppenve léptem vissza egyet. Az odabent tevékenykedő lány észre sem vett az elfoglaltságtól. Sötétbarna tincsei legalább olyan borzosan hullámzottak mint a sajátjaim, alacsony termetével pedig sebesen változtatta a pozícióját a hatalmas konyhán belül.
-Szia.-köszöntem oda és bennebb merészkedtem
-Ááá, szia! Te biztos Lisa vagy.-bólintottam, ő pedig folytatta-Melanié, Jules normálisabb testvére.-kijelentésére halkan elnevettem magam és leültem a megterített asztalhoz-Nagyon hosszú idejébe telt az öcsikémnek, hogy magához térjen. És örülök, hogy egy ilyen csinos lányt talált magának.
-Igen, csakhogy mi ketten....
-Igen, igen...-legyintett-Tudom, nem vagytok együtt. De szerintem képbe fog jönni az a mindent eldöntő még.
-Szerintem is.-csatlakozott hozzánk Christine-Jó reggelt lányok. Lisa, kávét?
-Nem, köszönöm. Ritkán iszok reggel kávét.
-Akkor mit iszol? Red Bull, Monster?-nézett összehúzott szemekkel a Bianchi lány
-Egy pohár víz tökéletes lesz.
-Látjátok, ő nem koffein megszállott.-lépett a konyhába Jules-Legalább most nem én vagyok a fő téma.-adott egy puszit a fejem búbjára és helyet foglalt a mellettem levő széken
-Öcsikém, nem te vagy a világ középpontja, akad jobb téma is. Viszont emlékeztetlek, hogy csak tegnap érkeztetek, lesz még időnk fecsegni rólad.-vigyorgott elégedetten Melanié, amitől Jules picit felkapta a vizet, de csak csendben lapult a helyén
-A testi egészségetek maradjon gyerekek, kérlek. Nem kell az első öt percben bemutatkoznotok Lisa előtt. Úgyis megtudja majd, hogy mennyire odavagytok egymásért ti hárman.-inti csendre gyerekeit a családanya és felém fordul-Tom még itt sincs. Majd ha ő is megérkezik akkor lesz itt hadd el hadd.
-Anya, mi is itt vagyunk ám.-köhintett a pilóta és székestől közelebb húzódott hozzám, ami mint láttam valamit beindított Christine fantáziájában
-És fiacskám milyen programot terveztél mára kettőtöknek?-csüccsen a szemben lévő székre és kíváncsian várja a választ
-Öhm...-kezd fészkelődni a mellettem ülő-Mire is gondolsz pontosan?
-Jules, legalább egy elegáns étteremre. Elhozod magaddal a szíved hölgyét....
-Anya!-fakad ki Jules, amin felnevettem volna, de a "szíved hölgye" kifejezés lesokkolt
-Elnézést. Szóval, itt vagytok a szülővárosodban és nem terveztél semmi különlegeset?! Szedd össze magad, vagy én rázlak gatyába.-emelte magasba mutatóujját Christine.
Sziasztok!!!
Hamarosan én is megkezdem az iskolát, amit eskü már nagyon várok.
Az írás tartja bennem a lelket, úgyhogy nem fogok szünetelni, így nagyjából heti egy részre lehet számítani.
Ezzel a résszel felvezettem az egész Bianchi családot. Szerintem Melanié még fontos szereplő lesz itt.
Ami azt illeti nekem már kezd hiányozni a történetből Helena.
Szerintetek lesz ebből az étteremből valami? Vagy Jules már ötlettel áll elő?
A kövi részben minden kiderül.
Ha tetszett a rész akkor egy ☆-ot rá és kommentbe leírhatjátok a véleményeteket. Köszönöm!!!♡