Itt az idő.
Itt az idő, hogy elkezdjem Harry múltjának leleplezését és olyan eseményeket találni, amik segíthetnek összerakni azt; itt az idő arra, hogy megvalósítsak egy bombabiztos tervet a szüleim felügyelete nélkül; itt az idő, hogy megtegyek valamit, amit már hetek óta meg kellett volna.
Itt az idő, hogy ledöntsem a falat.
Nem teljesen. Végig gondoltam és oka lehet annak, hogy Harry nem képes átmenni a falon, valaminek kell lenni abban a szobában, aminek köze van a halálhoz, és ha elég ledöntjük, ahhoz, hogy belássunk, Harry gondtalanul fog tudni átmenni rajta.
Ha nem, nos akkor ezt egy másik probléma.
Tervezgetni kezdtem. A szüleim elmentek LARPingolni ( még mindig nem dolgoztam fel ezt a furcsa hangzású szót.) Azóta egy hét telt, így a ház az enyém. Miután elmentek, Harry és én ledönthettük a fal egy részét és meg is tettük, leakasztottam a családi képet. Egy igazán nagy családi képet. Végig néztem a képen.
A másik elgondolkodtató dolog, hogy hogyan döntsük le a falat. Apa a garázsba tartotta a szerszámait, de nem tudom biztosan hol. Az egyetlen megoldás, ha megkérdezem őt a kalapácsról természetesen és azt mondom neki, hogy egy barátomnak kell a mérnök szakon vagy valami. Nem nagyon kaptak még rajta hazugságon és őszintén utálok hazudni apának, de túl határozott vagyok abban, hogy megoldjam Harry ügyét.
Az iskolai napok ugyanúgy mentek, és megpróbáltam elkerülni Avát és Estellát, amennyire csak tudtam. Nos, Avát elkerülni nem volt nehéz, mert tulajdonképpen ő került el mindenkit. Rossz kedvű volt és folyton fáradt, alig beszélt valakivel Maxet kivéve. Láttam, hogy Estella párszor rám nézett ebéd közben, de figyelmen kívül hagytam.
Október Novemberbe fordult, ahogy a levelek lehulltak a fáról, nedvesen és barnán ragadtak a cipők talpára. A napok rövidebbek lettek és a levegő hidegebb, és folytonos eső illatta töltötte meg a levegőt. Az út csúszott az előző esti esőtől, ahogy haza vezettem a suliból és azon tűnődtem, hogyan nem száradhatott fel a tegnapi eső egyáltalán az útról. A felhők eltakarták az ég kékségét, sivár és nyomott hangulatot árasztva.
Apa hamarabb volt otthon, egy bögre Early Grey teával ült az ebédlő asztalnál és egy könyvvel. Rám mosolygott, amikor besétáltam a konyhába.
"Hogy vagy?"
"Fáradtan." Válaszoltam, és letettem a cuccaimat és mellé ültem. "Ez az idő rosszkedvűvé tesz."
"Kérsz teát?"
A fejemet ráztam. "Valamit kérdezni szeretnék tőled." Mondtam óvatosan. "Gondolod, hogy használhatná az egyik barátom az egyik szerszámodat egy projektjükhöz? A mérnöki osztályban." Rántottam vállat.
"Mire van szükségük?"
"Megkérdezem őket, nem tudom biztosan." Mondtam. "Vissza jövök hozzád."
"Semmi gond. Nem használjuk gyakran a szerszámokat."
"Igen." Bólintottam.
Beszélgettem apával egy kicsit mielőtt felmentem a szobámba és bezártam az ajtót és neki dőltem, lecsúszva a földre ültem.
Harry bejött az ablakon keresztül és leült az ágyamra.
"Letargikus érzéseid vannak," Figyelte meg.
"Az időjárás miatt." Mondtam. "És azon gondolkozom, hogyan döntsük le a falat."
Állát kezébe tartotta. "Megkérdezte apukádat a szerszámokról?"
"Igen. Csak a kulcsra van szükségem a fészerhez. Megszerzem jövő hétvégére, biztos vagyok benne."
"Király."
Mély levegőt vettem és lecsuktam a szemeimet, hátamat a falnak döntöttem és éreztem, hogy a fejem hátulja hasogatni kezdett. Ez a hét fejfájással teli volt, az iskola idegesítő lett és Harry ügye egyre ködösebb.
"Jól vagy?"
"Nem tudom. Nagyon fáradt vagyok. Nem alszok jól."
"Miért?"
Nem beszélhetek Harrynek a rémálmaimról. Nem fordulnak elő gyakran, kettő volt- de minden nap hajnalig gondolkozom rajtuk. Azon tűnődöm, hogy el kéne-e neki mondanom őket. Lehetnek sima álmok, amik semmit sem jelentenek, de olyan élethűek voltak, hajlamos vagyok túlgondolni őket.
Harry kérdésére egy vállrándítással válaszoltam, szemeimet kinyitva tekintetünk találkozott. Tanulmányoztam a furcsa zöld színét, olyan halvány és fényes, mint a tenger tükre.
"Gondolod, hogy ismertük volna egymást ennyire, ha élnél?" Kérdeztem Harryt hirtelen.
Pislogott, ajkai széle legörbült. "Ha élnék, te nem élhetnél ebben a házban."
"Igaz. De járhatnánk ugyanabba az iskolába."
Egymást bámultuk.
"Nem tudom." Mondta.
Én sem tudtam.
"Beszélhetünk valami pozitív dologról is?" Kérdezte Harry, térdére könyökölt, koncentrált és ajka mosolyra húzódott.
"Miről?"
"Például..." Tartott szünetet és nevetett. "Őszintén nem tudunk semmi pozitív dologról beszélni."
"Csak negatívak vagyunk, azt hiszem." Mosolyogtam vissza.
"Nos,két negatívból pozitív lesz, igaz?"
"Nem akarok matekozni," Dörmögtem és szemeimet forgattam. "Passzolnám ezt a lehetőséget."
"Nem ítéllek el. Majdnem megbuktam az utolsó évemben."
"Utálom az iskolát. De akarok egy végzettséget."
"Hogy megy a Rómeó és Júlia?"
"Mint mindig. Megvetem Benvoilot mindenért."
"Benvoliot? Hogy érted?"
"Ő egy szemlélő. Csak áll és nézi, ahogy Tibalt megöli Merkrúciót, ő gyakorolt hatást Rómeóra, hogy menjen el abba a buliba, ahol találkozott először Júliával, és a listát folytathatnám. Ha nem lett volna, Romeo soha nem ment volna el a buliba és nem szeretett volna bele Júliába, és mindketten éltek volna."
"Azt hiszem, gyakorlatilag igazad van." Mondta Harry. "De ha Rómeó és Júlia nem szerettek volna egymásba, a Capuletek és a Montaguek feladták volna a viaskodást a végén?"
"Nem, csak azért békültek ki, mert a gyerekeik meghaltak!"
"Minden szereplőt megvethetsz a műből Rómeó és Júlia haláláért , a kereszteződött csillagaikat is." Mondta Harry.
"Igen, ez igaz. Friar Lawrencet, vagy Lord Capuletet. De a legjobban Benvoliot."
Harry mosolygott. "Mi van a csillagokkal, amik vezették őket?"
Vállat rántottam. "Talán."
Harry is ugyanezt tette. " A sorsod hibáztatom a bukásuk miatt, azt hiszem."
"Vagy Benvoliot."
"Vagy Benvoliot. De inkább a sorsot." Mosolygott rám Harry.
Harry és én még folytattuk a beszélgetést, hogy ki lehet a hibás a szerelmesek haláláért és arra jutottunk, hogy maga Shakespeare, a tragédia író. A francba, Shakespeare.
Amikor anya hívott, hogy menjek le vacsorázni, Harry röviden megcsókolt és leült az ágyamra, levett egy könyvemet és azt mondta hanyagoljam a copfot.
-
Amikor másnap Iant hívtam, szombatom a negyedik csörgésre felvette.
"Hey, Jane. Mizu?"
"Ian, szia. Van egy törött tükröm, amit összetörtem egy baleset során nem rég, és szükségem lenne, hogy elmenjek egy javító céghez, ahogy megmondják mennyiért javítanák meg. Arra gondoltam, hogy eljönnél velem?"
"Persze, semmi gond. Boldogan megyek."
"Remek, felveszlek."
Letettem a telefont és beindítottam a kocsimat, elindultam és követtem az információkat, amiket Ian leírt, hogy hogyan jutok el hozzá.
Tudom, most abszolút őrültnek tűnök, hogy Ian segítségét kérem, Harry egy lehetséges gyilkosának, hogy jöjjön el velem árajánlatért. Mintha, Jane, mi a szart gondolsz? Azt akarod, hogy téged is megöljön ez a srác?
A válasz nem, nem akarom, hogy meggyilkoljon, de alaposan át kell gondolnom. Iant elhívni magammal, sok választ rejthet.1. felismeri a törött tükör keretét, 2. felismeri Clyde és a felesége a tükör boltban, vagy 3. ideges lesz az egész dolog miatt, ezek közül bármelyik megerősíti a tényt, hogy ő javíttatta meg akkor a tükröt.
Szóval, nem vagyok teljesen őrült.
A Whitmore birtok egy furcsa tégla épület nem túl messze a rendőr őrstől sövényekkel beültetve. Megálltam előtte, ahogy Ian kilépett a bejárati ajtón, megfordult, hogy bezárja maga mögött.
Beült az anyósülésre és rám mosolygott.
"Hey" Mondta.
"Szia." Vezetni kezdtem az út mentén, egyenesen Clydeék boltjához.
"Szóval, hogy sikerült összetörnöd a tükröt?"
Félig mosolyogtam. "Uh, mérges lettem és valamit neki dobtam és összetört." Nos, ez az igazság.
Ian nevetett. "Szép."
Beszélgettünk egy kicsit, amíg leparkoltam Clydeék boltja előtt, diszkréten megkértem Iant, hogy segítsek a kerettel, mert egy kicsit nehéz. Beleegyezett én pedig arckifejezését néztem óvatosan, ahogy mindketten felemeltük a keretet. Higgadt maradt.
"Szép keret." Mondta, ahogy bevittük az üzletbe.
"Köszi" Ennyit mondtam, amikor megszólalt a csengő az ajtó felett.
Clyde üdvözölt minket a pult mögül, ahogy Ian és én letettük a tükröt. "Reggel gyerekek." Mondta. "Végül megjavíttatod?" Kérdezte tőlem a tükör felé biccentve.
"Uh, azt hiszem ma csak egy árajánlatot szeretnék." Mondtam, kevésbé figyelve a tükörre, mint inkább valami kölcsönhatásra Ian és Clyde között. Alig ismerik egymást, de udvariasan mosolyogtak.
Clyde folytatta az ajánlatot. Nem igazán figyeltem. Iant figyeltem, de semmi felismerés nem volt az arcán.
Összezavarodtam.
"Nos, köszönöm." Mondtam Clydenak, amikor abba hagyta a beszélést. "Meg kell beszélnem a szüleimmel és talán visszajövök."
Clyde bólintott. "Legyen szép napjuk."
"Önnek is."
Ian és én csendben sétáltunk ki.
"Ez egy szép része a városnak," Mondtam halkan, ahogy visszatettük a tükröt a kocsi csomagtartójába.
"Igen, nem sokat járok erre." Mondta. "Nem is tudtam, hogy itt van egy ablak bolt, ahol tükröket javítanak."
"Oh." Mondtam, hamisan nevetve. "Igen, javítanak. Üveg cserélnek és ilyen dolgok."
"Király. Jó tudni, ha bármikor üvegcserére lenne szükségem" Nevetett lágyan.
Az Ianék házáig vezető úton az alsó ajkamat harapdáltam már a vér ízét éreztem.
"Anyukád az őrsön van?" Kérdeztem, ahogy kiszállt a kocsimból lehajolt az ablakhoz, hogy válaszoljon nekem
"Igen, nyolcig ott lesz. Meg kell látogatnod?"
"Csak megkérdezem, hogy van-e valami fejlemény az ügyben."
"Oh. Igen, ott kell lennie." Mosolygott Ian.
"Köszi, hogy eljöttél velem." Mondtam és viszonoztam mosolyát.
"Nincs mit. Majd összefutunk, Jane."
Ahogy eltűnt a házban, a gázra léptem és egyenesen az őrsre mentem.
Egyenesen Whitmore irodájába mentem és kezemet az asztalára tettem. Telefonált és kíváncsian nézett rám, mielőtt letette a telefont és karjait keresztbe fonta mellkasán.
"Mi az?"
"Talán van egy kis bizonyítékom."
'Igazán."
"Véletlenül összetörtem a tükröm, ami a szobámba volt és véres volt az alaplapja és volt rajta egy kis mélyedés. Abban a házban van, ahova költöztünk."
Whitmore összeszűkített szemekkel nézett rám. "Arra célzol, hogy Harry Stylest neki lökték a tükörnek?"
"A boncolási lelet szerint üvegszilánkok voltak a ruháján és a teste hátsó részén."
Whitmore lassan bólintott.
"Egy másik dolog." Tartottam szünetet, felálltam és leültem Whitmore asztalával szemben. "Volt egy cimke attól a cégtől, amelyik megjavította június kilencedikén. Elmentem, hogy megkérdezzem emlékeznek-e a tükörre, emlékeztek és elmondták ki vitte oda."
Whitmore szemöldökei felszaladtak a homlokára. "Nos? Ki volt az?"
Nyeltem egyet. "Azt mondták nekem, hogy Ian vitte el a tükröt június kilencedikén."
"Ian, A fiam?"
Bólintottam lassan.
Whitmore a fejét rázta. "Hogy—"
"Várjon," Mondtam a kezemet feltéve. "Ma elvittem a tükröt, hogy árajánlatot kérjek és Ian is velem jött. Nem úgy tűnt, mint aki felismerte a tükröt, vagy a bolti eladót vagy a város részét."
Whitmore felállt és sétálni kezdett az asztala mögött. "Ian nem vihette oda a tükröt. Ez lehetetlen. Figyelj, ő a fiam, de borzasztóan viselkedik. De semmi esélye annak, hogy megjátszotta, hogy nem ismerte fel a tükröt vagy az eladót ma." Abba hagyta a járkálást és megragadta a kabátját. "Elmegyek oda és felteszek pár kérdést. Velem kéne jönnöd, hogy mutasd az irányt."
Bólintottam és Whitmoret követve kimentem az irodából.
-
"Jennifer Whitmore nyomozó, Castle Hilli rendőr." Mondta Whitmore, felemelve a jelvényét. "Szeretnék feltenni pár kérdést, ha megfelel."
Clyde és felesége Nora ingerülten bámult Whitmorra. Clyde zavarodottan nézett rám gyorsan mielőtt visszafordította volna a tekintetét a nyomozóra.
"Valami gond van?" Kérdez Nora.
"Nem tettek semmi rosszat emberek, nyugalom." Mondta a nyomozó moolyogva. "Csak lenne pár kérdésem a tükörről." Mutatott rám és én a pultra tettem léjük a tükröt, a vér tisztán látható volt.
"Okunk van rá, hogy azt feltételezzük a tükörnek köze lehetett Harry Styles halálához. Nos, visszatérve Miss Marxhoz, azt mondták neki, hogy a fiam, Ian Whitmore volt, aki idehozta a tükröt javításra június kilencedikén."
"Ezt a nevet adta meg." Mondta Clyde. "Ian Whitmore."
"Hasonlított a fiú arra, aki ma reggel jött el az árajánlatért Miss Marxal?" Utalt rám Whitmore.
"Ian Whitmore volt?" Kérdezte hitetlenkedve Clyde.
Bólintottam és a nyomozó igent mondott.
"Nem hasonlított arra a gyerekre, aki június kilencedikén jött ide." Mondta Clyde.
"Kérem, írja le, hogy nézett az a fiatalember, aki június kilencedikén itt járt."
"Sötét szőke haja volt." Mondta Nora, a férjére nézve. "Nem emlékszem a szeme színére. Vékony volt, izmos. Nagyon sietett."
Whitmore leírt mindent, amit Nora mondott egy lapra, kikapcsolta a tollát, amikor végzett a mondanivalójával. "Köszönöm szépen, "Mondta a nyomozó. "Maguk ketten nagy segítség voltak. Sajnálom, hogy raboltam az idejüket."
"Nem gond, örülünk, hogy segíthettünk." Mondta Clyde és Nora bólogatott.
"Várjunk," Mondtam, ahogy Whitmore elindult az ajtó felé. Clyde és Nora felé fordultam. "Nem fedezték fel a feltűnő.... foltotot, amikor először javították a tükröt?"
"Nem gondolkodtunk rajta," Mondta Clyde. "Az emberek sok dolgot hoznak ide. Nem ismerjük a vendégeket annyira, hogy ítélkezzünk felettük."
"De.... a foltok.... vérfoltok, nem?"
Clyde és Nora vállat rántott. "Akkor nem gondolkoztunk rajta." Mondta halkan Nora.
Bólintottam és megköszöntem nekik még egyszer, mielőtt elmentünk.
Whitmore jegyzeteit olvastam, amíg visszaértünk az őrsre.
"Szóval a gyanúsított vékony, izmos, és sötét szőke haja van." Mondtam.
"És fiatal, egy gyerek." Tette hozzá Whitmore. "Azt hiszem be kell majd hívatnom pár gyereket a a CHHS-ből kikérdezésre. Főleg a Harryhez közel állókat. TARTSD BE A KRESZT!" Kiabált hangosan Whitmore, amikor valaki áthajtott a lámpán.
Sóhajtottam egy hatalmasat, ahogy újra vezetni kezdett.
"Mikor kezdi a kikérdezést?" Kérdeztem.
"Holnap." Válaszolt. Leparkolt az örs előtt. "Legyél az örsön holnap tizenegykor. Te vagy a kulcs ehhez az ügyhöz, gyerek. Jó munka."
-
A vallató szoba tökéletes tér volt, a falak halványkék színűek voltak és egy fém asztal volt a közepén egy székkel az oldalán.
Alapvetően egy tipikus szoba.
Ian mellett ültem, a kétrétegű tükör mögött, ami elválasztotta a kihallgató szobától a megfigyelő szobát. Egy nagy üveg volt, ami lehetővé tette, hogy belássunk a kihallgató szobába, de az ott levő emberek nem láttak minket. Ideges voltam, de nem tudtam miért.
Az első fiú, aki besétált a szobába ideges volt és megfelelt Clyde leírásának. Felismertem suliból- majdnem biztos voltam benne, hogy együtt volt angolunk.
Óvatosan leült Whitmorral szembe.
"Reggelt, Scott." Mondta a nyomozó, lábait az asztalnak támasztva.
Bólintott köszönésképp.
"Nyugalom, gyerek." Mondta félig mosolyogva. "Nem kerültél bajba, most."
Scott nem nyugodott meg.
"Most," Mondta a nyomozó." Ismertem Harry Stylest, igaz?"
Lassan bólintott. "Nem igazán. Tudtam róla, de nem ismertem őt személyesen olyan jól."
"Mit gondoltál róla?"
Scott vállat rántott. "Azt gondoltam, hogy király, tudod. Elmentem pár bulijába és akkor beszéltünk egy kicsit. Nagyon vicces volt, emlékszem."
"Hol voltál június nyolcadikán este?"
"Nem emlékszem pontosan." Mondta. "Az volt a suli vége utáni első este, igaz?"
Whitmore bólintott.
"Nem voltam a városban. A családom elmentünk Bermudába szombat reggel."
Whitmore feltett még pár kérdést. Világos volt, hogy Scott nem gyanúsított.
A nap lassan telt, ahogy egymást követő srácok ugyanazokat a kérdéseket kapták meg. Unatkozni kezdtem és megfontoltam, hogy haza megyek.
Addig, amíg Max sétált be a kihallgató szobába már elmúlt kettő óra is.
Kiegyenesedtem a helyemen és Ian megmerevedett mellettem.
"Délutánt, Max." Mondta a nyomozó.
Max nyugodtnak tűnt és nem aggódott, mint a többi srác. Könnyedén leült a nyomozóval szemben. "Délutánt." Válaszolt.
"Hogy vagy?"
"Jól. És te?"
"Ideges, de én mikor nem." Mosolygott fanyarul. "Nos, kezdjük el. Te voltál Harry legjobb barátja, igaz?"
"Ez igaz."
"És vele voltál az este, amikor meghalt?"
"Igaz,"
"Volt valami vita köztetek június nyolcadikán?"
Max szája sarka lefelé görbült. "Nem mondanám annak."
"Hol voltál június nyolcadikán?"
"Harry házában. Egy kis összejövetel volt. Nem nagy."
"Ki volt ott?"
"Uh, Ava,Nate,Jenna,Estella, és még páran mások, nem emlékszem."
"És hol voltál kilencedike reggel?"
"Foci edzés. Nyári focitábor kezdődött azon a reggel."
"És nem volt semmi gyanús neked? Tudtad, hogy Harry hiányzik?"
"Elhagytam a házát nyolcadika este és semmi nem tűnt rossznak."
"Mikor mentél el?"
"Nem emlékszem. Sötétedés után, csak erre emlékszem."
"Utolsó kérdés, Max."
"Mond"
Whitmore közelebb hajolt. "Mennyire bízott benned Harry?"
"Teljesen." Válaszolt hezitálás nélkül. "Gyakorlatilag mindennel kapcsolatosan megbízott bennem."
"Köszönöm, Max. Elmehetsz."
.
"Hallottam. Hallgattam Max kihallgatását."
Harryre néztem, aki az első ülésen ült ezúttal, inkább, mint hátul ahogy az autópályán vezettem. Ajkamra haraptam. "Hogy?"
"Mögötted és Ian mögött voltam. Az autódban voltam addig, amíg láttam, hogy Max besétál és én.... hallanom kellett."
Egyenesen az utat néztem. "Harry, Igazán azt hiszem... azt hiszem, hogy tényleg tehetett ő. Láttad? Nyugodt volt teljesen, mintha begyakorolta volna a válaszokat."
"Lehetetlen, lehetetlen a pokolba is." Mondta Harry éllel a hangjában. "Max nem ölhetett meg. Már ezen egyszer túl léptünk."
"Harry, minden hozzá vezet vissza. Ő és Nate mérgesek voltak rád, mert te Avára voltál az. A személyleírása a személynek, aki bevitte a tükröt megjavíttatni a boltba illik rá. Pár héttel ezelőtt virágot vitt a sírodra. Lelkiismeret furdalása van."
"Vagy talán, csak hiányzok neki., Jane. Ő volt a legjobb barátom, ismertük egymást egészen... egészen... mindig. Miért ölt volna meg?"
"Talán, mert féltékeny volt? Ugyan, mindig az árnyákodban volt. Te voltál a sztár játékos a csapatban, te voltál a legmenőbb gyerek a suliban, egy nagy cég örököse voltál, Avával randiztál. Talán titokban szerelmes volt belé, vagy valami, amit tudunk. Nem zárhatod ki csak úgy, mikor minden ellene szól."
"Ismertem egész életemben. Te nem. Ez jön le az egészből, de most megmondom neked, hogy nem ő tette."
Csendben maradtam, tudtam, hogy lehetetlen próbálkozás Harry véleményét megváltoztatni. Harry is csendben volt, az ablakon nézett ki, ahogy vezettem.
Leparkoltam a ház előtt. Egyikünk sem szállt ki.
"Csak mert nem tudod elhinni,. hogy megölhetett, nem jelenti azt, hogy nem tehette." Mondtam csendesen. "Te magad mondtam, hogy bármi lehetséges és ez így is van."
Harry állkapcsa megfeszült, de nem válaszolt.
-
"Oké, rendelhetsz pizzát, ha szeretnél, hagytunk lasagnét a hűtőben. Vasárnap délután jövünk."
"Jól hangzik." Mondta,, ahogy anya megölelt. "Jó szórakozást a LARPinghoz."
"Jól fogunk mulatni." Mondta apa. "A jelmezeink kész vannak. Mi leszünk a legjobb Parth Vadme."
Anya ellépett tőlem és apára bámult. "Parth Vadme?"
"Ez Darth Vader és Padme összevont neve. Világos?"
Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a vicces néven, amit apa kitalált.
"Nos, Part Vadme, jó szórakozást Spokanebe." Mondtam.
"Ne legyél meggondolatlan és ne csinálj kupit." Mondta anya viccesen.
Meggyőzően nevettem. "Ne aggódj. Jó szórakozást."
Néztem, ahogy a szüleim elindultak és becsuktam az ajtót, megfordultam, hogy lássam, ahogy Harry már a lépcsőn megy felfelé.
Egy hét telt el a kihallgatás óta, és a szüleim elmentek a hétvégére. Ezt azt jelenti, hogy ideje végrehajtani a fal ledöntési tervet.
Csatlakoztam Harryhez az emelten, kezemben a kalapáccsal , amit a szerszámos garázsból hoztam, a fal előtt találkoztunk.
Mindketten a falat bámultuk pár másodpercig.
"Kész vagy?" Kérdeztem.
Megajándékozott egy kis mosollyal. "Igen. Csináljuk."
Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: