Phantom (magyarul)

29. fejezet

Abba hagytuk a csókolózást, amikor kifogytam a levegőből és elhúzódtam, zavarodottság látszott arcán mielőtt emlékezett volna, hogy lélegzem és oxigénnel kell megtöltenem a tüdőm. Vettem egy mély levegőt, mialatt bámult, valami volt a szemeiben, amit nem tudtam megfejteni. Mosoly terült el arcán és én felhúztam egyik szemöldököm.

"Mi az?"

Gödröcskéi megjelentek, ahogy gyorsan lenézett, majd vissza rám. "Úgy csókolsz, mint a könyvben." Mondta és én azonnal felismertem, hogy a Rómeó és Júliáról van szó.

Viszonoztam mosolyát, enyhén nevettem. "Ez Júlia sora, kedves Rómeó."

"Csak azt mondtam, hogy jól csókolsz, Júlia, fogadd el vagy tagadd meg!"

Mosolyogtam. "Ha érezhetnéd." Mosolyom eltűnt és az övé is, és a csend töltötte meg a szobát pár pillanatra. Szép volt, gúnyolódott a tudatalattim. Leromboltad a tökéletes szerelmes beszélgetést. Szép munka, igazán szép.

Harry törte meg a csendet.

"Hey, szellemileg  éreztem."

Ránéztem.

Ajkára harapott, hogy elrejtse idióta mosolyát. "Érted? Szellemileg? Szellemként? Szellemileg?"

Pislogtam és próbáltam elrejteni nevetésem hála Harry újabb viccének a halálról. A fejemet ráztam és ő saját magán nevetett mellettem, ezzel engem is nevetésre késztetve.

A eső kicsit gyengébben esett, de nem sokkal, a vízcseppek a ház oldalán visszhangzottak. Kint feltámadt a szél és a faágakat fújta.

Az órámra néztem. Fél tizenkettő és holnap suli van. Harry rám nézett és félig mosolygott.

"Aludnod kéne" Mondta. "Fáradt vagy."

"Az vagyok." Értettem egyet morogva. "Kimerült."

Harry mosolygott, felállt és a szekrény szobába ment. "Hol tartod az extra takarókat?"

Kicsit zavarodottan néztem rá. "Második polcon, jobbra."

Bólintott és előhúzott egy lila takarót, becsukta az ajtót maga mögött. Felém biccentett. "Takarózz be! Szükséged lesz rá." Széthajtotta a takarót és maga elé tartotta.

Szót fogadtam, lefeküdtem és néztem, ahogy Harry betakart.

"Maradsz?" Kérdeztem reménykedve.

"Igen." Válaszolt, mosolygott és a kanapém felé sétált, ami az ablak alatt volt. Leült , karját kinyújtóztatta és rám vigyorgott.

Egy pillanatig néztem és a szívem felgyorsult. "Tudod, hogy nem kell ezt tenned." Mondtam.

"Szeretném. Te is akarod?"

"Természetesen, mindig szeretném."

Harry lágyan elmosolyodott és én elpirultam. Mindig ezt csinálja, rájöttem. Amikor elpirulok, ő mosolyog.

"Akkor, jó leszek itt." Mondta, megveregette a kanapét és mosolya sosem tűnt el.

Hirtelen széllökés érte a házat, kicsit megugrottam a hidegre.

"Aludj, Jane." Harry hangja gyengéd volt és célzó, az álmosságomra.

Bólintottam és előnyúltam, hogy lekapcsoljam a lámpát az éjjeli szekrényemen, a sötétség megtöltötte a szobát hirtelen. Ásítottam , lecsuktam a  szemeimet és az esőt hallgattam.