Az általam legkevésbé kedvelt órám a hetedik, amikor is tesi órám van. Sosem voltam egy atletikus felépítésű ember, és csak nem élvezem a sportokat általában. Habár, szükségem van a tesi kreditekre.
Tehát itt vagyok.
Az óra véget ért, miután ötvenöt percet futottunk a a futópályán, leizzadtam és fáradt voltam. Az utolsó dolog, amire vágytam, hogy végig üljek egy biológia órát.
Követtem a tömeget a szekrények felé, a sajátom felé vettem az irányt. Egy barátom sem volt ebben a csoportban, akiket egy kicsit is ismertem az Ava és Estella. Nem beszéltek velem, és ha beszéltek volna se akartam volna társalogni velük.
A szekrényemből elővettem a nyakláncot, a csontvázast.
Ujjaim a hideg ezüstre kulcsolódtak és a nyakamba akasztottam, hagyva, hogy a kulcscsontomra essen, mint mindig.
Összepakoltam a cuccaim, bezártam a szekrényem és a telefonomat a zsebembe tettem. Valaki felém sétált és a cipőmre lépett és a cipőfűzöm kikötődött. Frusztráltan sóhajtottam, visszaültem a padra, hogy bekössem.
"Ő. Ő az."
Felnéztem és Ava állt velem szemben, karba tett kézzel a mellkasán. Szemi sötétek voltak a megvetéstől és a szája vékony vonalba préselődött, friss sminkkel arcán. Már átöltözött az iskola ruhájába és teljesen idegesnek tűnt.
Mellette állt Ms. Hansen, az igazgatóhelyettes.
"Nem látja?" Mutatott Ava a nyakláncra.
A hő az arcomba tódult és a kezem ösztönösen a nyaklánchoz nyúlt.
"Van valami probléma?" Kérdeztem és a szívem minden egyes percben gyorsabban vert.
"Miss Marx, jöjjön velem és Miss Wrightal az irodámba." Mondta Ms. Hansen, hangja nem volt sem barátságos, sem pedig dühös.
Ava szemébe néztem. Lenézett rám, megvetés sugárzott minden vonásából.
Bólintottam Ms. Hansennek, összegyűjtöttem a cuccaimat gyorsan és próbáltam figyelmen kívül hagyni a pletykás lányok bámulását az öltözőben.
Követtem őket az öltözőből ki és a termen át, le az előtérbe az igazgatóiba. Mi folyik itt? Mit tett Ava?
Amikor megérkeztünk Ms. Hansen irodájába, Avát és engem leültetett. Ava állva maradt, habár ő túl felsőbbrendű, hogy mellém üljön. A nézését hozzáadtam ahhoz a listához, amin azok a dolgok szerepeltek, amiket utáltam benne.
Ms. Hansen leült az asztala mögé, kezeit maga elé tette. Viszonylag fiatalnak számít, nem idősebb, mint harminc. Vörös haja volt, amit szoros kontyba hordott és zöld szemei voltak. Szürke szoknyát és blézert viselt.
"Lányok." Mondta, fejét gyengéden rázta. "Jól gondolom, hogy valami baj van?" Avára nézett.
"Igen," Csattant fel Ava. Rám nézett, szemei a nyakamra tévedtek, ahol a nyaklánc volt. "Jane ellopta a nyakláncom."
Amint felfogtam a kijelentését majdnem leestem a székről. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, teljesen sokkolódva. "Mi?"
"Ez az igazság." Mondta Ava, visszanézett Ms. Hansenre. "Ezt a nyakláncot egy számomra különleges személytől kaptam három hónappal ezelőtt és ő ellopta tőlem!"
Összeszűkítettem a szemem, átláttam a hazugságán. Harry sosem adta neki a nyakláncot - ő mondta nekem, hogy senki sem látta a nyakláncot a családját kivéve.
"Ki adta neked, Ava?" Kérdeztem.
"Harry Styles." Mondta, minden habozás nélkül. Ms. Hansen megrándult gyengén láttam a szeme m sarkából. "Harry Styles adta nekem."
"Nem, ő nem adta neked." Vágtam rá, mielőtt visszatarthattam volna.
"Mit tudsz te?" Beszélt gúnyosan. "Körülbelül egy hónapja költöztél ide!"
A fejemet ráztam, Ms. Hansenre néztem, hogy elrejtsem az előbbi hibám. Semmi okom, hogy tudjak bármit is Harryről és a emberek elhiggyék nekem. "Nem loptam el. Miért loptam volna el? Azt se tudom hol lakik."
"Könnyű" Mondta Ava. "Tesin elloptad."
"Van valami kézzelfogható bizonyítékod ellene, Ava?" Szólalt fel Ms. Hansen.
"Van egy tanúm." Mondta és ajka elégedett mosolyra húzódott.
"Ki?"
"Estella Richardson."
Estella?
Az egész helyzet nevetséges volt, így nem tudtam mit reagáljak.
Mr.Hansen megnyomta a gombot a telefonján. "Küldjék be Estella Richardsont." Mondta mielőtt engedte volna a gombot.
Mindhárman csendben vártunk, amíg Estella besétált az irodába.
" "délutánt, Miss Richardon," Mondta Ms. Hansen. "Miss Wright azt mondta, hogy te vagy a tanúja arra, hogy Miss Marx ellopta a nyakláncát a tesi szekrényéből."
Estella bólintott, hatalmas zöld rágóval a szájában. "Láttam az egészet." Mondta.
"Mit láttál pontosan?"
"Nos, tesi óra alatt kikéredzkedtem a mosdóba, és láttam Janet Ava szekrénye előtt, "Mondta, egy szőke tincsét tekergetve ujjai között. "És láttam, hogy kivette a nyakláncot, majd a zsebébe tette. Közeledett az óra vége, és azt hittem csak hamarabb ment el átöltözni." Rántott vállat Estella.
Leesett az állam. "Mi? Nem! Ez egy...." Nagy levegőt vettem, próbáltam lenyugtatni magam.
"Jane" Mondta Ms. Hansen. " Még egyszer megkérdezem. Elloptad a nyakláncot?"
"Nem," Mondtam gyorsan és határozottan.
"Akkor hogy került hozzád?"
"Már mondtam neked, hogy vettem." Mondtam, utalva a hazugságomra, amit első nap mondtam neki, amikor angol órán megkérdezte. Természetesen nem mondhattam el neki, hogy a halott exétől kaptam.
Ava szemeit forgatta gúnyosan. "Estella látta, hogy te voltál. Nincs szükség rá, hogy hazudj."
Milyen ironikus állítás, attól aki ezt az egész helyzetet egy hazugsággal kreálta.
"Nem tettem." Mondtam Ms. Hansennek. "Nem lophattam el. Nem ismertem Avát az első napig."
Mr. Hansen összepréselte ajkait. "Sajnálom, Jane, de van egy tanunk." Mondta szkeptikusan.
"Hazudik." Mondtam határozottan. "Ava vette rá..."
"Kérlek add ide a nyakláncot." Mondta Ms. Hansen.
A nyakláncra kulcsoltam a kezem, szúrt a mellkasom. Ez nem csak én nyakláncom, Harryé. Harry a nagymamájától kapta, a halálos ágyán. Nem az Aváé, nem is enyém. Ez Harryé, és Ms. Hansennek adva ő Avának fogja adni, elárulom Harryt, pedig bízott bennem.
Ava önelégülten nézett rám.
Hogy mondjam el Harrynek, hogy nincs meg a nyaklánc? Hogy Ava mit tett?
"Nem." Mondtam. "Nem az övé, nem loptam el."
Ms. Hansen sóhajtott. "Utálom ezt csinálni." Mondta, majd megnyomta a gombot a telefonján. "Kérem küldjék be Lyle tisztet."
A szemei kikerekedtek és a fejemet ráztam. Az iskola tiszt? Hihetetlen.
Lyle tiszt a magas férfi barna szemmel és őszülő hajjal. Ő a rendőrtiszt, aki foglalkozik az iskola ügyeivel és segít megoldani az ilyen problémákat. Valójában, ez a legizgalmasabb dolog, amit tehet egész iskola évben.
"Probléma van?" Kérdezte mély hangján, ahogy belépett az ajtón.
"Jane nem hajlandó visszaadni az ellopott tulajdonom." Mondta Ava.
"Ava." Mondta figyelmeztető hangsúllyal Ms. Hansen. Rám nézett. "Újra megkérlek, Miss Marx. Kérlek add vissza a nyakláncot."
Nem volt választásom.
Megalázottan kapcsoltam ki a nyakláncot és adtam oda Ms. Hansennek.
Ava és Estella önelégült, győztes vigyort küldtek felém.
"Írok neked egy igazolást a nyolcadik órára," Mondta Ms. Hansen, amint néztem, hogy a nyakláncot Avának adja. "Lyle tiszt bevisz az örsre, csak hogy tisztázva legyen minden."
"Mi?"
"Előírás." Szólalt fel Lyle. "Ha nem ellenkezel nem kell kényszerítenem téged."
Felálltam és ránéztem. Unott arckifejezéséből ítélve, sok elítéltet látott már azelőtt.
Keményen néztem Avára és Estellára mielőtt követtem Lyle tisztet ki az irodából.
Kivezetett az iskolából oda, ahol a járőrkocsi parkolt. Amikor beültem a hátsó ülésre, minden tudatosult bennem.
Ava és Estella csapdába csaltak. Többé nem az enyém Harry nyaklánca. A rendőr őrsre megyek egy járőrautó hátsó ülésén valamiért, amit nem követtem el.
"Hadd találjam ki, nem csináltál semmit." Lyle tiszt szemei viccesen néztek rám a visszapillantó tükörből, ahogy vezetett.
"Nem" Mondtam és rájöttem, hogy ugyanúgy hangzok, mint minden elkapott bűnöző, akit az őrsre visznek. Fújtattam és kinéztem az ablakon.
Kuncogott. "Tinédzserek." Mondta a fejét rázva.
Grimaszoltam és figyelmen kívül hagytam.
Nem sokkal később megérkeztünk az őrsre, és ő bevezetett engem. Leültetett egy kis irodában és azt mondta mindjárt jön.
Körbenéztem a szobában.
Az asztallal szemben ültem, és a mögötte lévő fal tele volt képekkel. Néhányuknak nem volt értelme, de a hely tipikus rendőriroda volt - személyes tárgyak hiánya és körözött bűnözők a falon. Egy fém tábla volt a asztalon, amint ezt olvastam : Detective Jennifer Whitmore
Pár perccel később, egy magas nő lépett be sötét francia fonott hajjal. Világoskék felsőt és tengerészkék szoknyát viselt papuccsal. Leültem velem szembe az asztalhoz.
"Jane Marx. " Mondta, kinyitotta a mappát az asztalán. "Detective Whitmore vagyok."
Bólintottam, de nem válaszoltam neki.
"Ez alapján lopásért vagy itt." Mondta, végül rám nézett. Szemei sokkolóan kék színűek voltak, éles ellentétben álltak sötét vonásaival.
"Csapdába csaltak." Mondtam. "Nem csináltam semmi rosszat."
Összepréselte ajakit, hogy elrejtse vigyorát. "Értem."
Istenem, azt kívántam bár lenne ezekben a rendőrökben egy kevés együttérzés.
"Nos, fel kell hívnom a törvényes képviselőidet, hogy figyeljenek pár dologra." Mondta, bezárva a mappát. "A bűnödet kiválthatod pár óra közmunkával."
"Mindkét szülöm dolgozik most." Mondtam.
"Akkor egy ideig itt leszel úgy látszik." Mosolygott minden jó kedv nélkül.
A fejemet ráztam. "Esküszöm, hogy átvertek."
"Ezt mondja mindenki, édesem. Ülj csendben. El kell intéznem pár telefonhívást."
Felállt és kisétált az irodából.
Fújtattam, karjaimat összefontam mellkasomon. Mit fognak a szüleim gondolni erről az egészről? Ez csak egy félreértés.
Pár perccel később, Detective Whitmore visszajött az irodába. "Apukád úton van. Szerencséd van, jobban szeret, mint a munkáját."
Őt bámultam, amint visszaült a székébe és sóhajtott. Elővett egy doboz mentacukrot a fiókjából és megkínált, és én visszautasítottam.
Bekapott egy cukrot és hátradőlt a székébe. "Szóval új vagy errefelé, nem?"
Bólintottam. "Ami igazola, hogy miért lopnék meg valakit, akit alig ismerek."
"Bármi lehetséges."Mondta váll rándítva. Rám nézett. "Nézd, nem nézel ki bajkeverőnek, de meglepődne, ha tudnád mik történtek errefelé a te korodbelieknek hála."
Egyből Harry meggyilkolására gondoltam.
"Foglalkoztál Harry Styles gyilkossági ügyével?" Kérdeztem. Jobb nem kerülgetni a forró kosár és rá térni a lényegre.
Szemöldöke felszökött kérdésemre és a cukorkáját szopogatta. Közelebb hajolt, az asztalra könyökölt.
"Mit tudsz te újként Harry Stylesról?"
"Hallottam pár dolgot."
"Ha" Mondta. "Régi pletykákat?" Elővett egy ajak ápolót a fiókból. "A pletykák unalmasak és hülyeségek."
"A népesség nagy része unalmas és hülye." Mutattam rá.
"Igaz," Mondta, ajkait kirúzsozta. Kinyitott egy kis tükröt. "De az ügyet lezárták egy ok miatt, a pletykákkal ellentétben."
"És mi volt ez az ok?"
Szemei rám villantak a tükörről. Összezárta, visszazárta a rúzsát és visszatette a fiókba.
"Ez nem nyilvános információ." Mondta.
"Te dolgoztál rajta elsőként?"
"Kijelöltek."
"Szóval, akkor elbuktál."
"Sosem bukok el." Préselte össze ajkait. "A Castle Hill-i P.D. nél dolgoztam tizenegy évig. Sosem bukok el."
"Akkot miért zárták le az ügyet?"
"Döglött akta. Nem volt elég bizonyíték, sem gyanúsított."
"Akkor nem nyomozott eleget."
"Nézd,," Csattant fel, hangja jegessé vált. "Nem tudom miért érdekel Harry Styles ügye, de erről tudok és nem is fogok vitázni veled." A telefon az asztalán csörögni kezdett és ő megnyomta a gombot anélkül, hogy ránézett volna. "Apukád itt van."
Felállt az asztaltól, kinyitotta az ajtót és várta, hogy bejöjjön rajta apa.
Apa besétált, munka ruhában és aggódó arckifejezéssel.
"Jane, édes istenem." Mondta, leült mellém. "Nagyon aggódtam. Mi történt?"
"Egyszerű bűncselekmény." mondta Detective Whitmore, asztala mögé sétált. "Ellopta az egyik osztálytársa nyakláncát."
"Lopott?" Apa úgy nézett rám, mint aki nem ismer.
"Becsaptak." Mondtam.
"Igen, igen," Mondta Whitmore, az asztala mögé nyúlt. Apa kezébe nyomott egy köteg papírt. "A papírmunka után már mehet is szabadon. A bíróság valamikor a hónap folyamán dönt, és valószínűleg megússza egy kis közmunkával."
Apa sokkolódott a papírokat kezei közé vette és Whitmore az ölébe tette.
"Mindjárt jövök." Mondta mielőtt kiment az irodából.
Apa csendesen végezte a papírmunkát.
Hallottam, ahogy az orra alatt motyogott, de nem értettem mit mond.
A legrosszabb dolog, ami történhet egy szülővel, amikor csalódik a gyerekében. Rosszabb, mint a fortyogó düh és kiabálás, rosszabb, mint minden szobafogság és büntetés. Olyan mintha elárulnád őket, mintha minden nevelésük hiábavaló lett volna.
Apa nem mondta, hogy csalódott bennem, de tudom, hogy azt gondolja. Érzem a levegőben.
Habár nem loptam el a nyakláncot.
Végül, Whitmore visszajött egy csésze kávéval a kezében. Nagyon kortyolt belőle és apát nézte.
Apa visszaadta neki a papírokat, ő pedig az asztalra tette.
"Rendben. elmehetsz." Mondta. "Reméljük nem kerülsz vissza." Mondta nekem és ellenálltam, hogy ne forgassam a szemeimet.
A kocsiút csendesen telt hazáig.
Amíg apa el nem határozata, hogy beszél.
"Nem hiszem el." Mondta. "Anyád mit fog szólni? Most már van egy priuszod."
"Nem csináltam semmit." Mondtam.
"Igen, Jane, mint ezt mondják."
"Nos, igaz!" Vágtam vissza. "Mind átvertek!"
"El kéne hinnem? A rohadt rendőrőrsről hoztalak el Jane Marx.!"
"Nem loptam el a nyakláncot. Apa, ismersz. Elhiszed, hogy meg tudnám tenni valaha?"
"Már nem tudom." Mondta. "De ez hihetetlen. Pár hete vagyunk itt Castle Hillben és te a rendőrőrsön kötsz ki? A rendőrőrs, Jane, ahova bűnözőket visznek!"
"Nem vagyok bűnöző!" Kiabáltam túl. "Nem loptam el, az életemre esküszöm!"
Arca vörös volt az idegtől - igazán ideges volt. Utoljára az öngyilkossági kísérletemnél volt ilyen ideges.
"Még beszélünk róla, ha haza értünk." Mondta, hangja meglepően nyugodt volt.
Az ülésbe préseltem magam.
Amikor hazaértünk, egyenesen a szobámba mentem és becsaptam az ajtót. Anya nem ér haza egy óránál hamarabb, így addig nem kell erről beszélnünk.
El kell mondanom a nyakláncot Harrynek.
Belenyilallt a mellkasomba. Miért akart Ava csapdába csalni?
Nem lehet rám Harry dühös, ugye? Nem az én hibám. Igaz?
Bezártam az ajtót és kinyitottam az ablakot, leereszkedtem az indán és keresztül mentem az udvaron, le az ösvényre a tisztáshoz.
Szerencsére, ott volt.
Harry a hátán feküdt a tisztás közepén a eget bámulva.
"Hamar hazaértél." Mondta, és végig nézett rajtam.
Kezeimet zsebre dugtam. "A rendőrőrsön voltam."
Szemöldöke felszaladt. Felült, majd felállt é hozzám sétált.
"Mi az ördögöt csináltál a rendőrőrsön?"
Minden elmeséltem neki, mikor Ms. Hansen és Ava megtaláltak az öltözőben egészen addig, mikor apa haza hozott. Hangom megemelkedett, amikor elmondtam neki, harag uralkodott rajtam.
Mikor befejeztem, álltam és vártam a válaszát.
"Tehát" Mondta csendesen. "Avánál van a nyaklánc."
Nyeltem egyet és bólintottam.
Elfordult és elsétált tőlem és fejét kezébe temette. Ujjai végig siklottak sötét haján újra és újra. Gyengéden felém fordult.
"Nagyon kiborultam." Mondta.
"Sajnálom" Mondtam.
"Nem, nagyon kiborultam." Mondta és teljesen felém fordult. "Hogy hagyhattad, hogy ez történjen, Jane? A nagymamámé volt, az utolsó dolog, ami megmaradt az életemből!" Kiabálta. Nem számítottam rá, hogy ilyen ideges lesz.
"Nem az én hibám!" Mondtam. "Honnan tudhattam volna, hogy Ava átver?"
"Neked.." Kereste a szavakat. "Óvatosabbnak kellett volna lenned. Ez rossz, nagyon rossz. Nem akartam azt a nyakláncot Avának adni, neked akartam, csak neked."
Melegség töltötte meg a szívem, de hamar eltűnt ideged nézésére.
"Ne hibáztass," Mondtam. "Hibáztasd őt. Ő az, aki kitervelte az egészet, és most valószínűleg közmunkát kellesz csinálnom. És priuszom lett. Mit gondolsz mit érzek, Harry?"
"Fele annyira se rosszat, mint én." Mondta. "Vissza kell szerezned a nyakláncot."
"Mit akarsz mit tegyek? Lopjam el? Kizárt. Ezért kerültem ebbe a szar helyzetbe, miközben semmit sem tettem!"
"Nem hiszem el, nem hiszlek el..."
"Ne vádolj!"A fejemet ráztam. "Istenem, ha most éreznél, keményen megütnélek!"
"Túl rossz, hogy halott vagyok, igaz?" Szikrázó szemekkel kulcsolta össze kezeit mellkasán.
Fejemet a kezeimbe temettem és sóhajtottam. "Abba hagyhatnánk a veszekedést? Ez sehova sem vezet."
Elnézett rólam, mint egy gyerek.
"Harry." Csattantam rá és ő visszanézett rám makacsul.
"Rendben." Csattant vissza rám. "Még mindig dühög vagyok rád."
"Rendben, legyél az." Leültem a fűbe lehangoltan.
Pár másodperig állt, aztán leült mellém.
A füvet néztem, az ujjaim között tekergettem. Egy tökéletesen átlagos nap örült felfordulássá változott.
"Sajnálom, hogy övé lett a nyaklánc." Mondtam csendesen. " Sajnálom, hogy ennyire kiborított, de tényleg nem az én hibám."
Éreztem a tekintetét magamon. "Tudom." Mondta végül. "Sajnálom, hogy kiborultam."
"Igazad van. A nagymamádé volt. Azt hiszem csak nem számítottam rá, hogy ilyen dühös leszel." Vállatrántottam.
"Vissza kell szereznünk a nyakláncot." Mondta, hangja nyugodt volt.
"Hogyan?"
"Csak bizonyítanod kell, hogy nem loptad el."
"Hogy tehetném? Senki sem hisz nekem."
Harry a semmibe meredt, látszott rajta a koncentráió. "Holnap szombat." Mondta. "Adj nekem egy éjszakát, hogy kigondoljak valamit és találkozzunk a temetőben holnap, miután felkeltél."
Bólintottam. "Oké."
Lehajolt, jeges ajkait gyengéden arcomnak nyomta. Azonnal elpirultam.
"Nem a te hibád." Mondta, arcomat maga felé fordította jeges ujjaival. "Rendben?"
Bólintottam.
"Menj haza," Mondta., felállt és engem is magával húzott. "Anyukád hamarosan hazaér."
Amint végigsétáltam az ösvényen a házig, éreztem, hogy a tiszta harag Ava iránt lassan elöntött. Most sikerült átvernie, de megtalálom a módját, hogy visszadjam neki. Van egy halott az oldalamon.
Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: