[2019.07.03. | 13:23]
Semmi megnyugvás. Ahhoz képest, hogy csak az esküvői előkészületeket kell elintézni, mégis mindig jön valami más, ami nagyobb figyelmet kap. Persze, mindenki mondogatja a megnyugtató szövegeket, hogy még hónapok vannak hátra a nagy napig, és bőven lesz idő mindent elvégezni, Crystal nem érzi ezt a megnyugvást.
- Szerinted felhívjam még egyszer a rendelések miatt a cégeket? - kérdezi tőlem frusztráltan, ahogy egy halom papírköteg között elveszik, ami mind az esküvői tervekről szól. - Csak megkérdezni, hogy pontosan felírtak-e mindent, meg hogy megjegyezték-e a szállítás időpontját? Szerinted? Grace, segíts!
- Crys, a héten már kétszer felhívtad őket, és csak szerda van - válaszolom neki kedvesen.
- Akkor ne? - kérdez vissza aggodalmasan. Nem tudom mi lesz vele az esküvő napjáig, de már most égnek állnak a hajszálai, amiért még konkrétan sehol se tartunk, de közben mégis előbbre vagyunk a semminél.
- Ha tovább zaklatod őket, visszamondják, szóval hagyd őket békén. Tudják mit csinálnak, és nem kell többször ellenőrizned őket. Inkább lazulj el, mert teljesen megőrülsz.
Pont nem kéne ilyet tanácsolnom neki, mert csak jobban kikészül. Már a fejemben van egy kis lazítós, csajos délután, hogy elmegyünk valami kozmetikába, spa-hotel féleségbe, hogy lenyugtassam. Csak egyeztetni akarok Sierra-val és anyuval, mert őket sem hagyom ki ebből.
- Miért ennyire nyugodt mindenki? Mások már egy évvel korábban nekilátnak mindennek, nekünk meg fél évünk van - csap az asztalra idegesen. - Michael is annyira nyugodt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne megházasodni. Nem értem, hogy csinálja.
- Elhiszed, hogy őt csak az érdekli, hogy elvehesse azt, akit szeret? A felhajtás neki nem kell. Megelégedne a bandával meg a szülőkkel és kész.
- Michael tegnap este ugyanezt mondta el - sóhajtott fel, de már egy megnyugodó mosollyal az arcán. - Látszik, hogy barátok vagytok, és ismeritek egymást.
- Mindent az én két kedvenc emberemnek, akiket a világon mindennél jobban imádok. - Kissé túlpörgött energiával ugrottam oda Crys-hez, és a nyakába csimpaszkodtam.
- Ugye tudod, hogy rengeteg mindent köszönhetünk neked? - érzékenyül el a kérdése közben. Az utóbbi időben már egyre többször akad ilyen érzelgős pillanatunk, de a másik mindig megtöri, hogy nehogy könnyekben törjünk ki.
Ez alkalommal én ráncoltam az orromat, és megráztam hozzá a fejem.
Tudom, hogy most a megismerkedésükre gondolt Michael-lel. Engem hangoztatnak állandóan, amiért találkoztak, pedig én semmi mást nem csináltam, hogy amikor a srácok Amerikában koncerteztek, én is velük tartottam - persze, ekkor még volt kapcsolatom Ash-sel is. De mivel nem akartam egyedüli lányként ott nyomulni, elrángattam Crys-t magammal, mert úgy is az otthona közelében voltunk.
Tegyük hozzá, hogy egyáltalán nem akart eljönni, főleg, hogy nem ismert senkit, sőt, még a fiúkkal sem volt tisztában. Ashton-t volt alkalma akkor már megismerni, mert találkoztak egyszer, de a többiekkel nem. De ahogy ketten noszogattuk, végül sikerült rávenni és eljött.
Mondanom sem kell egy kicsit sem bánta meg. Megismerkedett mindenkivel, a színes hajával és a kedves természetével belopta magát az emberek szívébe. Michael és az ő történetét nem is kell elemeznem, mert mindenki tudhatja mi történt, s ez már történelem.
- Akkor mit szólnál egy kis szocializálódáshoz? - érdeklődöm le kedvesen.
Egyrészt ezért is jöttem be hozzá a halószobájába, mert tudtam, hogy megint túlpörgött az agya a rengeteg rendeznivaló miatt, ami csak az ő fejében tűnik extrém ijesztőnek. Másrészt mindenki kint van a konyhájukban, akik a csapatot alkotják, de én éreztem magam kellemetlenül, hogy olyan jól elbeszélgetnek egymással, csak én nem tudtam beleszólni. Még anya is önfeledten elnevetgélt a srácokkal, de ez nem meglepő. Egy ideig Sierra társaságában voltam, de amikor Luke valamiért magához invitálta, nem éreztem azt, hogy nekem is csatlakoznom kéne, így jöttem Crys-hez.
- Mennyire rombolták szét az idióták a házunkat, míg távol voltam? - Égnek emelte a tekintetét, aztán elnevette magát. Talán fél órát lehetett távol, amikor én otthagytam őket minden épségben volt, szóval felelősséget nem vállalok, ha azóta leégett a fél ház. Mondjuk ez miatt nem aggódok, mert anya ott van, és ő rendet rak.
Másodperceken belül, még mindig karöltve, csatlakoztunk a többiekhez. Hangosan elcseverésztek, mindenki elfoglalva egy helyet a konyhában, de senki sem gondolt arra, hogy a nappaliban talán kényelmesebb lenne.
Calum egyből ránk kapta a tekintetét, és egy papírral a kezében, amire előtte még írogatott valamit, elindult felénk.
- Csajok, szerintetek ez, hogy hangzik? - Nem is tudtunk mit kérdezni, mert a torkát köszörülve megrázta a lapot, és olvasni kezdett: - Egy karton sör, négy üveg vodka, két tequila, három whisky, melléjük egy ütős Jack Daniel's, végül pár üveg pezsgő és bor, ha már ünneplünk - sorolja fel vigyorogva. - Szerintetek kimaradt valami?
- Aha - vágja rá Crys, még mindig nagyra nyílt szemekkel. - Egy takarítócég, akik utánatok fognak takarítani, mert mindenhova kidobjátok a taccsot.
- Plusz előre foglaljatok helyet egy detoxikálóba, mert ez után tuti ott végzitek - egy kedves mosollyal az arcomon próbáltam neki segíteni.
- Oké, azért nem mind mi isszuk meg. A vendégeknek is kell valami - a fejét kopogtatja meg, mintha valami oltári nagy zseni ötlet ez a rengeteg alkohol. - De valami jobb segítséget vártam, nem akarom, hogy hiány legyen.
- Mondjuk valami kísérő? - érdeklődöm kedvesen. Lehet, hogy jól bírja a gyomruk, ha tisztán isszák, de én már a gondolatra is rosszul lettem.
- Lehet nem ártana.
Ezzel a mondatával visszament a pulthoz, a tollat bekapcsolta és hevesen kezdett írni, hogy mit, azt már nem tudom. Mi Crys-szel összenevettünk, mert csak a fiúk képesek egy őrült bulit összehozni.
Hogy mire is készülnek? Napokon belül elérkezünk Ash szülinapjához, ami egy szűkös házibuli keretén belül lesz megtartva. Szinte az összes információt hallottam már, részese lehettem a szervezkedés hosszú menetének, meg úgy mindennek. Napok óta csak ez körül megy a forgás, ezért szorult a háttérbe az esküvő. Azt sem mondhatom, hogy a buli után ismét visszatérhetünk rá, mert rövid időn belül Luke szülinapja is itt lesz, de arra nem tudom mit terveznek.
- Te tényleg nem fogsz eljönni? - Talán ez a negyedik alkalom, hogy megkérdezi ezt Crystal, de a nemlegesnél jobb válasz nem fog tőlem kapni.
Ash megmondta, hogy nem vagyok meghívva, és tekintve, hogy napok óta ismételten nem beszéltünk, nem hiszem azt, hogy el fog hívni. Meg talán jobb is, hogy nem megyek el, mert nem tudnék kibontakozni azon emberek között, akik tudják a helyzetünket a szülinapossal. Tudom, hogy mindenkinek kínos, mert nekünk is az.
- Nem, nem fogok - erősítem meg újra. Ash-re terelődött a tekintetem. Éppen valamin hangosan felnevetett Luke és Sierra társaságában. Azt hiszem ezért sem mennék el. Nem hívott el, de ha felbukkannék, akkor biztos elrontanám ezt a felettébb jókedvét, amit sohasem akarnék eltüntetni az arcáról, hiába tettem meg már párszor.
- Úgyis meg fogja bánni ezt a tettét - bök a gondolataimban forgó személy felé Crys. Válaszolni nem tudtam neki, mert Michael valamiért magához hívatta, így boldogan ugrált felé. Nem akartam zavarni őket, így az egyedülálló Calum-hoz csoszogtam, aki abban a pillanatban tette le a tollát, hogy odaértem.
- Csekkolod, hogy jó lesz-e? - Nem is vár rá választ, hanem egyből elém tolja a papírt.
Tekintve, hogy nem a legszebb kézírásával jutalmazta meg a lapot Cal, valamennyire kitudtam olvasni, amit utólag ráfirkantott.
- Beleírhatok? - Óvatosan kérdeztem meg, mert nem tudom mennyire van engedélyem ahhoz, hogy Ash szülinapjába beleszólásom legyen. Tekintettel, hogy maga az ünnepelt nem fordult hozzám semmi segítséget kérve, úgy éreztem, ez egy jelzés, hogy semmi szüksége rám.
- Hülye kérdés. - Szemét forgatva dobja felém a tollát, amit szerencsétlenül le is ejtettem, mert nem sikerült elkapnom. - Gyere el.
- Nem - vágom rá egyből. Michael, Crys és Cal mondogatja állandóan, hogy nyugodtan eljöhetek. Sőt, Calum előállt egy olyan fenséges ötlettel, hogy majd ír, amikor Ash annyira részeg lesz, hogy semmi sem fogja érdekelni, és akkor én is nyugodtam betoppanhatok. Na, ezt is kapásból elutasítottam. - Többször meg nem akarom elmondani ezt, a következő négy napban - mondom sóhajtva. Kihúztam pár vásárolni kívánt italt, majd írtam helyette másikat, és kipótoltam hiányzó adatokkal, amikre szerintem még nem is gondoltak.
- Elmegyek érted és együtt...
- Nem. - Már meg sem vártam, hogy befejezze a mondatot, csak leintettem. A lapot vissza felé toltam, amint úgy éreztem, hogy mindent leírtam, ami a gondolataimba forgott, és Ash örülne neki.
- Oké, ezek hasznos dolgok - mutatott egy-két pontra röhögve, mert neki nem jutott eszébe. Az is biztos, hogy nem hozzánk fordult először, hogy kérdezősködjön mit kell venni, mert amikor bementem Crys-ért, akkor éppen Luke és Ash társaságában besszélt erről.
Mint valami mágnes, ami akkor aktiválódik, amikor kell neki, Ash-re néztem. Ő már összevont tekintettel figyelte a papír körül forgó forgalmat. Biztos vagyok benne, hogy látta, amikor rá írogattam, mert kaptam egy érdekes pillantást a fiútól.
A következő másodpercben ellökte magát a konyhapulttól, és minket célzott meg az útirányával.
- Mutasd. - Kikapta Cal kezéből a papírt, majd gyors átfutotta a sorokat, többször is. A számat rágcsáltam, mert féltem, hogy most valamit a fejemhez fog vágni, megmondja, hogy semmi beleszólásom nem lehetett volna, egyenest széttépi a papírt és rám mordul, de semmi ilyen nem történt.
Hümmögve dobta le a lapot, tekintete belemélyedt az enyémbe, mindenféle szólás nélkül értette meg velem azt, amit már eddig is tudtam. Még mindig nem vagyok meghívva a bulira.
[2019.07.07. | 23:23]
Meg sem kell említenem a maradék négy napot, ami Ash szülinapjáig tartott, mert tényleg minden, de minden ez körül forgott. Már át sem merészkedtem a szokásos összejövetelekre, mert az is arról szólt volna, és nem az esküvőről. Mint kiderült, anyát is meghívták, de ő kedvesen elutasította, mert a szavaival élve kiöregedett már az ilyesmikből.
Így ezt a július hetedikei, vasárnap esti, túlontúl meleg órákat az otthonom sötét világában töltöttem, édesanyám társaságában. A régi csajos napunkat előhozva, filmmaratont tartottunk, és pop-cornnal dobáltuk a tévét, amikor egy túl nyálas, vagy egy túl bunkó jelenet vetítődött le a tévében. Mivel nem találtunk mindkettőnk számára megfelelő filmet, így random adókon ragadtunk le, és néztük pár percig, míg meg nem untuk.
- Nem akarsz lefeküdni? Nem ártana pihenned.
- Nem, de te nyugodtan mehetsz - válaszoltam anyának, aki már nem tudom hányat ásított mellettem.
- Ne búslakodj Ashton miatt, oké? A tévében is megmondták, hogy nem éri meg.
Elmosolyodtam ezen a mondatán, és hagytam, hogy egy puszit nyomjon a fejemre. Részben tudom, hogy azért nem ment el, hogy ne érezzem magam rosszul. De mindenhogy van bennem egy kis tüske, amiért itthon töltöm ezt az estét. Egyszer voltam úgy, hogy elindulok mégis, de egyből megrémültem az ötletemtől, majd kikötöttem ezen a kanapén.
Fiúk miatt nem éri meg búslakodni. De számomra miért éri meg Ashton Irwin miatt szomorúnak lenni? Most nem is az, hogy nem hívott meg a szülinapjára, mert érthető. Hanem inkább azokat a pillanatokat nem értem meg, amikor csak úgy elkezd velem beszélgetni, tesz utalásokat, amiket nem akar, vagy feleleveníti előttem azt az időszakot, amikor még egymásé voltunk.
Tagadni nem tudjuk, mert elég egy pillantás, amiből rájövünk, hogy egy részünk a másiknál van. Nem fogom tagadni, még bőven van hatása Ash-nek felettem. Ő meg igyekszik minden erejével kizárni az életéből, vagy csak egy semleges zónának tekinteni, amivel tudja, hogy megbánt.
Tisztában van vele, hogy mikor tud megbántani, mert ismer. Nem változtam semmit sem másfél év óta, ha a belsőmet nézzük, és megvannak azok a gyenge pontjaim, amit ismernek a barátaim. Ash is ismeri. Azzal, hogy kissé keményebb szavakkal fogad, vagy szinte a pokolba kíván, mert én őt már a pokolba küldtem, engem megbánt. Bármennyire is megértem a szívében rejlő fájdalmat, én is tudok ugyanúgy érezni.
Mindketten tudjuk, hogy milyen a másik. Ismerjük egymást.
A telefonom hangos csörgésbe kezdett, amit igyekeztem gyors elnémítani, nehogy anyát megzavarja, aki már lehet, hogy kidőlt. Ismételten csak az az Ismeretlen felirat fogad.
Tűnjek már teljesen menthetetlen bolondnak, de egyből Ash-re gondoltam. Nem engedtem el annak a múltkori hívásnak sem a gondolatát, hogy ő volt. Crys megerősítette, ezért fogom továbbra is azt hinni, hogy ő volt az.
Mert Ash volt az.
Ez alkalommal is túlságosan kitartóan csörgött a telefonom, ezért nem bírtam ki, és egy kicsit még visszakozva, de felvettem.
- Igen?
- Tényleg nem jöttél el. - Fogadott rögtön ezzel a mondattal az a felettébb ismerős hang.
- Ashton?
Egy gyerekes tinédzser módjára ugrottam fel a kanapéról, hagyva földre hullani a pokrócot, ami a lábamat takarta, még ilyen melegben is.
- Talált - mondta kissé részeges hangnemben. - Nem jöttél el.
- Te mondtad, hogy nem vagyok meghívva - emlékeztettem a sütögetős napunkra, ahol kijelentette ezt. Lehet figyelembe kellett volna vennem a hanglejtését, meg a mondata utáni mosolyát akkor, de a lényeg a szövegben volt, hogy nem vagyok hivatalos.
- Attól még eljöhettél volna - akadékoskodik.
- Nehéz veled dűlőre jutni, ha mindig mást gondolsz.
- Hallottam, hogy invitáltak a többiek is. Azt hittem, a hatásukra eljössz.
Figyelembe kell vennem a tényt, hogy most részeg. Hallom a hangjában, néha akadozva beszél, és oktalanul mosolyog. A háttérben a hangos buli zaja visszhangzik, ami egyben meglepett, hogy képes volt annyi időre lelépni onnan, amíg velem beszél.
- Itt a te meghívásod számított volna - válaszolom a homlokomat vakarva. Nem tudom mikor ugrottunk egy akkora szintet, ahol önfeledten beszéljünk egy telefonban.
- Hát, akkor most meg... meghívlak. - Furcsa csuklásszerű hangot adott ki, amit a nevetése követett. Kétségtelenül is nagyon részeg, és egyedül mászkál az őrültje.
- Részeg vagy, Ash - mondom egy halovány mosollyal az arcomon.
- Na és?
- Menj vissza bulizni, és ne kószálj egyedül - adom ki neki az utasításokat, mint aki megtehetné. Jelen pillanatban csak biztonságban akarom tudni.
- Gyere el a bulira. Vagy v-várj... Elmegyek érted.
- Az előbb mondtam, hogy részeg vagy. Nem fogsz ilyen állapotban vezetni.
- Természetesen ubert hívnék. - Nem látom, de biztos vagyok benne, hogy megforgatta a szokványos formájában a szemeit. Nagyon beleélte magát a dologba, csak tudnám miért.
- Nem megyek el, Ash - sóhajtok fel. Megleptem magam is ezzel a kijelentéssel, de nem látok semmi jót ki abból, ha én csatlakozok egy részeg Ashton társaságához. Mint említettem, ismerem, amihez hozzátartozik a részeg énje is, ami eléggé ragaszkodó és magabiztos. Nem lenne jó, ha kettesben lennénk.
Harsány felnevetés hallatszott a vonal túloldaláról.
- Persze, nem jössz el. Mondd csak... holnap még a városban leszel vagy már most úton vagy egy idegen helyre, ahol nem talállak meg?
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra. Felhúztam ezzel, és ő jött a védekezőmechanizmusával, amivel konkrétan megbánt engem, ha akarja, ha nem. Nem is tudom mit felelhetnék neki erre, hogy a továbbiakban békével válhassunk el egymástól. Bár lehet, hogy erre nem is fog emlékezni holnap, de én igen.
- Ne mondj ilyeneket, kérlek. - Suttogom úgy, hogy talán meg sem hallotta. - Nem megyek el, mert már amúgy is késő van, nem látom értelmét, és ti elbuliztok nélkülem is. Te meg már elég jól megünnepelted a szülinapod, ahogy hallom.
- De még mindig nem mondtál boldog születésnapot, és ezt élőben akarom hallani - válaszol makacsul.
Ez hosszabb lesz, mint gondoltam.
- Holnap megmondom, és arra emlékezni fogsz - ígérem meg neki. - Különben is, honnan van meg a telefonszámom?
Nem számítok arra, hogy elmondja a konkrét személyt, de a válaszából leveszem az igazat. Meg jó vele beszélgetni. Nem foglalkozok a ténnyel, hogy kissé illuminált állapotban van, de talán ez lesz az egyetlen normális kommunikációnk, amit letudhatunk magunk között. Ennek én meg nagyon örülök.
- Valahonnan.
Ismét csuklik egyet, amin már elnevetem magam.
- Michael adta meg, amikor éjjel zaklattad őket, igaz? - Nem láttam értelmét kertelni a dolgoknak, hanem az egyenes beszédre most előbb választ kapok. Van előnye annak, hogy Ash részeg, bármennyire is rossz dolog tőlem, hogy kihasználom az alkalmat, de szükségesnek érzem. Magától nem mondaná el.
- Talán. - Újabb csuklás. - Amúgy még mindig imádom ezt a pezsgőt, és ha te nem írod fel a listára, akkor tuti elmaradt volna a ma estéről.
Ezek szerint még most is van a kezében egy pohár - ha nem egy egész üveg, amiből időközönként iszik. Nem annyira rajong a pezsgőkért, de egyet mindig bármikor elfogyaszt, így bátran húztam ki Cal listájáról a pezsgőket, és helyettesítettem oda a megfelelőt a nevével.
- Mi lenne, ha visszamennél a többiekhez, akik tudnak rád figyelni? - kérdezem meg aggódva.
- Mindenki már kiütötte magát. Ezért mondom, hogy gyere el, és te figyelsz mindenkire.
Próbál hatni rám. Tudja, hogy a szavai hatással vannak rám, és idő kérdése, míg beadom a derekam. Visszakozom magammal, hogy mi is lenne itt a legjobb megoldás, amiből mindketten jól jönnénk ki a továbbiakban. Biztos van erre megoldás.
- Kérlek, menj legalább közelebb a bulihoz, mert már egyre kevésbé hallom a zenét. Ne kószálj el, Ash. Nem lenne jó, ha eltűnnél.
Míg én az aggodalmamat soroltam, Ash felhorkantott a túloldalt, amivel elhallgattatott. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jövő hangulatváltását, ismét.
- Tudod, ez nagyon szeretnivaló dolog benned - jegyzi meg enyhén viccesen. - Hogy mindig kimutatod az aggodalmadat, törődsz másokkal, míg tudod, hogy valami baj is történhet velük. Támogatod őket, a legjobbra buzdítod a szavaiddal. Ezeket nagyon szerettem benned. Annyira kedves és önzetlen vagy, észre sem veszed, ahogy a szívedet adod oda a másiknak...
- Mire akarsz kilyukadni? - Félve, egy gombóccal a torkomban tudakoltam.
Hosszú szünetet tartott ez után.
Ivott megint a pezsgőből.
Már kezdtem nagyon aggódni, mert a zene teljesen elnémult, és Ash nem gondolta azt, hogy ő vissza fog fordulni a kérésemre.
- Ha ennyire törődtél mindennel, a szívemmel miért nem tetted ezt? - A lélegzetem elakadt, és Ash is tartott egy kis hatásszünetet. - Miért nem foglalkoztatott a dolog, hogy összetörted, miközben kiléptél az életemből? Miért nem tudtad kimutatni azt a törődést és óvatosságot, amit mindig ki szoktál mutatni? Hm? Vagy, hogy miért tűntem ennyire rossz pasinak, hogy csak így simán faképnél hagyj? Grace, én komolyan nem értem! Szerettelek, az életemnél is jobban! Mindent megadtam volna neked... Az összes csillagot lehoztam volna érted! De téged ez... ez nem érdekelt.
Egy hangos csattanás hallatszott, miszerint Ash valaminek nekidobta a kezében lévő tárgyat, ami szilánkosra tört. Megijedtem, és a könnyeimnek utat engedtem. Annyira szerettem volna megértetni vele mindent, amit meg kellene értenie. Segíteni akartam neki, de közben több fájdalmat sem akartam magunknak okozni.
- Csak egyet... Egyetlen egy dolgot kérdezek, amire válaszolj őszintén - mélyen beszívta a levegőt, amit telefonon keresztül is hallottam. - Válaszolsz nekem, Grace? Csak mondd el...
- Micsodát?
Szipogva, a további könnyeimmel küszködve, a nappalim közepén állva, a remegő végtagjaimmal vártam, hogy fejezze be a mondatát. Értelmetlen motyogásokat hallottam, ő is kínlódott a saját gondolataival, míg meg nem szólalt.
- Mondd el... miért nem szeretsz?