[2019.06.29. | 16:42]
Össze kell szednem magam. Tizennyolc perc múlva a parton kéne lennem, sőt talán már most, hogy jó benyomást keltsek a túlontúl pontos érkezésemmel, de csak egy helyben állok. Tíz perc az út, így tényleg ideje lenne elindulni, csakhogy egy eszméletlenül fontos feladat még hátra van, amit képes voltam az utolsó pillanatra hagyni. Oké, még az utolsó utáni pillanatra is eltoltam, és ha tovább húzom az időt egy ideges menyasszony fog zaklatni telefonon keresztül, hogy mégis hol a fészkes fenében vagyok.
A kérdés pedig nagyon érdekes lenne, mert éppenséggel próbálom elintézni a két csodálatos barátom esküvőjére, a szavuk szerint a legjobb fotóst. Mert pontosan tizenkét perce toporgok az üzletének bejárata előtt, ami tizenhét perc múlva bezár. Pluszban nekem addigra már a parton kellene lennem. De úgy érzem valami, valahogy, valamilyen téren nem fog a legjobban elsülni.
Őszintén, szembe sem akarok nézni Ethan-nel, mert valószínűleg nem menekülnék meg a fárasztó kérdéseitől, és a nyomulásától. Hiába örülnék annak, ha lenne egy barátnője, akkor sem akadályozza meg abban, hogy máson legeltesse a szemét, vagy próbálkozzon be nála. Tudom, a legborzalmasabb személyiséget kifogtam, de honnan tudtam volna, hogy nem kellene vele kikezdenem?
Ashton Irwin volt az a pont, amikor tudtam hogy mit, és kit akarok pontosan. És itt pontosan Ashton Irwin-ről beszélek, mert más nem nagyon keltette fel a figyelmem.
Tizennégy percem van.
Nem szórakozva tovább, egy mély levegőt véve, a lábaimat menetirányba vágtam, és a hirtelen jövő löketem kétszer olyan gyorsan tűnt el, amikor beléptem az ajtón, és egy csengő jelezte az érkezésemet. Lélegzetvisszafojtva tettem be az ajtót, és mivel nem láttam senkit sem, csak szerencsétlenül itt álltam. Akár egy égi jel, miszerint nekem most azonnal el kell innen tűnnöm, Crys-nek meg előállok valami szöveggel, hogy ez az alak még az én hatásomra sem hajlandó elvállalni az esküvőt.
- Grace Collard az én üzletemben? Nem gondoltam, hogy valaha megélem ezt újra.
Egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy eltakarjam a szemgolyóim fennakadását a hang hallatán. Lassan fordultam a tulajdonos felé, az arcomra erőltetve egy mosolyt, hogy a későbbiekben valami sikerem is legyen belőle.
- Ethan - biccentek felé egyet. Kezében egy fényképezőgéppel sétál a pult mögé, közben az érdeklődését el sem szakítva rólam. - Csak egy kéréssel jöttem hozzád, amire nem mondhatsz nemet.
Öblös nevetése csak úgy visszhangzott a helyiségben.
- Had döntsem el én, hogy mit is válaszolok neked - vigyorodik el. - Kivéve, ha egy randira hívsz, mert akkor állok a szolgálatodra.
- Még mindig nem jön be ez a duma. - Nem játszhatom a jó kislányt, hogy elpirulok minden flörtölésnek szánt mondatára, mert akkor túlságosan is elbízza magát. Ha adom a saját formámat, akkor csak a sodromból fog kihozni. Igazából csinálhatok bármit, Ethan irritálni fogja az összes érzékszervemet.
- Zárni készülök, szóval jobb, ha sietsz. - A sürgető hangnemét egy mosollyal kísérte, amibe belead minden akaraterőt, hogy ne váljon cinikussá. Valahogy totálisan megtudom érteni a reakcióit, mert megegyeznek az enyémekkel. Legalább ennyi összhang van közöttünk.
- Remélem, hogy szabad vagy szeptember tizennegyedikén, mert...
- Az előbb dumáltuk meg, hogy nincs randi, erre te most mégis elhívsz - szakít félbe egy értetlen arckifejezéssel. - Sőt, egy horrorisztikusan messzi időpontot néztél ki.
- Túlgondolod, Ethan - állítom le a képzelgését, mert már az agyamban egy ér is elpattant miatta, ahogy érzem. - Csak egy eszméletlen jó ajánlatot tennék fel neked, ami nagyot aratna a kis üzletedben is, és kár lenne kihagynod.
- Miféle üzlet? - A horgot elkapva fogja meg a lényeget, és ha jól beszélek, akkor simán a markomban is lesz két perc alatt. De a gond, hogy már három perce úton kellene lennem, így a késésem garantált.
Egy valamiben mindig is meg lehetett fogni Ethan-t. És ez a kis fotós imidzse, amit ki akar terjeszteni egy egész világra. Itt Sydney-ben már elég jó hírneve van, már eljutott a fővárosba is a neve, nem kell sok, hogy egész Ausztrália tisztában legyen a tehetségével. Tudom, mert egy kicsit kutakodtam utána, hogy tudjam mivel is állok szemben.
Sosem mondtam azt rá, hogy nagyon rossz fotós lenne. Tekintve, hogy ő az egyetlen az ismerőseim listáján, aki ezzel foglalatoskodik, nem tudom senkivel se összehasonlítani. Tehetséges, ezt kár lenne tagadni. Megértem, hogy Crys is őt akarja az esküvőjére.
- Mit szólnál, ha egy felkapott celeb esküvőjén kellene részt venned. Csak a csodálatos munkásságodra van szükség, hogy megörökítsd a boldog pillanatukat. Ők meg majd az internetet teleszórják a neveddel, mert nem győzik megosztani azt a milliónyi képet és videót, ami a csapatodnak köszönhetnek. Gondolj bele, Ethan. - Közelebb sétálok hozzá,a hangomat egy fokkal halkabbra veszem, hogy tényleg valami hatása legyen az egésznek. - Az év végére az üzleted olyan fényben pompázik, amilyet mindig is elképzeltél. Sorjában jönnének a kérések, amikkel megérsz elbajlódni, és csak téged akarnak majd.
- Kikről van szó? - A szemében lévő csillogás, ami a hírnév felfogása után került a szemtükrébe, már egyenes utat mutatott. Még ha ki is akasztom azzal, hogy Crys és Michael esküvőjéről van szó, tudja, hogy kihagyhatatlan ajánlat.
- Szeptember tizennégy. Előbb mond, hogy elvállalod.
- Talán szabad az a hétvégém. - Válaszával tökéletesen megvoltam elégedve. Ethan a markomban van, már csak a partra kéne lecsalogatnom, azzal az orbitális nagy késéssel, amit talán ezután megértenek.
- Most el is kellene jönnöd velem a helyszínre - mondom kínosan. Ethan erre csak félvigyorra húzza a száját, sűrű fekete szemöldökét megemeli és kétkedőn méreget.
- A végén kiderül, hogy kényszerházasságra ítélsz magaddal. De megsúgom - halkítja el a hangját -, veled bármikor összejönnék újra.
- Én veled nem - súgom vissza, ráncolva az orromat hozzá. - Mennyi az esélye, hogy leviszel arra a partszakaszra, ahova mennem kell, és te is ott maradsz velem?
Talán a legnagyobb hibám az volt, hogy sohasem tettem le a jogsit. Egyszerűen nem csábított a dolog, és elvoltam a tömegközlekedési eszközökkel. Rettegtem a gondolattól, hogy nekem kell egy autót vezetnem, így nem vágtam bele, ezáltal csökkentettem is a közúti baleseteket. Lehet, hogy bánom, amiért nem végeztem el, de egyben megkönnyebbülés is, mert kimaradtam a szerencsétlenkedésből.
- Természeti úton megfizetheted - kacsint rám. Nem tudtam erre a cselekedetre eltakarni a szemforgatásomat, és egy kint megvárlak szöveggel inkább faképnél is hagytam.
[...]
Ethan Kickett, a maga módján a vonzó férfiak listájára tartozik. A tengerkék szemei, a hollófekete, fazonra vágott haja, a vékony ajkai, amik mosolynál egy-egy gödröcskébe fulladnak, a szálkás testalkata felhívja a lányok figyelmét. De ugyebár nem minden a külső. Ha a belsőjét kellene felmérnem a jó tulajdonságai hamar kifulladnak, és előkerülnek azok a negatív hatások, amik már nem annyira előnyösek. Tud szeretni, ezt nem tagadom, de közben nem tud elköteleződni, és egy lány mellett szüksége van még háromra, hogyha az aktuális kiszemelt nem a megfelelő, akkor jöhet a másik.
A mi kapcsolatunk nem volt ennyire kirekesztett. Jól megvoltunk, de tényleg. Csakhogy én rengeteget utaztam, Ethan meg ezerrel hajtott a saját üzletének beindítására, így a közös élmények hamar alább maradtak. Nem volt megcsalás, ennyit kiderítettem, inkább az a kezdetleges fellángolás röpke hónapok alatt kialudt, mert mi nem tápláltuk egy kapcsolatnak megfelelő érzésekkel. Így külön váltak az útjaink.
Nem is találkoztam vele utána a mai napig. Sydney úgy látszik a mi esetünkben elég nagynak bizonyult, hogy ne fussunk össze random az utcán. Ma is nekem kellett megkeresnem, és ezt sem a véletlennek kell betudni. Hívott a kötelesség.
- Most már elmondod, kinek is az esküvője lesz?
Épp leparkolt a partszakasz tetején a többi autó mellett. Tizenhárom perc csúszásban vagyunk, és Crys már bombázott felettébb nem kedves üzenetekkel, amikre jobbnak láttam nem válaszolni.
- Emlékszel még a legjobb barátnőmre, ugye? - A szempilláimat rebegtetve mosolyogtam rá. Tudom, hogy nem felejtette el Crys-t, mert nem az van, hogy ki nem állhatták egymást, de nem bírtak ki úgy öt percet, hogy ne szóljanak be a másiknak, de csak poénból.
- Crystal - bólint. Azután a szemöldöke között megjelent az a két kis vonal, ami az elgondolkodása során szokott előbújni neki. Nem kell sok, míg leesik neki. Nem szereti a bandabeli fiúkat, ennyit elárulok. Ezért is mondana nemet az ajánlatra. - Még mindig azzal a bandataggal van együtt? Grace, ezt most felejtsd el.
- Már megígérted, Ethan - emlékeztetem.
- Nem fogok asszisztálni ehhez az esküvőhöz. Jesszus, jól kitervelted ezt, hogy elcsalogass ide.
- Már nem menekülhetsz. Gondolj a sikerre. Nem hiszem, hogy valami mindennapi dolog lenne, hogy egy hírnévvel rendelkező páros téged kérjen fel fotósnak. - Aljas húzás a hírnevet kihasználni, de Ethan esetében nehezen tudok mást kitalálni. Vagyis biztos ő is tenne ajánlatokat, de azoknak nem tudnék eleget tenni.
- Ezután egy randi a minimum, csak úgy mondom - morogja az orra alatt, ahogy kinyitja az ajtót.
- Minimum egy; köszönöm, Grace, hogy rám gondoltál, hogy megörökítsek egy neves esküvőt, csak úgy mondom - hadarom el az ő stílusában, majd kipattantam a kocsiból.
Mivel most fentről kaptunk lelátást a kibérelt helyre, és a ceremónia helyére, így a embereket is észrevehettük, ahogy egy kupacban állnak és beszélgetnek. Vagyis jelen esetben ide bámulnak és várják a következő eseményeket, ami abból fog állni, hogy a legkínosabb perceimet élem át, míg lesétálok hozzájuk Ethan-nel az oldalamon.
Azokat a reakciókat kellett volna megörökíteni, amikor Ethan is a látószögükbe került, mert szerintem pont nem számítottak erre. Némi sokk, elképedés, hitetlenkedés, és némi öröm is volt látható a vegyes arcképeken. Crys megörült, mert megtettem a kérését, anyát érte a némi sokk, mert meglátta Ethan-t, Cal volt az, aki hitetlenkedve elnevette magát, Luke és Ash pedig elképedve bámult. És ott voltak az ismeretlen emberek, akiktől csak érdeklődést kaptunk, hogy mégis kik lehetünk.
- Miért érzem azt, hogy egy nem várt személy vagyok? - kérdezi meg a nadrágzsebeibe süllyesztve a kezeit.
- Az oldalamon, nem várt személy vagy. Crys számított rád, csak mivel kétszer rányomtad a telefont nekem kellett érted mennem.
- A szívemet dobogtatod meg a szavaiddal, Grace Collard. - A hatás kedvéért a mellkasára szorította a tenyerét, amit már egy fejrázással jutalmaztam. Persze, tegyük még égőbbé az amúgy is full kínos helyzetünket.
Nem gondolom, hogy különös figyelmet érdemel az elkövetkezendő fél óra, ahol csak beolvadtunk a társaságban és hallgattuk az esküvői szervezkedést. Crystal és Michael - ő azért meglepett, de nagyon örültek Ethan jelenlétének, és annak is, hogy elvállalta a kérésüket. Calum szó szerint állandóan röhögött a szituáción, és nem győzte hangoztatni, hogy konkrétan két exemmel nyomulok a parton. Mondhatom, hogy én is eszméletlen viccesnek tartottam, egy merő szarkazmussal megáldva ezt a gondolatomat.
Ash tekintetéből nem tudtam leolvasni semmit, csak láthattam, hogyan forgatja meg a szemeit, vagy tartja magában a véleményét minden alkalommal, amikor Ethan megszólal. Jó látni, hogy még most sem szimpatizál a fiúval.
Csak egy picit melengeti meg a szívemet ezzel a tettével. De tényleg csak egy nagyon kicsit.
[...]
Rá kellett jönnöm, hogy anya utasításainak még a magam huszonhat éves formájában sem merek ellent mondani. Mivel egy napsütéses napra virradhattunk, anyu agyában bekapcsolt a piros vészjelző, ami arra szolgált, hogy engem biztonságban tudjon. Vagyis a fedett bérelt helyen kellett maradnom, amíg ők a parton sétálgatnak, és tényleg elég sok mindent megbeszélnek, amit nekem sem ártana hallanom.
Végülis, csak fél óra lemaradásról van szó. Mennyire lehet ez annyira vészes, hogy követni sem tudom majd a menetrendet?
- Nagyon sok mindennel jössz nekem ezzel - lép be elsőként az ajtón Ethan és láttam, hogy a többiek a lépcső tetején még visszapillantgatnak a partra.
- Sok munkát kaptál? - érdeklődöm. Crys-ről van szó, így tudom, hogy alapos munkára van szükség.
- Ha helikopterrel vennénk fel felülnézetből az egészet, még az is kevés lenne - magyarázza ki a helyzet súlyosságát. - De még jó, hogy ma szembesültem a tennivalókkal, hogy szeptemberre elkészüljünk mindennel, amit rendelt az ifjú pár.
- Tényleg köszi, hogy elvállaltad - mosolygok rá a kedves formámban. Ethan felém lövi a csábos mosolyosát, amit már jobbnak láttam figyelmen kívül hagyni.
- Amúgy akartam már kérdezni - köszörüli meg a torkát. Ez egy olyan kérdés lesz, amit nem akarok hallani, és végképp nem akarok válaszolni majd rá. - A dobverő fiúval még együtt vagytok? Vagy inkább úgy kérdezzem, hogy már nem vagytok együtt?
Automatikusan elfordítottam a tekintetem, amint Ash került szóba. Ethan pillantása égette az arcomat, de szerintem már a reakciómból le tudja venni a választ, amit nem tudok neki megadni. Úgy konkrétan sosem mondtam ki hangosan, hogy szakítottunk, csak a gondolataimat marcangolja ez a történet.
Tény, ami tény, hogy nagyon rossz hallani, bármennyire is én voltam az okozója.
- A dobverő fiú hall mindent. - Ash gunyoros hangjára felkapjuk a fejünket, aki az ajtóban állva meredt Ethan-re, aki inkább már behúzta a nyakát.
Az erőviszonyokat elnézve Ethan csúfondárosan alul maradna, tekintve, hogy Ash egy fejjel magasabb nála és sokkal nagyobb erővel is rendelkezik. Szerintem egy kis félelem is lehet Ethan-ben, mert nem szívesen akadna párbajba pont vele, mert egy másodperc alatt a földön lenne.
Reagálni sem volt időnk, mert mindenki becsörtetett az ajtón, és mentek is tovább a másik oldalra, ahol a kis kertszerű berendezkedés van. Anya parancsoló tekintete miatt, ismételten itt bent ragadtam.
- Ethan, te gyere velem - ragadja meg Crys a karját. - Kellene valahova ide is rakni egy kamerát, hogy rögzítsen mindent.
- Kifosztod az üzletemet a felszerelésekből - jegyzi meg viccesen Ethan.
Egy sóhajtás kíséretében fordultam inkább vissza, hogy valami ülőhelyet keressen magamnak, de egyből megtorpantam, amikor Ash alakja állt még mindig méterekre előttem. Furcsa, hogy nem csatlakozott a többiekhez, holott eddig pont arra ment, ahol én nem vagyok.
- Miért nem tudja, hogy szakítottál velem? - von kérdőre egy felettébb lealacsonyító módon.
A haragja keveredett a csalódottsággal, ahogy a szemei rajtam cikáztak végig. Rossz volt hallani, hogy ennyire rám irányította a szakítást, hogy ennyire vádlón tette fel nekem ezt a kérdést. Nem tudom mit gondolt, hogy talán majd világgá fogom kürtölni a kapcsolatunk végét, vagy hogy rohanok egy másik fiú karjaiba vigaszért, de egyik sem történt meg.
- Semmi köze hozzám, vagy a magánéletemhez. - A kezeimet magam köré fonva valami védelemként válaszoltam a kérdésre. Nem tudtam egy pillantásnál tovább tartani a szemkontaktust. Muszáj volt még nagyobb teret tennem közénk az eddiginél is, mert szinte fuldokoltam a ki nem mondott szavakban. Kapálóztam az érzelmek tengerében, amibe Ash lök bele minden egyes kommunikációnknál. Főleg, hogy nem siet ilyenkor a megmentésemre, hanem végignézi, ahogy összetörök és eltűnök a mélyben.
- Mit kért azért cserébe, hogy elvállalja a munkát?
Én teljesen az ablakig hátráltam, amivel csapdába is szorítottam magam, mert Ash tökéletesen kihasználva az alkalmat felém közelített.
A levegőmet már szaporábban vettem, a szemeim még jobban elnyíltak, és segítségkérően néztem a többiek felé, akik egy fikarcnyi érdeklődést sem mutattak felénk. Nem tartottam jó ötletnek, hogy pont most, pont ebben a helyzetben kettesben maradjak Ash-sel. Mert az nem tenne nekem jót sem testileg, sem lelkileg.
- Mármint? - Értetlenkedem, mert nem jöttem rá mire akar kilyukadni.
- Mivel tudtad rávenni, hogy elvállalja ezt? - bök a fejével kifelé, de a távolságot egyre inkább rövidítette közöttünk, mígnem a fejem felett megtámaszkodott.
- Megígértem, hogy tele posztoljátok a nevével az internetet, hogy milyen ügyes fotós is valójában - nyeltem egy nagyot, mert a tekintete még közelebb került az arcomhoz. - Szóval egy üzenetet ossz meg róla, hogy felvirágoztassátok az üzletét.
- Rögtön kettőt is - bólint szarkasztikusan. A homlokába lógó piros haja már súrolta a bőrömet. Az egész arcát körbejárta a tekintetem, hogy keressek valami választ erre a megmagyarázhatatlan tettére, amit szerintem maga sem tudja, hogy miért teszi. - Tőled mit kért, amiért beadta a derekát?
Le kellett hajtanom a fejem, amint a lehelete érintette a számat. A zavaromat igyekeztem elrejteni a hajam mögé, a hevesen dobogó szívemet meg valamennyire lenyugtatni. Túlságosan sokat képzelek bele a dologba, és ez nagyon rossz irányba fog vezetni.
- Miből gondolod, hogy tőlem kért valamit? - suttogtam egy pillanatra belemélyedve a már-már elsötétülő szemeibe. Valamilyen szinten törődik velem, és érdekli mi van velem. Nem kérdezgetne csak a felszínesség kedvéért. Ő nem ilyen velem szemben.
Kiegyenesedett a kérdésem után és a falnak támaszkodott az egész oldalával. Igyekeztem valami friss levegőt bejuttatni a tüdőmbe, hogy ne Ash parfümjének a kábulata alatt legyek, amit máskor nagyon imádnék, de nem ebben a pillanatban, amikor észnél kell lennem.
- Mert egy barom, és mindig akar tőled valamit - válaszolja semleges hangnemben.
Egy apró mosoly jelent meg a szám sarkában a szavai hallatán.
- Csak akkor vagy ilyen, amikor féltékeny vagy - jegyzem meg óvatosan. Vagyis amikor magában forr a dühében, és szétverte a gondolataiban vagy százszor Ethan-t, mert egyszerűen irritálja a jelenléte. Közben meg próbál semlegesnek tűnni, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy mit is érez valójában.
Most megint elönt csupa jó érzéssel, amit a közös emlékeink felelevenítése fűszerez meg, és csak másodpercek kérdése, míg lerombolja a képzeleteimet, mert nem akar megtörni nekem.
- Csak tudom, amit tudok. De ne gondolj bele túl sokat, ezt már megbeszéltük.
Egy bumm, és a varázslat egy ütésre eltűnt, amit Ash tett közénk, majd űzött is el.
- Nem akartalak összetörni - mondom elfúló hangon, ahogy most én teremtek szemkontaktust. - Nem úgy terveztem a dolgokat, ahogy valójában megtörténtek, de te semmi olyat nem érdemeltél meg, amit...
- Elég, Grace - állít le, és ellöki magát a faltól. Remek, még magamtól is elűzöm, holott nem ezt akartam. - Nem lehet azon változtatni, ami már megtörtént.
Ez pedig ütött. De úgy istenigazából egy hatalmasat, ami porrá zúzta azt a parányi reményszálamat is a kapcsolatunkat nézve.
Szép volt, Grace!