Az ágyam tetején feküdtem, a plafont bámultam.
Szombat este volt és egész héten szobafogságba voltam. Nem mehettem sehova és szétuntam az agyam.
Korábban próbáltam kedvesen visszakérni anyától a kocsi kulcsokat, de nem adta oda.
"Jane." Mondta, fejét rázta ,amint felszeletelte a fokhagymát a vacsorához. "Kimentél anélkül, hogy szóltál volna nekem vagy apádnak, hogy éjfél után jössz." Nézett rám. "Igen, tudok róla. Az iskola felhívott a hiányzás miatt. Nem vagy olyan ügyes, mint hiszed."
Tehát itt vagyok, a plafon repedéseit kísérem figyelemmel és hallgatom a tv tompa hangját, ami felhallatszódik a földszintről.
Az unalom felsőfoka.
Felkeltem az ágyból, azóta nem fedeztem fel ennyire a házat, hogy ideköltöztünk. A hajam rendezetlenül hullott vállamra egy hosszú lófarokban és úgy éreztem semmit sem aludtam, pedig már tízkor megpróbáltam lefeküdni.
Beléptem a vendégszobába.
Egy kicsi szoba volt, amit a szüleim még nem rendeztek be teljesen. Egy kanapé volt a falnak tolva és néhány kinyitatlan doboz volt neki tolva, de ezeket leszámítva a szoba kietlen volt.
Emlékeztem, amikor Nate vendégszobájában ültem a bulin nem is olyan rég. Olyan szépen volt berendezve a háza. Azon tűnődtem, hogyan is nézhetett ki a ház, amikor Harry családja még itt élt.
Az ablakhoz sétáltam. Szembe volt a hátsó kerttel, párhuzamosan a szobámmal. Kevesebb fa akadályozta a kilátást, így láthattam a fűzfa tetejét a tisztáson.
Mozgásra lettem figyelmes és lenézve láttam, hogy Harry keresztül megy az udvaron, fehér pólója és fekete szűk farmere kitűnt a fő zöldjéből.
Kinyitottam az ablakot és gyengéden a nevén szólítottam, fejét felkapva nézett rám.
Megállt és összeszűkítette szemei, egy vigyor suhant át arcán.
Valójában tudtam, hogy a szüleim az ágyban alszanak ilyenkor éjszaka, így kiengedtem egy nagy levegőt, amiért nem láthatják Harryt.
Enyhén kihajoltam az ablakon, kezeim a párkányra tettem.
"Miért érzem magam úgy, mintha Rómeó és Júlia lennénk, te ott fent én itt lent?"
Nevettem Harry megállapítására. "Egy szellem Rómeó és egy szarkasztikusan pesszimista Júlia, micsoda sztori."
"Gyerünk, mond a sort"
"Melyiket?"
"Tudod, melyik sort." Mondtam. "Azt a sort."
Megforgattam a szemeimet, és kiengedtem egy drámai sóhajt.
"Rómeó, Rómeó miért vagy te Rómeó?" Mondtam a legmelodramatikusabb és nőies hangon, ahogy csak tudtam, kézfejemet a mellkasomra szorítottam és újra kihajoltam az ablakon. "Tagadd meg atyádat, dobd el neved. Vagy én nem leszek Capulet tovább."
Megköszörülte a torkát és tenyerét mellkasára tette, engem utánozva. "Hallhatok többet, vagy megismétled?" Kérdezte.
"Csak neved ellenségem, csak az. Te önmagad vagy, és nem Montague." Válaszoltam, küzdöttem, hogy emlékezzek a sorokra. "Montague? Se kéz, se láb, se kar, se arc, se más efféle része az embernek."
Tapsban tört ki és én vele nevettem.
"Nem emlékszem semmire ezután." Vallottam be.
"Folytasd." Mondta és néztem, amint keresztül ért az udvaron és megkerülte a házat.
Pár perccel később belépett a szobába, széles vigyor tükröződött minden vonásáról.
"Jól játszod Júliát." Mondta.
"Miért mondod ezt?" Felhúztam egyik szemöldököm, becsuktam az ablakot.
"Úgy nézel ki, mint amilyennek mindig is képzeltem, amikor olvastam iskolába. Sötét haj, kék szem, természetes szépség."
Elpirultam, a padlót fixíroztam. "Kétséges." Mondtam, miközben éreztem magamon önelégült tekintetét.
Harry leült a kanapéra, kezét a háttámlára tette. "Honnan tudod ilyen jól ezeket a sorokat, egyébként?"
Vállat rándítottam. "Apának teljes Shakespeare gyűjteménye van, és amikor szomorúnak éreztem magam, olvastam és kivertem mindent a fejemből." Az ablakhoz sétáltam. "Nem működött. De de a történetet tudom oda és vissza, amivel megmentettem az osztályt angolon."
Vigyorgott. "Látom."
"És te?" Kérdeztem és leültem egy kinyitatlan dobozra. "Honnan tudod a sorokat?"
"Az angol az egyetlen óra, amire figyelmet fordítottam." Válaszolt. "És apukád Shakepeare gyűjteményét olvastam, amikor suliba voltál."
Félig rá mosolyogtam.
Közelebb hajolt, könyökeit térdén hagyta.
"Hadd fogjalak szavadnál. Hívj édesednek s újra megkerestél. Így nem leszek már Rómeó soha."
Felismertem a sorokat, a folytatás magától jött elő belőlem." Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva megloptad az én titkomat?"
Felemelkedett a kanapéról. "Nevem, nem mondhatom meg a számodra, nem. Utálom a nevem, te drága szentség, mert néked ellenséged a nevem. Ha írva volna,nyomban összetépném."
Felálltam a dobozról. "Nyelvedről a fülem még nem ivott száz szót se, mégis ismerem a hangját: Nem Rómeó vagy, nem egy Montague vagy?"
Közel voltunk egymáshoz, egy vékony levegőréteg választott el minket.
"Egyik sem, édes, hogyha nem óhajtod." Mondta a szemembe nézve, ferde mosolyra húzódtak halvány ajkai.
Minden sort elfelejtettem, ahogy fenéztem rá.
Kerestem a következő sort gondolataimban, de nem jártam sikerrel. "Francba, nem emlékszem." Mondtam a fejemet rázva és lefelé nézve.
Mosolygott. "A felejtésednek van köze a kézzelfoghatóságomnak?" Felhúzta egyik szemöldökét, mosolya vigyorrá szélesedett, amint felemelte kezét és egy kósza tincset a fülem mögé tűrt.
Azonnal elpirultam.
Gyengéden nevetett, megfordult és a szoba másik felébe ment. A válla felett hátra nézett.
"Az áldott holdra esküszöm, kisasszony, mely a gyümölcsfákat ezüstözi."
"Ne arra esküdj, a hold változékony, havonta másul az körös futásán, attól szerelmed éppoly ingatag lesz."
Visszafordult felém, kezeit háta mögé rejtette. "Mire esküdjek?"
Mosolyogtam. "Semmire se esküdj, vagy jól van, esküdj édes tenmagadra, bálványképemre, az én Istenemre, s hiszek tebenned."
Kiengedett egy kis nevetést. "Ha most láthatna az angol tanárom" Mondta.
A helyiség üres krém színű falaira néztem. "Harry." Mondtam. "Milyen volt ez a hely, amikor itt laktál?"
Beharapta alsó ajkát, ahogy koncentrált."Nos," Mondta. "Ebbe a szobába szórakoztak mindig a szüleim. Volt minibár, mint Nateknél, és házimozi rendszer. Apa itt tartotta a likőröket. Mindig loptunk belőle, amikor a szüleim nem voltak itthon."
"Ki az a mi?" Kérdeztem.
"Ava és én." Mondta. "És néha Max és a többiek." Mosolygott, az emlék hatására. "Az volt az élet, apám."
Újra leültem egy dobozra. "Tényleg hiányzik az élet, igaz?"
"Jobban, mint bármi más." Mondta, a fejét rázta. "Bármit megtennék, hogy visszakapjam az életem." Mondta olyan vehemenciával, amilyet nem is hittem, hogy létezik.
"Én az ellenkezőjét akartam hónapokkal ezelőtt." Mondtam csendesen, a felsőm ujját nézegettem."Bármit megtettem volna, hogy vége legyen az életemnek."
"Miért?"
Vállat rándítottam, nem néztem rá. "Depressziós voltam, mint mindig." Húztam fel az orrom enyhén, a hegek láttán. "Már jobb, habár."
"Milyen gyakran..." Szünetet tartott, a karomra bökött fejével. "..vágtad magad?"
Reflexszerűen húztam le a felsőm. "Beszélhetnénk valami másról?"
"Te hoztad fel."
"Oké, de most elvetem."
Félmosolya megenyhített.
Elfordítottam a fejem. "Kérdezhetek valamit?"
"Kérdezz amit csak akarsz."
Megforgattam a szemeimet incselkedő mosolyára."Tudod, mit akarok."
"Gyerünk" Mondta, és bólintott. "Kérdezd meg."
Lenéztem a lábaimra. "Szeretted valaha Avát?"
Felhúzta egyik szemöldökét- "Avát?"
Bólintottam.
Szünet.
Felnéztem rá.
"Nem." Válaszolt végül. "Soha nem tudtam szeretni."
Hétfőn a megszólalt a nap végét jelző csengő és én kiengedtem egy nagy sóhajt, hogy napnak vége. Összepakoltam a cuccaimat és kisétáltam a biológia teremből a szabadság felé.
Keresztül vágtam az udvaron és az autóm felé tartottam, amikor valaki megragadta a karom, az épület sarkához rángatott.
"Mi a pokol?" Rántottam ki karomat Ava szorításából.
Hátralépett, karjait keresztbe fonta. Szőke haja tökéletesen egyenes volt és fekete szemceruzát viselt, ami kiemelte barna szemét. Ajkai szokásos cseresznyeszínben pompáztak.
Csak néztem rá.
"Mit hallgattál ki múltkor?" Kérdezett, egyenesen a lényegre térve.
A táskám szíját a vállamra vettem. "Miről beszélsz?"
"Pontosan tudod, hogy miről beszélek." Csattant fel.
Rám tört a felismerés. A múltkor, amikor kihallgattam őt és Maxet az aula másik végén.
"Nem hallottam semmit." Mondtam neki.
"Hülyeség."
Lehetetlen volt hazudni neki, így el kellett mondanom az igazat.
"Hallottam, hogy Harryről beszéltél." Mondtam, őt utánozva keresztbe tett kézzel.
Arckifejezése nem változott.
"És?"
'Ki ő?"
Szája sarka megrándult..
"Miért fontos, hogy mit hallottam?" Kérdeztem, szemöldök felhúzva.
"Nem hallgathatod ki mások személyes beszélgetéseit." Köpte a szavakat.
"Személyes?" Mondtam gúnyosan. " Az üres aulában voltatok. Bárki hallhatott volna bármit."
"Mint láthatjuk." Nézett rám.
"Ki az a Harry?" Kérdeztem újra.
Megtekerte vállát és megvetően nézett rám. "Valami azt súgja nekem, hogy már tudod."
Megrántottam a vállam. "És mi van ha igen?"
Mosolygott minden vicc nélkül. "Nézd, nem tudom, hogy mit hiszel ki vagy te," Gúnyolódott Ava. "De van egy javaslatom számodra, kutakodni és Harry Styles gyilkosságáról beszélni nem jó döntés."
"Mit jelentsen ez?"
Ava állkapcsa megfeszült. " Vesztegeted az időd." Köpte a szavakat, elkerülve a kérdésem. Elviharzott mellettem, befordult az épület mellett és keresztül ment az udvaron.
Követtem, szememmel átkutattam a udvart. Láttam, ahogy Maxhez megy vörös fejjel. Úgy látszott mintha, valamit mondott volna neki. Felém fordult és a szemembe nézett.
Ava idegesen beszélt hozzá továbbra is, de ő nem hátrált. Végül elfordult tőlem és valamit mondott neki, arca nyugodt volt.
Mindketten rám néztek.
Harry szavai visszhangoztak a fejemben.
Bármi lehetséges.
Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: