[2019.06.06. | 14:57]
Sydney. Másfél év után is még mindig remegő lábakkal lépkedek végig az ismerős utcákon, amelyeket annyiszor megjártam. Minden embert megfigyelek okozva nekik egy kisebb zavart vagy idegességet, amiért ilyen sokáig az arcukon tartom a szemem. Nem akartam lemaradni semmilyen pillanatról sem, amit az élet elém dob. Ki tudja mikor hagyom ki életem leggyönyörűbb pillanatát, amit elém raknak, mert én túlságosan elvagyok merengve. De azért azt bosszantó, hogy rámosolygok valakire, ő pedig nem viszonozza. Valahogy még ők sem veszik el a kedvem, mert biztos fogják magukat egyszer úgy érezni, ahogy én.
Hálásan.
Egy évvel ezelőtt még nem voltam benne biztos, hogy az én lábam újra ezt a földrészt fogja érinteni. Vagy bármely más országot, ahova elszerettem volna jutni az életem folyamán. De ennek most nagyon örülök, hogy itt van egy új lehetőség. Következőnek meg nem tudom, hogy mikor tudok hálát mondani, ha egyszer bekövetkezik. Ez a nap pedig nem arról szól, hogy a negatívat tömjem az agyamba, hanem valami teljesen másról.
Érzem magamban az izgatottságot, ahogy a kávézó felé tartok, ahova szintén nem léptem be másfél éve. Már hetek óta ezt a délutáni három órai időpontot várom, hogy megtörténjen. Crystal, a legjobb barátnőm tudom, hogy szintén akkora örömmel fog várni, mint ahogy én őt. Mert mégis rengeteg időről van szó, amit elmulasztottunk és bennem volt egy érzés, ami azt súgta, hogy sohasem fog ez bekövetkezni újra. De úgy látszik, hogy a rossz gondolataimnak ellent mondva a csoda mégis velem volt és Sydney tárt karokkal várt vissza.
Egy kisebb sikkantás hagyta el a számat, amint megláttam egy ismerős szőke hajkoronát. Crystal erre felém fordult és a nevemet kiáltva szaladt felém. Általában ez normális reakció lenne két tizenévestől, de mi már bőven túllőttük a húszat így kaphattunk pár furcsa pillantást. De mégiscsak másfél évről van szó, amit csak levelezéssel töltöttünk el és tényleg nem láttuk egymást még kép formájában sem.
- Úristen, de nagyon hiányoztál!
Millió és egy hasonló mondat hagyta el felváltva a szánkat, ahogy a szuszt is igyekeztük kinyomni a másikból. Hosszú percekig csak álltunk, a könnyeinkkel küszködve és a legszívszorongatóbb mondatokat mormolva a másik fülébe. Régóta ismerjük egymást és szinte már testvéreknek számítottunk, sőt mi ezeknek is tartjuk egymást és fájdalmas volt a külön töltött idő.
- El sem akarom hinni, hogy tényleg itt vagy! - Crystal az arcomat körbefogva nevetős ajkakkal méri végig az egész testemet, mint aki tényleg megakarna bizonyosodni arról, hogy valós vagyok. Számomra is furcsa, de tényleg itt vagyok és élek.
- Borzalmas volt ez a másfél év nélküled. - Letöröltem az arcomon lefolyó könnyeket és újra a barátnőm karjaiba borultam. Alig változott valamit ebben a másfél évben, leszámítva a haját, ami állandóan más színben pompázik. Amikor utoljára láttam valami padlizsán-lila színt próbált átadni, de egy levelében írta, hogy visszaváltott az eredeti szőke hajszínére. Meg kell hagyni nagyon jó választás volt részéről.
- Mindent be kell pótolnunk, szóval ez a nap csakis a miénk - mondta Crys.
Elindultunk a kávézó irányába, egy nekünk szimpatikus helyet kiválasztottunk bent, ahol jobbára takarásban vagyunk. Régi szokásunkhoz híven megrendeltük a szokásos karamellás kávénkat, felelevenítve millió emléket. Belegondolva hiányzott is ez a hétköznapi szórakozás. Amikor csak beülünk ide Crys-szel és kibeszélünk magunkból mindent, ami az utóbbi időben történt. Nálunk most másfél év bepótolhatatlan idő szerepel a naptárunkban.
- Jut eszembe - eszmélek fel a kávém kavargatása közben. - Mutasd a kezed! - Kinyújtom a karomat, hogy jelezzem neki a szándékomat. A levelezéseink fő tartalma az utóbbi időben Crys eljegyzése volt. Emlékszem, hogy ugrálni próbáltam örömömben a szoba közepén, ahogy olvastam a sorait és elképzeltem milyen lehetett a barátnőmnek.
- Felkészültél? - kérdezi vigyorogva. A boldogságát egy percre sem tudja az arcáról eltüntetni. - Tádám! - Az ujjait hullámoztatva dugta az orrom alá a jegygyűrűjét. Kislányosan felsikított magában, én meg ámulattal figyeltem ékszerét. Náluk jobb párt sosem ismertem még a földkerekségen.
- Annyira szerencsés vagy! Elmondhatatlanul boldog vagyok miattad és gratulálok! Michael meg ti vagytok a legtökéletesebb pár, akikkel valaha találkoztam - ámuldoztam a számat tátva.
- Ugyan, Grace - nevet fel a barátnőm. - Az elmúlt hónapokban is csak erről beszéltünk, de most én rád vagyok kíváncsi. Minden rendben van?
Egy sóhajtás kíséretében tettem le a bögrét az asztalra. Crystal és a túlzott aggodalma felém sosem múlik el. Az állapotomról való érdeklődés már totálisan megszokott közöttünk. Tőlem meg ritkán kap más választ, ami elmondaná az igazat.
- Persze, minden rendben. Most úgy érzem jól vagyok, de nem tudom megmondani meddig lesz ez így.
Crystal nemtetszően megcsóválta a fejét. A válaszommal most sem volt megelégedve.
- Az orvosok mit mondtak? Vissza kell még menned? - teszi fel az újabb kérdéseit. Egy kisebb mosoly volt az arcomon az aggódása miatt. Néha már túl sokat is bele tud képzelni a dologba.
- Jelenleg tünetmentes. - Adom meg neki a megnyugtató választ. - Persze majd vissza kell mennem ellenőrzésre, de igyekszem ezt a nyarat itt tölteni.
- Az szuper lenne - lelkendezik ő is. - Apukád mit szólt ehhez? Vagyis inkább mennyire akadt ki, amikor bejelentetted, hogy visszajössz Sydney-be?
Mint mondtam ismerjük egymás már hosszú ideje. Ebbe beletartozik az is, hogy tudja miként reagálnak a szüleim egy-két ötletemre, vagy én hogyan jelentem be nekik a döntéseimet. Apa a maga formájában nagyszerű a saját szerepében, de tényleg olyan, hogy óv még a naptól is. Ami az egészségem szempontjából jól is jön. De ebben a másfél évben már a fulladás szintjéig sodort az állandó óvatosságaival, amit egy idő után nem tudtam nyugodt szívvel elfogadni. Szeretem és tisztelem, de nekem szükségem van életre, amit nem mindig kapok meg, ha lesüllyedek.
- Csak a szokásos - rántom meg a vállam. - A világ legrosszabb ötletének tartotta, ő is velem akart jönni, végül vagy ezer szabályt felsorolt a biztonságom érdekében. Most meg itt vagyok. - Széttárom a karjaimat, hogy lássa megint én nyertem a szüleim elleni csatában. Tudják, hogy szabad szellemű vagyok és Sydney-ről sosem tudnak lebeszélni, akárhányszor a fejembe veszem.
- Megjegyeztél egyet is azok körül, amit felsorolt? - kérdezte szórakozottan Crystal.
- Persze! Majd sorjában eszembe fog jutni minden, miután megszegtem őket - nevetek fel. - Az első meg is van; ne mutatkozzak Sydney utcáin, nehogy a sajtónak feltűnjön, hogy újra itt vagyok.
- Miért is nem lepődök meg ezen? - forgatja meg nevetve a szemeit. - Azért ne lássanak meg, mert már így is elég jól eltűntél vagy csak azért, hogy ne tűnjél fel egy-két embernek?
- Ezt kérdezd meg tőle, de tuti a második. - Megdörzsölöm az arcomat kellemetlenül.
Mivel én egy szimpla hétköznapi lány vagyok, akinek csak az apukája rendelkezik nagyobb hírnévvel elég szigorú szabályokkal lettem felszerelve. Apa nagyon igyekezett engem takarásban tartani a világ elől, de amint egy világhírű banda dobosának a barátnője lettem, az egész terve csődbe ment. Örült a boldogságomnak, de a hozzá tartozó kamerák és lesifotók nem tették boldoggá őt. Másfél évvel ezelőtt meg ismét kapott a lehetőségen és teljesen elszigetelt a médiától, így tényleg nem tudom mi történik ott vagy éppen mit írnak rólam. Mert biztos nem hagyták szó nélkül az eltűnésem, ami egy lavinát is hozhatott magával.
- Grace...? - Megdöbbenve fordultam a mellőlünk érkező ismerős hangra. Még egy kávézó legeldugottabb helye sem ad elég biztonságot ahhoz, hogy nyugodtan beszélgessek a barátnőmmel. De meglepődtem a fiú érkezésén, aki hitetlenkedve meredt rám zöld szemeivel.
- Azt hittem, hogy nem bírod ki eddig. - Most meglepetten fordultam Crystal irányába, aki bár sajnálattal fordult felém, a vőlegényére nézve a szemei csak úgy ragyogtak. - Ne haragudj, Grace! Mondhattam volna, hogy biztos fel fog bukkanni.
Megráztam a fejem, mert ezért én nem tudok haragudni. Mellesleg furcsa is volt látni ennyi idő után Michaelt. Láttam a szemeiben a meglepettség és a harag keveredését, ami csak megrémisztett. Nem terveztem az első Sydney-s kiruccanásomon összefutni bármelyik fiúval is a bandából. Tudom, hogy mind haragszanak rám és megtudom őket érteni. Én is utálom magam egy-két térről. A véleményünk pedig megegyezne.
- Baszki, te tényleg megint itt vagy. - Kijelentésére kicsit összehúztam magam. Némi sokk hatása alatt van, ami miatt nem tudom mit fog következőnek reagálni. Crystal is az ajkait rágcsálva mered rá.
- Tud mindent? - kérdezem meg halkan.
- Ne haragudj! - Crystal teljesen kétségbe volt esve. Minden alkalommal elhangoztattam neki, hogy soha ne merjen egyik fiúnak sem beszélni erről a bajomról. A szüleimen és rajta kívül senki sem rendelkezik ezzel az információval. Michael egy plusz ember lett. Nem haragszok ez miatt Crys-re, hiszen természetes, hogy mindent megoszt vele, ha már az életüket is készülnek összekötni. - Egyszer megtalálta az egyik leveledet és akkor tálaltam ki neki, de hidd el nem mondott semmit sem a többieknek - menekül magyarázkodásba Crys. Csak megráztam a fejem, hogy ezzel nincs semmi gond és örülök, hogy így is titokban maradt.
- Michael? - Nem tudom mit akartam kezdeni, de lassan felálltam a helyemről. A fiú továbbra is meredt rám és civakodott saját magával, hogy mit lépjen felém. Pontosan én sem tudom mi lenne a helyes reakció, de bármi jobb lenne ennél a tudatlanságnál.
- Oké, először gyere ide. - Kitárja a karjait, mire egy megnyugodott mosollyal az arcomon ölelem át a derekát. Ha mondanom kéne egy fiút a négy közül, akivel még nagyon szoros kapcsolatom volt, az Michael. Persze a többiekkel is jóban voltam, mert semmi utálat nem volt köztünk- egészen másfél évvel ezelőttig, mert most biztos mindenkiben van egy szálka, amit irántam éreznek. - Nagyon örülök, hogy jól vagy - suttogta a fülembe. - De ez nem jelenti azt, hogy nem haragszom. Mert nagyon is! Csak mégis jó újra látni épségben.
- Nagyon sajnálom - motyogtam, már amennyire az elszorult torkom engedte. Ha Michael haragszik a többiekre nem is merek gondolni, hogy mennyire nem szívlelnek.
- A lényeg, hogy jól vagy - tol el magától. Egy mosoly volt az arcán, ahogy rám pillantott. Ajándékként összeborzolta a hajam szokásához híven, majd leült Crys mellé. Volt és úgy látszik van egy olyan kapcsolatunk, mint két idegesítő testvérpár, mert Michael imád az idegszálaimon táncolni.
- A házba kellett volna zárnom, hogy ne jöjjön utánam - csóválja meg a fejét Crystal.
- Akkor is kiszabadultam volna, hidd el - válaszolja Michael. Mosolyogva figyeltem őket, ahogy szemezéssel próbálják eldönteni kinek is van igaza, amit természetesen Crys nyert, majd felém fordultak.
- Amúgy is ezt úgy szokás, hogy párban adjuk át, így jó is, hogy itt van Michael. - Elkezd kotorászni a táskájában, amit érdeklődve figyelek. - Mivel már legjobb barátnők vagyunk időtlen idők óta, így nem gondolhatod azt, hogy kihagyunk ebből a hatalmas buliból, amit szervezni készülünk. Grace, ezáltal hatalmas szeretettel meghívunk téged egy hatalmas banzájra!
- Ez egy meghívó? - Majdnem belefulladtam a kávém maradékába, mert ivás közben kezdtem el beszélni. Crystal egy fehér borítékot nyújtott át nekem.
- Egyedi és csak neked - mosolyog rám Michael.
Nem bírtam ki és egyből felbontottam előttük, hogy megnézhessem. Egy egyszerű ezüst színnel borított, virágmintákkal díszített borítója volt. A belsejében meg ott volt az üzenet számomra. Tudtam, hogy nem leszek kihagyva a vendéglistáról, de nem számítottam arra, hogy az első visszatérésem alkalmával már belecsöppenek a boldogságuk útjába.
❛❛I wanna marry you,
Said I, I adore you
And that's all I have to say, bye-bye
And you opiate this hazy head of mine,
Cause you're my medicine.❞
- The 1975: Medicine
- Már reméltem, hogy a banda egyik dalszövegét dobjátok bele - nézek rájuk az idézet elolvasása után. - A She looks so perfect refrénjét nagyon adtam volna.
- Nem akartam az egoszintjét tovább növelni, de volt arról is szó. De most találj egy esküvői meghívóba szöveget a fiúktól - nevetett fel Crys. Amúgy is szép ez az idézet és tudom, hogy ez az a szám, ami nagyban meghatározta az életüket.
Michael Gordon Clifford és Crystal Leigh Lauderdale.
- Mennyi ideig ment a vita, hogy a teljes név felkerüljön vagy sem? - kérdezem meg. Michael ellensége a középső neve. Eltudom képzelni a szóváltásukat, ahogy próbálnak dűlőre jutni e térről.
- Nőuralom van. Akkor adta le a rendelést, amikor aludtam, így esélyem sem volt. - Tipikus Crystal és a problémamegoldása. De ahogy elnézem Michael beletörődött ebbe a helyzetbe és most már elfogadja a vesztes háborút.
Mi lesz akkor, ha két színes hajú összeköti az életét már hivatalos papírokra vésve is? Az biztos, hogy egy életen át tartó boldogság, amiből téged sem szeretnénk kihagyni, hisz neked köszönhetünk mindent.
2019. 09. 14. - A dátum mely megváltoztatja az életünket.
- Három hónap múlva? Srácok, miért nem szóltatok előbb, akkor hamarabb jövök - pislogok rájuk. Abbahagytam az olvasást is és úgy döntöttem, hogy otthon fejezem be.
- Elsősorban a gyógyulásod volt a cél, és amúgy sem maradtál le semmiről - nyugtat meg Michael.
- Három hónap is rengeteg idő, mellesleg csak pár nap múlva kezdjük az előkészületeket. - Crystal óvatosan megfogta az asztalon lévő kezemet, s szorított rajta egyet. Végülis igazuk volt, így a kiakadásomnak semmi jelét nem adtam ki. - Még egy jó hír számodra, hogy mivel már régebben megfogadtuk, hogy egymás esküvőjén leszünk majd koszorúslányok...
- Neee! - szólok közbe elképedve.
- Azt hiszed, hogy nem tartom be az ígéretem? - húzza fel kifestett szemöldökét. - Mindenképp szeretnénk, ha te lennél az egyik koszorúslány.
Megmelengette a szívemet az, hogy többesszámmal beszélt a kérésről. Másodszor meg elfogott az idegesség a többiekkel kapcsolatban. Mert ők is ott lesznek, hiszen milyen jó barátságot ápolnak együtt. A heves bólogatásom ezeknek a gondolatoknak hála, hamar alábbhagyott és idegesen kezdtem rágcsálni az ajkamat.
- Az előkészületekben esetleg segíthetek valamit? - kérdezek rá óvatosan. Ha már ekkora szerepet kaptam mégsem akartam lemaradni róla. Mégiscsak a két legjobb barátom készül összekötni az életüket, aminek egy pillanatát sem akartam elmulasztani.
- Ennek én örülnék a legjobban - mosolygott rám Crys. - Öt nap múlva tartunk egy nagy összejövetelt, ahol megpróbáljuk elosztani a feladatokat meg úgy mindent átbeszélni, amit az esküvőig meg kell tennünk. A házunkhoz kell jönni. A címre még biztos emlékszel, de ha nem átküldöm majd este - vázolja fel a tervet röviden.
- Mivel csak az első nap lesz igyekszünk mindent galiba nélkül összehozni, hogy azt megadjuk egy kezdetleges löketnek - veszi át a szót Michael. - Nem leszünk sokan. Mi hárman, Calum, Luke és a barátnője, néha a szüleink is befognak segíteni, mert erről nem tudtuk őket lebeszélni... és Ash...
Az utolsó nevet halkan és kérdőjelesen ejtette ki a reakciómat lesve. Furcsálltam volna, ha Őt nem mondja ki, mert biztos nem maradna ki ebből. De így a nevét hallva másfél év után egy közeli baráttól, megrázó volt. A mellkasomban keletkezett nyomás egy másodperc alatt szorította el a torkomat és sodort a sírás szélére. Igen, elég volt pusztán kiejteni a nevét.
- Ő hogy van? - Keserves mosollyal az arcomon kérdeztem meg tőlük. Láttam, hogy vacillálnak a válasszal kapcsolatban. Crystal sajnált és elakart mondani mindent, még amit jobb is, ha nem tudnák. Michael pedig megfeszülve tagadott volna minden valóságot.
- Most már jól - feleli végül a fiú. Nem akart mondani ennél többet, de ezzel a válaszával pont nem voltam megelégedve.
Most már jól. Vagyis eddig rosszul volt, aminek az okozója csakis én lehettem. Éreztem és tudtam, hogy nagyon megfogja viselni az újabb szakítás. Én sem voltam jól. Az első hónapban az állapotom folyamatosan romlott, mert ostoroztam magam azzal, hogy tönkretettem Ash érzelmi életét újra. Mert emlékszem arra a számtalan pillanatra, amikor könyörögve kért, hogy ne hagyjam el újra, mert borzalmas nélkülem az élete. Hogy ne szívódjak fel ismét úgy, hogy ne találjon meg. De én megtettem újra.
- Mi volt vele? - fordulok inkább a barátnőm irányába. Akartam tudni mindent, amit kellett. Hogy mit tettem vele miután eltűntem.
- Grace, tényleg jobb lesz, ha nem tudsz meg mindent. Hidd el, csak neked szeretnénk jót. - Michael próbál rám hatni a szavaival, de én hevesen rázom a fejem elégedetlenségemet kifejezve.
- Mennyire viselte meg és mennyi idő kellett neki, míg továbblépett? - akadékoskodom tovább. Az előttem ülő pár először egymásra néztek egy belső kommunikációt lefolytatva maguk között, majd rám terelték figyelmüket.
Crystal megvakarta homlokát és mély levegőt vett, mielőtt megszólalhatott volna.
- Teljesen összezuhant belülről és nem akart senkitől sem segítséget elfogadni. A banda kissé szétcsúszott, pedig az új album készítésén dolgoztak, de egy kis csúszással sikerült összehozniuk. Aztán egyik napról a másikra teljesen megváltozott és az addigi lepukkadt éne eltűnt. Nem hazudok neked, de mind tudjuk, hogy nem lépett tovább rajtad és nem is nagyon fog.
Volt valami még Crystal szavai mögött, amire nem jöttem rá, de tudtam, hogy ott van. Nem fog beavatni még mindenbe, de idő kérdése és rendelkezni fogok az összes információval.
- Most csak nagy vonalakban mondtad el és kihagytad a durvább részeket, igaz? - Az ujjaimat birizgálva pillantottam rájuk. Már most rosszul érzem magam az egész miatt, pedig tisztában voltam azzal, hogy nem lesz zökkenőmentes következménye. - Beszélnem kell vele.
- Ez lenne a legrosszabb döntésed - vágja közbe egyből Michael. Meglepett a dolog, de tudom, hogy igaza van. Valószínűleg Ash most tiszta szívéből utál. - Ashton a feldolgozás stádiumai közül most az utálaton áll. Ha meglátna abból szerintem semmi jó nem sülne ki. Ezt csak óvatosságból mondom. - Védekezően felemeli maga elé a kezeit, miszerint semmi bántást nem akart sugallni a szavai mögül.
- Nem ezt akartam! Sosem akartam ezeket elkövetni - fakadok ki fájdalmasan. Emlékszem az utolsó szavaira, amikor kijelentette, hogy az életéből lépek ki, amikor becsuktam magam mögött azt az ajtót. A szavai nagyon is igazak voltak, én pedig éreztem ezt már akkor.
- Ebbe a betegséged közbeszólt - mondja szomorúan Crys. - Tudjuk, hogy eszedben sem volt elmenni, de kénytelen voltál. Most pedig újra itt vagy.
Nem tudom mit akart ezzel mondani. Újra itt vagyok és akkor megint együtt lehetek Vele? Ash utál. Ez nála pedig ritka. Ha valaki megkapja az utálatát, akkor egy életre elásta magát nála ez az ember. Jelen esetben én. Olyan lapokat osztottam elé, amikre tudtam mi volt ráírva, csak vakon próbáltam őket felfogni. Most pedig iszom a levét. Vagyis majd inni fogom, mert esélytelen, hogy elkerüljük egymást az előkészületeken.
- Most a harag fog belőlem beszélni, de egyszerűen nem bírom ki. - Crystal gyors elkapta Michael kezét, ezzel próbálva megakadályozni, hogy folytassa a gondolatmenetét, csak nem jött neki össze. - De ne tudd meg, hogy mennyi mindentől megóvtad volna, ha elmondod neki az igazságot.
- Tudom - suttogtam. Michael csak az igazat mondja. Nekem pedig bele kell abba törődnöm, hogy nagyon elbasztam másfél évvel ezelőtt.
[...]
sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni az első részre. kárpótlásul hoztam egy magamtól is szokatlan extrahosszú részt és igyekszem az összeset ilyen hosszúra megírni. nagyjából összeraktam a fejemben a történetet és ígérem jobb lesz, mint ez a bevezető! azért remélem tetszett. :)
ui: easier vélemény? én imádom és pont a legjobbkor jött ki, hogy felhasználhassam a történetben!