*Másnap, Hikari szemszöge*
Már egy napja, hogy magamhoz tértem. Semmi sem változott. Nem aludtam és nem ettem semmit sem. Nem tudtam ilyen helyzetben. Jelenleg Sousuke mellett vagyok. Mást sem csináltam az elmúlt órákban, minthogy őt néztem és a régi időkre gondoltam. Egyszer csak kinyílt az ajtó és a gyerekek léptek be rajta.
- Szia, Anyu. - köszöntek és idejöttek hozzám.
- Sziasztok, angyalaim. - köszöntem vissza miután leültek egy-egy székre.
- Látom, most sem eszel. - mondta Shunsuke az érintetlen tálcára utalva, ami reggel óta ott volt az ágyamon.
- Nincs étvágyam. - mondtam.
- Enned kell, Anyu. Már nem vagy halhatatlan. - mondta Shunsuke.
- Tudom. De... - kezdtem.
- Remélem, hogy Apu rendbe fog jönni. - szólalt meg Ayumi.
- Ne aggódj. Találunk rá megoldást. - mondta Shunsuke és Ayumi vállára tette a kezét.
- Ha jól gondolom, te már kitaláltál valamit, nem, Shun? - kérdeztem az említett felé fordulva. egy percig hallgatott majd szomorú tekintettel lehajtotta a fejét.
- Úgysem használ... Nem tudom, hogy mit tehetnénk... Lehet, hogy már tényleg nem segíthetünk rajta... - mondta halkan Shunsuke.
- Ne mondj ilyeneket, Shun... Ne ítélj el előre mindent. Mondd csak el nyugodtan, hogy mit találtál ki. - mondtam biztatóan. Rám emelte tekintetét majd Ayumi-ra, végül Sousuke-re. Egy sóhaj hagyta el ajkait majd a kezeire tévedt tekintete.
- Hát... - kezdte. - Mivel Kotetsu-san azt mondta, hogy ők már nem segíthetnek Apán és Tenjiirou-san vizét nem bírná ki a szervezete, ezért arra gondoltam, hogy találni kéne egy olyan gyógyítási módot, ami erősebb, mint a sima Kaidou, de gyengébb, mint Tenjiirou vize.... Arra gondoltam, hogy fokozatosan gyógyíthatnánk Apát, hogy a szervezete ne terhelődjön... Aztán eszembe jutott, hogy Apa hogyan gyógyított téged és arra gondoltam, hogy mi lenne ha mi is átadnánk neki valamennyi reiatsu-t, de végül elvetettem, mert nem hiszem, hogy kibírná a szervezete. - mondta Shunsuke. Elgondolkoztam szavain és eszembe jutott valami.
- Pedig nem rossz ötlet, Shun!. - mondtam.
- Tessék? - néztek rám meglepetten a gyerekek.
- Ti ketten is ugyanúgy tudtok gyógyítani, mint én! Az én gyógyítási technikáim nem veszélyesek, mint Tenjiirou vize, de sokkal hatékonyabbak, mint a szokványos Kaidou. De... Mivel nekem jelenleg nincs erőm, így nektek kell cselekedni. - mondtam.
- Ezt értjük, de hogyan? Elvégre nem tudjuk, hogy hogyan kell gyógyítani. - mondta Shunsuke.
- Ez igaz, de meg tudom nektek tanítani az erőm nélkül is. Úgy fogunk eljárni majd, mint ahogyan Shunsuke mondta. Mit szóltok? - kérdeztem.
- Csináljuk! Bármit megteszek, hogy Apun segítsek! - mondta elszántan Ayumi.
- Én is benne vagyok. - helyeselt Shunsuke.
- Rendben van... - felálltam a székből és ágyhoz léptem. A gyerekek követték mozdulataimat és velem szemben álltak.
- Mi az, ami eszetekbe jut arról, hogy gyógyítás? - kérdeztem.
- A test és a lélek regenerálódása. - mondta Shunsuke.
- Te, Anyu, mivel mindig te gyógyítasz meg minket, amikor megsérülünk. - mondta Ayumi.
- Hm... Érdekes. Akkor most áramoltassátok egy kicsi reiatsu-t a tenyeretekbe, közben gondoljatok arra, amit az imént mondtatok. - mondtam. Becsukták a szemüket és koncentráltak. Éreztem, hogy árad bennük az energia. Egyszer csak mindkét kezük elkezdett zölden fényleni és kinyitották a szemüket.
- Rendben. Jól csináljátok. Nyújtsátok ide egy-egy kezeteket. - mondtam. Felém nyújtották a kezüket, mire megfogtam azokat.
- Amit most csinálni fogok, attól ne ijedjetek meg. Minden rendben lesz amíg azt teszitek, amit mondok. - mondtam, mire bólintottak. Ayumi kezét lassan, óvatosan Sousuke homlokára helyeztem, majd Shunsuke kezét a mellkasára helyeztem. Nem telt bele sok idő és Sousuke testén mindenfele az erek láthatóvá váltak és zölden világítottak. A gyerekek megdöbbenve nézték és elsőre elakarták venni a kezüket, de végül nem mozdultak.
- Mi ez, Anyu? Ez teljesen más gyógyítás, mint amit eddig láttunk. - mondta Shunsuke.
- Természetes, mivel eddig nem láttatok engem komolyabban gyógyítani. Ez egy különleges gyógyítási módszer. Ezzel a technikával a véren keresztül sejtnagyságú gyógyításra is képesek vagyunk. Saját magam fejlesztettem ki pár éve. - magyaráztam.
- És akkor ezzel a technikával mennyi ideig fog tartani, mire apu rendbe jön? - kérdezte Ayumi.
- Nem tudom, kincsem... Először lassan kell gyógyítani őt amíg a szervezete elég erős nem lesz az intenzívebb gyógyításra... Pár napba biztosan bele fog telni, mert közben pihennie kell a szervezetének, hogy hozzászokjon a gyógyításhoz... - mondtam.
- Rendben! Minden tőlünk telhetőt megteszünk! - mondta Ayumi.
...
*Pár nappal később, Hikari szemszöge*
Az elmúlt pár napban nem sok dolog történt. Sousuke állapota se javult sokat, mivel a gyerekeknek ez a gyógyítás elképesztően kimerítő. Gondolom azért, mert még soha nem használták ezt a technikát, sőt komolyabban még Kidou-t sem nagyon használtak, ezért úgy tíz perc után kimerültek. Így most egy kicsit hanyagoljuk a gyógyítást. Hallottam Ichigo-tól, hogy Soi Fon-t leváltották és egy új kapitány lépett a helyére. Elég különösnek találtam, mivel egy háború közepén nem kéne csak úgy kapitányokat váltogatni. Bár ha erősebb, mint Soi Fon, akkor nincs semmi ellenvetésem. Ichigo azt mondta, még nem látta, de azt megtudta, hogy állítólag a Shihouin Ház tagja. Hazudnék ha azt mondanám, nem fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Érdekel, hogy ki lehet az, de jelen helyzetben nincs elég akaraterőm ahhoz, hogy bármit is csináljak. Jelenleg Sousuke mellett vagyok és nézek ki az ablakon, elmerülve gondolataimban. Egyszer csak Ichigo lépett be a szobába.
- Ki kéne kicsit mozdulnod. Nem tesz jót ha egész nap idebent vagy és nem szívsz friss levegőt. - mondta.
- Nincs kedvem hozzá. - mondtam egyszerűen. Fáradtan sóhajtott.
- Hikari... Csak azért csinálod ezt, mert lelkiismeret furdalásod van? Ismerlek és tudom, hogy magadat hibáztatod azért, ami történt. Nem a te hibád... Hidd el, Sousuke rendbe fog jönni és biztos, hogy a 4. osztag emberei tökéletesen tudnak rá vigyázni amíg egy-két órára elhagyod ezt a szobát. - mondta Ichigo. Nem válaszoltam, nem is fordultam feléje. Újabb sóhaj hagyta el ajkait és megint megszólalt.
- Biztos, hogy Sousuke nem azt akarná, hogy egész nap itt ülj mellette. Ahogyan ismerem, biztosan azt mondaná, amit én. Szóval tedd meg ezt a kedvéért és menj ki egy kicsit a friss levegőre. - mondta Ichigo. Rápillantottam, majd Sousuke-re fordítottam a tekintetem. Egy halk sóhaj hagyta el ajkaim és felálltam a székről.
- Rendben... Kimegyek egy kicsit... - mondtam majd elhaladtam Ichigo mellett és elhagytam a szobát.
Elhagytam a 4. osztagot és Seireitei utcáin bolyongtam miközben a nap kellemesen melegen sütött és langyos szellő fújt. Nem találkoztam sok emberrel és azok, akik szembefutottak velem sem nagyon vettek rólam tudomást. Ennek örültem, mivel kicsit egyedül akartam lenni. Csak sétáltam az utcán és nem igazán figyeltem semmire. Még azt sem vettem észre, hogy velem szemben egy kapitányi haori-t viselő ember sétált néhány Shinigami-val az oldalán. Csak akkor vettem észre a jelenlétét amikor közvetlen közel került már hozzám és elhaladt mellettem. Úgy éreztem, mintha lelassult volna az idő. Oldalról rá néztem és a tekintetünk egy pillanatra találkozott. Aztán tovább ment és az időt is újra normálisnak éreztem. Világoskék szeme volt és piszkos-barna haja. Szemüveget hordott és a magassága egyezett Sousuke-jével. Ahogy hátra fordultam, megláttam a hátán a kettes számot. Meglepődtem. 'Ő lenne az új kapitány?' Gondoltam magamban. Mire visszatértem döbbenetemből, befordult a sarkon. Pár percig ott álltam majd úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kellemes helyre, hogy kiszellőztessem a fejem.
...
A Rukongai 1. körzetébe mentem és egy füves dombra sétáltam fel. Leültem a fűbe és csodáltam a természet látványát. Sokáig ott maradtam. Részben azért, mert tetszett az itteni kilátás Soul Society-re. Másrészről pedig azért, mert nem volt erőm onnan elmozdulni. Annyi erőm sem volt, hogy megérezzem bárki reiatsu-ját. Váratlanul egy idegen, mély hangot hallottam.
- Szép innen a kilátás nem igaz? Én is mindig idejövök, ha gondolkodni akarok. - a hang irányába fordultam és meglepődtem. Az a férfi állt mellettem, akit nem rég láttam és akiről feltételeztem, hogy az új kapitány.
- A Lélek Királynőnek nem kéne egyedül, védtelenül lennie egy ilyen helyzetben. Még a végén valami rossz is történhet Önnel. - mondta és leült mellém.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
- Oh, bocsájtsa meg illetlenségemet! A nevem Kizucho, Shihouin Kizucho. Mostantól én vagyok a 2. osztag kapitánya és az Onmitskidou vezetője. Örülök a találkozásnak! - mondta egy kedves mosollyal az arcán.
- Kizucho? Fura név... Hallottam, hogy új kapitány lett a Gotei 13-nál, de nem tudtam, pontosan ki és miért. Egyébként honnan tudod, ki vagyok? - kérdeztem összeráncolva a homlokom.
- Oh, engedje, hogy megmagyarázzam. Én a Shihouin Ház tagja vagyok. Mint tudja, a 2. osztagot és az Onmitskidou-t mindig a soron következő ember vezette évszázadokon keresztül. Mivel az öcsém még nem áll készen erre és a nővéremet kitagadták, így én lettem a következő. Soi Fon csak azért volt kapitány, hogy amíg én fel nem készülök a kapitánnyá válásra, addig valaki vezesse a 2. osztagot és az Onmitskidou-t. Ami pedig a másik dolgot illeti... Sokat olvastam Önről. A Nagy Könyvtár összes könyvét elolvastam, ami Önről és az eddig átélt élmenyeiről szólt! Nagyon tisztelem és csodálom Önt azért, hogy annyi szörnyűség ellenére sem adta fel és mindig talált kiutat a bajból. - mondta nagy boldogsággal Kizucho-san. 'Könyvek? Rólam?' lepődtem meg. Soha nem gondoltam volna, hogy Soul Society bármely tagja valaha is könyvet fog rólam írni.
- Oh, értem... Hát ez igazán érdekes. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha bárki is- mondtam volna végig, de közbeszólt.
- De én igen! Minél többet megakartam tudni a Lélek Királynőről, hogy majd minél jobban támogathassam és a segítségére legyek! - mondta elszánt tekintettel Kizucho. Elnevettem magam, mire értetlenül nézett rám. Egy idő után lenyugodtam.
- Oh, bocsi-bocsi! Nem akartam, csak nehéz elhinnem, hogy bárki is valaha ilyet tenne értem. - mondtam.
- Én bármit megteszek Önért, Hikari-sama! - mondta Kizucho.
- Ne szólíts így! Utálom amikor mindenki hivatalosan beszél velem! Hívj csak Hikari-nak, rendben, Kizucho-san?- kérdeztem.
- R-Rendben... De akkor kérem engem meg csak Kizucho-nak. - mondta Kizucho.
- Oké!
---
Helló! Itt a folytatás. Kérlek ne ölj meg ha egy kicsit másmilyen a karaktered, mint amilyennek képzelted, @Adamervinp Remélem, hogy tetszett. :)