~~ 12 évvel ezelőtt ~~
- Saku-chan!- kiáltotta az egyik ápoló, vagy mit tom én az árva házban. -Megint tiszta kosz az arcod? Várj... megint loptál?- nézett hüledezve, miközben az arcomat akarta letörölni, de csak fújva elkaptam a fejem. -Ne csináld ezt! Mit loptál el? És miért?- fogta meg a kezem, mire kikaptam azt és messzebb futottam. Rám nézett, majd lemondóan ott hagyott. Lekuporodtam a sarokban, és kivettem a zsebemből a fél zsömlét, amit szereztem.
Itt minden meg volt szabva. Mikor ehetsz, mikor aludhatsz, mikor mehetsz a városba. Valamilyen szinten értettem, de nem voltam hajlandó elfogadni. Miután megettem szerzeményem falnak dőlve figyeltem a többieket.
~~ Pár hét múlva ~~
Éppen egy kismacskát figyeltem az udvaron. Szemtől szembe néztünk a másikkal. Mindig is szerettem az állatokat, pláne megfigyelni őket. Aznap újabb pár jött, a lányukkal örökbe fogadni. Pontosabban azt hittük, de végül a férfi kiment és közölte, hogy ez az ajándéka, okosan döntsön. Akkor még nem értettem, csak mára értettem meg. A nő és a lány körbe nézett, egy csomó gyerekkel beszéltek. Akárhányszor kerültek volna közelebb hozzám, én arrébb mentem, és pozíciót váltottam. Mikor a végén beszélgettek a nővérrel, vagy mivel, akkor épp egy fán ültem nem messze tőlük.
- Őt?- kiáltott fel. -Biztos ebben, asszonyom? Az a gyermek egy átok! Lop, nem beszél senkivel, azt se tudjuk, hogy került ide!- akadt ki, kezét tördelve.
- Ugyan-ugyan.- mosolygott a nő.- Őt szeretnénk!- a nővérke egy ideig nézte a nőt, majd felém jött.
- Saku-chan! Gyere le!- próbált leszedni. Összeszűkült szemekkel néztem rá. Sóhajtott, majd bevetett valami olyat, amit még soha.- Ha lejössz, kapsz cukorkát.- a tiltott édesség! Csak a nagyon jó gyerekek kaptak, ezért furcsálltam, hogy kapok. Óvatosan lejöttem, mire intett, hogy kövessem. Követtem. Mikor a nő elé értünk, az leguggolt elém. Hófehér haja volt, és szürke szemei. Tetszettek azok a szemek. Szeretet és biztonságot sugalltak. Egy zöld rövid ujjút, és egy sárga szoknyát viselt. Mellette a lánynak szintén fehér haja volt, csak néhány részen vörös foltok voltak rajta. Nekik is szürkék voltak a szemei, amiket egy szemüveg takart.
- Szia!- mosolygott a nő, mire én csak biccentettem, félénken.- A nevem Rei. Innentől kezdve én leszek az anyukád.- mosolygott, mire kihagyott a szívem. Anyukám?- Ő pedig itt Fuyumi-chan. Ő lesz a nővéred.- lépett előrébb a másik lány.
- Szia!- nézett rám kedvesen. -Hány éves vagy?- kérdezte.
- Nem mondja meg. Nekünk se mondta meg. -forgatta a szemét az ápoló. Én csak az ujjaimmal mutattam. 3. Az ápoló szeme kidülledt.
- 3 éves vagy? Én 10. Van egy öcsém, aki annyi idős, mint te.- vigyorodott el.- Kérsz cukorkát?- kínált meg, egy zacskóból. Óvatosan belenyúltam és kivettem egy piros kis gömböt. Bevettem a számban. Ráharaptam és szétrobbant a számban az íze. A számat legyezgettem csillogó szemekkel, mire elnevette magát. -Az epres volt! Van még 6 féle íz!- mondta, mire csillogó szemmel ránéztem.
Fél óra múlva Rei nevű nő, aki elméletileg az anyukám lesz, minden papír munkát elvégzett, Fuyumi, pedig azt mondta, hívhatom Nee-channek. Persze, csak ha megszólalok. Ő közben, megtörölte az arcom, hogy ne legyek koszos. A kócos, sötétbarna hajamat, kicsit kibogozta. Közben mesélt, és mesélt. Utána kimentünk. Beültettek egy kocsiba. Bent ülő férfi hátranézett, majd veszekedni kezdett Rei... anyával.
Én csendben figyeltem hátul, amikor a férfi hátrafordult. Endeavor volt az. Összébb kucorodtam, a férfi dühösen, de magára erőltetett egy mosolyt, ami inkább vicsor volt.
- Sakuko, én leszek az apád.- mondta mire a nyeltem egyet, és bólintottam.
Az út körülbelül egy óra volt. Megálltunk egy eléggé japános fazonú ház előtt. Rei... anya kézen fogott és bevezetett. Bent 3 kisfiú volt. Egy vörös hajú, egy fehér hajú, két kisebb vörös folttal, és egy félig fehér, félig vörös hajú fiú. A vöröskének szép, kedves, kék szemei voltak, mint Enji... apának, de ugyanazt sugározta, mint Rei... anyáé. A fehérnek vidám, szürke szemei voltak. A felemásnak a fehér oldalon nyugodt szürke, a vörös oldalon nyugodt kék szeme volt. Bemutatkoztak Touya, Natsuo és Shouto. Mint kiderült Shouto és én egy idősek vagyunk. Natsuo 7 éves volt, Touya pedig 13-14 között lehetett. Natsuo azt mondta, hívjam Nii-channek. Touya azt mondta, lehetőleg ne becézzem. Úgyhogy ő maradt Touya. Shouto nem mondott semmit. Anya elküldött játszani velük. Bújócskáztunk. Shouto megmutatott egy jó búvóhelyet. A játék közben kezdettel hozzám beszélni. Még nevetett is, én csak vigyorogtam. Mindig is halk voltam. A játéknak vége volt, de mielőtt előjöttünk volna:
- Sho-chan.- szólaltam meg. Shouto ledermedt, majd hátra nézett.- Sho-chan.- ismételtem meg. Elvigyorodott és izgatottan rángatni kezdett. Elhúzott a többiek mellett, akik érdeklődve követtek. Anyához rángatott.
- Mond újra!- vigyorgott izgatottan. Elmosolyodtam.
- Sho-chan!- hangzott újra. Anya elmosolyodott és megölelt mind kettőnket. Hideg volt az ölelése, mégis melegség öntött el. Ezek után Sho-chan lett a legjobb barátom.
~~1 évvel később~~
Sho-channek előjött a képessége. Fél hideg, fél meleg. Apa viszont még mindig került. Vagy csak rám mordult. Anya viszont nagyon kedves volt velem, ahogy testvéreim is. Nagyon sokat nevettem, és többet beszéltem. Lassan kezdett elmúlni a negyedik évem. Apát nem érdekelte. Folyamatosan Sho-chant gyötörte. Nagyon sajnáltam.
Anyát viszont nem zavarta. Mindig mikor ezt mondtam neki, csak ennyit felelt:
- Nem baj, ha nincs képességed. Te úgy vagy jó, erős, tökéletes ahogy vagy Saku-chan. És én így szeretlek.- mindig megnyugtatott ez a három mondat. Így én voltam a kis képesség nélküli kislány. Egyszer Touya jött értem viszont óvodába. A kézfejemről kis patakban vér folydogált lefele . Touya kicsit letörölte és elindultunk. Megkérdezte mi történt. Jött a szokásos válasz. Piszkáltak, mert nincs erőm. Ekkor viszont berántottak minket a sikátorba.
- Nocsak, nocsak. Csaknem Endeavor gyerekei? -vigyorgott egy csapat gonosztevő. Körülbelül heten lehettek. Félve Touyahoz bújtam, aki dühös, és kicsit ijedt tekintettel, maga elé emelte kék lánggal borított kezét. Az egyik egyszerűen hátra rántotta őt egy lánccal, engem meg egyszerűen hátra rúgtak. A kezem a fejem alatt volt. Véletlenül lenyeltem a vérem. Sőt félrenyeltem. Csak én lehetek ilyen szerencsés. Köhögő rohamot kaptam, a hasam fájt, az emberek pedig gonosz vigyorral közeledtek felénk.
~~Jelen~~
Kimentem fáradtan az udvarra. Lecseréltem a kezemen a kötést, majd elindítottam, azt a szart. Egy kicseszett robot. Ami azért készült, hogy különböző képességgel megtámadjon, hogy gyakorolj harcolni. És mellé van egy másik robot, ami megjavítja és fejleszti. Nem cseppet se, idegesít, dehogy.
Tehát elindítottam. Kb három fejjel volt nálam nagyobb, bár... nem nehéz nálam magasabbnak lenni. 164 cm magas vagyok. Na, mindegy. Tehát elővettem egy bicskát és támadtam. Egy vízsugárral támadt, de kikerültem. Egy széllökéssel fellökött magasra, de én nyugodtan visszaszereztem az egyensúlyomat. Egy tűzörvényt küldött felém, mire az arcom elé tettem a kezem. Kicsit megégette, de nem volt vészes. Elkezdtem pörögni, majd a kezemben lévő bicskával belé hasítottam. Füstölni kezdett, mire beindult a másik kisrobot és elkezdte javítani, fejleszteni. Átmozgattam a vállaimat. Mára végeztem ezzel. Megpillantottam a szomszédunkat, Mitari Shavit. Egy visszavonult hősnő, név szerint Shatter. A képessége, hogy amihez hozzáér ketté tudja(, ha akarja) törni, majd a törmelékeket irányítani tudja. Mára viszont már csak egy idős hölgy, aki szeret kertészkedni. Egy kamerával a kezében mosolygott.
- Szervusz, kedves!- mosolygott rám, egy ősz tincset hátra tűrve. Biccentettem.
- Mit tetszik csinálni?- kérdeztem a kamerára utalva. Arra tippeltem, hogy virágokat fotózgat, vagy nem tom.
- Semmit, semmit kedveském, csak készítettem egy videót, egy különleges képességgel rendelkező gyermekről, és azt nézem. -pillantott a kamerára. Magamban felhorkantottam. A rohadt életbe a képességekkel. Minden csak ezekről szól. Letöröltem egy kevés izzadságot, majd intettem Mitari-sannak és bementem.- Viszlát drága!- köszönt ő is, ahogy hallottam. Bent lecseréltem a kötést, mert elégett. Nee-chan lépett a szobába.
- Sakuko! Már megint túl durván edzettél!- kezdett el aggódni, majd odajött az elsősegély dobozzal. Én morogva odanyújtottam a kezeim. Szépen lekezelt, majd egyszerűen ennyit mondott: -Mi lenne, ha pár napig nem edzenél?
- Kizárt.- nyújtózkodtam. Aggódva vizslatott, majd felállt.
- Csak vigyázz magadra, kérlek.- mondta, mire rámosolyogtam. Elmentem a szobámba, majd leültem telefonozni.
*******************
Ohayo! Hogy tetszik eddig? Hamarosan beindulnak a dolgok! :3
Na most, Lettana kihívott (köszi :3) arra, hogy egy Bnha fanfictiont kell írni, amiben karakterxOC/Reader van. Én ezt előbb elkezdtem, és úgy is lesz megírva ahogy gondoltam, de akkor ez lesz a kihívás is.
Kihívottaim:
AnonimQuinn
ItsYaBoiAoi
VieCanyons
Cassy1997
thatoneotaku368 muhahaha
kyett00
Remélem megcsináljátok, és tetszeni fog a sztori.
W23.