*Aizen szemszöge*
Az 1. körzetben feküdtem egy dombon, és néztem a eget, hogy kicsit kitisztítsam a fejem. Minden csendes volt, amit egyszer csak megzavart valami, pontosabban valaki.
- Sousuke!! - kiáltotta a nevemet Hikari miközben felém futott pár ember társaságában. Felültem, és csak néztem őt. Elég gyorsan vette a levegőt, és tiszta víz volt mikor megállt előttem. Kilencven fokban előredőlt, és próbálta valamennyire szabályozni a légzését. Nem értem, hogy miért nem használt Shunpo-t.
- Hikari, minden rendben? - kérdeztem miközben felálltam a földről. Felemelte az egyik mutatóujját, hogy várjak, amíg levegőhöz jut, így hát a többiek felé fordultam. 'Itt van Shunsuke, Kurotsushi hadnagya és... Grimmjow?' Lepődtem meg.
- Apu! - jött ide hozzám Shunsuke, és megölelt.
- S-Shunsuke... H-Hogyan? - lepődtem meg, de viszonoztam az ölelést.
- Elvettem az erejét mikor elmentem Kurotsushi laborjába... Szólítgatott minket, félt és rettegett. Nem bírtam tovább nézni a szenvedését, így elvettem az erejét. Nem akartam, hogy átélje azt, amit nekem kellett tíz éve. Így lesz nekik a legjobb... Legalább normális életük lehet... - mondta Hikari.
- Értem... Mit csináltok itt? - kérdeztem.
- Jöttünk téged megkeresni. Azt gondoltam, hogy biztosan Kage-t keresed, de úgy látszik, nem így van. Ennek örülök. Azt terveztem, hogy miután megkerestünk téged, megkeressük Kage-t, és megszabadítjuk Ayumit tőle. - vázolta fel.
- Értem... Grimmjow mit keres itt? - kérdeztem az említettre nézve.
- Hát... Uhm... - motyogta Hikari kissé idegesen.
*Visszaemlékezés, Hikari szemszöge*
- Ne rohanj annyira, Shunsuke! - kiabáltam a fiam után, aki legalább öt méterrel előttem futott a 4. barrack folyosóján. Hirtelen az egyik szobából előjöttek Ichigo-ék. Amint megláttam Grimmjowt is előjönni, támadt egy ötletem, és majdnem elestem amikor megálltam előttük.
- Hikari? Mi történt? Jól láttam, hogy Shunsuke futott el itt az előbb? - kérdezte Ichigo.
- Igen, jól láttad. - mondtam.
- Mi történt? - kérdezte Orihime.
- Elvettem az erejét... Így lesz a legjobb. Legalább... Legalább normális életük lehet... - mondtam.
- Nem keressük meg Aput? - jött ide Shunsuke.
- De igen, Shunsuke. Erről jut eszembe... Grimmjow, szükségem van a segítségedre. - mondtam feléje fordulva.
- Mi van? - lepődött meg.
- Jól hallottad. Követned kell Úrnőd parancsait. Az egyik az, hogy velünk jössz megkeresni Sousuke-t, aztán meg segítesz megmenteni Ayumi-t. - mondtam.
- Hogy mi? Hogyan tudnék én segíteni? - kérdezte.
- Majd útközben elmondom. Most pedig nyomás! Nem akarom, hogy Sousuke bármi meggondolatlant tegyen, vagy bajba kerüljön! - mondtam, és elkezdtem futni, nyomomban a két gyerekkel és Grimmjow-val.
...
- Akkor elmondanád, hogy én mégis minek kellek? - kérdezte meg Grimmjow egy idő után.
- Tudod, hogy én hogyan szabadultam fel még anno Kage hatalma alól?... Volt egy személy, aki nagyon közel állt hozzám... Felnyitotta a szememet, és kimentett abból a borzalomból... A szavai felébresztettek... Megmentett engem... Te is hasonló módon fogsz segíteni Ayumi-n... Mint az egyik közeli barátja. - mondtam.
- Aha... Nem tudom, hogy ezt pontosan hogyan érted... - mondta.
- Nem baj, majd megérted. - mondtam. A futás többi részében csendben haladtunk. Én az élen, utánam a gyerekek és végül Grimmjow.
*Visszaemlékezés vége*
- Ööö... - kezdtem kissé ideges arccal. - Azért van itt, hogy segítsen nekünk megmenteni Ayumi-t... Tudod, hogy mennyire összebarátkoztak még Hueco Mundo-ban. - mondtam, és legbelül azon imádkoztam, hogy Sousuke ne értse félre, és ne ölje meg egyikünket sem.
- Oh, értem. Menjünk, és keressük meg Kage-t. Vessünk véget ennek. - mondta Sousuke. Hirtelen robbanás zaja csapta meg a fülünket. Pár perc múlva megjelent előttünk Kage teleportálva, gonosz mosollyal az arcán.
- Üdv. Látom elvettétek az egyik bábomat. Most szomorú vagyok. De mint láthatjátok, a másik még mindig a kezemben van. Nagyon megszerettem a kicsi Ayumi-t. Nagyon emlékeztet rád, Hikari. - mondta. Shunsuke a hátam mögé bújt.
- Ne sokáig lesz még a rabod. Megmentem a lányomat, téged pedig örökre eltüntetlek a földszínéről. Meguntam a tetteidet, Kage. - mondtam.
- Hahaha!!... És mit fogsz tenni velem? Elküldesz a Pokolba? Netán végezni akarsz velem? Hahaha!! - nevetett Kage.
- Látom nagyon jól szórakozol... Ez esetben... - mondta Sousuke, előrántotta a Zanpakutou-ját, és Shunpo-val Kage mögé került. Kage időben reagált, és felrepült az égbe.
- Hadou no 63: Raikoho! - kiáltotta Kage, és egy hatalmas, sárga villámot zúdított a földbe, ahol egy másodperccel ezelőtt még Sousuke állt. Felnéztem az égre és láttam, hogy Kage-val harcol. Kage kezébe valahonnan odakerült egy Zanpakutou.
- Hahaha! Ahogy azt elvártam tőled, Aizen-san! De biztosan jó ez így? Így megölöd a saját lányodat! - mondta Kage.
- Shunsuke, Nemuri, menjetek hátrébb. - mondtam nekik.
- Nem! Én csak téged tartalak vissza, amíg Hikari megteszi a szükséges lépéseket. - mondta Sousuke. Feléjük nyújtottam a karomat, koncentráltam, és a Pokol Láncai megjelentek körülöttem. Kage irányába küldtem őket.
- Micsoda? - kérdezte meglepetten Kage, és felém fordult. A láncok a két karját és lábát kapták el, aztán a törzsét, aztán elkezdték lefele húzni őt a talajra.
- Ilyen könnyen nem kaptok el!! - kiáltotta, és elkezdte a reiatsu-jával kifeszíteni a láncokat a teste körül. 'Ez baj!' Gondoltam magamban. Még több lánc jelent meg körülöttem, amiket Kage irányába küldtem. Ökölbe szorítottam a kezemet, és a láncok egyre feszesebbek lettek a teste körül. Fájdalmában felkiáltott, és erősebben próbálkozott kiszabadulni. A láncok elkezdtek szétválni. Megfogtam egy láncot, és elkezdtem húzni, így Kage egyre lejjebb került.
- Sousuke! Grimmjow! - kiáltottam. Idejöttek, megfogtak egy-egy láncot, és ők is húzni kezdték. Kage sem hagyta ezt annyiban, és valahogyan kiszabadította a jobb karját. Megfogta az egyik láncot, és az elkezdett megfagyni. Ez átterjedt a többi láncra is, köztük azokra, amiket mi fogtunk. Gyorsan elengedtük őket mielőtt elért volna minket a fagyasztás. 'Ez hogy lehetséges? Ezek a Pokol láncai! Ezeket nem lehet csak úgy elpusztítani!... Tényleg ilyen erősek lennének a gyerekeink?' Gondoltam magamban. Kage könnyedén szét tudta már törni a láncokat, amit habozás nélkül megtett.
- A francba! Nem könnyíti meg a dolgunkat! - mérgelődött Grimmjow.
- Az egyszer biztos. Ki kell találnunk, hogy hogyan kapjuk el, hogy Hikari elvegye az erejét. Van valami ötleted, Hikari? - kérdezte Sousuke. Ökölbe szorítottam a kezeimet.
- Elég volt... Elég ebből az értelmetlen harcból... - mondtam, és hirtelen hatalmas mennyiségű reiatsu vette körül a testemet, és a szemem fehéren fénylett. - Győzzük le őt a saját térfelén! - mondtam. A hátamból hatalmas, fehér szárnyak nőttek ki, a talaj alattam bemélyedt. Dühösen néztem Kage aggodalommal teli szemeibe. Elrugaszkodtam a földtől, és egyenesen Kage fele repültem. Mikor feleszmélt a rémületből, rögtön menekülni kezdett.
*Kage szemszöge*
'A francba! Nem gondoltam volna, hogy ilyet is be fog vetni ellenem. Picit alábecsültem.' Gondoltam magamban, és az ellenkező irányba repültem. Hikari jött utánam félelmetes sebességgel. Nem telt bele fél perc és már mellettem repült, gyűlölettel a szemében. Tűzgolyót formáztam a kezemben és hozzádobtam. Könnyedén kikerülte.
- Nem menekülsz előlem, Kage! - mondta.
- Hah! Ki mondta, hogy menekülök előled? Sokkal erősebb vagyok, mint te, akármennyi erődet is veted be. Ráadásul nem is árthatsz nekem! Nem vagy képes bántani a saját lányodat! Nem győzhetsz le! - mondtam. 'Úgy van... Nem győzhet, mert van benne emberiség. Soha nem tudná bántani Ayumi-t. Ezt Ő is nagyon jól tudja. Nem képes nekem ártani.' Gondoltam magamban. Hikari hirtelen eltűnt a szemem elől. Megálltam és körülnéztem. Váratlanul két erős kar karolt át. Megfordultam és Hikari-t láttam meg.
- Hé! Engedj el! - mondtam miközben próbáltam kiszabadulni a fogásából. A szorítása nem gyengült egy másodpercre sem. Úgy éreztem, lassan minden erőm elszáll a testemből, ami átáramlik Hikari testébe. 'Szóval megfoszt az erőmtől? Akkor az azt jelenti, hogy megyek vissza az ő testébe... Nem! Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem!' Gondoltam magamban, és próbáltam elszabadulni.
- Kage. Hallgass meg. - mondta Hikari. A hangja nem volt dühös. Inkább kicsit szomorú. Gondoltam valami számára fontosat akar mondani, így abbahagytam a mocorgást. - Tudod, miután eltűntél, gondolkoztam. - kezdte a mondanivalóját.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem.
- Rájöttem arra, hogy miért is tetted mindazt, amit. - mondta. Elnevettem magam.
- Pfff. Hahaha! Még, hogy rájöttél arra, hogy mi a valódi célom! Hahaha! Ne nevettess. Pontosan tudod, hogy uralni akarom a világot. - mondtam.
- Ez nem igaz. - mondta halkan. Abbahagytam a nevetést. - Ez mind nem igaz, és ezt te is tudod, csak nem mered bevallani magadnak. - mondta Hikari.
- Te nem ismersz engem. Nem tudod, hogy mi lakozik a lelkemben. - mondtam.
- De igen. Ezért is gondolkoztam miután eltűntél... Rájöttem, hogy te valójában csak magányos vagy. Egy elveszett lélek, aki elvesztette a reményt, hogy valaha bárki is szeretni fogja. - mondta Hikari.
- Hmph! Ne hasonlíts saját magadhoz. Én nem vagyok te! - mondtam.
- De igen. Te a részem vagy. Régen sokszor mondtad ezt nekem. Úgy akartad eltüntetni ezt a magányt, hogy nekem okozol szenvedést. Úgy is felfoghatjuk ezt, hogy te voltál az én magányom megtestesülése. Te voltál a sötétség a szívemben. De most már nem kell ilyennek tettetned magad. És tudod miért?... Azért, mert már nem vagyok magányos. Így te sem vagy az... Már nem kell megjátszanod magad... Hazatérhetsz, ahol boldogan fogadnak majd... Gyere haza... Nem foglak eltaszítani... Eddig nem öltem meg egy ellenségemet sem. Yhwach sem halt meg, pedig meg kellett volna. Nem ölök, és ez soha nem lesz másképp. Téged sem akarlak. Csak azt akarom, hogy gyere haza. - mondta Hikari.
A szavaitól úgy éreztem, mintha hirtelen felszabadultam, és megvilágosodtam volna. 'Vagy csak az van, hogy már alig érzem a testem, ami nem is az enyém. Akárhogy is, úgy érzem, hogy már nincs miért küzdenem, nincs miért harcolnom. Úgy érzem, van egy hely, ahova hazatérhetek. Végig az orrom előtt volt, de soha nem vettem észre... Hah... Már nem érzem a testem... Csak a gyengéd melegséget... Jó érzés... Úgy érzem itthon vagyok.' Gondoltam magamban. Kinyitottam a szemem, és egy virágzó mezőn találtam magam. A távolban hegyek és dombok. Egy hatalmas, virágzó cseresznyefa alatt ülök. A langyos szél gyengéden simogatja az arcom. A távolban meglátom Kaijin-t, ahogy felém jön. Felnézek az égre, és egyetlen mondat hagyja el ajkaimat.
- Hazaértem, Hikari.
"Üdv itthon, Kage."
---
Hoztam a folytatást. Lesz még rész, szóval nem kell aggódni. Remélem, tetszett. ❤