*Hikari szemszöge*
Már egy ideje követjük Sousuke reiatsu-ját, de minél közelebb megyünk, annál távolabbról érzem. 'Az nem lehet, hogy tudjon a jelenlétünkről, mert erős akadályt vontam magunk köré, ami elrejti a reiatsun-kat, hogy a Menos-ok ne támadjanak ránk. Azt meg persze nem tudhatja, hogy itt vagyok, mert nincs meg neki a Lélek Király ereje. De akkor meg miért távolodik tőlünk?' Gondoltam magamban.
- Zavar valami, Hikari? - kérdezte Ichigo.
- Igen. Észrevetted, hogy minél közelebb kerülünk Sousuke-hez, annál távolabbról érezzük a reiatsu-ját? - kérdeztem.
- Most, hogy mondod eddig észre se vettem. - mondta Ichigo.
- Ugye? Én is csak nem rég döbbentem rá. Az zavar, hogy nem értem miért távolodik. És persze ez is nagyon zavar. Már egy ideje itt vagyunk, és már nagyon unom. Egy Sousuke-hez hasonló embert nem nehéz megtalálni a hatalmas mennyiségű reiatsu-ja miatt. De akkor miért nem kerülünk közelebb hozzá? Kizárt, hogy a Zanpakutou-ja ereje legyen, mert egyszer sem mutatta meg nekünk a Shikai-ját, és mert nem képes a reiatsu érzékelését irányítani. De akkor mi lehet ez? - gondolkodtam hangosan. Megálltam.
- Mi az, Hikari? - kérdezte Ichigo.
- Csend! - mondtam, leültem a földre, és becsuktam a szemem. Vettem egy mély levegőt.
'Sousuke... Válaszolj... Hol vagy?... Mit csinálsz?... Válaszolj.' Mondtam neki telepatikusan. Semmi. Csend. 'Sousuke!... Kérlek... Válaszolj... Hagyd abba azt, amit most csinálsz, és gyere vissza velünk Las Noches-be... Kérlek... Válaszolj.' Mondtam. Megint semmi válasz. Lassan kinyitottam a szemem, felálltam a földről, és leporoltam a ruhámat.
- Nos? Mi a helyzet? - kérdezte Ichigo. Nem válaszoltam, csak lassan elindultam.
- Mi ez? Büntetés? Ez a büntetés amiért figyelmen kívül hagytam és nem hallgattam a szavaidra? Ez a büntetés?... Mondd meg! Válaszolj! Válaszolj, Hueco Mundo Ura! Válaszolj nekem! - kiabáltam, és éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon. - Válaszolj! Válaszolj, te idióta! - kiabáltam, és lerogytam a földre.
*Ayumi szemszöge*
- Hááát... - kezdték.
- Nos? - kérdeztem felvont szemöldökkel, összefont karokkal.
- Rendben. Mit parancsol, kisasszony? - kérdezte Harribel. Széles mosolyra húztam a számat, ahogyan a bátyus is.
- Vigyetek el minket a Menos-ok Erdejébe. - parancsoltam.
- Ezt nem tehetitek! - mondta Orihime.
- Nyugi, csak mi leszünk megbüntetve. - mondta Shunsuke.
- De ezt akkor sem engedhetem! Nem mehettek oda! - mondta Orihime.
- Akkor gyere te is. Vagy ha nem, akkor maradj itt egyedül. - mondtam.
- Tudod, hogy ezt nem lehet. - mondta.
- Akkor el van dőlve. Mindenki jön. - mondtam.
- Miért is csináljuk ezt? - kérdezte Grimmjow.
- Elfelejtetted? Azért csináljuk, hogy megtaláljuk aput. - mondtam egy mosoly kíséretében.
- Akkor menjünk! - mondta a bátyus.
- Igen! Találjuk meg aput! - mondtam.
*Hikari szemszöge*
- Mit tettem?... Mit tettem, hogy ezt kaptam?... Mondd mit... - motyogtam a földön ülve.
- Nyugodj meg, Hikari. Minden rendben. Nem tettél semmi rosszat. - mondta Ichigo miközben mellettem ülve simogatta a hátamat. Hirtelen éreztem valamit, vagy ha pontos akarok lenni, akkor nem éreztem.
- Eltűnt... - szólaltam meg halkan. - Eltűnt a reiatsu-ja... - mondtam.
- Ez hogy lehetséges? - kérdezte Ichigo.
- Biztosan elteleportált valahova... - mondtam, és fel néztem a fák sötét lombkoronájára. - Utálom amikor teleportálsz! - kiáltottam. Még mindig könnyes szemekkel felálltam, és elindultam.
- Hikari? Hova mész? - kérdezte Ichigo utánam futva, pedig elég lassan mentem.
- Megyek, és megkeresem Sousuke-t. Aztán leütöm, és elmondom, hogy mekkora idióta. Majd egyenesen hazamegyek, és bezárkózom az egyik szobába. Azt hiszem a fönti fürdőszoba tökéletes lesz. - vázoltam fel briliáns tervemet, amit az előbbi fél percben találtam ki.
- Ne csinálj ilyeneket. Ez hülyeség. - mondta Ichigo.
- Nem érdekel. Most legkevésbé ez érdekel. Ha ő büntet engem, akkor én is őt. - mondtam.
- Ezzel csak magadat bünteted ha bezárkózol egy szobába. Úgy is kitudja nyitni. - mondta Ichigo.
- Nem fogja, mert egy olyan Kidou-t rakok rá, amit nem tud megtörni. - mondtam.
- Aha... És van is ötleted, hogy merre menjünk, vagy csak sétálgatsz? - kérdezte.
- Van... Azt hiszem... Eltöröltem az akadályt, ami eddig körülvett minket. Ha eddig nem tudta biztosra, hogy itt vagyunk, akkor most biztosan. Csak annyi a teendő, hogy várjuk amíg minél több Hollow vesz minket körül, aztán várjuk, hogy Sousuke felbukkanjon. Ha tényleg csak Hollow-irtásra jött, akkor biztosan felbukkan. - magyaráztam el egy újabb briliáns tervemet, amit szintén sétálás közben találtam ki.
- Minden rendben van veled, Hikari? - kérdezte.
- Úgy nézek ki? - kérdeztem miközben egy sötét, nyomasztó, lehangolt aura vett engem körül.
- Hagyjuk. - mondta.
- Egyetértek. Sétáljunk. Közben gondolkodok, hogy mit is vigyek be magammal majd a fürdőszobába... A takarómat viszem az biztos. Kaja is kell majd... Az MP3, gyertya... Még mi?... - gondolkoztam hangosan.
- Minek neked gyertya? - kérdezte Ichigo.
- Annak, hogy ne pazaroljam az áramot. - válaszoltam monoton.
- Eléggé magad alatt vagy. - mondta halkan.
- Mit mondtál? - kérdeztem gyilkos pillantással.
- Semmit. - mondta gyorsan.
*Ayumi szemszöge*
- Hatalmas ez a hely! Hogyan találjuk meg itt aput? Ráadásul még olyan szörnyek is vannak itt. Ez nehéz lesz. - mondtam miután megérkeztünk a Menos-ok Erdejébe.
- Ezért mondtam, hogy nem jöhetünk ide. - mondta Orihime.
- Érzem Hikari-sama és Kurosaki Ichigo reiatsu-ját, de Aizen-sama reiatsu-ját nem. - mondta Harribel.
- Akkor hol lehet? - kérdezte a bátyus.
- Egyenlőre csak menjünk. Előbb-utóbb találkozunk majd anyuval és Ichigo-val. Addig is próbáljuk megtalálni aput. - mondtam.
- Vigyázz! - kiáltotta Kazui. Hirtelen megjelent egy hatalmas lény. Fekete volt, és nagy, fehér maszkja volt, aminek hosszú orra volt. Felénk fordult, és kinyitotta a száját. Valamilyen vörös színű erőgömb keletkezett a szájában.
- A fenébe! - mondta Grimmjow, és a szörny felé tartotta a kezét. Az ő kezében is egy vörös erőgömb keletkezett. - Cero! - kiáltotta és a gömböt kilőtte a szörny fejére. Nagy robbanás lett, és egy üvöltést hallottam. Miután elült a robbanástól keletkezett por, a szörny már sehol sem volt.
- Mi volt ez? - kérdeztem.
- Egy Menos Grande. Tele van velük ez a hely. Innen ered a hely neve. - mondta Grimmjow.
- Aha. Menjünk. De óvatosan. - mondtam, és elindultunk. Mikor találkoztunk egy Menos-val, Grimmjow és a lányok könnyen elintézték őket. De egyre több jött, és folyamatosan. Mentünk tovább egyre beljebb és beljebb. Egyszer csak körbe vettek minket. Legalább harmincan voltak.
- Jaj ne! - mondtam, és kezdtem félni.
- A fenébe! Honnan a francból kerül ide ennyi? - mérgelődött Grimmjow.
- Megmondtam, hogy nem szabad idejönni! - mondta Orihime.
'Ha ezek egyszerre kezdenek minket támadni azokkal a Cero-kkal, azt Grimmjow, Nel és Harribel nem tudja kivédeni. Valaki segítsen!' Gondoltam magamban. A Menos-ok kinyitották a szájukat, és felkészültek a támadásra. Már a Cero-jukat lőtték ránk amikor meghallottam valamit.
- Bakudou no 81: Danku! - hallottam meg egy ismerős hangot, és hirtelen minden irányból hatalmas, átlátszó falak jelentek meg köztünk és a Menos-ok között. A Menos-ok kilőtték a Cero-jukat, és azok egyenesen a falaknak csapódtak, de nem törték át őket. Hatalmas robbanások lettek, és rengeteg por és füst keletkezett. Nem láttunk semmit sem. Köhögtem a por és a füst keverékétől. Aztán kardvágásokat hallottam és a Menos-ok üvöltését egymás után. Még különféle robbanásokat és villámcsapáshoz hasonló hangokat hallottam. A por és a füst idővel nagyjából eloszlott, és az átlátszó falak leomlottak. Alaposan körülnéztem, és a Menos-oknak nyoma sem volt. Aztán megpillantottam valakit felénk jönni. Mikor már elég közel volt, felismertem.
- Apu! - kiáltottam, oda futottam hozzá, és megöleltem. - Apu, úgy féltem. - mondtam.
- Semmi baj, Ayumi. Már itt vagyok. - mondta apu miközben simogatta a fejem.
- Aizen-sama! - jöttek ide a többiek is. Elengedtem aput.
- Apu, mit csinálsz te itt? - kérdezte a bátyus.
- Megoldom az itteni zűrzavart. Láttam, hogy rengeteg Gillian van itt, és idejöttem. Ti mit kerestek itt? Hikari hol van? - kérdezte apu.
- Miután észrevettük, hogy eltűntél, kerestünk Las Noches-ben, de nem voltál ott. Anyu azt mondta, hogy itt vagy, és Ichigo-val idejöttek téged megkeresni. Mondta, hogy mi maradjunk Las Noches-ben, mert veszélyes itt, de mi idejöttünk. - meséltem.
- Értem... Akkor Hikari is itt van valahol. - mondta.
- Hadou no 31: Shakkaho! - kiáltotta valaki, és valami becsapódott a földbe egy-két méterre tőlünk.
- Mi volt ez? - kérdezte Kazui.
- Hikari, fejezd ezt be! - hallottuk meg Ichigo hangját. Az egyik irányból megláttam anyut és Ichigot. Ichigo éppen fogta anyu bal karját, és anyunak könnyek folytak le az arcán.
- Nem! - kiáltotta anyu, kiszabadította a karját, és felénk jött. Hirtelen eltűnt, és a következő pillanatban már apu előtt állt. Ökölbe szorította a kezét, és éppen megakarta ütni aput, amikor észrevett minket, és megállt.
- A-Ayumi... S-Shunsuke... Orihime... Kazui... Grimmjow... Nelliel... Harribel... Ti mégis mit csináltok itt? - kérdezte meglepődve végignézve rajtunk, könnyekkel az arcán.
*Hikari szemszöge*
'M-Mi történik itt?... Ayumi-ék miért vannak itt?' Gondoltam magamban. Aztán ránéztem Grimmjow-ra, és rögtön dühös lettem.
- Grimmjow! Mit mondtam én neked?! Meg mondtam, hogy- mondtam volna végig, de Ayumi félbeszakított miközben átölelte a derekamat.
- Ne haragudj rá, anyu! A mi hibánk! Mi mondtuk neki, hogy hozzon el minket! Ne legyél dühös rá! - mondta Ayumi könnyekkel a szemében. Meglepődtem.
- Mi?... Ti mondtátok neki?... De miért? - kérdeztem .
- Azért, hogy segítsünk megkeresni aput. - mondta Ayumi, és elengedett. 'Sousuke miatt?... Így eggyel több okom van arra, hogy megüssem...' Gondoltam magamban, és ökölbe szorítottam a kezemet.
- Hikari, minden rendben? Idegesnek lát- mondta volna végig, de hatalmas erővel mellkason ütöttem, és kirúgtam a lába alól a talaj. Forrt bennem a düh, odamentem hozzá, és az egyik lábamat a mellkasára tettem, miközben ő a földön feküdt. A többiek ledöbbenten, csendben nézték. Sousuke is az én dühödt, könnyekkel teli arcomat nézte.
- Fogd be! - kiáltottam, és erősebben ráléptem ahol megütöttem. Fájdalmában felnyögött, de nem érdekelt. Egy ilyen ütéstől egy átlag embernek már rég eltörött volna néhány a bordája, de ő nem átlagos, szóval csak maximum kicsit megrepedt, vagy annyi se. Tudja magát regenerálni.
- Hikari... Mégis mit- kérdezte volna, de erősebben nyomtam a lábammal a mellkasát, amitől elhallgatott.
- Meg mondtam, hogy fogd be! Te idióta! Te ostoba!... Mégis mit képzeltél amikor csak úgy szó nélkül otthagytál minket és idejöttél?! Mégis mit?! Azt hitted majd olyan könnyen elfogadom, és azt mondom "Jaj, semmi baj, drágám. Nem aggódtam magam halálra. Megbocsátok."?... - kérdeztem miközben könnyek hullottak a szememből egyenesen Sousuke arcára, mert pont felette volt a fejem. - Amikor eltűntél, azt hittük, hogy Las Noches-ben vagy. Azt hittem, hogy csak egyedül sétálgatsz a kastélyban, de ez persze nem így volt. Amikor megtudtam, hogy itt vagy, először kicsit aggódtam, de azt rögtön átvette a düh és a harag. Dühös voltam, mert csak úgy szó nélkül elmentél. Haragudtam rád, mert miattad nekem is ott kellett hagynom a gyerekeket... Aztán... Aztán elmentünk Ichigo-val. Rögtön megéreztük a reiatsu-dat, és utánad mentünk. Észrevettem, hogy minél közelebb értünk hozzád, te annál inkább távolodtál. Szólítottalak, kiabáltam, hogy válaszolj, de te meg se hallottad. Arra gondoltam, hogy biztosan ezzel büntetsz amiért nem hallgattam a szavadra a minap. Aztán hirtelen eltűnt a reiatsu-d, és úgy fél órával később Gillian-okat hallottunk, és mindenféle Kidou által keletkezett hangokat. Rögtön idesiettünk, és most itt tartunk... Azért lőttem ki egy Shakkaho-t, hogy eltaláljon, hogy esetlegesen elszenvedj egy kisebb karcolást. Számtalan másikat is kilőttem volna, de Ichigo nem engedte. Azt terveztem, hogy megütlek, elmondom neked, hogy mekkora egy ostoba vagy, aztán hazamegyek, és bezárkózom az egyik szobába... De amikor megláttam a többieket itt, sokkal dühösebb lettem rád, mert miattad jöttek ide. A te hibád! Az egész a te hibád!... Nem is... Miket beszélek?... Minden az én hibám... Miért jöttem én utánad?... Miért hagytam ott a gyerekeket?... Miért nem hagytam, hogy csináld azt, amit akarsz?... Azért, mert aggódtam... Mi mást tegyek?... Emlékszem régen mindig csak miattad aggódtam. Nem törődtem saját magammal. A te biztonságodat tartottam a szemem előtt. Nem érdekelt, hogy velem mi van... Most is ez volt, csak ilyenkor nem törődtem a környezetemmel... Nem törődtem a saját gyermekeim biztonságával... Milyen anya az ilyen? Most mondd meg... - mondtam, és levettem róla a lábamat. Odasétáltam az egyik fához, le ültem, és felhúztam a térdeimet. Azokat átkaroltam, és beletemettem az arcomat.
---
Itt a folytatás. Remélem, hogy nem lett annyira rossz.