"Már csak egy óra!" - biztatta magát, a sötét, kihalt folyosókat járva. Rendhagyó módon ma éjjelre beosztották őrködni - az egyik kadét váratlanul kidőlt és mivel senkit nem találtak a helyére, így Erwin őt állította a helyére. Nem örült neki - mostanában abnormálisan megnőtt az alvásigénye -, de nem nyavalygott. Azt a pár órát, úgy gondolta, ki fogja bírni.
- Maga is álmatlansággal küzd, altábornagy? - szólt egy hang a háta mögött; megfordulva Kanada Sô félénken mosolygó arcával találta szembe magát és mellélépve együtt haladtak tovább. Bár az elmúlt két hétben, amióta a csapata tagja lett, többször kérte, hogy ha maguk közt vannak, nyugodtan tegezze és szólítsa a keresztnevén, a fiú még hajlamos volt visszatérni a formalitásokhoz. Persze, meg tudta érteni, hogy nem éppen egyszerű baráti hangnemet megütni valaki olyannal szemben, aki rangban a parancsnok után következik és akit alig ismer - fordított esetben neki se ment volna.
- Mit tagadjam? - vont vállat somolyogva. - Úgy fest, egy cipőben evezünk... Vagy járunk?
Kanada mosolya szélesebb lett.
- Mindenesetre, már csak egy óra és váltunk.
- Amúgy se tudtam volna aludni... - Amint kimondta, látszott rajta, hogy legszívesebben visszaszívná.
- A felderítő út miatt, ugye? - tapogatózott a lány; Sô félénken bólintott. Az arca egy leheletnyivel sápadtabb lett. - Nem kell szégyenkezned. Nincs itt olyan, aki ne rettegett volna a legelső útja előtt. Sőt, megsúgom, bennem a mai napig van egy kis félsz, csak már megtanultam együtt élni vele és leküzdeni. Bolond az az ember, aki nem fél egy ilyen esemény előtt, úgyhogy eszedbe ne jusson szégyellni!
- Kedves, hogy ezt mondja, altábornok - motyogta a fiú zavartan.
- Mondtam már: ha magunk vagyunk, tegezz és van nevem is! - veregette vállon.
- Majd igyekszem észben tartani. Remélem, nem felejtem el....
- Leírhatom, ha gondolod - ajánlotta fel, majd egymásra nevettek. Úgy érezte, kicsit oldódni kezdett köztük a hangulat.
- Van valami, amit már meg akartam kérdezni egy ideje. Ha tolakodásnak érzed, nyugodtan mondd meg, nem kell válaszolnod olyasmire, amire nem szeretnél.
- Nyugodtan kérdezzen... Akarom mondani, nyugodtan kérdezz, amit szeretnél, Cassandra! - javította ki magát Kanada.
- Miért akartál katona lenni?
Egy ideig nem csend ült köztük.
- Sajnálom. Felejtsd el...
- Nem, nem, semmi gond - biztosította a fiú. - Csak kicsit el kellett gondolkodnom a válaszon. Nem volt egy konkrét oka, hogy miért döntöttem így: sok kis apró dologból állt ez össze. Tudja - tudod, apám, bár nem volt katona, remekelt a kétkezi harcban és már gyerekként átadta nekem a tudását, azt hiszem, ez is sokat számított. Meg persze, szeretném jobbá tenni a világot és csinálni valamit - lehet, nem lesz eredménye, de legalább megpróbáltam. Nem tudom, mi mást mondhatnék még...
- Ennyi szerintem elég - jegyezte meg Cassie, finoman oldalba bökve a másikat.
- És maga... Akarom mondani, te? Már ha nem veszed tolakodásnak, persze.
- Én mindig is ezt akartam - felelte csendesen. - Úgy gondoltam, ez az egyetlen módja, hogy valamit elérjek. És utáltam falak mögött élni: bármennyire veszélyes is odakint járni, mégis van benne valami csodálatos. Kár, hogy csak rövid időre szól...
Ezután még jó félórát rótták a folyosót, halkan beszélgetve, mikor utánuk szóltak:
- Őrségváltás van, kölkök; mehettek aludni! - mondta Levi monoton hangján.
- Ideje volt - dörgölte meg a szemét Cassie; most vette csak észre, mennyire álmos. Halványan rámosolygott a kadétjára:
- Örülök, hogy tudtunk néhány szót váltani. További jó éjszakát!
- Magának is, altábornok! - szalutált; Levi jelenléte kicsit feszélyezte, így visszaváltott a hivatalos megszólításra, pedig az elmúlt egy órában már egész hozzászokott a kötetlenebb beszédmódhoz.
Cassandra erre már csak legyintett, és elment lefeküdni.
..........
850. május 13.
- Ülj le! - intett egy szék felé Erwin. - Több dologról is beszélnünk kell.
- Csupa fül vagyok.
- Az egyik: mint már korábban értesítettelek, a holnapi nap mentek felmérni az újoncokat.
- Igen, ez megvan. És?
- Még valaki csatlakozik majd hozzád és Levi-hoz; ezzel együtt már előre fel tudod térképezni, az esetleges hozzánk csatlakozók közül ki tudná pótolni azt a kieső egy embert.
- Kieső? - ráncolta össze az orrát. Csak nem...?
- Úgy döntöttem, előléptetem Petrocellit - mondta ki a férfi. Cassie erre meglepett arcot vágott, majd rendezte a vonásait és bólintott.
- Logikus döntés: már régóta az egységben szolgál, és ezalatt példásan teljesített. Megérdemli a kinevezést.
- Akkor ezt megbeszéltük - zárta le a témát Erwin, majd az íróasztala fiókjába nyúlt és elővett valamit: egy apró, becsomagolt dobozt helyezett elé. - A végére hagytam a nem hivatalos közlendőt: boldog születésnapot, Cassie!
- Parancsolsz? -esett le az álla; Erwin felvonta a szemöldökét.
- Mondom, boldog születésnapot; csak nem elfelejtetted?
- Na várj, hagyj gondoljam végig! - tartotta fel a kezét. - Azt tudom, hogy nemrég volt Nicóé, május 9-én, akkor vettünk ki kimenőt, hogy meglátogathassuk... Akkor ma május 13 van? - gondolkodott el.
- Pontosan.
- Nahát - totál elfelejtettem! - nevetett fel. - Most, hogy szóba hoztad, reggel Levi célozgatott arra, hogy van számomra valamije, és majd este odaadja, de abszolút nem esett le, miről beszél. Azért ez vicces: a kapcsolatunk elején kijelentette, hogy ne számítsak rá, hogy emlékezni fog a születésnapomra, eddig mégis mindig sikerült fejben tartania; én felejtettem el... Mindenesetre, nagyon köszönöm! - vette fel a dobozt, hogy kibontsa. Mikor meglátta, mi van benne, tátva maradt a szája. - Na ne szórakozz velem!
- Talán nem tetszik?
- Ne hülyéskedj már, hogy is ne tetszene? - simított végig az egyszerű, de elegáns igazgyöngy karkötőn. - De ez biztos nagyon drága lehetett...
- Ne törődj vele; a lényeg, hogy neked tetszik; így van?
- Nagyon is - csatolta fel a bal csuklójára, miközben nagyot nyelt, nehogy elsírja magát. - Még egyszer köszönöm!
- Igazán nincs mit.
...............
Késő délután az egysége kopogott be hozzá, az arcukon visszafojtott mosollyal.
- Isten éltessen sokáig! - tettek le elé egy apró, könnyű kis csomagot.
- Köszönöm szépen! - emelte fel, hogy kibontsa.
- Ne számíts nagy dologra - feszengett Kowalski. - Csak egy kis apróság, jobbra nem futotta...
- Ha nem tetszik, nyugodtan el is dobhatod - tette hozzá Victorio.
Cassie, mikor végre elvarázsolta az ajándékot, megértette, mire fel ez a nagy mentegetőzés: az előkerülő sálról messziről üvöltött, hogy kézzel készült, nem túl ügyes személyek által. A varrás elnagyolt volt és több helyen kitüremkedett egy-egy cérnaszál, az anyag is meglehetősen rojtos volt, de valahogy ezek mind eltörpültek amellett, hogy időt szántak rá, arra, hogy ajándékot készítsenek neki a születésnapja alkalmából. Kit érdekel, ha az elkészült meglepetés nem lett tökéletes? A szándék már önmagában többet ért, mint bármilyen drága ajándéktárgy.
- Nagyon is tetszik - tekerte a nyaka köré. - Igazán köszönöm, hogy gondoltatok rám! - mosolygott rájuk, mire az addig feszült arcokon megkönnyebbült vigyor jelent meg.
- Ha nem haragszol, pár percig még feltartanálak - kezdett bele Victorio, miután a többiek távoztak.
- Parancsolj, hallgatlak! - Sejtette, miről lesz szó.
- Biztos hallottál már róla, hogy Erwin parancsnok előléptetett. - Mikor Cassie rábólintott, folytatta. - Nos, még nem beszéltem vele erről, de ha van rá mód, és neked sincs ellene kifogásod, szeretnék továbbra is az egységed tagja maradni.
- Tessék? - meredt rá leesett állal. A mai nap már másodszor érte meglepetés.
- Szeretnék továbbra is az egységed tagja maradni - ismételte meg a fiú határozottan.
- De miért? Most, hogy te is hadnagy leszel, lehetne saját osztagod, nem lennél többé senki beosztottja...
- Szeretem, ha dirigálsz nekem - mókázott Vic, de Cassie arckifejezését látva ő is elkomolyodott. - Idefigyelj, szarok én a rangra: nem azért lettem katona, mert dicsőséget akartam elérni, vagy kinevezést, vagy akármit. A titánok ellen akartam harcolni, és ezt veletek együtt tudom a legjobban. Úgyhogy szeretném, ha ez továbbra is így maradna. De ha esetleg te nem akarod....
Cassie eltakarta a szemét.
- Miért akar ma mindenki megríkatni? - motyogta. Könnyes szemmel felnézett. - Nagyon boldog lennék, ha maradnál; ha tényleg ezt szeretnéd...
- Nagyon is - ugrott fülig a szája. - Köszönöm!
- Én is - mormogta és erősen kellett pislognia, nehogy sírni kezdjen.
-----------
- Mi az az ocsmányság rajtad? - mérte végig Levi kritikusan.
- Na na! - tartotta fel a mutatóujját. - Ajándékba kaptam. A fiúk rengeteget szenvedhettek vele, és a szándék a fontos.
Levi felhorkantott.
- Ha te mondod.. Egyébként...
- Egyébként? - kérdezett vissza elfojtott mosollyal.
- Tch! Isten éltessen, vagy mi! - mordult fel a férfi, az ölébe dobva egy határozottan könyv alakú csomagot.
- Köszönöm - tépte fel a csomagolást. Mikor meglátta a borítót, aznap sokadjára esett le az álla. Egy régi legendákat és mítoszokat tartalmazó kötet volt; még egyszer említette, hogy kiskorában nagyon szerette, de azóta se tudta újra beszerezni. Most pedig itt volt a kezében...
Görcsösen küzdve a zokogással szorította a mellkasához a könyvet.
- Mi van, nem tetszik? - A kérdés hallatán felpattant és a férfi nyakába ugrott.
- Szeretlek - szipogta. - Nagyon köszönöm!
Levi halkan felciccegett és végigsimított a hátán.
- Tudod, ez azért olyan megnyugtató - mondta egy órával később, a férfi mellkasára hajtva a fejét, miközben amaz a haját simogatta.
- Micsoda?
- Az, hogy bármennyire elszaródott is ez a világ, az élet bizonyos szempontból nem változik: ugyanúgy ünnepeljük a karácsonyt, születésnapokat, mit tudom én. Ilyen körülmények között is törődünk egymással és figyelünk a másikra, pedig annyi más dolog köt le minket. Azért ez nem nem rossz dolog...
- Nem - felelte Levi kis szünet után. - Tényleg nem rossz.
..............
- Mi ez a mocsok? - Levi vérben forgó szemmel nézett végig a rendelkezésükre bocsátott szobában. Nos, igen: kiképzőtáborok lakrészei nem éppen a tisztaságukról voltak híresek.
Victorio arcán rémület suhant át.
- Ugye nem....?
- Várjatok itt - vágta be maga után az ajtót.
- Most komolyan takarítani fogunk? - nézett Cassie-re riadt kiskutya szemekkel.
- Nagyon úgy fest - vont vállat; tulajdonképpen ő már előre sejtette, hogy ez lesz, így volt ideje felkészülni.
- Ne már; elég volt nekem az a két hét anno, mikor álladóan ugráltatott...
- Ne rinyálj, mint egy kisgyerek! - szólt rá. - Kibírod, nem halsz bele, aztán meg minél kevesebbet hisztizel, annál hamarabb végzünk.
- Dologra, kölykök! - tért vissza Levi három seprű és néhány porrongy társaságában. - A kosz nem fog magától felszívódni!
Victorio mogorva képpel látott munkához; meg sem próbálta elkapkodni. Annyit megtanult már, hogy ha nem Levi szájízének megfelelő eredményt mutat fel, kezdheti elölről.
Két órányi súrolás után a férfi végre rábólintott, így elindulhattak, hogy megnézzék az újoncok gyakorlatát.
.............
- Van bármi kérdésük, észrevételük? - recsegte Shadis.
- Nekem volna: ki az a szőke fiú? Mi a neve? - mutatott rá Cassie.
- Reiner Braun: nagy lelki és testi erővel is bír, jól együtt tud működni másokkal - méltatta a kiképző tiszt.
Cassandra összeráncolta a homlokát.
- Nem rá gondoltam; arra a kis vékonyra, hosszabb hajjal.
Shadis arcán apró fintor futott keresztül.
- Armin Arlert: gyenge fizikumú, a testi ereje szót sem érdemel. Viszont nagyon magas intelligenciával bír, a tudása messze meghaladja bárkiét az osztagából - tette hozzá.
- Igen, azt észrevettem. Hm - nézett a fiúra elgondolkodva.
- Ismerem ezt az arckifejezést - bökte oldalba Victorio, mialatt odébb álltak.
- Tetszik nekem a fiú - vallotta be. - Nagy hasznát vehetnénk, ha minket választana.
- Nem lesz sok választása: nincs benne a legjobb 10-ben, a Katonai Rendőrséghez így nem mehet - a küzdelemre kapott pontja szánalmasan rossz lett...
- Nem csak a testi erő számít - vágott közbe határozottan. - Az észbeli képesség ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb: ha minden embernek csak fele annyi sütnivalója lenne, mint neki, akkor talán nem lennénk ekkora nagy szarban. De minden fejes egy ökör...
- Halkabban, bolond nőszemély! Mindenki minket néz....
- Amúgy is minket bámulnak, mint a bazári majmokat - szólt közbe Levi. - Azoknak a kölköknek majd' kiesik a szemük - intett mogorván egy maroknyi fiú felé.
- Azoknak a lányoknak is - vágott vissza. - És akkor mi van? Elég jó hírnévre tettünk szert. Azonkívül meg, az állandó, savanyú ábrázatod ellenére egész jóképű vagy és én se nézek ki rosszul - húzta ki magát.
- És még szerény is vagy - karolta át a vállát Vic nevetve. - Ami igaz, az igaz, a híretek megelőzött titeket. Tudod, hogy emlegetnek benneteket? A legerősebb emberpár...
- Fúj! - rázta le magáról a fiút Cassie. - Ez olyan nyálas...
- Pedig így van...
Mialatt beszélgettek, feltűnt neki, hogy Levi valamin tipródik. Gondolt rá, hogy megkérdezi, mi nyomja a szívét, de ismerte már annyira, hogy tudja: ha csak önként nem kezd bele, nem szívesen beszél a gondjairól. Úgy döntött, vár, amíg a férfi magától szóba hozza.
...........
A folyosót átszelve ment a szobájuk felé, amikor valaki véletlenül nekiment.
- Bocsánat... Nagyon sajnálom, altábornok asszony, nem volt szándékos! - szalutált a fiú riadt arccal. Nagy, kék szeméről és szőke hajáról rögtön felismerte: Armin Arlert állt előtte.
- Semmi baj! - mosolygott rá kedvesen. - Te vagy Armin, ugye?
- Igen, én vagyok - nézett rá a fiú meglepetten. Nyilván nem számított rá, hogy valaki éppen az ő nevét jegyzi meg.
- Figyeltelek a nap során: nagyon meggyőző és lenyűgöző a stratégiai gondolkodásod. Később még nagy hasznát veheted.
- Köszönöm, nagyon kedves öntől, hogy ezt mondja. Bár igazán nem nagy dolog - motyogta szégyenlősen.
Cassie megsajnálta: látszott szegényen, mennyire kevésre tartja önmagát.
- Idehallgass - érintette meg a vállát, mire Armin tágra nyílt szemekkel nézett fel rá. - Soha ne becsüld alá a képességeidet! Nincs olyan ember, aki mindenben jó: az egyik ebben erősebb, a másik abban. Az a fontos, hogy az erényeidre összpontosíts, ne arra, ami nem megy! Érted?
- Igen, értem. Köszönöm - mormolta fülig pirulva.
- Ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hová fogsz jelentkezni?
- A Felderítő Egységhez - felelte szégyenlősen.
- A többiek nevében is kijelenthetem, mekkora megtiszteltetés lenne számunkra, ha ilyen nagy tudású személyt tudhatunk a soraink közt. Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk - nyújtott neki kezet. Armin-nak tátva maradt a szája.
- Igenis! Részemről a megtiszteltetés! - kiáltotta, megragadva a nő kezét.
Mintegy végszóra Levi tűnt fel, összevont szemöldökkel figyelve a jelenetet.
- Elálljátok az utat, kölkök! - jegyezte meg unottan.
- Hadnagy! - szalutált Armin riadtan, mire Levi csak felhorkantott.
- Szerintem már elengedhetnéd a kölköt; mindjárt lepisálja a bokáját zavarában - fűzte hozzá, mire Cassie csúnyán nézett rá.
- Nem tartalak fel tovább - fordult vissza Arminhoz, aki egy gyors tisztelgés után elsietett.
- Szép volt, Levi - "dicsérte meg" a férjét, miután beléptek a szobájukba.
- Most mi van? Kivételesen még rendes is voltam: láttad, hogy égett a feje?
- Ja, hogy ilyen, amikor rendes vagy? - húzta fel a szemöldökét. - Jó tudni - lépett volna a székéhez, hogy lerángassa a csizmáját, amikor a férfi hátulról magához húzta.
- Most ezzel próbálsz levenni a lábamról? - fordult meg a karjai közt.
- Akar a faszom, más terveim vannak..
- Vic mindjárt... - Nem tudta befejezni. Levi türelmetlenül felmordult és összetapasztotta az ajkukat. Cassie önkéntelenül is átkarolta a nyakát.
Kivágódott az ajtó.
- Nem nézek oda! - szólt Victorio, miközben az ágya felé szlalomozott.
- Én szóltam előre - fintorgott a lány, eltolva magától a férjét. - Merre kódorogtál? - Levi arcára volt írva a folytatás: "És miért nem maradtál ott?"
- Megkerestem mini Shadist.
Cassandra arca felragyogott.
- Még megvan? - kérdezte izgatottan, mialatt odahúzva magához egy széket, leült. Levi savanyú képpel követte a példáját.
- Meg hát; kicsit megviselte az idő, de még mindig egész jól kivehető.
- Miről beszéltek? - szólt közbe Levi flegmán.
- Persze, te nem tudod - fordult felé Victorio. - Még annak idején, a kiképzésünk végén azt beszéltük, hagyni kellene valamit magunk után, amolyan bizonyítékot arra, hogy itt jártunk. Arra jutottunk, mivel Cassie egész szépen rajzolt, hogy az éj leple alatt kioson és felmázol az egyik épület falára egy miniatűr festményt Shadisról.
Levi felvonta a szemöldökét.
- Lenyűgöző...
- Nem hiszem el, hogy még nem festették át
- Ezt a lepukkant tábort figyelembe véve az lenne a meglepő, ha megtették volna - jegyezte meg Levi.
- Ez mondjuk igaz - bólintott Victorio. - Na mindegy; gondoltam, felkeresem és tisztelgek előtte, immár mint hadnagy - húzta ki magán büszkén. Levi lenézően felmordult.
- Erwin már minden hülyét előléptet?
- Persze, még téged is - csúszott ki Cassie száján. Levi arckifejezését látva már szívesen visszaszívta volna; hoppá!
- Ne magadból indulj ki, kölyök! - válaszolta végül.
Cassandra megrázta a fejét.
- Engem nem Erwin léptetett elő; az még Shadis volt. Emlékszel? - fordult Vic-hez.
- Hát lehetne azt elfelejteni? - fogta a fejét a másik. - Lehúztunk amellett a jóember mellett 3 évet - 3 kínkeservesen szadista évet. Erre mikor véget ért, és mehettünk, ahova akartunk, azt gondoltam: ennél már csak jobb jöhet. Aztán mikor álltunk a beavatási ceremónián, ki jelent meg a színpadon? Hát Shadis: közölte, hogy váratlanul őt nevezték ki a Felderítő Egység új parancsnokává... Az első gondolatom az volt: bassza meg! Most szabadultunk meg tőled, te állat!
- Annyira azért nem volt rossz - kockáztatta meg a lány.
- Persze, mert téged bírt; emlékszem, te azon kevesek közt voltál, akikhez nem szólt a kiképzés kezdetekor.
- Nem; láthatta rajtam, hogy én már megkaptam a magam beavatását - mosolyodott el szomorkásan.
- Valamit ebből én is láttam: sose felejtem el, ahogy ott álltál: alacsony, sovány kislány, két copfba font, vörös hajjal; alig tűntél többnek 12-nél, mégis, olyan elszánt arcod és gyilkos szemeid voltak, hogy rögtön arra gondoltam: ez a lány nem kispályás. Ha bárki egy rossz szót is szól hozzá, előkapja a csizmájába rejtett baltát és mindnyájunkat lekaszabol.
Cassie halkan felnevetett.
- Ilyennek tűntem? Furcsa: tulajdonképp semmi gyilkos gondolatom nem volt. Annyi járt csak a fejemben, vége lehetne már ennek a beavatásnak: rohadtul szorított ugyanis a csizmám..
- Persze, hogy szorított: ott volt benne a balta! - vágta rá Victorio.
- Haha! Amúgy már akartam kérdezni: neked mi a véleményed az osztagról? Van bárki, akire felfigyeltél?
- Erős a mezőny - mondta elismerően. -, de ketten így is az eszembe vésődtek - habár az egyik nem a jó értelemben. Két lány...
- Hogy én miért nem vagyok meglepve! - sóhajtott fel.
- Jó, csend, hadd mondjam végig! Szóval az egyik Mikasa Ackerman: tényleg lenyűgöző, nem véletlenül lett az osztag legjobbja. De a másik... - Megcsóválta a fejét.
- Kiről van szó?
- Annie Leonhart-ról - nem is tudom, Cassie - magyarázta tétován. - Van valami abban a lányban, ami zavar. Nem tudom megmagyarázni, mi, és pont ezért ráz ki tőle a hideg...
- Melyik az a Leonhart?
- A kontyos szőke, kék szemmel és karvalyorral.
- Ja, tudom már - csapott a homlokára. - Tényleg elég furcsa, de nem hiszem, hogy sok dolgunk lesz vele: negyedik lett a rangsorban, és azt hallottam, a Katonai Rendőrséghez készül.
- Sok boldogságot hozzá - jegyezte meg Vic cinikusan.
Egy órával később már akkorákat ásított, hogy majd' kiakadt az állkapcsa.
- Én elteszem magamat holnapra - dőlt hanyatt az ágyán. - Ha bármi csúnyaságra készültök, legalább addig várjatok vele, amíg elalszom - tette hozzá csipkelődve, mire Cassie megdobta a bakancsával.
- Azt hiszem, én is alszom. Jó éjt! - feküdt hasra, az arcát a párnába fúrva.
Mikasa Ackerman.... Ackerman - hol hallotta már ezt a nevet? Olyan ismerős volt...
A felismerés olyan hirtelen érte, hogy elakadt a lélegzete.
Parancsolj, itt van! Levi Ackerman.
- Rohadt életbe! - kapta fel a fejét levegő után kapkodva. Soha nem hallotta a férfi szájából a nevét, és legjobb tudomása szerint soha senkinek nem árulta el; azt az egy alkalmat leszámítva nem találkozott vele többet. Egyedül Vic-nek adta tovább, de az már olyan régen volt, hogy azóta ő maga is megfeledkezett róla.
Levi, aki az ágya melletti székben ült, felkapta a fejét.
- Mi bajod?
Cassandra megragadta a karjánál fogva, és közelebb rántotta magához.
- Ackerman, mi? - suttogta fojtott hangon; Levi-nak fennakadt a szeme. - Ezért voltál egész napon olyan búvalbaszott?
- Azt hittem, már elfelejtetted - jegyezte meg csendesen.
- Így is volt, most ugrott be - Cassie idegesen beletúrt a hajába. - Mit akarsz tenni?
Levi vállat vont.
- Gőzöm sincs; kicsit utána érdeklődtem: a csajnak még évekkel ezelőtt meghaltak a szülei, más hozzátartozókat meg nem tudott megnevezni. Lehet, nincs is jelentősége...
- Persze, csak úgy felbukkan egy névrokonod, de egész biztos nincs jelentősége - fújtatott a lány idegesen.
- Nyugodj le, hallod! - rázta meg finoman a férfi. - Akármiről is van szó, az előbb-utóbb úgy is kiderül. Jelenleg nincs erőm-energiám ezen filozofálni: jövő héten felderítő út, és semmi kedvem még ezen is rágódni. Te se ezzel törődj most, hanem azzal, hogy azt túléld. Szerinted véletlenül nem hoztam szóba?
- Nem - rázta meg a fejét, majd sóhajtva visszadőlt az ágyára. - Valószínüleg igazad van.
Még találkozunk, Mikasa Ackerman - gondolta, mielőtt elaludt. - És egyszer majd talán az is kiderül, mi ez az egész.
..............
Az 56. felderítő út napján:
- Megérkezett a Felderítő Egység!
- Erwin parancsnok, add meg az óriásoknak, ami jár!
Cassie felhorkantott.
- Most még kedvesek - szólt oda a mellette haladó Kowalskinak. -, de nézd csak meg, mi lesz, ha visszajövünk.
- Akkor is kedvesek lesznek - felelte a lengyel. -, nagyon kedvesen elküldenek minket a jó édes anyukánkba.
- Nézzétek, Levi hadnagy! Azt mondják, egymaga felér egy egész brigáddal!
Victorio felnyögött.
- Ne röhögj! - szólt rá Cassandra, visszafojtott vigyorral.
- Mondjuk, ami igaz, az igaz: amilyen kicsi, olyan hatékony - jegyezte meg Matias; a mellette haladó Kanada felcsuklott.
- Fejezzétek be! - súgta Cassie, a száját harapdálva. Jellemző: lehet, most sétálnak a halál torkába, de ezek még ilyenkor is csak bohóckodnak.
Észrevette, hogy az emberek összesúgnak, mikor meglátják; a susmogásból egy név maradt meg - nem a sajátja.
- Lilith! - szólt Victorio. - Illik hozzád...
- Köszi szépen! - sziszegte a foga közt. Nem tudta, mivel érdemelte ki ezt a kedveskedő megszólítást, de néhányak arckifejezését látva nem lepte volna meg, ha nyakon öntik egy nagy lavór szentelt vízzel, hátha az kiűzi a benne lakozó démoni gonoszt.
- Sose tűnt fel, hogy milyen görbe szemekkel néznek rád a hajad miatt? Tudod, van az a mondás: vörös kutya, vörös ló, vörös ember sosem jó - jelentette ki Matias.
- Elképesztő - csóválta meg a fejét. - Vannak, akik még hisznek ilyen hülyeségben?
- Amint látod...
A kapu előtt még várniuk kellett, míg felhúzták, majd miután elhangzott a kiáltás:
- Indulás! -, kezdetét vette az újabb expedíció.
........
- Figyelj oda jobban! - szidta le Kanadát, mikor az egy óvatlan pillanatban majdnem egy végtaggal lett kevesebb.
- Sajnálom! - szabadkozott a keleti fiú. - Azt néztem, hol az egység többi tagja. Nem is láttam azt a dögöt.
- Egy ilyen figyelmetlenség még az életedbe kerülhet egyszer - magyarázta Cassie kicsit ingerülten. - A feladatodra összpontosíts!
- Értettem, Cassandra!
- Cassie! - érkezett meg melléjük a csapat másik három tagja a háztetőre.
- Nos? - fordult feléjük.
- Két titánt iktattunk ki, de valami nem stimmel...
- Micsoda?
- Nem is tudom - próbálta megfogalmazni Matias. - Olyan, mintha az összes rohadék egy adott helyre tartana; mindannyian egy irányba mennek.
Rossz érzés fogta el.
- Nektek nem ismerős ez az egész? - tette fel a kérdést Victorio.
- Altábornok asszony! - landolt mellettük egy fekete hajú kadét, erősen zihálva. - Erwin parancsnoktól hoztam üzenetet: visszavonulunk.
- Tessék? - szaladt fel a szemöldöke. - Mégis miért?
- A parancsnok azt közölte, lehet - sőt, nagyon valószínű - , hogy megismétlődnek a 5 évvel ezelőtt történtek: minden titán a város felé tart, talán már a falat is áttörték...
Úgy érezte, mintha tótágast állt volna a világ. Ahogy a társai szemébe nézett, ugyanazt a kérdést látta benne, ami az ő fejében is zakatolt.
Ha ismét megtörténik ugyanaz... Ha a Rose falat is elveszítjük... Mi lesz akkor mindannyiunkkal? Mi lesz az emberiséggel?