Lia
Hajnali négy előtt tíz perccel ébresztett a telefonom, hogy ideje fölkelni. Zsörtölődtem egy sort, mérgelődtem Nathi ötlete miatt – csak az időpont zavart –, de aztán rájöttem, hogy Niall valószínűleg már megérkezett és ez akkorát dobott rajtam, hogy nem érdekelt a hajam össze-visszasága, a sminknélküli, meggyötört arcom, amit jobb lett volna vastag alapozóréteggel elrejteni, ugyanis hatalmas táskák nőttek a szemeim alá, leszartam mindent, csak hadd láthassam már.
Lerúgtam magamról a takarót és rohanva értem a nappaliba, ahol egy hatalmas túrazsák és egy kisebb sport oldaltáska várta a gazdáját. Először a konyhába mentem, de az üres volt, aztán az étkezőbe és a fürdőbe, ám ott sem leltem rá a keresett személyre. A szobája ajtaja nyitva volt, így bekukkantottam. Tök üres.
Biztos, hogy itt van valahol, mert ez nem Nathi cucca.
Letörten mentem vissza a szobámba. Fölöltöztem, rendbetettem az ágyam és kivittem a nappaliba a cuccaim. Még mindig volt öt perc négyig, és ahogy ismertem a barátnőm nem nagyon törtem magam, hogy fölébresszem, majd megteszi a telefon. Nincs hangulatom most egy kiadós átkozódáshoz.
Végült az erkélyen kötöttem ki, abban reménykedve, hátha ott van. Tévedtem.
Annyira haragudna rám, hogy csak hazajött lepakolt és lelépett valamelyik fiúhoz? Nem. Akkor minek fáradt volna azzal, hogy visszautazik oda, ahol én vagyok? De az sem kizárt, hogy levegőnek néz majd és a barátaival foglalkozik. Igen. Ez viszont csak egyet jelenthet: ki akar verni a fejéből és elfelejteni. És ez meg is fog történni, ha lejár az egy hónap. Várjunk csak, ma hányadika van?
Megnézetem a dátumot a telefonomon és meglepetten nyugtáztam, hogy már két hete és öt napja itt vagyunk. Tehát még egy hetünk és négy napunk van vissza.
A hátralevő időben vajon mit kezdünk majd egymással a szöszkével? Hiányzik...
Még szinte sötét volt az ég, épphogy világosodni kezdett. Kihajoltam kicsit az erkélyen és bámultam a semmibe.
– Kávét? – hangja törte meg a körém telepedő csendet. Hirtelen megfordultam.
– Niall – suttogtam a nevét alig hallhatóan.
– Szia. – mosolygott.
Azt hittem, könnyekkel csordul túl majd a szemem, ha újra látom és az egyetlen vágyam az lesz, hogy a karjaiba vessem magam. Nem így történt. Félelem járta át minden tagom. Meg akartam ölelni, szorosan magamhoz húzni, hogy érezzem, most már tényleg itt van és nem csak az agyam szüleménye – ugyanis ez a két nap alatt nem egyszer azt képzeltem, hogy őt látom vagy hallom. Tétlenül, zavartan álltam előtte és arcát fürkésztem.
Letette a kávét és mellé a kistányéron lévő két croissant, amit csak most vettem észre, a korlát széles peremére, majd ismét felém fordult.
– Haragszol rám, amiért elmentem? – nézett mélyen a szemembe.
– Aggódtam. – válaszoltam félrenézve, de nem bírtam nem abba a gyönyörű, tiszta kék szempárba nézni. Ismét összefonódott a pillantásunk.
– És te még mindig mérges vagy, amiért lefeküdtem Harryvel?
– Rosszul esett. Nagyon rosszul esett. De aztán rájöttem, hogyha játszom a megbántottat és elmenekülök a problémák elől, nem oldódnak meg soha. Ezért kaptam az alkalmon és jöttem vissza, mikor Liam telefonált. Bár taccs részeg voltam, na meg igazság szerint még most is érzem kicsit a pia hatását, el tudtam dönteni józanul, hogy mit akarok.
– Részeg tettek, józan gondolatok. – mosolyodtam el. Ekkor jöttem rá, hogy amíg nem volt itt nem tudtam őszintén mosolyogni.
– Ezt valami versből vagy dalszövegből idézted? – vonta össze világos szemöldökét.
– Nem. Otthon – utaltam a hazámra –, a buszmegállótól nem messze, egy telefonfülkére graffitizte valaki. – erre mindketten nevetni kezdünk. Aztán a nevetés elhalt és a könnyek vették át a helyét.
– Gyere ide, te buta liba! – tárta szét kedves arckifejezéssel a karjait Niall. Nem tétováztam sokat, szinte azonnal átöleltem.
– Hiányoztál. – szakadt ki belőlem. Az arcom teljesen belenyomtam a pólójába és mélyen beszívtam az illatát. Mentás szappan, öblítő és az a parfüm. Ugyanaz, mint mindig. Niall illat, amit soha nem akarok elfelejteni.
– Te is nekem. El sem tudod képzelni mennyire. – szorosabban húzott magához.
Zajt hallottunk a konyhából, nyilván Nathi szöszmötölt valamit. Komótosan kibontakoztunk egymás karjai közül és a nem túl látványos, mégis most hihetetlenül érdekes, kilátást kezdtük szemlélni. Én közben elvettem a reggelim és nekiláttam.
– Ezt vetted meg – mutattam föl a kiflit –, azért nem voltál itt, mikor fölkeltem?
– Ühüm. Meg Starbucksos kávét akartam hozni, de még nincsenek nyitva.
– Nem baj. Ez jobb. Köszönöm. – újra elmosolyodtam.
– Szívesen. – ingatta a fejét elégedetten vigyorogva.
– Kérsz? – dugtam az orra alá a félig megrágcsált süteményt.
– Csak egy harit. – és azzal eltüntette a croissan megmaradt részét.
– Ez kettőnek is megfelelt! – csattantam föl, de egyáltalán nem dühösen, inkább szórakozottan.
– Egy vagy kettő nem ugyanaz? – rágta a falatot.
– Hát nem.
– Jól van, na!
Vigyorogva betömtem a számba a másik kifli felét, a megmaradt részét meg odaadtam ennek az éhenkórásznak.
– Nesze, egyél, ha már megvetted!
– Köszi.
– Valamikor nem lesz koncertetek? A camping amúgy nem zavar be? – jutott eszembe, hogy nekik igencsak kevés a szabadidejük.
– De, lesz viszont lemondtuk. Majd pótolva lesz – legyintett.
– Értem. Megyek, megnézem, mit csinál Jake csaja.
– Várj! – szólt utánam. – Nathinak még mindig semmi fogalma az egészről?
Megráztam a fejem.
– Az meg hogy lehet? Annyira nyilvánvaló!
– Tudom. De ő Albert Natália.
***
Öt órára följött Jake, de Nathi továbbküldte a Towerhez, mert nekünk még Liam-et és Jaymi-t össze kellett szedjük. Ahogy elment indultunk mi is. Jaymi-vel a Starbucks előtt futottunk össze, Liamért meg házhoz mentünk, utána irány a Tower Bridge. Úgy beszéltük meg, hogy ne legyen kocsi-otthagyási-probléma a barátnős jómadarakat a párjuk ugrasztja ki a találkozóhelyre. Tehát Zayn-t, Louis-t és JJ-t kivitték plusz Loui-kal ment Hazza is. Joshért meg George ment el.
Niall-t nagy örömmel üdvözölték a többiek, sőt még Harryvel is barátságosan lepacsiztak, bár a szián kívül egy szót sem beszéltek többet, és ez így is volt jó, egyelőre.
– Mindenki megvan, igaz? – kérdezte Louis.
– Aha. Úgy tűnik. – helyeselt Liam. – Mi öten, Union J négyen, plusz Jake és a lányok.
– Oké, akkor szálljunk be a kocsikba. Ki kivel megy? – most Zayn szólalt meg.
– Én Jake-kel! – vágott közbe Natália.
Nocsak, milyen izgatott valaki...
– Akkor én is. – vágta rá George.
– És a Porschét ki vezeti, Aranyom? – kérdeztem fölvont szemöldökkel Nathi tegnapi megszólítását használva.
– A francba! – szitkozódott.
– Nyugi Georgeo, majd én velük megyek. – mondtam és mintha tényleg megkönnyebbült volna. – De nem akarok csak a deszkákról hallani, úgyhogy Zayn velem tartanál?
– Persze. – vigyorogva átvettette a karját a vállamon és megszorította. Attól tartottam, hogy Niall-t elkapja a féltékenységi roham, de nem. Nyugodtan állt és nézelődött.
– Velem ki jön? – tette föl a kérdést a szöszke.
– Én – emelte föl a kezét Liam és átstartolt a sofőrje mellé.
– Szerintem mi is menjünk velük. – jegyezte meg Jaymi Joshra pillantva, aki bólintott.
– Oké, akkor velem jönnek a többiek. – könyvelte el George és szomorkásan tekintett Nathi felé, aki már elindult Jake Jeepje felé a tulajdonossal. Elmerülten beszélgettek és a srác valamit nagyon magyarázott neki, mert még a kezével is mutogatott.
– Vezessem én a Porschét? – ajánlotta föl JJ.
– Dehogy is, tudom, hogy vezetsz! Inkább kibírok pár órát! – kapta föl a fejét Monkey. Erre a mondatára elkapott a nevethetnék. Mindenki döbbenten fordult hozzám, hisz már napok óta nem láttak tőlem egy halovány mosolyt sem, nemhogy nevetést.
– Szeretlek, George. – nyomtam egy puszit az arcára és elindultam a barátnőm után.
Úgy beszéltük még tegnap, hogy bevásárlunk reggel, mert ugye kellenek a hálózsákok, meg valami kaja és pár karton víz sem ártana. Az üdítőket szigorúan megtiltottuk, mert csak szomjassá teszik az embert, ahogy az elektronikai cuccokat is. Csak a telefon maradhat, úgysem lesz térerő, de ha akarnak egy-egy selfie-t készíteni a rajongóknak, hát tessék csak.
Először elmentünk a Nando'sba, mert a Tesco még nem volt nyitva, de a gyorsétterembe mozgás jeleit észleltük. Igaz csak jóval később nyitnak majd ki, de mégis valaki ott tevékenykedett. Mivel Niall Horan kopogtatott az ajtón és egy kb. velünk egyidős lány volt bent, aki csodák csodájára pont rajongó, egy közös kép, aláírás és ölelés meg puszilkodás után ingyen odaadta a rendelt ételt. De míg tett-vett kicsit szóba elegyedett velünk is.
– Ne haragudjatok, hogy bunkó leszek, de ti kik vagytok? – kérdezte zavartan.
– Hát ez hosszú, de maradjunk annyiba, hogy a fiúk barátai. – válaszoltam mosolyogva.
– Értem. És hogy ismertétek meg őket?
– Elájult és Niall összekaparta. – mutattam Nathira.
– Mi az, hogy összekaparta? – háborgott.
– Pedig így volt. – a lány nevetni kezdett rajtunk, mire mi is csatlakoztunk hozzá.
– Jó fejek vagytok. Kértek valamit? Még nincs itt a főnököm, használjátok ki! – kacsintott ránk.
– Hm... én megkóstolnám azt a híres hamburgert, amiről Horan annyit áradozik, de kifizetem. – mondtam.
– Dehogy fizeted! Meghívlak titeket. De előtte megkérdezhetem a neveteket?
– Én Nathi vagyok, ő meg Lia. – vette át a szót a barátnőm.
– Lauren. – biccentett. – És te mit kérsz, Nathi?
– Fagyasztott joghurtot. Eredi gyümölcsöset.
– Okés. A többiek nem kérnek semmit? – pillantott reménykedve a srácokra. Gondolom a többiekkel is akart képet meg ilyenek, de nem akart tolakodó lenni. Végre egy normális Directioner!
– Kikkel akarsz még képet? – érdeklődtem halkabbra véve a hangom.
– Ennyire feltűnő?
– Nem, csak én is Directioner vagyok. – vigyorogtam rá cinkosan. – Szóval?
– Igazából mindegyikkel külön-külön, de nem akarom ezzel fárasztani őket.
– Nyugi, elintézem. – odamentem a fiúkhoz. – Srácok, figyeljetek kicsit! – suttogtam. – Lauren Directioner, mint rájöhettetek, és szeretne veletek is képet. Ráadásul azt mondta, hogy állja Niall, Nathi és az én rendelésem. Legyetek jó fejek vele, légyszi! Aranyos lány.
– Oké. Menjünk! – egyezett bele Liam és elindult a pult mögött tevékenykedő rajongóhoz nyomában a többiekkel.
Kilépve az étterem ajtaján Lauren boldogan integetett utánunk és a lelkünkre kötötte, hogy még nézzünk be egyszer. Talán nem az egész bandával, de Niall-lel még biztos jövünk erre.
A Tesco-ba befelé menet kinyíltak előttünk az ajtók, mire Harry megjegyezte:
– Lia, drágám, attól még nem vagy hercegnő, csak mert kinyílik előtted a Tesco ajtó.
– Harry, drágám, attól még nem vagy férfi, csak mert valami libeg a lábad között. – eztán elhallgatott és meg sem szólalt, míg kész nem lettünk a vásárlással és ki nem léptünk ismét az ajtón.
– Az előbb csak vicceltem. – bökött oldalba, erre én megugrottam.
– Én viszont nem. – jól kupán vágtam egy adag felvágottal és elvágtáztam Niall mellé.
A kocsiban Nathinak pöröltem az energia ital miatt. Ha egy darabot vett volna, morogva, de elfogadom, ám a hat már kicsit túlzás volt a részéről.
– Minek ennyi szart inni? Tudod te, hogy miből készítik?
– Igen, tudom. De olyan finom!
– Finom a francokat! Édes ragacsos lötty.
– A kávé sem egészségesebb! – jött megint ezzel a dumájával.
– Nem, viszont az energiaital sokkal károsabb. – szólt közbe Zayn is.
– Látod? Ő is azt mondja! Jake? – a kérdezett fiú nagyon megilletődött, bár használatba tudta venni az eszét és nekem adott igazat. – Három az egy ellen. Kérem azokat a szarokat!
– Aha, persze! Nem kapod meg! Már úgyis megvettem szóval, mindegy.
– Natália!
– Kordélia!
– Lányok... – csitított Jake.
– Te fogd be és vezess!
– De...
– Jake, nem kedvellek, gondolom rájöttél már! Egy hajszál választ attól, hogy kitépjem a karod a helyéről és kilökjelek a kocsiból az útra, szóval hallgass és csak arra figyelj, merre mennek a srácok.
– Oké. Bocs. – meredten nézett maga elé.
– Vond vissza! Miért nem tudsz vele is normális lenni?!
– Nem fogom ajnározni, csak azért mert helyes a pofija, hosszú a haja és deszkázik!
– Én nem ajnározom!
– De nem is küldöd el, ha elhív valahová!
– Miért küldeném el, ha jól érzem magam vele?
– Mondjuk, mert a vak is látja, hogy hajt rád ezerrel!
– Nem is!
– Jó. Akkor kérdezzük meg őt! Jake, tetszik neked Nathi? Őszintén!
– Hááát... ööö...
– Lia, állj le! – most először beszélt velem ilyen hangnembe Zayn.
– Már miért ál... – de a tekintete láttán elhallgattam. – Rendben.
– Kérj tőle bocsánatot, mert megbántottad!
– Én nem is...
– Lia!
– Sajnálom. Így jó lesz?
– Jake?
Bólintott.
Az út hátralevő részében egy darabig hallgattunk, aztán Zayn szóba elegyedett Jake-kel, míg én meg Nathi egy kicsit még marakodtunk, de végül ismét szent volt a béke.
A srácok az istenért sem mondták volna meg, hogy milyen erdőbe megyünk. Még azt sem tudtuk, hogy Kelet-Nyugat-Dél vagy Észak-Anglia felé tartunk-e. Megszemlélhettük a kocsiból a napfelkeltét is, ami amúgy csodálatos volt. Csak most kezdtem neki a Laurentől kapott hamburgernek, ami valljuk be, tényleg nagyon finom volt. Oké, elismerem, hogy Niallnek van igaza, a Nando's-os kaja tényleg jó.
Egy óra után az előttünk lévő George leparkolt egy campingezőknek kijelölt parkolóba, így követte őt Jake és Niall is.
– És most? – tekintett körbe a deszkás srác. – Merre?
– A kocsikat itt hagyjuk és arra. – mutatott egy ösvényre.
Monkey és Szöszke elintézték az autókra a felügyeletet, és ahogy láttam még be is biztosították egy kis plusz pénzzel. Amint ez le volt szervezve elindultunk és egy ideig mentünk is a kitaposott úton, viszont a fiúk a sűrű dzsumbujba vezettek minket.
– Basszus... – nyögte Jakey.
– Na mi van selyemfiú? – került mellé George.
– Nem selyemfiú! – vette a védelmébe Nathi. Erre George otthagyta a barátnőm házi kedvencét és inkább hozzám csapódott.
– Annyira idegesítő, hogy így védi a srácot! Tisztára, mintha a... nem is tudom mije lenne! – mérgelődött a göndör hajú.
– Mintha a kutyuskája volna Jakey. – bólogattam.
– Igen. Pontosan! Nem is értem, minek hívta el...
– Mert Nathi ilyen. Jake is sok helyre vitte már, ezért.
– De...
– Figyelj, George, ne törődj vele, jó? Beszélek a sráccal, hogy szálljon le Natáliáról, de nem ígérhetek semmit. Vagy egy nyomulós szemét, vagy olyan sötét, mint a leánykám és nem veszi észre, hogy mi a szitu. – csórókám elvörösödött és zavartan bólintott. – Jaj, ne pirulgass itt össze-vissza, mindenki tudja, hogy tetszik neked Nathi! Vagy mondjam azt, hogy Nia?
– Ööö... ne. – valamiért nagyon érdekesnek bizonyult a talaj Georgeo számára.
– Jól van, csak viccelek. – löktem meg a vállát.
– Hagyd már a srácot, nem látod mennyire zavarban van, ha a barátnőd kerül terítékre? – piszkálódott Harry is. Előttünk ment és minden bizonnyal hallgatózott.
– Te ne szólj bele, oké? Csak csámpázz tovább a szexi csizmádba! – köptem szinte a szavakat, de azt el kell ismernem, hogy ahhoz képest, hogy túrázunk, így is jól néz ki. És a feneke ebben a naciban... Lia!
– Jól van, jól van! De harapós vagy ma. Mi van megjött?
– Hú, esküszöm, egyszer megöllek!
– Legalább végre valaki nem hozzám akar jönni, hanem eltenni láb alól. Ez tetszik. – kacsintott.
– Mindjárt adok én neked olyat, ami tetszeni fog! – fenyegetőztem az öklöm rázva felé.
– Állok elébe!
– Liam, add oda azt a vasdarabot! – mutattam a sátor valamelyik alkatrésze felé, ami nem vas volt, de bot alakú és jó nagyot lehetett vele ütni.
– Dehogy adom! Pimasz, de agyonverni azért nem kell!
– Ó, dehogynem!
Sikertelen Harry-kiiktatási kísérletem után csendben kutyagoltunk tovább, míg egy fák nélküli részre nem értünk. Ott kicsit megpihentünk, mert a fiúk már most nyavalyogtak, hogy elfáradtak, Niall meg hogy éhes. Jake felé pillantottam, ellenőrizni, mennyire távol van a barátnőmtől, és meglepetésemre egész távol állt tőle és a tájat vizslatta. Elkapta a pillantásom és egy ideig állta is, de aztán félrenézett.
Nagyjából tíz percet töltöttünk ott, de Nathi tettre készebb volt, mint bármikor, ergo nem lehetett lelőni, csak menni akart már tovább. Igazság szerint szerintem sem kellett volna megállni, de hát kilenc nyűgös pasival egyáltalán nem könnyű. Igen kilenc, mert Jake meg sem szólalt.
– Nathi, még adj öt percet, kérlek! – lihegte JJ.
– Nocsak, eltunyult az apuka? – cseszegettem kicsit.
– Menj a francba, Lia!
– Megyek is, csak mutasd merre van! – erre a szemét forgatta.
Két órán keresztül mentünk, mert több helyen meg kellett állnunk, na meg Payno a patakban landolt egy alkalommal. Nem volt mély, csakhogy szegény srác rosszul lépett, majdnem ki is fordult a bokája, és elterült a vízben. Szerencsére egy apróbb horzsolással és átázott ruhával megúszta.
Mikor már eléggé bent voltunk az erdőben, úgy döntöttünk ideje letelepedni. Mindenki ledobta a cuccát oda, ahová érte és nekiláttunk a sátorok felállításához. Harry és Niall együtt verték le az egyiket, Liam egyedül ügyeskedett, mi meg Jake-kel csináltuk meg a fedezékünk. Louis és Zayn élvezték a helyzetet, hogy nem figyel rájuk senki és henyéltek. Na és az Union J? Kihúzták magukat a fa gyűjtés ürügyével és leléptek. A szemetek!
Jókat nevettünk Nialléken, mert nagyon nem ment nekik ez a sátorállítás-dolog. Már a második sátorral bajlódtunk, mikor ők még csak az elsőt csinálták. Liam úgy szint gyorsan halad, már ő is a négyszemélyest vette célba. A két jómadár megkukulva figyelt.
– Na mi van, srácok? Nem megy? – kérdezte Nathi röhögcsélve.
A két pasa kihúzta magát és így szóltak: – Nekünk ne menne? Nézzétek milyen stabilan áll!
– Látjuk! – kacarászott Zayn is.
– Pont ez a baj! – fűztem hozzá én is. – Ilyen siralmas sátorállítást még nem láttam senkitől. Na jó, talán Natália vetekszik veletek.
– Hé, ezt vond vissza! Nagyon is profin állítok sátrat! – hangja sértődött volt.
– Rendben, meg ne pukkadj nekem! – kuncogtam.
– Haha, nagyon vicces!
– Az is, csak te nem tudod értékelni. Humor Harold bezzeg szakad a röhögéstől! – intettem a fejemmel a hasát fogó, összegörnyedt faszika felé.
– Nem is ezen nevet! Niall mondott valamit.
– De nevet! Ez a lényeg!
– Hé, itt vagyunk! – kiabálták az eltévedt fiúkák. Persze egy szál fát sem hoztak.
– Nem úgy volt, hogy hoztok tüzelőt? – érdeklődött Louis.
– Nem találtunk. – vonta meg a vállát Josh.
– Egy erdőben nem találtok fát? – pillázott ámulva Zayn. Erre kitört belőlem a nevetés.
– Van ilyen. – felelt Jaymi.
– Ja, főleg nálatok. – szólt közbe Jake is mosolyogva. Legalább a humora jó.
***
A sátrak álltak – még Harryéké is, mert Liam végül segített nekik – mi meg szétszóródtunk kicsit körbekémlelni – persze szigorúan csak az evés után. Nathi és Jake sétálni indultak, én meg utánuk küldtem George-ot is, mert láttam, hogy ha nem jönnek vissza fél órán belül, ez a srác idegroncs lesz. JJ és Liam is elindultak a sűrűbe, ahogy Jaymi és Harry is eltűntek. Végül Niall, Josh, Louis és Zayn társaságában mulattam az időt. Én is el akartam menni, csakhogy mikor álltam volna föl, Zaynie megszólalt:
– Ki tud tüzet csinálni? – ezt nem hagyhattam ki. Négy pasas, akiknek fogalma sincs a tűzgyújtásról. Éreztem, hogy ez vicces lesz, így maradtam.
Lou belekarolt Zaynbe, majd Joshba is és hárman nekiláttak a melónak. Horan és én odavittünk egy fatörzset és arra telepedtünk rá, valamint onnan szemléltük az eseményeket. Hát a kabaré semmi ehhez képes, amit lerendeztek ezek. Egy darabig kínlódtak, hogy hogyan is kezdjék el, ám adtam nekik egy tippet: talán fa kéne hozzá meg papír. Végül mindkettő lett hozva, ezzel indulhatott is a móka.
– A papírt gyújtsd már be, ne azt az izét! – az „izé" a fát akarta jelenteni Zaynnél.
– Hát azt gyújtom!
– Azt nem úgy kell! – kotnyeleskedett Josh is.
– De úgy lángra fog kapni! – okoskodott a galambőrült.
– Több tüzet gyújtottam már életemben, mint ti! – csattant fel Zayn.
– Igen? Mikor? – kérdezte háborogva Louis és Josh egyszerre.
– Hát a cigit meg kell valamivel gyújtani... – válaszolta a fekete hajú 1D tag.
Istenem... Neee! Ez fáj!
– A kezemet bezzeg be tudja gyújtani, hogy rohadjon meg! – pörölt Loulu.
Nem bírtam tovább, tennem kellett valamit, mert a végén soha nem sütünk pillecukrot. Arrébbtessékeltem a béna bandát, levettem a papírt a fahasábok tetejéről, szépen fölállítgattam és gúla alakba rendeztem őket, majd a papír egy részét betettem a fák közé és a másikat meg meggyújtottam a kezemben. Aztán azzal tüzet adtam a fák közt lévő papírnak is és mellé helyeztem a már égőt. Ripsz-ropsz lángra kapott a fa és boldogan pattogott. Tátott szájjal bámultak a fiúkák, Niall fejére meg, büszke, az én csajom kifejezés ült ki.
Visszaültem a tönkre és a mellettem ülő vállára hajtottam a fejem. A tüzet néztem és gondolkodtam, mit mondhatnék Jake-nek, ha visszajöttek a sétáról.
– Nahát, nahát – kerülgetett minket Louis, mint macska a forrókását. – Nem is vonultok el romantikázni? Itt mindenki szeme előtt?
– Ez nem is romantika! – kértem ki magamnak. A fejem még mindig Nialler vállán pihent.
– Megvolt már az első csók? – kaján vigyor ült ki a szájára.
– Nem sok közöd hozzá, Tommo. – szólalt meg az élő párnám, mert én csak pirulva néztem magam elé.
– Tehát igen. Akkor viszont ez romantika a javából!
Hozzávágtam egy-két pillecukrot, ami mellettünk hevert zacskóban. Elkapta őket, fölszúrta egy botra és megpirította. Legalább leszállt rólunk. Némi ideig még így voltunk, de aztán minden szó nélkül fölpattantam, megragadtam a magammal hozott gitár nyakát és elvágtáztam. Nyugodt, csendes helyet kerestem. A megfelelő hely helyett rátaláltam az ölelkező Nathira és Jake-re, George sehol. Aztán olyan történt, amire nem számítottam. A deszkás fajankó megcsókolta a barátnőm. Nathi kis idő után – gondolom míg föleszmélt – eltolta magától a srácot.
– Jake... – motyogta és egy lépést hátrált a fiútól.
– Megmondtam, nem? Kitépem a karod és most jött el az idő! – mindketten nagyon megijedtek, vagy egy métert meg is ugrottak, ahogy jobban eltávolodtak egymástól. Fortyogva elindultam a srác felé.
– Figyelj, Lia, ez nem a te dolgod. Nem vagy Nathi anyja, vagy ilyesmi... – mikor odaértem hozzá, képen töröltem.
– Nem vagyok az anyja, az igaz, csak a barátnője, de fontosabb nekem mindennél és mindenkinél! Nem fogom hagyni, hogy egy olyan, mint te, megbántsa. – ennyit szántam Jake-re. Már ott el akartam menni, csakhogy azon a helyen, ahol én álltam az előbb, egy alak tűnt föl. George. Még életemben nem láttam ennyi megbántottságot senkinek sem a szemében. A fiú eltűnt mielőtt még megláthatták volna. Visszafordultam még egy szóra:
– Baszd meg, Natália! – káromkodtam magyarul és mielőtt reagálhatott volna rá valamit, elmentem Monkey után. A keresés előtt egy fának támasztottam a gitárom a táborhelyünkön.
Az egyik négyszemélyes sátorban leltem rá. Egy fehér lepedő volt leterítve a sátor aljára, azon, meg egy párnán feküdt és maga elé meredt.
– Georgeo? – mellé másztam. – Láttad, hogy ellökte, ugye?
Bólintott.
– Nathi hozzád vonzódik jobban, nem Jake-hez. – fejtegettem neki.
– Hát nem látszik. Mindig mindenhová elmegy vele és most meg... – nagy sóhajjal fejezte be a mondat végét.
– Csak mert Jake megcsókolta.
– És amúgy is, mi az, hogy hozzám vonzódik jobban, nem Jake-hez? Hozzá miért vonzódik? Mert a srác deszkázik, meg versenyezik? Én is deszkázom. – morogta. Még mindig nem nézett rám.
– Várj csak! Te miért nem voltál ott velük? Miért álltál távolabb tőlük? – kapcsoltam. Hisz Georgeo is velük ment sétálni. Jake elküldte volna valami ürüggyel? Nathi biztos nem.
– Igazából pisilnem kellett. – ismerte be zavarba jőve.
Kicsit felkuncogtam, mert vicces volt, de aztán megint komolyra váltottam.
– Nem tehetünk ellene. El kell ismerjem, hogy az a lókötő nem néz ki rosszul és tényleg kedves, aranyos, vicces.
– Hát ez most marhára megnyugtatott. Hadd találjam ki, pont Nia esete!
– Nos...
– Aha. Értem.
– Jaj, Monkey-m, ne szomorkodj! Hidd el, tudom, hogy te jobban tetszel Natáliának! Ismerem. Négy év nem semmi idő.
– Attól még rosszul esik ezt látni. – fejét a párnába fúrta. – Egyedül hagysz egy kicsit?
– Igen, de ha bármi van, szólj nyugodtan, oké?
– Jó. Köszi.
– Ugyan, nincs mit. Kicsit olyan vagy, mintha a bátyám lennél. – adtam egy puszit az arcára. – Mit szólnál ha a Monkey-t Brother-re cserélném? – kicsit elmosolyodott.
– Oké. Sister.
Niall egyből aggodalmaskodni kezdett, ahogy kiléptem George-tól, így nem csak Cicával, hanem a többi jelenlévővel is ismertettem a helyzetet.
– Jake lekapta Nathit, és George meg én tanúi voltunk. – a hajamba túrtam és felsóhajtottam.
Lassan visszaért Harry és Jaymi, majd JJ és Liam is befutottak. A kedvenc párocskám még sehol.
Hát ez kurva jó! Remekül indulnak a dolgok!
Hál' isten megjöttek Nathiék is tíz perc múlva. Nem haboztam, azonnal lecsaptam a csókos szájú fiúra. Egy meredek lejtőig vittem, ott letelepedtem és vártam, hogy mellém üljön a srác.
– Nem leteremteni akarlak és nem is kioktatni. A te szíved ügye, hogy mit érzel Nathi iránt, de figyelmeztetlek: Ha bármiben is ártani mersz neki, rosszabb lesz, mintha kitépném a karod! Nem hagyom, hogy összejöjj vele, láthatod, hogy George is mennyire teper a lánynál. De erre jöttél te és egy pillanat alatt leromboltad, amit fölépített szegény srác...
– Vá-vá-várj! – zavartan összevonta a szemöldökét. – George-nak tetszik Nathi? Biztos vagy te benne?
– Persze, hogy biztos vagyok benne! Meg is mondta már neki, csak ez a hülye nem akarja elhinni!
– Akkor ezért vagytok olyan genyók velem? – szinte láttam az agyában a felvillantó lámpát.
– Hé! Vigyázz a szádra! De igen.
– Basszus, én meg azt hittem, hogy csak túl közeli haverok.
– Jake, már ne is haragudj, de te ugyanolyan sötét vagy, mint az a szőke leányzó, aki a barátnőm. – állapítottam meg.
– Hát, kösz.
– Igazából nem utállak, sőt nagyon is szimpatikus vagy.
– Ezt eddig jól titkoltad.
– Jó, tudom, de tényleg bírlak, csak szállj le a barátnőmről és akkor jóban leszünk mi is.
Bólintott.
– Tényleg nem tudtam, hogy ő és az a srác... – vakarta a fejét.
– Nem gáz. – bokszoltam finoman a karjába.
– Még él! – kiáltotta közvetlen mögülünk egy hang, ami kísértetiesen hasonlított Liamére. Megfordultunk a sötét hajú fiúval és a kisebb csoportosulást szemléltük. Payno, Nathi és Louis.
– Nyugi, nem kinyírni hoztam ide, csak dumálni. – erre mindenki fellélegzett és hozzánk csapódott.
– Miért fél mindenki annyira Liától? – kérdezte a tudatlan kisfiúcska körbetekintve.
– Nem láttad még dühösen. – zárta le ennyivel Nathi.
– És nem is akarsz, hidd el. – nyújtottam ki a nyelvem felé.
***
Megbeszéltük és rendbe hoztuk a dolgokat köztem és Jake között, valamint Nathi és George között is, ahogy visszamentünk a többiekhez. Végre szent volt megint a béke, így élvezhettük a campingezést. Körbeültük a tüzet és beszélgettünk, hülyéskedtünk, na meg pillecukrot sütögettünk. Isteni finom volt így. Na és még finomabb lett volna, ha nem csípi az orrunkat a tíz fiú, izzadt kanszaga. Nathi elmondása szerint volt itt pár perc sétára egy tó. Nem túl tiszta a vize, de döglött halak sem lebegnek a tetején, tehát pont megfelelő. Meglepetésre keresztelve elvonszoltuk a pasasokat az állóvízhez. Csípőre tett kézzel álltak a parton és értetlenül bámultak a naptól csillogó hullámokra.
– Minek jöttünk ide? – kérdezte JJ.
– Hát nem látjátok, hogy milyen szép? – ez volt az elterelés, ami működött is.
– Mondjuk, tényleg jól néz ki – értett egyet Josh is.
Egymás mellé fölsorakozva vertek gyökeret, így könnyű dolgunk volt. Harry-vel indult a vízbeesés sorozata, aztán jött Lou, JJ, Jaymi, Niall, George, Josh, Liam, Jake és végül Zayn. A baj csak az volt, hogy utólag jutott eszembe, Zayn nem is tud úszni.
– Baszki, baszki, baszki! – jajgattam, mikor nem láttam fölbukkani a felszínen. Nem sokat haboztam, utána ugrottam. Kapálódzva próbált följutni, de nem ment neki. Észrevettem, hogy a többi fiú is a víz alatt keresi. A kezem után nyúlt, sikerült is elkapnia, aztán csak húztam föl, míg a feje kint nem volt. Liam egyhamar megragadta és a partra vitte. Követtem őket, nyomomban a fiúkkal. Nathi is odarohant hozzánk.
– Istenem, ne haragudj, Zayn! Elfelejtettem. Bocsánat! – nagyon bűntudatom volt.
Kiköhögte magát, eztán válaszolt: – Ugyan, semmi baj. – mosolyodott el. – De miért löktetek be minket oda? – intett a fejével a tóra.
– Gondoltuk poénból, miért ne? Meg elég büdösek is voltatok, mert leizzadtatok, amíg ideértünk.
– Ó! – zavartan a hajába túrt. – Ugye nekem ennyi fürdés elég is volt?
– Te hülye! – csaptam a vizes karjára, így elég nagyot csattant. – Megijesztettél.
– Minden rendben? – guggolt le Natália is mellé.
– Aha. Nyugi.
Miután a fiúk is megbizonyosodtak róla, hogy Zaynie él és virul visszaindultunk a tűzhöz megszárítkozni, ám George fölkiáltott:
– Nathi még száraz! – fölkapta a lányt és beugrott vele a vízbe. Szerencséjére nem engedte egy pillanatra sem. Talán Nathi figyelmeztette, hogy nem tud ő sem úszni, nem tudom, de ezzel megmentette Brother életét.
Most már, hogy tényleg mindenki csurom víz volt, megmelegedhettünk a parázsló lángok mellett. Aztán este előkerült a Niall által hozott ír whiskey. Jameson és Tullamore Dew volt a neve az italoknak. Köztudottan nem voltam szűz piálás terén, de ez nagyon fejbevágott. Konkrétan már pár korty után kóvályogtam, hogy Nathiról ne is beszéljek. De még nem részegedhettem le, hisz Niall-nek el kellett mondjak mindent.
– Niall, van egy-két dolog, amiről még nem beszéltük. – vontam félre.
– Tudom, de előtte Harry-vel hozom rendbe barátságunkat. – otthagyott és a göndör felé tartott. Elvonultak, ám nagyjából húsz perc múlva jöttek is vissza. Harry orra megint vérzett, csakúgy, mint a Louis-os beszélgetése után.
– Te behúztál neki egyet? – ámultam.
– Aha. Bocsánatot kért én meg elfogadtam, csak kicsit máshogy, mint szokták.
Nevetésbe tört ki az egész bagázs. Tetszett Niall sajátos megoldása.
– Most már tárgyalhatunk, ha gondolod. – súgta oda nekem. Bólintottam.
A tóhoz mentünk, ahol délután mulattuk az időt és leültünk a partra. Már nem csillogott a vízen a Nap, inkább a Hold fénye világította meg. Gyönyörű volt.
– Miért tetted? – szólalt meg hirtelen.
– Részeg voltam és dühös rád. Józanon meg sem fordult volna a fejembe. Esküszöm.
Bólintott elfogadón.
– Nagyon sajnálom, Niall. Fontos vagy nekem és nem akarlak többet bántani.
Lassan felém hajolt, keze a derekamra fonódott, így húzott magához. Ajka pár milliméterre volt az enyémtől. Én hidaltam át ez a csöpp távolságot. Karjaim a nyaka köré tekeredtek és még közelebb csúsztam hozzá, szinte már az ölében ültem.
– Tehát megbocsátasz? – kérdeztem lihegve, mikor elhúzódtunk egymástól.
– Igen. – megint megcsókolt. – Elvihetlek holnap valahová?
Bólintottam és mosolyogva szorosan átöleltem.
– Gyere, menjünk vissza! – mondta és intett a fejével a világosság és hangok felé.
Összeszedtük magunkat és odabotorkáltunk a többiekhez, de mielőtt még tényleg megláthattak volna, egymásba fűzte az ujjaink és édesen rám nevetett, mire én irulva-pirulva – szerencsére nem látta az arcom annyira – megszorítottam a kezét.
– Niall, barátom, szereztél magadnak egy barátnőt? – jött oda hozzánk Tomlinson és belecsimpaszkodott Nialler-be.
– Hát...
– Loui, hagy már őket! – szólt rá Harry nagy ámulatunkra. – Elégett, édes izét? – nyújtott felénk két botra tűzött „túlpirult" pillecukrot. Elvettük és letelepedtünk melléjük.
Annyira jó volt így körbeülni tizenketten a tábortüzet. Pakoltunk rá még fát, ezzel hatalmasra növelve a lángokat. Persze megint előkerült a whiskey és már nyugodtan ihattunk. Talán egy kicsit durva vége is lett a dolognak, mert Harry a bokorba térdelve kötött ki és... nos... gondoskodott annak a folyadékellátásáról némi kajadarabbal megtoldva.
– Mi van veletek? – elhúzott Nathi egy kicsit nyugisabb helyre, ahol csak mi hallhattuk magukat.
– Öhm... nos kiderült, hogy eddig nem voltam teljesen tisztában Niall smárolási képességével.
– Erre nem mondok inkább semmit, de legalább kibékültetek.
– Aha. – vigyorogtam harminckét fogasan.
– Király.
– És ti George-dzsal?
– Minden oké. – nagyon szűkszavú volt, így tudtam történt valami, amit nem mondd el, de most nem álltam neki faggatni, mert minél előbb vissza akartam menni ugyanis rákezdtek egy dalra az énekes hímegyedek. A valós előadót és a dal címét nem tudtam, de ismertem és szerettem is. Csatlakoztunk a bandához és mi is teli torokból ordítottuk a dalszöveget.
Egészen hajnali fél hatig bírtuk, de aztán kidőltünk. Az eredeti alvás szerint az egyik kétszemélyes sátorban Nathi és én aludtunk volna, a másikba Louis és Harry. A négyszemélyeseknél pedig a négy tagú Union J, meg a One Direction megmaradt tagjai, plusz Jake. Persze nem így történt.
Reggel – pontosabban délben – világosságra és lüktető fejemre keltem. Fogalmam sincs hogyan keveredtem be egy sátorba, ráadásul Louis-szal, Joshy-val és Zaynnel, de az ő arcuk fogadott, ahogy kinyitottam a szemem. Óvatosan kibotorkáltam és visszahúztam a sátor cipzárját a horkoló dalos pacsirtákra. Kint szinte egyből hasra estem, mert a fekvőhely előtt elterült két személy. Harry és Liam.
– Aú! – nyögtem a manusokon feküdve. Ők sem nagyon voltak bő szavúak, csak nyöszörögtek. – Bocsi. Nem láttalak benneteket.
Föltápászkodtam és nagy nehezen elértem a tűzhöz, amit újra akartam gyújtani, mert az éjjel kialudt, ám igencsak meglepő látvány fogadott. Nathi és George ölelkezve feküdtek a szabad ég alatt és édesdeden szunyókáltak egymás karjaiban.
Tehát tényleg kibékültek...
Körbekémleltem még, hátha meglepődök még valamin, de csak heverő testeket és sátrakból kilógó lábakat láttam. Rajtam kívül még mindenki aludt. Gyorsan összehordtam némi fát meg papírt kerestem és tüzet gyújtottam. Már sütött a nap, de itt az erdőben még mindig hideg volt.
– Sürgősen kávét... – motyogtam és megdolgoztattam agytekervényeim. Hoztam magammal egy üvegbe, azzal nem is volt gond, de hogy melegítsem meg? Eszembe jutott, hogy JJ-nél láttam egy bögrét, remélhetőleg nem bánja majd, ha kölcsön veszem. Lenyúltam a cuccai közül, kiöntöttem belé a kávét és egy helyet kerestem a tűz közepén, ahová tehetem a csészét úgy, hogy ne dőljön el.
Háhá, tök leleményes vagyok!
Miután kellemes hőmérsékletű lett, levettem, és lassan kortyolgattam, miközben az alvó népséget szemléltem. Furcsa volt nem ordítozva látni őket, hanem nyugodtan szuszogva aludni. Teljes béke honolt mindenhol és végre én is nyugodt voltam.
oNk'