I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

13. fejezet

Lia

– Vas happnin, Lia?! – robbant be az ajtón Zayn reggel kilenc óra körül.

– 'reggelt neked is! – intettem mosolyogva. – Hupikék törpikéket nézek és iszom a kávém. Csináljak neked is?

– Majd én! – ment a konyha irányába. – Niall merre? – kérdezte óvatosan.

– Nem tudom és, őszintén szólva nem is érdekel.

Erre nem felelt, csak a fejét rázta. Mikor kész lett a koffeinbomba, mellém ült.

– Hát téged kerül a borotva, vagy mi van? – néztem végig az arcán.

– Múltkor elszökött és azóta nem láttam. – vonta meg a vállát vigyorogva.

– Dinka! – kuncogtam. – Amúgy mi járatban?

– Figyelj, kérhetnék egy szívességet?

– Persze. – mondtam magától értetődően.

– Csütörtökön lesz Perrie szülinapja, de az új dal miatt nagyon elfoglaltak a lányokkal, ezért gondoltam előrébb hozhatnánk két nappal a buliját, amit rendezni szeretnék neki. Nekem a tortát és a sütiket kell intéznem, meg ilyenek, szóval nincs időm feldíszíteni a házát, mire hazaér...

– Ja, vágom már, mire akarsz kilyukadni! Nathi és én dekoráljuk ki, ugye?

– Aha. Segítenétek? Nyugi, nem kell egyedül! Jaymi, Olly, Josh, Niall és George is ott lesznek.

– Niall és George? – ismételtem meg felvont szemöldökkel. – Segítünk természetesen, de biztos, hogy jó ötlet ez?

– Tudom, tudom! Én is gondolkodtam már ezen, de JJ nem ér rá Priectone miatt, Harrynek is dolga van, ahogy Lou-nak, valamint Payno-nak is. Ők csak később csatlakoznak.

– Kérlek, Zayn, legalább Niall-lel kezdj valamit! George és Nathi kétlem, hogy ordibálni kezdenek majd, de én ezt nem tudom megígérni, ha vele kell összezárva legyek! – győzködtem a sötét srácot.

– Ahj, tudtam, hogy ezt mondod, csak azért megpróbáltam. Na jó, elviszem magammal Niall-t a cukrászdába, meg a többi helyre!

– Köszönöm.

– Én köszönöm, hogy segítetek.

– NATÁLIA! – kiabáltam barátnőm szobája közepén állva. – Ideje fölkelni álomszuszék! Gyerünk, gyerünk, ki az ágyból!

Nyöszörgés hallatszott a párna mélyéről, de mozdulni nem mozdult a meleg takaró alatt lévő test. Lerántottam róla a melegséget hozó paplant, de nem nagyon zavartatta magát. Összébb húzta magát és kész. A párnát rángattam a feje alól, de abba meg görcsösen kapaszkodott.

– En-gedd-már-el! – tagoltam az anyagot ráncigálva, de semmi haszna nem volt. – Oké, játszhatunk máshogy is!

Elvettem a kisszekrényen lévő virágvázát, a növény a földre dobtam, és a váza tartalmát a felkelni nem akaró lány fejére löttyintettem. Na, attól egyből életre kelt!

– Te normális vagy?!

– Igen! – zártam le ennyivel és otthagytam.

Negyed óra múlva száraz hajjal, fölöltözve csoszogott ki a főzőhelyiségbe.

– Jó reggelt! – vigyorogtam rá bájosan. – Jól aludtál? Csodálom, hogy ilyen korán már ébren vagy! Kávét? – dugtam az orra alá a gőzölgő csészét.