I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

14. fejezet

Nathi

Rohadtul nagy fejfájásra keltem és még a fény is vakító volt, ami nem sokat segített a helyzetemen. Kényelmetlenül feküdtem, olyan volt mintha két test közé lennék bepasszírozva, és ahogy elfordítottam jobbra a fejem rájöttem, hogy nem csak olyan, hanem úgy is van. Jake tarkóját fedeztem fel.

Akkor ki lehet a másik oldalamon?

Félve néztem az ellenkező irányba, ahol az édesen alvó George-dzsal találtam szemközt magam. Annyira aranyosan aludt, orrig be volt takarózva és haja kócosan omlott a párnára. Gyönyörködésemet a józan észem zavarta meg és feltette a rettegett kérdést:

Mi a büdös francot műveltem az éjjel?

Parázva néztem le magamra, de szerencsére teljesen fel voltam öltözve. Jó akkor talán nagy gond nem lehet! – sóhajtottam magamban.

Próbáltam emlékezésre bírni az agyam, de nem igen ment, teljesen kiesett az egész buli. Valahogy meg kell tudnom a dolgokat. De mindenek előtt egy fájdalomcsillapítót kell szereznem. A lehető legóvatosabban igyekeztem kimászni a két fiú közül. De belegabalyodtam a lepedőbe és sikerült megrántanom. Ijedten kaptam rájuk a tekintetem, de csak annyi történt, hogy Jake befelé fordult és továbbra is egyenletesen lélegzett mind a kettő. Kibogoztam magam és lábujjhegyen elosontam az ajtóig. Miután végre hajtottam az akciót elindultam felkeresni a konyhát, remélve, hogy ott találok gyógyírt a fejemre. Nagy csend volt az egészházban és irtó nagy mocsok. Szlalomozva kerülgettem a különböző üvegeket, kajás zacskókat, műanyagpoharakat és kidurrant lufikat. Lesz mit feltakarítani az tuti. Kinéztem a nagy ablakon is, ami a kertre nyílt az udvar sem nézett ki jobban, mint a ház.

Lüktető fejem fogva beléptem a főzőhelyiségbe. Egy szőke lány háttal nekem ügyködött valamit a mosogatónál.

– Jobb reggelt! – köszöntem neki mormogva.

– Szia. – fordult meg és rám mosolygott. – Nathi ugye?

– Aha. – bólintottam. – Te pedig Perrie.

– Igen. Hogy vagy? – kérdezte kezében egy bögre – az illatból ítélve – kávéval.

– Szarul. – adtam mindent megválaszoló szavam. – Tudsz adni nekem egy fájdalomcsillapítót?

– Persze. – kuncogott. – És hogy érezted magad az éjjel? – firtatta miközben átnyújtott nekem egy bogyót és egy pohár narancslevet.

– Hát nem sok mindenre emlékszem szóval fogalmam sincs. Viszont nagyon kíváncsi lennék, mert ma ébredéskor eléggé fura helyzetbe találtam magam. – zúdítottam rá gondomat.

– Sajnos ebbe nem tudok segíteni, mert egész végig Zaynnel voltam. De szerintem a többiekkel többre mész.

– Oké, köszi.

– Mikorra fogom én ezt kitakarítani? – nézett körbe sopánkodva. A konyha is hasonlóképpen katasztrófa sújtott területnek számított.

– Ne aggódj, majd mi segítünk! – derültem a lányra.

– Köszi. Megyek, megnézem Zayn-t, hogy felkelt-e már.

– Jó, és hálám a gyógyszerért!

– Nincs mit! – pillanatokon belül eltűnt a szemem elől. Eléggé szimpatikus volt.

Sóhajtva narancslével a kezemben kimentem az udvarra levegőzni egy kicsit, ha már ilyen korai vagyok. Késői keléseim miatt úgyis mindig lemaradok a reggeli napsugarakról.