Lexy
Reggel finom érintésekre keltem.
- Lexy, kicsim ébresztő - suttogta egy kellemes hang a fülembe miközben apró csókokat hagyott az arcomon. Szemeim kipattantak és először ijedten, majd mikor rájöttem, hogy hol vagyok, megnyugodva pislogtam a fölém tornyosuló csatárra.
- Jó reggelt - motyogtam még kómásan és arcomat mélyebbre fúrtam a párnámba.
- Neked is álomszuszék - vigyorgott rám.
- Ez nem ér. Hogy a fenében csinálod? - motyogtam az orrom alá.
- Mit?
- Azt, hogy te már korán reggel ilyen fitt vagy - nyögtem fel fájdalmasan.
- Semmi különös nincs benne - tolt beljebb, hogy mellém fekhessen. - Kezd te is a napot futással.
Úgy néztem rá, mint egy bolondra, aki most szabadult a diliházból.
- Hülyéskedsz? Azt akarod beadni, hogy te már voltál futni?
- Futni, reggelit venni - sorolta somolyogva - nehogy az én gyönyörűséges barátnőm éhen haljon - vont egyre közelebb magához. Arcát a nyakamhoz fúrta és mélyeket lélegzett.
- Stephan - csuklott el a hangom mikor megéreztem forró ajkait és puha nyelvét az érzékeny bőrömön. Kezeim maguktól kúsztak a focista hátára, nyakára, hogy közelebb tudjam vonni magamhoz. A józan eszem már rég cserben hagyott és vakációzni indult nélkülem. Ajkaink rövid időn belül találkoztak és egy őrületes csókcsata vette kezdetét köztünk. Az új érzés, ami elöntötte a testemet olyan bátorságot adott, amit sose hittem volna magamról. Ujjaim önálló életet élve vándoroltak Stephan pólója alá. Kíváncsian simítottam végig ujjbegyeimmel az izmos hasfalát, amit egy hangos nyögéssel honorált.
- Mit teszel te velem? - kérdezte a számba suttogva, lehunyt szemekkel majd ő is felbátorodott és miközben ajkával bejárta a nyakam és a vállam vonalát, meleg tenyere egyre feljebb kúszott a pólóm alatt mígnem betakarta az egyik mellemet vele. Az izgató érzéstől felsóhajtottam és megemelve a felső testemet még jobban beletoltam magam a kezébe. Míg ujjai a halmaimon játszottak, ő lejjebb csúszott és a feltűrt anyag vonalán egyre több csókot helyezett el a meztelen bőrömön. Hirtelen újra rátapadt az ajkaimra, így tompítva a már hangos zihálásomat. Ahogy teste szorosan rátapadt az enyémre, megéreztem kemény férfiasságát, amint a combomnak nyomódott. Önkéntelenül nyitottam szét a lábaimat és mikor hozzám ért "ott", egy kéjes nyögés hagyta el a torkomat. Ki tudja meddig mentünk volna el, ha nem szólal meg a fejem mellett a Barcelona induló.
- Bassza meg! - gördült le rólam Stephan elkeseredett arccal, zihálva, míg én vöröslő fejjel és teljes zavarban szóltam bele a telefonba.
- Szia anya!
- Szia kicsim! - hallottam meg vidáman csengő hangját.
- Baj van?
- Nincs, csak gondoltam rád csörgök, nehogy elfelejts suliba menni - nevetett fel.
- Köszi - húztam el a számat, de közben valahol hálás is voltam neki, hogy még ha nem is tudatosan, de időben leállított. Bár ki tudja, lehet, hogy megérezte. Ilyenek az anyák, nem? - Már fent voltunk - közöltem vele nyugodt hangon. - Sőt, Stephan már futni is volt és reggelit is hozott - nyújtottam ki a nyelvem a barátomra, aki érdeklődve hallgatta a beszélgetésünket.
- Akkor feleslegesen hívtalak - szomorodott el a hangja jóanyámnak. - Na, nem baj - sóhajtott fel. - Legyetek jók és vigyázzatok magatokra. Puszi - búcsúzott el.
- Szia - köszöntem el én is, majd mikor letettem a készüléket félve néztem az engem fürkésző szemekbe. - Anya volt - sütöttem le zavartan a szemeimet.
- Lex - hallottam meg Stephan rekedt hangját, ahogy szinte kérlelt, hogy nézzek rá, de nem tudtam megtenni, mert a szégyen erősebb volt mindennél bennem. - Kicsim - emelte fel az államat, hogy elvesszek a csokoládé színű kavalkádban. - Ne érezd magad rosszul - simított végig az arcomon. - Fiatalok vagyunk és elragadott minket a hév, mert egyre nehezebb ellenállnom neked, de ez így van jól - mosolygott rám.
- Tudom - fordítottam el a fejem. - Csak ez nekem olyan... - kerestem a megfelelő szavakat.
- Cssh - tette mutatóujját a számra. - Ne agyalj rajta. Akkor fog megtörténni, ha majd készen állsz rá - ült ki az ágy szélére. - Addig pedig marad a hidegzuhany - kacsintott rám majd egy puszit nyomott a számra és magamra hagyott a szobában.
Az eddig bent tartott levegőmet kiengedtem és hanyatt vágtam magam az ágyon.
- Ezt nem hiszem el - nyögtem fel hangosan, kezeimet pedig vöröslő arcomra szorítottam. Ha nem szólal meg az a fránya telefon - vetettem gyűlölködő pillantást szegény készülékre, mintha az bármiről is tehetne. Na igen, mi van, ha nem szólal meg? Akkor már rég elkéstél volna a suliból - szólalt meg somolyogva egy belső hang. - A suli! - kiáltottam fel majd az órára nézve, kapkodva keltem ki az ágyból. Egy gyors zuhany után visszavettem a tegnapi ruháimat és kirohantam a konyhába, ahol Stephan már szintén frissen zuhanyozva, reggelivel várt.
- Ó - pislogtam a tányérra, amin egy hatalmas, friss, ropogós péksüti terpeszkedett. Nagyot nyeltem a látványra. Nem akartam megbántani a barátomat ezért nem árultam el neki, hogy mostanában nem szoktam reggelizni, mert éppen szigorú fogyókúrára fogtam magam, hogy méltó legyek hozzá és a tükörbe nézve ne lombozódjak le a látványtól. - Köszönöm - ültem le az asztalhoz miközben megfogadtam, hogy két körrel többet futok tesi órán, hogy elégessem a pluszban bevitt kalóriát.
Szótlanul fogyasztattuk el a reggelinket majd elindultunk hozzánk. Egy gyors ruha csere után felkaptam a táskámat és már száguldottunk is az iskolába. A bejáratnál már ott álltak a barátaim. Ádi és Lorenzo idegesen nézegették a telefonjukat. Gondolom nem tudták, hol a fenében lehetek.
- Innen betalálok egyedül is. Köszönöm a bébiszitterkedést - nyomtam a szájára egy puszit Stephannak.
- Hé - nézett rám türelmetlenül. - Ennyivel nem úszod meg - húzta féloldalas mosolyra a száját és közelebb vont magához. Ajkai finoman tapadtak az enyémre és édes kényeztetésbe kezdett. Teljesen belefeledkeztem az érzésbe, amit nyújtott nekem. - Ezt nem hiszem el! - mordult fel mikor Lolo vigyorgó feje jelent meg az oldalamnál és bekopogott a sötétített ablakon.
- Nyugi - nevettem el magam és kinyitottam az ajtómat.
- Sziasztok - csendült fel legjobb barátom hangja. - Bocsi, ha megzavartam valamit, de ha nem sietünk, akkor elfogunk késni.
- Bassza meg! - ugrottam ki a barátom mellől idegesen.
- Mikor végzel? - szólt utánam.
- Fél kettő.
- Oké, akkor érted jövök - indította el az autót.
- Nem kell - forgattam meg a szemeimet. - Nem vagyok már kisgyerek - duzzogtam látványosan.
- Nem nyitok erről vitát - komolyodott el. Morcosan csuktam be az ajtót és megvártam, míg elhajt. Lolo vigyorogva integetett utána majd belém karolt és így mentünk be a suliba.
- Na szia csajszi! Hogy aludtál? - támadt nekem azonnal a kérdésével.
- Jól - válaszoltam szűkszavúan.
- Ennyi? Ne már! Ne mond, hogy nem történt köztetek semmi - tapadt rám kíváncsi szemekkel.
- Mi van? Honnan tudsz te erről? - döbbentem le.
- Reggel becsöngettünk hozzátok és anyukád mondta, hogy Stephannal aludtál - adott választ Ádi a kérdésemre.
- Fene a lepcses száját - morogtam az orrom alatt.
- Tényleg nem volt semmi? - léptünk be az osztályterembe.
- Nem, illetve... - haraptam be az szám szélét.
- Igen? - kerekedtek el a szemei kíváncsian, de nem tudta meg a válaszom, mert egy éles fájdalom hasított belém. Fájdalmasan kiáltottam föl és szikrákat szóró szemekkel néztem az elkövetőre.
- Mondták már, hogy édes a csókod? - csípett a fenekembe Damiano miközben a lepacsizott a haverjaival.
- És neked, hogy egy vadbarom vagy? - húztam el gúnyosan a számat.
- Jaj, Cica ne is tagadd, hogy élvezted.
- Persze, akárcsak a tehenek a vágóhidat.
- Imádom a humorod - nevetett fel hangosan.
- És hogy fogod a barátjáét - nézett rá villámló szemekkel Lolo.
- Ugyan már! - legyintett magabiztosan a srác. - Hozzám képest csakis egy senki lehet és ezt befogom neked is bizonyítani - kapta el a kezemet Bonucco. - Higgy nekem Cicám, velem sokkal jobban jársz - ölelte át a vállamat, de én undorodva löktem le magamról a kezét.
- A nyomába se érhetsz - böktem meg a mellkasát -, de ha ő nem volna, akkor sem járnék veled, mert egy felfuvalkodott, beképzelt, öntelt köcsög vagy.
- Hű, mérgesen még szexibb vagy bébi - rántott magához, de én reflexből felemeltem a térdemet és telibe találtam a férfiasságát. Nyöszörögve görnyedt össze előttem.
- Ezt még megbánod - szórtak szikrát a szemei.
- Ne fenyegess Bonucco, mert a végén még megijedek - hagytam ott és végre leültem a helyemre az osztály figyelmének kereszttüzében. - Most mi van? Nem láttatok még rózsaszín rasztákat? - kérdeztem ingerülten, mire mindenki úgy csinált, mintha semmi sem történt volna.
- Stephan büszke lesz rád - veregette meg a vállamat Lolo és Ádi is vigyorogva bólintott.
- Nem kell tudnia róla - sóhajtottam fel.
- Pedig fog - ráncolta össze a homlokát a szőke barátom. - Nem titkolhatod el előle, ahogy eddig tetted.
- Oké - emeltem fel lemondóan a kezeimet. - Majd elmesélem neki.
- Helyes - foglalták el a helyüket ők is.
Megkezdődött végre a tanítás. Damiano egész nap nem szólt hozzám, de végig magamon éreztem vészjósló tekintetét. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni és bosszút fog állni, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Az órák csiga lassúsággal teltek pedig alig vártam már, hogy vége legyen a mai napnak. Mikor végre megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Gyorsan bedobáltam a táskámba mindent és az ajtóból még visszanéztem Loloékra.
- Jöttök?
- Bocsi Lexy, de az ofő beszélni akar velünk - húzta el a száját Ádi.
Bólintottam és elindultam a bejárathoz. Alig léptem ki a kapun és tettem meg pár lépést, mikor valaki megragadta a csuklómat és a falnak lökött.
- Most megvagy Cica - préselte nekem a testét, hogy mozdulni sem tudtam. - Végre utánfutók nélkül. Megmondtam, hogy még elkaplak - nyalta végig a száját perverzül.
- Vedd le róla a mocskos kezedet! - hallottam meg a szívemnek olyan kedves hangot, támadóm háta mögül.
- Húzzál innen, semmi közöd ehhez - válaszolt lekezelően Damiano. - A Cicának és nekem van egy elintézetlen ügyünk.
- A "cica" - nyomta meg a szót Stephan - történetesen a barátnőm és ha nem akarod, hogy szilánkosra törjem a kezeidet és feldugjam a seggedbe, akkor most azonnal elengeded - dörrent rá mérgesen.
A szőke srác erre a monológra már hátra fordult és mikor tudatosult benne, hogy ki áll mögötte, a szemei elkerekedtek a döbbenettől.
- Te...te vagy Lexy barátja? - makogta rémülten és azonnal elengedett.
Kiszabadulva a fogságából azonnal Stephanhoz siettem és a mellkasához bújtam.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben a szemét le sem vette az előtte állóról. Igenlően bólintottam. - Most pedig jól figyelj, te kis pöcs - köpte oda a szavakat az ijedtnek tűnő srácnak. - Ha mégegyszer meglátom vagy csak meghallom, hogy Lexy közelébe mersz menni, levágom a farkadat és megetetem veled.
Damiano úgy pislogott a focistára, mintha egy álomból ébredt volna.
- Így már minden világos - húzta el gúnyosan a száját. - Végül is a Fáraó pénze mellett minden eltörpül - röhögött a képembe, de nem sokáig, mert Stephan ökle telibe találta az orrát majd a gyomorszáját. Megállt az összegörnyedt srác felett és a hajánál fogva felemelte a fejét.
- Úgy látszik mégsem voltam elég világos. Hagyd békén a barátnőmet, mert ennél csak rosszabbul járhatsz - eresztette el, majd kézen fogott és az autóhoz kísért. Szótlanul ültünk be én pedig egy hála csókkal próbáltam megnyugtatni az idegességtől remegő barátomat.