Lexy
Miután elbúcsúztunk Maristól és a többiektől, a hatalmas csomagokkal elindultunk hazafelé. Ádám segített Réka cuccait cipelni, mert a lány kisajátította magának Lolót. Belekarolt a szőke fiúba és idétlen kérdésekkel bombázta egész úton.
- Ez a csaj mindig ilyen? - bökött Ádi a fejével az előttünk haladókra. Furcsa volt, hogy most olyan közegben voltunk, ahol a magyarok voltak többségben, így ezen a nyelven beszélgettünk.
- Réka? Igen, ő mindig és most még vissza is fogja magát - nevettünk fel.
- Remélem nem akar semmit a pasimtól - morogta Ádám, mikor látta, hogy a barátja és a lány milyen jól kijönnek egymással.
- Nyugi, Réa nem veszélyezteti a területedet - röhögtem fel. - Csak tudod, ő betegesen szereti a melegeket babusgatni.
- Így igaz - bólogatott egyetértően Roni, Noncsi és Zsolti. - A közre nem veszélyes, csak önmagára.
- Hallottam ám - szólt hátra vigyorogva a barna hajú csajszi, de nem úgy tűnt, mintha nagyon izgatná, hogy kibeszéljük a háta mögött.
Mire észbe kaptunk, már ott álltunk a házunk előtt.
- Basszus! - kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem felhívni anyát, hogy hány emberre számítson.
- Hívd fel most - kacsintott rám cinkosan Roni. Gyorsan benyúltam a zsebembe és előkapartam a telómat.
- Szia Anya! - szóltam bele röhögve. - Négy emberrel számolj!
- Vettem észre - nyílt ki a bejárati ajtó és ott állt jóanyám a telefonjával a kezében. - Örülök, hogy egyáltalán eszedbe jutott tájékoztatni - nézett rám fejcsóválva.
- Szia Bia! - köszöntek neki kórusban a barátaim, majd szinte a nyakába ugrottak.
- Ciao, Ragazzi! - puszilta őket körbe.
- Elhitted, hogy tudsz olaszul? - vigyorgott rá Vera pofátlanul.
- Te meg elhitted, hogy nem köplek be Marisnak, hogy belezúgtál a tesi tanárodba? - vágott vissza anya. Mi csak röhögtünk rajtuk, hiszen az ilyen kis csipkelődések annak idején szinte minden naposak voltak köztük.
- Hiányoztál - húzta szarkasztikus mosolyra a száját a barátnőm.
- Hát még te nekem - kacsintott rá jóanyám. - Na mi lesz? - nézett aztán végig mindenkin. - Ma még bejöttök?
- Komolyan, ez már hiányzott - sóhajtott fel jókedvűen Noncsi és követte a többieket a lakásba.
- Ti? Maradtok? - nézett anya Lorenzora és Ádámra. - Tudjátok mit? Ne is feleljetek, befelé! - terelte őket a nappaliba, minden ellenkezést meghiúsítva ezzel. - Lexy, mutasd meg, hogy hova pakolhatnak, aztán kézmosás és kaja! - tűnt el a konyhában végre.
- Anyád semmit nem változott - forgatta meg a szemeit Roni. - De pont ez a jó.
- Hova is pakolhatunk? - nézett körbe Zsolti, lába előtt a táskájával.
- Gyertek, felvisszük a szarjaitokat a szobámba.
- Na-na-na-na-na - állított meg egy ujj mozdulatával Vera. - Ezek itt nem szarok. Rendicsek? Ezek nagyon fontos holmik.
- Gondolom - vigyorodtam el magam.
- Miért, szerinted nem fontos dolog a Barcás kispárnám, vagy a Neymaros törölközőm? - szipogott teátrálisan.
- Fúj - húztam el a számat. - Képes voltál ilyen dolgokat behozni egy Milán szentélybe? - tártam ki előttük az ajtómat.
- Baszd meg Alexa! - szaladt ki Zsolti száján a jól ismert szlogen. - Te tényleg nem apróztad el - nézett körül hitetlenkedve.
- Úristen - sóhajtott fel Noncsi is. - Ez már tényleg beteges.
- Nem is - biggyesztettem le az ajkaimat. - Na jó, egy kicsit - vigyorodtam el ismét és körbe néztem a szobámba.
- Ez rohadt jó - terült el az ágyamon Noncsi és Zsolti szinte egyszerre.
- Ú, én innen el sem mozdulok - hunyta le a szemeit a sötét hajú lány.
- Nem akarok belepofádzani, de annak anya nem nagyon örülne. Szerintem ha sürgősen nem jelenünk meg a konyhában, felderítő csapatokat fog a keresésünkre küldeni.
- Pedig olyan jó itt - nyafogtak tovább az ágyamon fekvők.
- Lehet, de én meg éhen halok - vonta meg a vállát Vera, majd kilépett az ajtón. Olyan volt, mint egy falka vezér, mert a többiek, kisebb morgásokkal, de követték. Jókedvűen siettem volna utánuk, mikor Ádám visszahúzott.
- Bocsi Lexy, de haza kell mennem - mutatott a telefonján megjelenő sms-re.
- Ó, akkor nem is alszol itt?
- Sajnálom, de nem lehet. Segítenem kell otthon.
- Hát jó - szomorodtam el. - De azért holnap eljössz velünk a San Siroba?
- Ki nem hagynám - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a barátaid, amikor bemutatod nekik a "naaaaagy" Fáraót.
- Maradj már - löktem vállon zavartan. - Muszáj beparáztatnod?
- Nyugi, szeretni fogják - simított végig az arcomon kedvesen. - Már csak azért is, mert odáig van érted.
- Hé, mi van itt? - sétált felénk Lolo mosolyogva. - Csak nem megpróbálod elcsábítani a sötét oldalra a barátomat? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva a szöszi.
- Mivel te lecseréltél egy meleg rajongóra, így kénytelen voltam váltani - nézett kihívóan rá Ádi.
- Nem is cseréltelek le - kezdett duzzogni a srác. - Mint már mondtam, nem tehetek róla, hogy mágnesként vonzom az embereket.
- És a mágnes melyik oldala vagy édesem, a kék vagy a piros? - rántotta magához Ádám a fiút, majd hevesen megcsókolta.
- Azt hiszem én most lelépek - fordultam meg vigyorogva. - Lolo, ha végeztél a mandula vizsgálattal, akkor majd gyere a konyhába - mondtam, majd hangosan felröhögtem, amikor megláttam, hogy mind a két fiú egyszerre emeli fel felém a középső ujját anélkül, hogy elszakadnának egymástól.
Ahogy beléptem a zsúfolásig megtelt helységbe, minden szem rám szegeződött.
- Na az emlegetett szamár is megjelent.
- Én is szeretlek Roni - paskoltam meg a lány vállát erőteljesen.
- Hé, ne keménykedjél nekem - vigyorgott rám.
- Mert akkor mi lesz?
- Bedoblak a tigrisek közé vacsorának.
- Nem inkább te mész vacsorára a Tigrishez? - vigyorogtam rá gúnyolódva.
- Kusika - emelte fel a kezét és tarkón csapott.
- Lex, azt tudtad, hogy Pityu a kísérő tanár? - nézett sokat mondón Verára Noncsi.
- Ja, hogy ezért akarsz te a Tigrissel vacsorázni - pislogtam mindent tudóan a lányra.
- Drága Ronim - szólította meg anya, a már így is teljesen zavarba lévő lányt. - Még mindig azt a furcsa vonzalmat érzed a tesi tanárod iránt? Akarsz róla beszélni? - hülyéskedett nevetve.
- Hagyjatok már - nézett ránk dühösen, de tudtuk, hogy nem haragszik ránk. - Most mit csináljak, ha egyszerűen olyan kis... - kereste a megfelelő szavakat, de Zsolti megelőzte.
- Pityúúúú?
Hangos röhögés söpört végig rajtunk, amit az ajtón belépő Lorenzo mosolyogva figyelt.
- Mi ez a jó kedv? - nézett rám tanácstalanul.
- Imádjuk szívatni egymást és most Ronin a sor - mutattam a rákvörös fejjel ülő lányra, miközben olaszra váltottam, hogy a barátom is betudjon csatlakozni közénk.
- Na, ha mindenki itt van, akkor most már lehet szedni - tette le elénk anya a hatalmas tálat, ami stílusosan tele volt milánói makarónival.
Mindenki hatalmas adagot szedett belőle, majd kajálni kezdtünk. A baj csak az volt, hogy mi evés közben sem tudtunk csendben maradni, így a konyha csak úgy zengett a ricsajunktól. Anya mosolyogva nézte "kicsiny" társaságunkat. A rengeteg szorgos kéznek és üres hasnak köszönhetően, hamar elfogyott az összes tészta, mi pedig jóllakottan dőltünk hátra a székünkben.
- Petiék bánhatják, hogy kimaradtak ebből - sóhajtott fel Réka.
- Jé, te is itt vagy? - vigyorogtam rá gúnyosan.
- Most miért mondod ezt?
- Mert mióta megjöttetek le sem lehet robbantani téged Loloról - nevettem fel.
- Jól van na! Tudod, hogy ezek a kis husik a mindeneim - pislogott hatalmas szemekkel a szőke srácra. - Tényleg, Ádi hol van?
- Biztos elüldözted! - röhögött fel Noncsi hangosan.
- Haza kellett mennie segíteni - világosítottam fel a már falfehér arcúvá vált lányt. - Nyugi, semmi köze ahhoz, hogy letámadtad a barátját.
- Jaj, ne haragudj - nézett riadt szemekkel Lorenzora. - Ha túl sok vagyok csak szólj rám.
- Oké, ha úgy érzem, majd szólok - nevetett rá kedvesen a fiú. - Amúgy ez annyira furcsa - motyogta a orra alá, de meghallottuk.
- Mi?
- Hát ez az egész - mutatott körbe. - Szinte nem is ismerjük egymást, mégis úgy beszélgetünk, mintha ezer éve haverok lennénk és egyiktek sincs megbotránkozva azon, hogy meleg vagyok. Tényleg nem zavar titeket? - nézett hirtelen körbe.
- Nem - rázta mindenki a fejét, majd Zsolti a fiú felé fordult.
- Figyi, nem fogok hazudni neked. Én nem vagyok úgy oda érted, mint a lányok, sőt. Kemény fenntartásaim voltak veled szemben, de ezt idővel legyőztem. Lexy szeret és nekünk ez a lényeg, a többi elhanyagolható dolog.
- Köszi, hogy ilyen őszinte voltál - nézett rá hálásan Lorenzo. A hirtelen jött feszült hangulatot Roni törte meg.
- Na, melyik filmet nézzük meg először?
- Amerikai Pite három - hangzott az egyöntetű válasz.
- Akkor nyomás - hessegetett ki minket a konyhából anya. - Majd én elpakolok, ti csak élvezzétek ki ezt a néhány napot, amit együtt tölthettek - mosolygott ránk.
Miután mindannyian megköszöntük egy-egy puszival a kaját, felszambáztunk a szobámba. Együttes erővel felfújtuk a matracokat és mindenki elfoglalta a számára kényelmes helyet. Elindítottuk a filmet és rengeteget nevettünk rajta. Ahogy végig néztem a számomra oly kedves arcokon, a szívem összefacsarodott. Rájöttem, hogy rohadtul hiányoznak, ha nincsenek mellettem.