Lorenzo
Miután befejeztem a mesélést, lehunytam a szemeimet, mert nem volt merszem Lexyre nézni, de ő nem hagyta, hogy elbújjak előle. Kezei közé vette az arcomat és maga felé fordított.
- Nézz rám - kérte kedvesen, de csak megráztam a fejemet. - Lolo, ne csináld - simított végig az arcomon.
- Nem megy - nyögtem fel rekedten a sírástól.
- Miért?
- Rohadtul szégyellem magam - vallottam be.
- Nincs miért - hajolt le hozzám és puszit nyomott a homlokomra.
- Megmondtad, hogy ne bízzak benne - szorult össze a torkom és vártam a lecseszést.
- De te makacs voltál és nem hallgattál rám - hallottam a hangján, hogy elmosolyodott. Résnyire nyitottam a szemeimet, hogy lássam igazam van-e.
- Kukucs! - vigyorgott be a réseken és akaratlanul is mosolyra húztam a szám. - Na látod, így már sokkal jobb.
- Baromira hiányoztál - húztam le a fejét magamhoz és jó erősen megszorongattam.
- Lolo - nyögött fel fájdalmasan - megfojtasz!
- Bocsi - eresztettem el gyorsan és bűnbánó képpel pislogtam rá.
- Én is szeretlek - nevetett rám, de feltűnt, hogy a szemei szomorúak maradtak.
- Most, hogy elmeséltem az én nyomorúságos napjaimat, te jössz! Mi van veled?
- Velem? Semmi - fordította el a fejét és a mosolya lehervadt az arcáról.
- Na persze - ültem fel és most én kezdtem noszogatni. - Mesélj csak, mit csinált már megint az az ütődött?
- Miből gondolod, hogy ő csinált valamit?
- Csak rád kell néznem. Most nem ragyogsz úgy, mint szoktál. Mi történt?
- Utálom, hogy ennyire ismersz - sóhajtott fel, de aztán lassan belekezdett a történetbe. Érdeklődve hallgattam és a végére már nagyon mérges voltam a focistákra.
- Minden férfi idióta - vontam le a konzekvenciát.
- Te is az vagy - kuncogott fel Lexy.
- Külsőleg lehet, de itt belül egy érzékeny női lélek lapul - tettem a kezemet színpadiasan a mellkasomra.
- Bolond vagy - ütött a vállamra -, de én így szeretlek. Kár, hogy nem vagyunk egymásra hatással - sóhajtott fel. - Jó páros lennénk - kacsintott rám játékosan.
- Nálad jobb nőm úgysem lenne - simítottam meg az arcát és egy fura ötlettől fogva az ajkára hajoltam. Éreztem ahogy az érintésemre megmerevedett, majd viszonozta a kíváncsi csókot. Semmiféle érzést nem váltott ki belőlem ez az intim érintés. Zavartan pislogva váltunk el egymástól.
- Na jó, ez fura volt - nyögte ki.
- Az...
- Olyan volt, mintha a tesómmal csinálnám, nem mintha lett volna ilyen, csak tudod, hogy értem... - magyarázkodott.
- Nyugi, én is ezt éreztem. Csak ki kellett próbálnom, hogy amit érzek irántad, az nem szerelem, hanem mérhetetlen szeretet.
- Elbaszott lelki nyomoroncok vagyunk, ugye tudod? - vigyorodott el.
- De együtt vagyunk azok és ez a lényeg - öleltem magamhoz. Percekig ültünk így szótlanul.
- Mihez kezdesz most? - kérdezte aztán megtörve a csendet.
- Nem tudom - ráztam meg a fejemet és a mellkasomba újra belenyilallt a fájdalom. - Amikor elment, összetört bennem valami. Annyira üresnek érzem magam, mintha minden érzést magával vitt volna. Ezek után nem hiszem, hogy bízni tudnék bárkiben is.
- Ezt most gyorsan felejtsd el! - csattant fel a lány mellettem. - Egy érzelmi analfabéta miatt nem fogod elcseszni az életedet. Összeszedjük a romjaidat és palotát építünk belőle. Pasizni fogunk ezerrel - szaladt ki a száján, majd szépített. - Mármint te, mert nekem ugye van.
- Ha már itt tartunk, te mit fogsz csinálni a "pasiddal" ? - tettem macskakörömbe a szót és kíváncsian néztem a barátnőmre.
- Nem tudom - vonta meg a vállát -, de azt hiszem, most pár napig hagyom főni a saját levében.
- Ezt hogy érted?
- Délután találkozóm van - vörösödött el.
Döbbenten pislogtam rá.
- Kivel?
- Mattiával - ejtette ki halkan a nevet.
- Te De Sciglioval randizol?
- Szigorúan barátilag - vágta rá rögtön.
- Aha! És ezt ő is tudja? - kérdeztem vigyorogva.
- Mattia? Igen, csak így mentem bele a találkozóba.
- Nem semmi vagy kislány - néztem rá jókedvűen.
- Tudom, hogy Mattia úgyis Stephan orra alá dörgöli majd, így megmutatom neki, milyen az ha okot adok a féltékenységre.
- Ördögi nőszemély - röhögtem el magam. - Nem is vagy te olyan kis szende, mint amilyennek látszol - pusziltam arcon.
- Ó, az csak az álcám - legyintett nevetve.
- Taníts mester! - térdeltem elé már fuldokolva a nevetéstől.
- Hát jó - bólogatott komolyságot színlelve. - Figyelj és tanulj ifjú padavanom - tett egy jedis mozdulatot, majd ő sem bírta tovább és röhögve az ágyra borult.
Az egész napot ökörködéssel töltöttük és csak akkor hagytuk abba, mikor Lexynek le kellett lépnie a Mattiával való találkozóra. Mikor a szüleim hazajöttek, elégedetten látták, hogy újra visszatért belém az élet, amit a bolond, de imádnivaló barátnőmnek köszönhettem.