Lexy
- Komolyan te vigyáztál Kaká gyerekeire? - meredt rám kérdő tekintettel Zsolti, a laptopon keresztül.
- Már mondtam, hogy nem tudta kire bízni őket.
- És képes volt megkérdezni, hogy mennyivel tartozik? - háborgott. Na igen, jól ismert engem és tudta, hogy mennyire belegázolt a csatár a lelkembe.
- Csak azért nem küldtem el a búsba, mert ott voltak a kicsik.
- Pedig megérdemelte volna. Hogy lehet ekkora tuskó?
- Ne háborogj már, nem vagy te Árész - vigyorogtam rá. - Inkább mesélj, mi van odahaza?
- Semmi különös. Tegnap Noncsiéknál aludtam és este körbejártunk az utcákban. Szerintem már kilométerekről tudták, hogy jövünk, mert elég hangosak voltunk.
- Ketten?
- Nem, Dóri és Adél is velünk jött. Szar volt elmenni a házatok előtt tudva, hogy tök üresen áll - mondta, majd pár percre elnémultunk. Ő is és én is a múlton rágódtunk. Hiányoztak. Merengésemből a telefonom zenélése rántott vissza. A kijelzőre nézve elmosolyodtam.
- Ciao, Lorenzo! Mi újság? - váltottam át olaszra.
- Ciao, Lexy! Semmi, csak unatkozom, és gondoltam megkérdezem, hogy nincs-e kedved bejönni velem a városba?
- Persze, hogy van - bólogattam lelkesen, mintha látná. - Mikor és hol találkozunk?
- A San Siro előtt, egy fél óra múlva megfelel?
- Szuper - mosolyodtam el. - Akkor ott találkozunk. Ciao!
Kinyomtam a telómat és az engem érdekesen vizslató barátomra néztem.
- Hú - nyelt egy nagyot. - Na jó, ez kicsit fura volt.
- Mert?
- Más a Maris óráján ülni és úgy gagyogni olaszul és teljesen más, mikor élőben hallod használni.
- Olyan rettenetes volt?
- Dehogyis. Úgy pörgött a nyelved, mint a motolla.
- Na ezt most hagyd abba - vigyorogtam a perverz arcot vágó fejére. - Nem akarok hülye célozgatásokat a nyelvemre és néhány focista nemiszervére.
- Ó, pedig már kérdezni akartam, hogy mi újság van a szerelmeddel? - csillogott vidáman a szeme.
- Melyikkel? - vigyorogtam én is.
- Most per pillanat az olasz csődőrre gondoltam.
- Semmi - vontam meg a vállam. - Azóta nem találkoztunk. Szívem, most mennem kell, mert az előbb Lorenzo hívott, hogy menjek vele csavarogni - hülyéskedtem a barátommal.
- Jól van Drágám - nevetett fel ő is. - Menj és csalj meg egy meleg sráccal. Ennél megalázóbb dolgot úgysem tudnék most mondani.
Röhögve búcsúztunk el egymástól. Gyorsan összekaptam magam és szóltam anyának, hogy elmentem. Sietősre vettem a figurát, hogy minél hamarabb a stadionhoz érjek, de Lorenzo még így is megelőzött.
- Ciao, Bambina! - ölelt magához és cuppanos puszit nyomott az arcomra.
- Ciao, Lolo! - nevettem el magam. Ha most valaki látott volna minket, biztosan egy párnak gondol. - Csak nem hiányoztam? - néztem huncutul, a nálam fél fejjel magasabb srácra, akivel pár nap alatt elválaszthatatlanok lettünk.
- Te? Mindig - tette a vállamra a kezét és lassan sétálni kezdtünk. - Óh - hallottam meg a hangját és felnéztem, hogy lássam, mi váltotta ki belőle.
- Ciao, Alexa! - köszönt rám egy kellemes bariton, ami a Milan 92-eséhez tartozott.
- Ciao! - mondtam döbbenten az előttem állónak.
Rám villantott egy lepkeélesztő mosolyt, majd ellépett mellőlünk és eltűnt a stadionban.
- Vaffanculo - szaladt ki Lorenzo száján. - A Fáraó tudja a nevedet.