𝐵 𝑅 𝐼 𝐴 𝑁 𝑁 𝐴
___________
Most már hivatalos.
Én lettem a kampuszon lévő csajok esküdt ellensége. A múltkori házibuliban Jamie nyilvánvalóvá tette a szándékait, és egész este nem mozdult mellőlem. Átkarolt, magához húzott, és úgy elegyedett beszélgetésbe mindenkivel, hogy közben folyton engem círogattak az ujjai, ajkai pedig folyton az arcomon kalandoztak. Késő este, amikor nyugovóra tértünk a szobájában, magához húzott, és úgy ölelt, mintha soha nem akarna elengedni. Elégedett sóhajtással nyugtázta, hogy én az övé vagyok, ő pedig az enyém. Persze, arra nem számítottam, hogy másnap, tele lesz értesítéssel az instagram fiókom. Jamie kiposztolta az egyik közös képünket, amit pár napja készítettünk egy hot dog árusnál a parkban. A szája tele van, és nagy szemeket mereszt a kamerába, én pedig nevetek. A másik képen, ami közvetlen követi a bejegyzésben a másikat, csókot nyom az arcomra, én pedig teli szájjal, összeszorított szemekkel fintorgok, és úgy festek, mint egy pocok. A képleírásban ez szerepelt: A nőmmel.
Nos, Jamie Malrose nem szarozik, és úgy néz ki, ha ő eldönt valamit, akkor attól semmi nem tántoríthatja el. Most úgy döntött, hogy tudatja az egész egyetemmel, hogy elraboltam a szíve egy darabját.
Őszintén, zavar-e ez engem? Nem! Nem érdekelnek a lányok. Persze nem mondom, hogy nem ejt csorbát a lelkemen minden egyes alkalommal, amikor a plasztik cicák - akik a sportolókra próbálják kivetni a hálójukat a kampuszon -, megvetően mérnek végig, de ettől még a tényen nem változtat. Jamie velem van, és nem velük, én pedig nem akarok kételkedni ebben többé.
Az ismerős szőke lány és barátnői haladnak el az északi kantinban az ebédlőasztalunk mellett. Mély kék szemeivel átfúrja a fejemet, és orrlyukai kitágulnak, miközben végigpillant rajtam. Fekete pólóm engedi láttatni a rózsaszín, lila, és fekete színkavalkáddal tetovált alkotást a karomon, hajamban a pink-re festett tincsek, pedig csigákként takarják el mellemet a kíváncsiskodó pillantásoktól. Igen, ugyanis láttam, hogy voltak lányok, akik a mellemet bámulták, majd a sajátjukat. Gondolom, még mindig nem értik, hogy sikerült elkapni Jamie-t, ezért próbálnak rájönni, hogy vajon a cicim, a fenekem, vagy a puncim bír-e mágikus képességekkel.
Arról persze fogalmuk sincs, hogy valójában, az imádott sztárjátékosuk kapott el engem.
- Ne foglalkozz velük – veti oda Carla, miközben a szájába lapátol egy adag csirkés pasztát. Mozgatni kezdi az orrkarikáját, miközben körbepillant. Mindig ezt teszi, amikor gondolkodik valamin. – Csak irigyek, amiért ők nem tudták hosszabb távon lekötni a macsódat.
- Nem érdekelnek – válaszolom őszintén. – De azért érdekes belegondolni, hogy miben vagyok más – vallom be ezt is teljes őszinteséggel.
- Például abban bébi, hogy nem tetted szét a lábadat első adandó alkalommal. És az sem utolsó, hogy te annak látod Jamie-t, ami valójában, nem pedig azt, amit a többi ember gondol. De őszintén, mégis mennyire is reális a kép róla, amit a kampusz festett le?
Semennyire. Jamie cseppet fel egy önelégült, elkényeztetett, pénzes seggfej. Kihozza magából a maximumot, és alázatos. Sokat dolgozik az ösztöndíja mellett, hogy megtudjuk élni, és bár néha nehezen jön ki, minden más átlagos diákhoz hasonlóan, inkább plusz melót vállal, és kidolgozza a belét is, csak hogy ne legyenek anyagi gondjai. Ezzel ellentétben mindenki csak kiakarta használni. Vagy azért, amit gondolt róla, vagy pedig azért, mert ígéretes jövő áll előtte, és ebben részt akartak venni.
A mellkasomat melegség önti el, ha arra gondolok, hogy bárhol bármikor ott lennék, hogy őt támogassam. Látni, ahogy jégre lép az első NHL meccsén, mert tudom, hogy így lesz. Amikor majd betétbe rakja a sok pénzt, és nem nagyzol majd azzal, mennyi lapul meg a számláján, mert ő ilyen. Ő talán genetikailag képtelen arra, hogy elszálljon, mert bár lett volna rá eddig is lehetősége, még sem tette, és azok alapján, amit a családjáról mesél, sose fogja elfelejteni, hogy honnan is indult. Ha mégis megtörténne, és ott lennék, és segítenék visszarántani a szakadék széléről, pont úgy, ahogy ő is tenné velem. Sajnos az én szakmámnak is megvannak az árnyoldalai, a bűnös csábításai, de a jó társaság és család sokat jelent, szinte mindent, én pedig sosem féltem emiatt, hogy rossz útra lépnék.
- Mit festett le a kampusz? – szólal meg mögöttem az ismerős hang. Széles mosollyal az arcomon pillantok hátra.
Jamie vigyorgó arcával találom szembe magam, és egyből megáll bennem a levegő, testemet pedig elönti a pír. Megnyalom az ajkaim, ez a mozdulat pedig nem kerüli el a figyelmét.
- Áh, maga a hokikirály személyesen – nevet fel Carla. - A pasi, akinek köszönhetően Brianna Shaw pókhálói már a múlté.
- Ne aggódj, bármit megtennék annak érdekében, hogy még egyszer nehogy pókhálóssá váljon a...
- Fogd be, Jamie – nyögök fel.
- Attól se kell tartani, hogy egy pók a közelébe megy, és hálót sző rá – nevet fel.
Figyelem, ahogy összeöklöznek. Igen, határozottan túl jól kijönnek egymással... Sajnos!
Tanulmányozom Jamie mosolyát, megcsillanó tekintetét, ahogy a barátaimmal barátkozik, és érdeklődnek egymás iránt. Ő az a pasi, aki pillanatok alatt képes magáévá tenni egy világot, pont, ahogy velem is tette ezt. Szinte uralja a helyzetet, ettől pedig masszává olvadok. Pontosabban a szívem, mert ahogy most elnézem őt az én térfelemen, ahol magabiztosan vezeti a korongot, rájövök, hogy hatalmas gólt lőtt, éppen bele a szívem közepébe.
Szerelmes vagyok Jamie Malrose-ba.
*
A ropogó tűz hangja és a zene, amely nagyon távol áll az ízlésemtől betölti a természet csendjét az egyik diákszövetségis ház mögött, miközben a késő esti csípős levegő szinte megdermeszti az orromat. Összehúzom magamon a kabátomat, miközben egy kis farönkön kuporogva figyelem, ahogy a fiúk, Troy és Jamie mályvacukrot sütnek, és nagyban tanácskoznak. Wendy leül mellém a rönkre, és nagy sóhajt hallat. Hiányzik Carla, de neki nem stílusa az ilyesfajta buli. Hokisok és focisták tömkelege a kertben, és a hideghez képest alulöltözött csajok, akik éppen vadászaton vannak az éjszakában. Szóval igen, hálás vagyok, amiért Wendy itt van, és segít abban, hogy ne ugorjak rá minden lányra, akik hosszú körmeikkel végigkaristolják Jamie karját, ahogy elhaladnak mellette.
- Utálom ezeket a bulikat, de általában csak itt tudok összefutni a barátaimmal - sóhajtja.
- Megértem. – bólintok.
- A pasid jól érzi magát.
Elvigyorodok. Bár pár csapattársa is ott lézeng körülöttük, ő nagyrészt Troy-al beszélgetett egész idő alatt, és mályacukrot süt. Ebből is látszik, hogy nem akkora party állat, mint sokan gondolják.
- Tudod, nagyon jót tettél Jamie-vel – fordul felém Wendy. – Kivirult. Eddig folyton csak a sulinak, a hokinak, és a csajoknak élt. Túlvállalta rendszerint magát, de amióta együtt vagytok, önfeledtebb, boldogabb. És tudod, szeretem, mert ő számomra az egyik legfontosabb ember az életemben, és bár féltem is, mégis tudom, hogy ez jó. Mert baromi régóta nem láttam ilyennek, érted? És hiányzott már, hogy ennyire – gondolkodik el az állát ütögetve – ennyire önazonossá váljon. És talán ez nálad is így van. Megváltoztattátok egymást.
- Pont egy sztársportoló kellett ahhoz, hogy a fotós csaj végre újra önmaga legyen és fordítva – nevetek fel. – Ironikus.
- Ez a ti stílusotok csajszi – kacsint rám, majd belekortyol a sörébe. – Na megyek, körbe nézek, látok-e ismeretlen arcot, akire talán kivethetem a hálómat.
Figyelem, ahogy Wendy továbbáll, én pedig felállok, hogy kissé kinyújtóztassam a hátamat. Ekkor megérzem a melegséget magam mögött, majd hirtelen arcom előtt megjelenik a két kekszbe nyomott omlós mályvacukor és csokoládé. Összefut a nyál a számban.
- Gondoltam, megetetem a csajomat – mormolja a fülembe Jamie, majd a számhoz nyomja az édességet, én pedig nagyot nyögve beleharapok.
- Már csak egy kávé hiányzik.
- Elmenjünk a helyünkre? Készítsek neked? Troy most lépett le az szöszivel, elmehetünk, ha gondolod.
Szembefordulok vele, és meglep, hogy komolyan beszél.
- Nem. Ma szabadnapod van, nem akarom, hogy dolgozz, ráadásul itt vannak a csapattársaid és a barátaid is – simítok végig a mellkasán. Tényleg, nem akarok Yoko Ono lenni. Jamie egyik kezében a félig megrágott keksz, amit lassan a szájába vesz, miközben tekintetét nem veszi le rajtam. Végignyalja ajkait, miközben megeszi a maradékomat, én pedig nagyot nyelek.
Szabad kezével elkapja a csuklóm, és erősen a mellkasán tartja. Érzem a tenyerem alatt szívének heves dobbanásait, és reménykedni kezdek abban, hogy érzéseim viszonzásra lelnek ebben a pillanatban.
- Mit csinálsz holnap reggel? – kérdezi hirtelen.
- Nincs programom. Miért?
- Elakarlak vinni a jégcsarnokba korizni az edzésem előtt.
Hirtelen megmerevedem, és hátrébb lépek. Jamie vigyorogva elkapja a derekam, és visszahúz magához.
- Bébi, mellettem biztonságban leszel – sóhajtja, és homlokát az enyémnek dönti. – Szeretnék veled lenni. Fontos meccsünk lesz holnap, és tudom, hogy ott lesz a Cold Bear-s edzője is. Nem szúrhatom el, és tudom, hogy veled kellőképpen feltölthetném magam – mormolja ajkaimra. – És ez egy jó alkalom arra, hogy belém ess.
Tudom, hogy hogy érti. Ha elesek elkap, de szeretném azt hinni, hogy van ebben valamiféle burkolt célzás is.
- Jamie? – sóhajtok, mire felmordul.
- Kívánlak – suttogja, én bennem pedig végigfut az izzó izgalom. – Akarlak, most!
- Mi történt? – nevetek fel, de ahogy a nyakamba csókol, hangom nyögésbe fordul át, ujjaim pedig szőkésbarna hajába túrnak.
Jamie elhajol tőlem, szemei szikráznak, lábaim pedig kocsonyává válnak. Határozott, szenvedélyes, és szexis energiát áraszt magából, ahogy végigpillant rajtam.
- Valami nem hagy nyugodni.
- Micsoda? – vonom fel a szemöldököm.
- Hogy nem fedeztelek fel eléggé.
- Ezt meg hogy érted?
- Érezni akarom az ízed – jelenti ki, majd ajkai ismét közelednek az enyémekhez, úgy suttogja számra a szavait. – Kiakarlak nyalni!
Basszus!
●
"a féltékenység hasztalan, és te sem tudsz vele mit kezdeni, amikor te vagy a célkeresztjében"