𝐽 𝐴 𝑀 𝐼 𝐸
___________
Három kicseszett órán át kockásra ültem a seggemet, és alig bírok megmozdulni, amikor a professzor közli, hogy SAJNOS abba kell hagynia a megkezdett témát, mert már így is túlhaladtuk FÉL ÓRÁVAL az előadás végét...
Brianna nagyon jól szórakozik a nyomoromon, amikor rejtett mosollyal az arcán feláll, és vállára dobja a kis bőrhátizsákját. Valami vintage boltból szerezhette, mert ilyet legfeljebb a nyolcvanas évekbeli tini romkomokban látok rendszerint. Na nem mintha gyakran nézném, csak hát van egy húgom, aki baromi nagy rajongója Molly Ringwald-nak.
Brianna olyan sietősre fogja a tempót, hogy alig bírom még sportolóként is lépést tartani vele, pláne, hogy baromi nagy vagyok, és alig férek el az emberek és padsorok között. Konkrétan Tarzanként ugrálok át, hogy végre mellé érjem. Kifújom a levegőt, amint végre kiérünk a folyosóra, de fel kell nevetnem, amikor meglátom értetlen arckifejezését. Egyik lábáról a másikra áll, és most jön el az a pillanat, amikor végre teljes egészében megnézhetem magamnak. Épp annyira tökéletes, mint a képeken, sőt, ha lehetséges, élőben még vonzóbb. Szemüvegét elpakolta, amit egy kicsit sajnálok, mert baromi izgató látvány volt, ahogy a lencse mögül úgy meredt rám, mint egy pajkos könyvtáros. Kontyából elszabadult egy sötét tincs, kezem pedig önkéntlenűl mozdul, hogy a füle mögé simítsa. Látom, hogy bennakad a levegő egy pillanatra, pillái pedig megremegnek az érintésemtől. Ez kellő bizonyíték arra, hogy az én közelségem sem közömbös az ő számára. Állunk a zsúfolt folyosón, és figyeljük egymást, a másik reakcióját, miközben próbáljuk elraktározni a látott információkat. Nem lehetnénk különbözőbbek egymástól, de tudom, hogy valójában a belsőnkben baromi sok dolog van, amely hasonló. Több kíváncsi tekintetet is kapunk, nem hibáztatom őket, nem gyakran járok a kampusz ezen részén, de Brianna úgy néz ki csak rám figyel, és kizár minden zajt, minden embert körülöttünk. Helyes!
– MB? – szólalok meg halkan, és látom, megrándul a szája a becenevét hallván. – Szeretnék találkozni veled.
– Most találkoztunk – mosolyodik el féloldalasan, amilyet eddig csak valamelyik seggfej csapattársamtól láttam. Jesszus, rohadt veszélyes szája van a csajnak. A testéről és a modoráról ne is beszéljünk. Imádom, hogy ennyire... csípős. Nem omlik egyből a karjaimba, amihez nem vagyok hozzászokva, és csak még jobban feltüzel.
– Aha, látom nagyokos – bököm meg az orrát, mire elfintorodik. – Szeretnék randizni veled. Mit csinálsz ma este?
– Nem tudom – sóhajt és az iménti könnyedséget valami megfejthetetlen árnyalja be. – Össze vagyok zavarodva. Tegnap még azt hittem, hogy csalódást okoztam, ma meg már itt vagy, végigülöd a fotográfia órámat, és randira hívsz.
– Tudom, MB – sóhajtok. – Sajnálom, hogy így jött ki, de hidd el, totális véletlen az egész – nézek rá összevont szemöldökkel, miközben kissé könyörgőre fogom a figurát. – Akkor csak gyere, töltsünk együtt egy kis időt, a randit meg meggondolod.
– Kijátszod a kiskapukat, mi? – nevet fel.
– Majd jobban megismersz, bébi, és rájössz, hogy baromi jó játékos vagyok – vigyorodom el, mire csak a szemeit forgatja. Ja, totál odavagyok érte! – És mégis, hogy a fenébe gondolhattad, hogy csalódás lennél? – zárom be a köztünk lévő távolságot, mire kissé hátrébb lép, ezzel fenttartva a biztonságos rést, amely elválaszt attól, hogy neki ne döntsem a falnak, hogy ájultra csókoljam.
Apró sóhaj tör fel Briannából, én pedig várom, hogy mit lép. Gyerünk, cica! Mondj igent, és megígérem mindent megkapsz, amit csak akarsz. És most tényleg komolyan is gondolom. Brianna nem az a diákszövetségis csaj, akiket általában megfektettem a bulikon, sem azok, akikkel laza kapcsolatba bonyolódtam. Olivás bőre, sötét haja, és hatalmas Bambi szemei totál rabul ejtenek, és most jut el a tudatomig, az, hogy a szemüveg nélkül még inkább képes vagyok elveszni abban az örvénylő mogyorószínben.
- Csak egy kávé – noszogatom, és esküszöm, készen állok térdre rogyni is, csak hogy egy hülye kávéra meghívhassam. Valami belül azt súgja, nagy hiba lenne elengedni ezt a csajt.
- Egy kávé... rendben van – bólint rá, én pedig szívem szerint a levegőbe bokszolnék. Ez az!
- Nos, akkor csak utánad – intek a kétszárnyú ajtó felé, és még akkor sem tudom letörölni a képemről a vigyort, amikor kilépünk a hidegbe és megcsapja orromat a hó illata. Apró pelyhekben hullik, és meg-megállnak Brianna haján, beterítve azt, egészen addig, ameddig piros, kötött sapkáját fel nem rakja a fejére. Volt egy barátnőm régen, aki télen sem hordott sapkát, mert szerinte nem nőies, és tönkreteszi a haját, ezért bevállalta, hogy két hetente orvoshoz jár fülgyulladással. Azt hiszem ő még nem találkozott olyan lánnyal, mint Brianna, mert szerintem még életemben nem láttam nőt, akin ennyire jól állna egy hétköznapi télisapka. Úgy hordja, mintha egy dizájner darab lenne. Komolyan ő hitte azt, hogy nem érdekelne engem a külsőjét illetően?
- Miért gondolod, hogy nem passzolunk egymáshoz? – kérdezem, miközben kikerülök egy csapat diákot. Gratulálnak a múltheti meccshez, de csak biccentek feléjük, ahelyett, hogy leállnék velük beszélgetni. A füleim Brianna szavaira vannak kihegyezve.
- Most már biztos vagyok benne – nevet fel hitetlenkedve. – Te Jamie Malrose vagy, én pedig...
- Te pedig?
- Én... - szólal meg, de megrázza a fejét. Túl gyorsan megyünk, mintha túl akarnánk esni valamin, így elkapom a karját és magam felé pördítem, ezzel kényszerítve, hogy megálljon. A járda közepén állunk, ő pedig zavartan kerüli a tekintetem. Az egyik pillanatban egy magabiztos dög, a másikban pedig egy zavart kislány. Ez pedig... tetszik. Azt hiszem, totál elmentek otthonról nálam.
- Én egy kattant csaj vagyok a fotógráfia szakról. A hajam tiszta zöld, mert túl sokáig hagytam rajta a festéket, de a múltkor olyan dühös voltam, hogy az egészet majdnem pirosra festettem. Még mindig néhol vöröses – mutat végig a haján. Nem igazán értem a logikát ebben, de tovább hallgatom. – A kedvenc időtöltésem, hogy indie horrorfilmeket nézek és nyálas romkom-kat, és olyan orosz irodalmat olvasok, amiről azt se tudtam, hogy létezik. Maga vagyok a szélsőség. Tegnap például kis híján – mutatja fel az ujjait. – Átszúrattam a nyelvem. – Ajkamba harapok, mert elképzelem a kis fémgömböt a nyelvén, a nyelvét pedig a... Bassza meg! Megrázom a fejem. – Nem szeretem a sportot, sosem voltam jó benne, inkább ellógtam gimiben az órákat – rázza meg a fejét. – Képtelen vagyok bármi végig ülni, ami miatt az apám állandóan csalódott. Próbálkoztam az amerikai focival egy összejövetelen, de amikor megkérdeztem, hogy ennek az-e a lényege, hogy minél több embert a földre nyomj, és kritikus sérülést okozz nekik, majd a végén ezeket mérik össze, és akinek a legtovább gyógyuló sebe lesz, annak a támadója nyer, a barátaim kiküldtek a nappaliból. – Nagy erőmbe telik elfojtani a vigyoromat. Egy pillanatra behunyja a szemeit, és amikor ismét rám néz, egyre elveszettebbnek látszik. – Te pedig olyan lányokhoz passzolsz – mutat egy csapat diákszövetségis csajra, akik nevetve sétálnak el mellettünk. Páran intenek, elismerő pillantásokkal bombáznak, és bár nem sokkal ezelőtt még tudtam volna mit kezdeni ezekkel a dugj meg tekintetekkel, most nem érdekel. Brianna érdekel. - Ők szeretik a figyelmet, ahogy te is, de én nem. Ki nem állhatom olykor - rázza meg vagy sokadjára a fejét.
- Te... - szívom be élesen a levegőt. – Te egy kurvára vonzó nő vagy, Brianna Shaw, és ha nem látod, mennyire észbontó jelenség vagy, akkor azt hiszem, be kell, hogy bizonyítsam, tök mindegy milyen világból jössz, ha elvinnélek a lakásomra, vagy egy edzésen megjelennék veled, kérdés nélkül rád röppenne minden haverom, aminek a vége egy valami lenne csak.
- Mi? – kérdezi, miközben nagyot nyel, és meglepetten pislant. Gondolom azt hitte, majd jól sarkon fordulok, de fogalma sincs, kivel áll szembe.
- Betörném az orrukat – válaszolok lazán, habár ennek semmi valóságalapja nincs. Pályán kívül nincs erőszak, max seggbe billentés és jótékony nyakon csapás.
- Sajnálom, csak – rázza meg a fejét. – Próbálok reálisan gondolkodni. Mármint tök vonzó vagy, mégis csak utánad nyáladzik mindenki, és én sem vagyok vak, de bakker egy seggarc is vagy egyben – mutat végig rajtam. – Néha akkora az arcod, mint egy New York-i felhőkarcoló.
- Csak egészséges önbizalom – vágom rá. – Jesszus, hidd el, korántsem vagyok tökéletes.
- Nyitva áll előtted a világ kapuja, nagy eséllyel kiválasztanak az NHL-nél, és úgy robbansz be, mint egy üstökös. Bárkit megkaphatsz. Komolyan velem akarsz kezdeni? – kérdezi ismét, és úgy érzem utoljára. Meg kell győznöm, hogy nem vagyunk mi olyan mások, mint hiszi, és pontosan tudom, ennek az az oka, hogy a csajok úgy mérik végig, mintha egy orosz katona lenne, aki bármikor felrobbanthatja az udvart. Fenyegetést látnak benne, nem véletlenül, mert elsős koruktól fogva csak az érdekli őket, hogy ők törjenek be, de csak azt a Jamie-t akarják, akire felnéznek, aki a sztársportoló, aki a bulikon a középpontban van - még ha ezt nem is élvezem mindig -, ellenben Brianna rohadtul más. Ő meglátott bennem valamit, amit más nem, pedig még csak nem is találkoztunk előtte. Ő nem volt rest megmondani a véleményét, hogy igenis, egy seggfej vagyok olykor. Most pedig, rohadjak meg, ő a legszexisebb csaj, akivel valaha találkoztam, azzal a pimasz, várakozó tekintetével, és telt ajkaival. A mellkasom egyre hevesebben dörömböl, ahogy végigpillantok rajta, és tekintetem megállapodik az ajkain. Két hete fantáziálok róla, két rohadt hete, és az önuralmam utolsó kis cérnaszála szakad el ebben a pillanatban, amikor megragadom az arcát.
- Picsába – mordulok fel, majd számat az övére nyomom.
●
"felesleges küzdened a vonzalom ellen..."