Ahogy előre tudtam, az éjszaka vagy ezerszer felébredtem hogy kurva melegem van. Persze. Mivel nem csak a ruháim meg a takaró volt rajtam hanem egy Jimin névre hallgató átok. Jó, igazábol sokszor elviselhető. A legtöbbször. Néha még örülök is neki.
Mondjuk nem annak a részének hogy fenekestül felforgat. Soha senki nem várt haza egy-egy utazás vagy meló után. Senkit sem érdekelt nagyon hogy hazajövök meg miegymás. És ki a faszom gondolta volna hogy lesz majd valaki aki vár? Mert én rohadtul nem. De ahogy ez a tökfej futott felém, nagy meglepetésemre jól esett. Nem hittem hogy egyszer ilyen szentimentális leszek na de láss csodát!
-Felpislantottál, vagy kialudtad magad?
Gondoltam hogy fent van, mert egy nagy sóhajjal szokta jelezni vagy tudom is én...
-Attól függ...miért kérdezed?
-Mert kurvára elzsibbadt mindenem? - jeleztem finoman hogy éjszaka engem nézett ágynak.
-Nem győztél meg... - helyezkedett el kényelmesen továbbra is rajtam elterülve.
-Az Isten bassza meg! Te mindig ilyen makacs voltál vagy átvetted valakitől?!
-Passz! Eddig nem lehettem makacs...ha élni akartam, nem fért bele hogy visszaszóljak vagy makacs legyek, vagy hogy valamin húzzam a számat. Azt hiszem most jól esik hogy kimutathatok bármit.
Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni a tényt tekintve, hogy szinte soha nem oszt meg ilyen dolgokat. Értető okokból. Én sem szoktam.
Hajára simítva átöleltem szabad kezemmel.
-Nagyon féltél?
-Nem is tudom. Az elején nagyon. De basszam meg! Kisgyerek voltam - nevetett eröltetetten, én pedig hátát simogattam - Befolyásolható voltam. Bebeszélték hogy én arra vagyok jó hogy kielégítsek másokat, de nem érek semmit, ezért úgy kell bánni velem mint egy állattal. Vagyis valami ilyesmi...soha nem jegyeztem meg szó szerint, csak a lényeget vágtam le. A többi gyerek szeretetben meg egy szép szobában nőtt fel játékokkal, barátokkal meg rendes oktatással. Vagyis gondolom. Meg remélem. Mert én egy pincében nőttem fel az idő többségében ruha nélkül egy csőhöz kötve, minden percben készen állva arra hogy felvisznek az emeletre "szórakozni". Szóval azt hiszem a kérdésedre a válasz az, hogy még a félelmet sem nagyon engedhettem meg. Lehet hogy sokkal rövidebbet húztam volna ha látják rajtam a félelmet. Egy idő után már semmit nem éreztem az undoron kívül. Mármint magam felé. Undorodtam magamtól és hogy egy darab szemét vagyok...
-Ugye tudod hogy ez nem igaz?
-Akkor annak tűnt. Vagy az is volt. Őszintén... Nem nagyon tudtam mást gondolni mikor állatként sem bántak velem és gumibabának használtak kb 9 évig... Aztán jött egy gondolat, hogy mi van ha élhetnék úgy ahogy ők. Szabadon, egy nagy hálóban, meg minden... Ezért elszöktem. Nem volt könnyű. A végére azt hittem hogy meghalok.
-Nem kell elmondanod ha nem akarod.
-Nem is nagyon emlékszem rá. Az a néhány nap nagyon egybe folyik. Nagy mázlim volt egy nyitott kapuval. Meg hogy csak súrolt egy golyó...
-Tessék?! - feszültem meg.
-Nem nagy cucc - rántott vállat, majd kezét megemelve megmutatta a valóban alig látszódó sebhelyet - De akkor baromira fájt.
Utána jött a pofon, hogy pénz nélkül semmire nem megyek. Néhány nap után megint "befogtak" mint egy istenverte kóbor kutyát. Megint egy meleg bárba kerültem, de jobb sorsom volt mint a pincében. Kicsivel több kaját kaptunk, volt egy matracom, meg néhány göncöm ami már alig volt ruha. Itt ismertem meg Jungwoot.
Mocorogni kezdett, majd készült felülni, de most hirtelen nem akartam elengedni. Gondoltam kényelmesebb lehet neki ha rajtam fekszik, így szorosabban tartottam.
-Komolyan élvezem hogy ennyire szorongatsz, de a végén leszárad a micsodád, és azt szerintem egyikőnk sem akarja. - meggyőzött.
Mihelyst lemászott rólam és felült, én is megtettem minden tőlem telhetőt hogy én is a seggemre üljek végre.
-És aztán gondolom jöttem én, és megmentettem a segged! - próbáltam feldobni a hangulatot.
-Marhára utáltalak...
-Mi?! Ne szopass már!
-Mi?! Ne szopass már! - háborodott fel egyből, de tudtam hogy csak poénból, hogy jobb kedvre derítsen - Pedig kurva jól néztem ki!
-Nem számított - toltam ki a nyelvem, mire úgy tett mintha le akarná harapni, s vissza is húztam - Én csak annyit láttam hogy valaki megint megvett, és megint undorodni fogok magamtól.
-Sajnálom Jimin... - simított arcomra finoman.
-Nem te tehetsz róla. Inkább azt mond hogy szívesen! Ha te nem lettél volna ott akkor passz hogy most mi lenne velem...de biztos hogy nem lennék boldog és egészséges. Egy családdal...
-Bárcsak előbb megmenthettelek volna. - mondta őszintén - Bár nem tudom miket élhettél át azokban az években, de el tudom képzelni. Nekem még az is sok volt amit te jobb életnek hívtál!
Hirtelen néma csend lett, majd Jungkook elmondott egy cifra káromkodást, miközben megdörzsölte arcát. Határozottan valami olyat mondott, amit nem akart.
Nekem még az is sok volt amit te jobb életnek hívtál...
-Hogy érted?
-Felejtsd el...menjünk bekapni valami ehetőt! - pattant fel, azonban én ülve maradtam és az agyamban a fogaskerekek ezerrel forogtak.
Hirtelen az eszembe jutott amit Bora mondott még az első találkozáskor...Dongmin is szeretett az aukciókra járni...onnan van a legnagyobb kincse...
Az nem lehet más, csak egy ember. Valaki, aki sokat jelentett neki. És ez a valaki nem lehet más, csak akire mindent hagyott...
Megvilágosulva, döbbenten néztem fel Jungkook szemeibe. Hogy nem esett le eddig...?
-Rájöttél? - ült vissza sóhajtva.
-Mi...miért nem mondtad? - gyűltek könnyek a szemembe - Ezért bántál olyan jól velem az elejétől kezdve?
Csupán bólintott egyet, hang nélkül adta meg a választ.
-Ezért vettél meg...? Ezért vetted meg Jungwoot is?
-Nem. Az kicsit bonyolultabb. Utálok oda járni, az volt az első alkalom, meg az utolsó is. - kezdett mesélni - Épp mentem el, mikor bejelentették hogy a 013 jön. Muszáj volt elhoznalak. - nézett szemeimbe, nyomatékosan mondva minden szavát.
-Miért pont a 013? Mi van azzal a számmal?
Nagyon úgy tűnt, mérlegeli mondjon-e ennél többet, vagy így is túl sok dologba avatott be egyszerre. De ahogy szemeibe, majd ismét alkaljárján lévő hegre pillantottam... Rájöttem. És elakadt a lélegzetem.
-013...-suttogtam szinte hangtalanul - Te is...te voltál a 013-as...
-Ha ott hagytalak volna...mintha magamat hagynám ott. Láttam magam benned, és nem mehettem el.
Csak ültünk egymással szemben. És egyikőnk sem szólalt meg. Azt hiszem azért mert nem tudtuk mit mondjunk. Ő biztos felkészült erre az alkalomra. Hogy mi lesz ha majd rájövök. Én viszont csak most tudtam meg hogy miért kerültem ide, és hogy Jungkook bizonyos szintig miért is ért meg. Na meg hogy nem véletlen a találkozásunk. Ő volt én. Ő volt 013 előttem.
-Ki tud róla?
-A régi alkalmazottak, meg Namjoon és Hwasa. Nem szeretem híresztelni. Esetleg néhány ügyesebb konkurencia.
-Mi lett vele? - pillantottam a hegre.
-Gyűlöltem. Néhány évig még bírtam, aztán leszedtem.
-Leszed...
-Lereszeltem - szólt közbe - egy sajtreszelővel. Kurvára fájt, és kórházba is kellett vinni. De nem bírtam látni magamon.
És ezért vagy erősebb nálam, Jimin! - fogta kezei közé az arcomat.
-Te hülye vagy? Én? Erősebb nálad...még egy párhuzamos univerzumban sem! - ráztam fejem, de csak finoman elmosolyodott.
-Alig voltam ott másfél évet Jimin. Én nem mentem át mindazon amin te. Nekem csak az utcán kellett kéregetnem. Engem csak néha megtapostak és megrúgtak, elkergettek...de az, amin te keresztül mentél az embertelen! És itt vagy! Volt erőd túlélni, kibírni, megszökni...és mikor újra elfogtak sem adtad fel a reményt!
Csillogó szemekkel ittam minden szavát, és nem csak mert ritkák az ilyen pillanatok, hanem mert nagyon jól esett minden amit mondott.
-Erősebb vagy mint gondolnád. Erősebb vagy itt bárkinél, akkor is ha nem gondoltad volna! És ezt nekem baromira elhiheted!
-De te is az vagy! - fogtam karjaira - Nézd meg hova jutottál, és mi lett belőled!
-Bérgyilkos és maffiózó? - mosolyodott el értetlenül.
-Vezér, harcos, és megmentő! - javítottam ki - Nem sok embert ismerek aki képes lenne vezetni egy ekkora vállalatot, amit te nap mint nap csinálsz!
-Jimin...konkrétan szart sem ismersz rajtunk kívül!
-Sh! Ne rontsd már el!
-Bocsánat - eröltetett magára egy komolyabb arcot, de közel sem A komoly arcot amit szokott vágni - Szóval harcos vagyok meg megmentő...
-Igazából ennyit akartam mondani...nem vagyok jó ilyen beszédekkel - nevettem fel.
-Mert szerinted én olyan sokszor csináltam mi?!
-Persze! Lesüt rólad! El sem tudod titkolni hogy hétvégén a kiscserkészekkel árulsz sütit!
-Te lökött - csípte meg arcomat.
Úgy tűnt már nem érzi magát kényelmetlenül amiért tudok a titkáról, így meg mertem kérdezni ami nyomta a lelkem egy ideje.
-Én is...én is leszedhetem?
Végig szemembe nézett, de tudtam hogy tudja mire gondolok. És nem lepett meg a válasza.
-Bármikor. De nem hagyom hogy megcsonkítsd magad! Nem mehetsz reszelő meg semmi ilyen szar közepébe, vetted?!
-De akkor hogy...
-A normális úton - szakított ismét félbe - Lézeres eltávolítás, vagy elfedeted valamivel. Mindegyik megoldás fáj, de nem vészes. Csak szólj mikor, és elintézzük. Jó?
Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Mondhatnám hogy próbáltam feldolgozni az információkat amikhez jutottam, de nagyon nincs mit feldolgozni. Tulajdonképpen kicsit örülök is hogy tudom, megért nagyjából. És hogy van bennünk valami ami összeköt minket. Még akkor is ha az egy buta szám...
-Na húzás enni! - tapsolt kettőt miközben felpattant, én pedig bután és így nagyot szisszenve néztem fel.
-Azt hiszem meghúztam a nyakam...-nyúltam a fájdalmas területhez.
-Ezért szoktak az emberek ágyon aludni ember helyett!
Szóval gondolom így jártam. Talán elmúlik holnapra ha ma este nem Jungkookon alszom...de olyan jó volt hogy megint a közelembe került, nem tudtam ellen állni neki!
-Komolyan mondom Park...mozdítsd a segged mert ma még mennünk kell valahova!
-Igen?! Hova?!
-Majd megtudod amint befejezted a reggelit, beültél a kocsiba és elértünk odáig!
Nem kellett többször mondania...nagyjából másodpercek alatt a konyha felé tartottam hogy utána mehessünk a...randira. Azt hiszem ez egy randi. Bár nem mondta ki.
Izgatottan vártam hogy mit talált ki, mert már az utazáson is mondta hogy van ötlete.
De mikor egy furcsa, felirat nélküli és sok ráccsal körülvett hely előtt álltunk meg, nem kicsit ment el a kedvem.
-Ugye pisilnod kell és azért álltunk meg? - kérdeztem reménnyel telve ahogy csatolta ki az övét.
-Nem talált. 17 éve kinőttem ezt a dolgot. Na pattanj ki szépen!
-Én oda be nem megyek!
-Jajj ne most kezdj hisztizni mert a végén meggondolom magam a gecibe és haza viszlek! - döntötte fejét a háttámlának engem nézve.
-De rácsozva van...
-Hogy ami bent van ne tudjon kiszökni.
-Én leszek bent?
-Te megzakkantál?! - döbbent le ahogy rájött mitől félek - Komolyan azt hiszed hogy itt akarlak hagyni?!
-Csak megfordult a fejemben...
-Akkor kurva nagyot tévedsz és örülj hogy nem sértődöm végig, és ráfogom a traumádra!
Kissé sértett volt a hangja, és hirtelen meg is bántam hogy ezekre gondoltam...de nem tehettem róla!
Látva hogy még mindig nem mozdulok nagyot sóhajtva kiszállt, és az oldalamra sétálva nyitotta ki az ajtót. Ezután pedig behajolva kicsatolta az övem, és erejét tekintve könnyű szerrel kihúzott a kényelmes és biztonságos járműből.
-Ígérem hogy visítani fogsz! Már hogy az örömtől! De ha nem hiszel nekem... - kezdte, majd megfogva egyik kezem összekulcsolta ujjainkat - El sem engedlek, és nem foglak itt hagyni. Megegyeztünk?
-Nem is tudom...
Apró csókot lehelt ajkaimra, majd mikor látta hogy még nem győzött meg, egy hosszabb csókot is kaptam. Aztán még egyet, csak hogy biztos hajlandó legyek bemenni.
Ahogy beléptünk még sejtelmem sem volt hogy hol vagyunk. Pedig a kedves nő, meg az "örökbefogadás" és "kiválasztani" szó hallatán már sejthettem volna. Az állatos poszterekről nem is beszélve.
De a tantusz csak akkor esett le mikor a sok kenelhez vezettek minket, amelyikekből ugatás szűrődött ki.
-Most...?
-Válassz egy bolhás szarcsimbókot, aztán húzzunk az orvoshoz! - tette zsebre kezeit.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de féltem hogy meggondolja magát. Így úgy döntöttem ráérek később hálálkodni, és most kiválasztom a legcukibb kutyust!
Fogalmam sem volt mit kerestem. Kicsit vagy nagyot. Barnát vagy fehéret...passzoltam. Csak mentem, és mindegyiket megnéztem, melyik lesz az amelyik ma eljöhet velem.
És aztán megláttam. Egy apró, sarokba húzódó és csapzott kiskutyust.
-Őt szeretném!
-Biztos? - húzta el a száját Jungkook - Nem kell inkább az ott? - biccentett egy nagyobb és tökéletesnek tűnő kutyusra.
-Nem! Nekem ő kell! Te magadat láttad bennem és elhoztál. Én meg benne látom magamat, és el szeretném vinni!
Láthatóan meggyőztem az érvemmel, mert bólintva szólt az alkalmazottnak hogy az idézem : a csapzott vakarcsot választottam.
20 perccel később boldogan sétáltam ki a menhelyről a kiskutyámmal, és le sem tagadhattam volna mennyire boldog voltam!
-Ha behugyozik, vagy lehányja a kárpitot...egyből fordulunk vissza! - kaptam egy figyelmeztetést az autóba ülve.
-Nem fogjaa!
-Ajánlom is! Mert biztos nem ment ki a kutyabunda a divatból...
Szerencsére minden remekül ment. A kutyus rendesen viselkedett az úton, és az orvosnál is. Aztán jött a kérdés, amire bár nem számítottam, egyből tudtam rá a választ. A kutyus neve. Fate.
-Meg is jöttünk! Odass! - tettem le a kutyust mihelyt a villához érve kiszálltam az autóból.
Már volt ideje megszokni az új nyakörvét és a pórázt is, így most azokkal nem is törődve szaglászott össze-vissza.
-Szabályok! - szólalt meg Jungkook becsukva az ajtaját - A kutya nem alhat a szobádban. Estére mindig leviszi valaki a kenelbe, ami eredetileg kinti, de mivel egy csöpszart választottál más megoldás kell... A te felelősséged, neked kell foglalkoznod az igényeivel, de mázlidra mint hallhattad legalább szobatiszta. Az, hogy itt van, nem jelenti azt hogy itt is marad! Ha kihúzza a gyufát és tönkrebasz valami fontosat a fülénél fogva dobom vissza a menhelyre! Van kérdés? - megráztam a fejem - Helyes.
Szevasz kishaver! - guggolt le megsimogatni az előtte csaholó Fate buksiját.
Elraktároztam ezt a képet az agyamban. Jeon Jungkook kiskutyát simogat.
-Az első napokban legyen rajta póráz, ne vesszen el, mert ekkora területen tű a szénakazalban!
-Uhum! Okés! Segítesz megfürdetni?
-Hmmm - tett úgy mintha gondolkozna - Nem!
-Kérlek?
-Nem lehet. Be kell mennem a cégbe pár órára! Keresd meg Hwasát, majd ő segít! Fate meg ismerje meg a birtokot hogy minél hamarabb hozzá tudjon szokni! Meg aztán ha jól tudom egy valag házid is van. Nem?
-Ahj azt el is felejtettem! - szenvedtem látványosan, majd sóhajtva meghúztam kicsit a pórázt, jelezve a négylábúnak - Gyere Fate...megyünk! - indultam el a kutyacuccos zacskót a kezembe véve.
-Valamit elfelejtettél!
-Mit?
Unottan szájára bökött, tudatva hogy mire gondol.
Vigyorogva léptem vissza, és lábujjhegyen állva nyomtam egy puszit ajkaira. Viszont úgy éreztem hogy most kicsit tudnám húzni. Így nyelvemmel óvatosan alsó ajkához értem, ami láthatóan meglepte, bár csak egy pillanatra. Utána derekamra szorítva húzott közel magához, s ajkaimra suttogott.
-Ne most húzz fel...tartogasd estére a háláddal együtt!
-Siess vissza! - néztem szemeibe.
Egy apró, huncut mosollyal az arcán sétált vissza az autóhoz, majd beülve el is hajtott.
Ha jól számolom 9 körül már itt is lesz. Ami azt jelenti hogy van 7 órám!
Első dolgom volt megkeresni Hwasát, aki bár hihetetlenül meglepődött a kutya láttán, azonnal belement a fürdetésbe.
-Ugye bolhái nincsenek? Azok a dögök tudnak harapni... - kérdezte miközben mind a ketten a sampont vakartuk Fate bundájába.
-Harapni??
-Azt hiszem azok harapni szoktak...de most nem is ez a lényeg! Van, vagy nincs?
-A doki nem mondta hogy lenne, szóval gondolom nincs. A menhelyen azt mondták alig pár napja vitték be, és az esőtől lett ilyen koszos meg minden.
-Akkor te igazán fess kislány leszel! - fogta meg a pofiját, hogy gügyögve tudjon beszélni hozzá - Kislány ugye? - fordult felém zavartan.
-Majdnem - nevettem - Kisfiú!
-Áhhá! Szóval akkor fess kisfiú lesz belőle!
Mindketten felnevettünk, és aztán már mostam is le a habot Fate bundájáról. Őszintén nem is néztem a színét meg az ilyesmiket mikor elhoztam. Hullámos szőrzete alapjáraton barna, de helyenként fehér színű. Pl a pocakján, a mancsain, az orra helyén, meg a feje búbján. Imádni való kis jószág lett belőle tisztán és szárazon!
Láthatóan ő is nagyon örült neki, mert ugrálni kezdett és vakkantgatni.
Hwasa még eljött velünk egy nagy sétára a kertben, na meg labdázni egy kicsit...de utána már "muszáj" volt nekiesni a tanulásnak.
Persze szinte folyamatosan az órát néztem, mintha tudnám mikor jön vissza Jungkook, pedig csak tippelni tudtam.
8 órakor Hwasa úgy döntött hagy pihenni, és tekintve hogy Fate is laposakat pislogott, felajánlotta hogy leviszi a helyére. De nemet mondtam.
Alig vártam hogy az ágyra telepedve tudjam simizni. Végre lett egy kutyám!
-Na gyere te szőrpamacs! - vettem kézbe hogy az ágyra tehessem - Ugye milyen puha? - kérdeztem nézve ahogy bekuckózik a takaróra - Látom élvezed!
Nevetve telepedtem le mellé, és finoman simizve buksiját beszéltem hozzá.
-Már biztonságban vagy Fate! Bár te nem kapsz ilyen hatalmas ágyat, tuti biztos hogy a te helyed is nagyon nagyon kényelmes! Majd megnézem, és ha hiányzik valami megvesszük! Jó? - hajoltam feketén villogó szemei elé.
-Persze, költsd csak a pénzem a kutyára!
-Korán jöttél! - mosolyogtam fel az ajtóban ácsorgóra.
-Nem nagyon tudtam koncentrálni. Csak azon bírtam agyalni hogy mennyire hálás lehetsz most...
-Hmm. Igen, az vagyok - bólogattam egyet értve. Lehet meg fogom ezt bánni később de...ugyan már! Élvezni fogom.
-Akkor nyilván nem bánod ha levitetem a kutyát, és megmutathasd! - lépett beljebb.
-Jó éjszakát Fate! - simiztem meg nóziját utoljára, majd a beérkező inas kezébe adtam - Óvatosan!
-Óvatos leszek...-válaszolt Jungkook maga után becsukva az ajtót, habár nagyon jól tudta hogy nem hozzá beszéltem.
Elé sétáltam, és amint combjaimnál fogva felemelt csípőjére fontam lábaimat, karjaimat pedig a nyaka köré.
Reméltem hogy ez egy hosszú este lesz...