Az utolsó emlékem az volt, hogy eszméletemet vesztve lehunyom a szemem. Ami utána történt az teljes képszakadás volt. Viszont volt egy álmom, amiről nem tudtam eldönteni, hogy valóság, vagy csak valóságos volt: leégett, kietlen erdő helyén sétáltam. Mindent hótakaróként borított a tűz maradványa és a szag, ami mindent gomolyfelhőként körbevett. A füst szertefoszlott, a szél szemem előtt kavarta fel a hamut. A hamu szinte porfelhőként vonult a szemem előtt, ezért meglepődtem, amikor megpillantottam egy férfit, aki előttem állt. A felkavart hamu miatt csak teste vonalát láttam. Az illető izmos volt, viszont alkarját fekete korom takarta, mintha ő maga is lángolt volna. Akkor szakadt félbe minden, amikor korommal borított kezét felém nyújtotta, majd egy kórházi szobában találtam magam. Képtelen voltam azonnal kinyitni a szemem, ezért erőtlenül honyorogva vettem szemügyre a fertőtlenítő szagtól büzlő, fehér szobát. A szobában csak egy kicsi szék és egy régi kanapé volt. A kanapén az anyukám aludt, ezért könnyes szemmel mosolyra húztam az ajkam. Próbáltam az emlékeim között kutatni és rájönni arra, mi történt. A fészerben tűz ütött ki. Nem csak bent voltam, de a szalma szálak közé borultam, majd elájultam. Millió megválaszolatlan kérdés terjengett bennem, ezért zavartan oldalra pillantottam, viszont megijedtem, amikor valaki ült az ágyam mellett található széken. A srác...ismeretlen volt. Ha hiszitek, ha nem. Egy idegen srác ült, és rezzenéstelen arccal(mintha kötelező lett volna), engem nézett. - Te meg ki vagy? - a hangom mély és karcos volt, ezért kicsit felültem, majd a fejemet csóváltam. - Mit keresel a szobámban? - a szemüveges srác kicsit elöre hajolt, majd fejével egyenesen felém biccentett.
- A pasid kiosztott nekem egy feladatot - kipirult arccal nyelt egyet, és mielőtt kijavítottam volna, hogy nekem nincs barátom, ő folytatta. - Azt mondta, hogy ha nem vigyázok rád, akkor megkeres, felnyom a falra és beveri a fejemet - suttogta, közben megállás nélkül pattogott a lába.- Aztán hozzátette, hogy ha egy percre is magadra merlek hagyni, akkor felkoncol - vigyorgott feszülten.
- Hát igen...ez Daxtonra vall! Nem szokása finomkodni, én már megszoktam - ráncoltam a szemöldökömet, majd amikor rájöttem, hogy itt valami nem stimmel, előre hajoltam. - De ő hol van? - suttogtam magam elé.
- Hát őőő...- pillantott oldalra, közben anya ébredezni kezdett.
- Befelé! - vállamnál fogva belöktek a fogda kétszárnyú ajtaján, ezért mielőtt becsukták volna a rácsot, bólintva az őr felé fordultam. Végignéztem a bajszos, kigyúrt és kitetovált rohadékon, majd a fegyvere felé biccentettem.
- A fejedbe repítem, ha még egyszer hozzám érsz!
Ti is tudjátok, hogy ami a szívemen, az a számon is, ezért remélem már nem lepődtök meg a stílusomon. Megszoktam, hogy ilyenkor behúzzák fülüket és farkukat, viszont a lábam a földbe gyökerezett, amikor lassított felvételben láttam, hogy fegyverét kihúzza a tokjából, ki biztosítja, majd egyenesen a halántékom széléhez nyomja. Tisztázzunk valamit! Kibaszottul nem ijedtem meg, a szemem sem rebbent. Egyszerűen csak meglepődtem, hogy létezik olyan őr, aki meg meri ezt csinálni velem. Apró vigyorra húztam az ajkam, közben a börtönben tartózkodó összes rab minket nézett. Ott álltunk egymással szemben: lábamon, és csuklómon bilincs volt, az őr pedig készen állt arra, hogy fejbebasszon a golyóval. - Vagy én repítem a te fejedbe, baszki! - halántékomhoz nyomta, ezért összeszorítottam a fogamat. - A priuszod alapján veszélyes ember vagy - nézett végig rajtam. Összehúzta a szemét, ezért fejemet oldalra biccentettem.
- Az életemben kutakodtál? Unalmas életed lehet - fürkésztem az arcát. - Vagy a kutya olyan dologba ütötte az orrát, amihez semmi köze - küldtem neki egy puszit.
- Tudod, hogy mi az az egy dolog, amiben mi különbözünk? - hajolt közelebb, majd mélyen a szemembe nézett. Felháborítóan közel volt hozzám, ezért kicsit hátra hajtottam a fejem. A düh forrt bennem, éreztem, hogy hamarosan a felszínre fog törni. A bunyó előtti éjszakán, éjfélkor egy kibaszott cellában szoptam és tűrtem ennek a fasznak a viselkedését. Szép az élet, igaz? - Az, hogy én nem öltem embert - nézett végig rajtam. - Kíváncsi lennék, hogy hat évvel ezelőtt mi történt, ami miatt megöltél valakit... - nevetett.
- Te leszel a következő, ha nem fogod be a szád - biccentettem, majd hátra léptem egyet. - Nekem már nincs veszteni valóm - vontam fel a szemöldökömet. - Neked igen, ezért tanácsolom, hogy okosabb döntés, ha leszállsz rólam - megfordultam, majd szembe találtam magam a rabokkal, akik rezzenéstelen arccal végig néztek rajtam. Biztos érdekel titeket, hogy mi történt a bulin, ami miatt itt kötöttem ki. És nyakamat teszem rá, hogy tudni akarjátok az igazságot, ami a hat évvel ezelőtt történtekre utal. Azt kell mondanom, hogy igaz! Valóban megöltem valakit, de korai lenne elmondani, hogy pontosan mi történt. Csalódást okoztam? Rosszabb ember lettem? Szarok rá! Én vagyok az egyetlen, aki tudja annak a dolognak a kezdetét, és a végét. Inkább elmesélem, hogy mi történt két órával ezelőtt:
- Claire! Claire! - harmadszorra sikerült berúgnom a fa ajtót, ami az erőkifejtés miatt lécekre tört és a padlóra zuhant. Lehetetlen dolog történt, de a fészer romjaiban állt, a fele pedig a tűz martalékává vált. A legnagyobb rémálommal álltam szemben, ezért köhögve a számhoz emeltem a vízbe mártott pólómat. - Claire! Tarts ki egy kicsit - kiabáltam és próbáltam közelebb kerülni a lányhoz, aki a földön feküdt. Körülötte mindenhol égett a tűz. Mintha egy kemence belsejében lettem volna. Forróság ömlött az arcomba, a szemem elé pedig gerenda dőlt. Hajszál választotta el attól, hogy Claire lábára zuhanjon, ezért tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem. - Kihozlak, kicsim! Kihozlak - köhögve leguggoltam hozzá, megtartottam a testét, majd amilyen gyorsan csak tudtam, a kijárat felé sétáltam, de akkor...
Biztos mindenki ismeri az érzést, amikor nem akarjátok elhinni amit láttok. Amikor láttok magatok előtt valamit, de próbáljátok meggyőzni magatokat arról, hogy az a dolog, nem az, aminek látszik. Láttam, amit láttam, de nem akartam elhinni. Cipőm mellett egy öngyújtó, feketére égett. Biztos voltam benne, hogy az. A kérdés csak az, hogy mit keres itt, ha Claire nem cigizik? Azonnal kapcsolt az agyam, azonnal tudtam, hogy ki van a dolgok hátterében, és azt hiszem, hogy akkor durrant el az agyam.
Véglegesen.
Lebasztam a pólómat, amikor Claire-t elvitte a mentő, a rendőrök pedig a helyszínen nyomoztak. A hallgatók egymást ölelve, értetlenül álltak a történtek előtt, de én mindent tudtam. Az a rohadék az egyik rendőrautó mellett állt, és pár haverjával beszélgetett. Alapjáraton ki voltam idegileg: majdnem meghalt a lány, aki fontos a számomra. Azt a kibaszott öngyújtót ott hagyta valaki. És kibaszottul tudom, hogy ki. Aztán kegyetlenül megvertem azt, aki miatt Claire ebbe a helyzetbe került. Senki nem tudott leszedni a rohadékról, aki a földön feküdt és részegen az arcát védte. Tudtam, hogy vissza kell fognom magam, de akkor sem álltam le, amikor két rendőr hátulról lefogott.
Érintések, érintések, érintések.
A mumus. A legnagyobb ellenfelem. A démon, ami támadásra biztatott. Nem tudom, hogy mire gondoltak, de elmondom: megtámadtam a két rendőrt. Az egyiknek súlyosan sérült a koponyája, a másiknak pedig eltörtem a csuklóját. Akkor kaptak el, amikor erősítést, és plusz mentőt hívtak. A két rendőrt azonnal elvitte a mentő, engem pedig bilincsbe csuktak. Az egészről videók és fényképek és készültek. Olyan fényképek, amik nem láthatnak nap világot, de azok már nem az én kezem ügyei alatt vannak. - Szálljon be! - ketten fogtak le, majd betuszkoltak az autó hátsó ülésére. Tíz éves korom óta milliószor átéltem már ezt, viszont rendőröket sosem jutattam kórházba. Tudtam, hogy Claire-vel történtek miatt akadtam ki. Tudtam, hogy ő érte még a pokol kapujába is vigyorogva mennék. Azt hiszem, hogy ez a lány lesz az én igazi vesztem.
- Beszélni akarok valakivel! - megrúgtam az előttem található ülést, ezért az ülésen telefonon beszélő rendőr, bebaszta homlokát a kormányba. - Nem hallod, köcsög? - morogva figyelmen kívül hagyta amit mondtam, ezért ketten magamra hagytak, hogy munkatársaikkal beszéljenek. Cigizni támadt kedvem, füvezni akartam, inni akartam, de mégis közelebb ültem a lehúzott ablakhoz, majd a szemüveges srác felé pillantottam. - Hé! Okostojás! - hangomra, ijedten felém kapta a fejét, ezért zavartan magára mutatott. Miután bólintottam, a sötétben körbe nézett, majd az autó mellé lépett. - Mondok neked valamit - kezdtem hangosan.
- Mibe akarsz engem berángatni? - motyogta ijedten. - Haver, én nem ak...nem akarok balhét - tárta szét a kezét.
- Az a lényeg, hogy el kell menned a kórházba és vigyáznod kell...
- A csajodra?
- Ő nem a csajom!
Tanácstalanul fürkészte az arcomat, de én figyelmen kívül hagytam. - A lényeg, hogy kurvára megbánod, ha nem csinálod azt, amit most mondani fogok neked!
Most már tudjátok, hogy mi történt. A lánnyal való történtek miatt nem csak kiakadtam, de elvesztettem magam felett az irányítást, és magam alatt vágtam a fát, amikor megütöttem két rendőrt. Kíváncsiak vagytok, hogy egy ilyenért hány évet kapok?
"A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a könnyű testi sértés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz."
Nem egyszer hallgattam végig ezt a kurva mondatot. Amikor először hallottam, hogy majdnem hat év szabadságvesztés vár rám, nem bántam meg a tettemet. Inkább azt bántam, amit nem tudtam megtenni. Azt mai napig, kibaszottul bánok. - Mi a faszt nézel? - egy fickó felé pillantottam, hiszen órák óta le sem veszi rólam a szemem. Miután leültem a padra, öt ember gondolta úgy, hogy távolságot tartanak tőlem. Jól gondolták. - Valakinek van cigije? - fejemet a falnak támasztottam, viszont meglepődtem, amikor a rács túlsó végén megjelent pocok. Felálltam, de nem léptem közelebb. Nem akartam. Valamiért, elcsesztem és valamiért bűnhődni akartam érte. - Mit akarsz? - csóváltam a fejem, majd kényelmesen visszaültem a padra, és megrántottam a vállamat. Pocok úgy nézett rám, mint egy hónappal ezelőtt, amikor először találkoztunk. A különbség csak az, hogy akkor a szabadság várt rám, most pedig a bezártság. - Mindig elcseszem! Látod - mondtam felé.
- Egy idióta vagy! - bökte ki. - Mégis hogy verhettél meg két rendőrt?! Az egyiket jelen pillanatban is műtik! Tudod mi történik veled, ha meghal a műtőasztalon?! Nem öt évet, hanem életfogytiglant kapsz, baszki! - a rácsra ütött, majd a padlóra dobta a kalapját. - És mind egy hülye kurva miatt! - ekkor történt, hogy felálltam, megindultam a rács felé, majd így szóltam:
- Kibaszottul nagy szerencséd, hogy kettőnk között van ez a rács - mondtam halkan. - Öt perc is elég lenne, hogy hulla házba küldjelek - sziszegtem a fogaim között. Ő alaposan végig nézett rajtam, majd felsóhajtott.
- Látom, hogy rám nem hallgatsz... - tárta szét a kezét. - Rá vajon fogsz? - oldalra mutatott, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy kinyílik a páncél ajtó, majd Claire sétál elém.