𝐓𝐡𝐞𝐫𝐚𝐩𝐢𝐬𝐭 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

ㅡ 𝟘𝟡 ㅡ

-ˋˏ 𝐉𝐈𝐌𝐈𝐍 ˎˊ-

A szóváltás befejeztét követően Minseo feldúltan csapja be maga után a kocsi ajtaját, majd halk szitkozódásba kezdve kiparkol. Látszólag nem feltételezi azt, hogy bármit is hallottam az elhangzottakból, mivelhogy javarészt pilláimat lehunyva követtem az eseményeket, s úgy gondolom, egyelőre jobb is az, ha ebben a hitben él.

A lakásunkhoz érve már széles mosollyal az arcán ébresztget, mintha mi sem történt volna, ettől a kétszínű viselkedéstől pedig azon nyomban kiráz a hideg, ennek és a testemet kínzó forróságnak hála szinte teljesen szótlanul vészelem át a nap további részét. Puha párnáim közé vetve magam, vastag takaróm ölelésében pihengetek, miközben a tv legelső csatornáján leadott műsorral szemezek, s ugyan kedvem nincs a romantikus sorozathoz, mégsem kapcsolom el; nem szeretném a pléd adta melegségből a hidegre taszítani apró mancsomat.

⥁

Sem kedvem, sem energiám ehhez az estéhez. Az éjjel alig aludtam, így borzalmasan fáradtnak érzem magam - mind lelkileg, mind fizikailag -, arról nem is beszélve, hogy a betegségből egyetlen röpke nap leforgása alatt nem lehet kigyógyulni, ennek ellenére kötelességem részt venni a barátnőm születésnapi partiján, amit közel két hete megszerveztem már. Az ünneplés csupán szűk baráti körben zajlik, mégis indokolatlanul sok és tömény alkohol kerül terítékre, melynek minden erőmmel igyekszem ellenállni, párom unszolását kizárni, ám végül úgy döntök, nem fog megártani néhány pohár ital - hát, tévedtem.

Néhány óra elteltével már túlontúl illuminált állapotba kerülve lassúzok Minseo-val, egy-egy rövid csókváltás között pedig újabb s újabb ruhadarabtól válik meg a lány. Ha jól sejtem, egészen a parti kezdete óta arra a pillanatra vár, hogy végre-valahára kettesben maradhassunk és befejezhesse a rámtukmált italokkal kezdődő hálójának körém fonását.

ㅡ Olyan rég éreztem ilyen jól magam veled ㅡ kuncogva megragadja a mancsom és sietős léptekkel a hálóba vezet, útközben pedig majd' elbotlok a saját lábamban. ㅡ Jimin ㅡ széles vigyorral a képén finoman az ágyra lök, majd két aprócska anyag takarta testét az ölembe helyezi ㅡ, ma különösen jól nézel ki ㅡ csontos kacsóival végigsimít a mellkasomon, eztán a lehető leggyorsabban kigombolja a fekete ingemet és készségesen segít kibújni belőle.

Ha józan lennék, régen nem tarthatnánk itt, hiszen mostanra világossá vált számomra, a barátnőmet aligha tartom oly' vonzónak, mint egy igazán megnyerő férfit, akit nem mellesleg Jeongguk-nak hívnak. Ám az efféle érzéseim mit sem érnek, ha egyszerűen képtelen vagyok kontroll alatt tartani Minseo-t és a túlságosan élénk fantáziámat, mikor a lány vérszomjas fenevadként teljesen rám veti magát, ajkait pedig enyéimhez tapasztja. Úgy csókol, mintha az élete múlna rajta, s mintha ez lenne az első és utolsó alkalma erre, miközben az elmémre szálló alkoholfelleg maximálisan megbolondít; nem ellenkezem, mert barátnőm létéről teljesen megfeledkezem, szemeim előtt csupán egyetlen férfi képe lebeg, aki miatt talán önmagam is eldobnám egy új élet reményében.

⥁

Koromsötétbe burkolódzva meredek az előttem elterülő, fodrozódó tó vizére, melyben a hatalmas és fényes Hold tükörképét figyelem, ami mellett teljesen eltörpülök s oly' gyámoltalannak, sebezhetőnek érzem magam, akár egy kisgyerek. Zaklatottságom pedig az idő elteltével cseppet sem enyhül; mintha a folyamatosan süvítő szél és a hideg elegye nem csupán arcomat csípnék vörösre, hanem szívemet is véresre.

ㅡ Elég legyen ebből! ㅡ Minseo indulatosan trappol felém a végtelennek tűnő éjszakában, ezzel megszakítva gondolatmenetemet. ㅡ Ne szúrd el az esténket!